A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-02-03 / 5. szám
Amióta a bécsi Thonet asztalosmester először készített hajlított fából 1834-ben hintaszéket, nem sokat változott a különös bútordarab alakja, bár alumínium és acélcsőből is gyártottak már hasonlókat. Egy kanadai szobrász, William Lishman teljesen új formájú hintaszéket alakított ki. A Kanadában már népszerű szék könnyen szétszedhető és egyszerűen szállítható. Sydne Rome, úgy látszik, kiérdemelte „kollégái" dicséretét; legutóbbi filmjében újságírónál alakit, aki híres autóversenyzőket interjúvol meg. Az igazi újságírók nagy elismeréssel Írnak a harminchárom éves, szép szőke színésznő játékórái, -v A Los Angelesben élő, 22 éves Janette > Cotton postai tisztviselő, szabad idejében amatőr színjátszó. Amikor az egyik hivatásos társulat előadásának kezdetén az igazgató bejelentette, hogy a Rómeó és Júlia női főszereplőjének betegsége miatt a darabot nem mutathatják be, Janette, aki a nézők között volt, felajánlkozott, és sikerrel eljátszotta a szerepet. 4 A hongkongi Locken Electronics cég ötletes telefonhangszórókat gyárt. Ha a henger alakú műanyag tokba rejtett hangszóró o sötét végével áll az asztalon, néma marad, ha azonban megfordítják, felerősíti a telefonkészülékbe érkező hangokat, igy a telefon körül mindenki hallhatja a párbeszédet. . <"> Egy svéd gyár olyan gyerekkocsit hozott forgalomba, amellyel nem gond többé a kismamának, ha villamosra vagy autóbuszra akar szállni. A megoldás a csuklós tartókra szerelt kerekekben rejlik, amelyek a kocsi alatt elbillenve akkor is biztos támaszt nyújtanak, ha lépcsőkön tolják föl vagy le a gyerekkocsit. SÁNDOR BÁCSI Akkor, augusztusban, az a két hét megidézte a nyarat. Ott ült a termálfürdő bejáratánál, a pénztár bódéja árnyékot vetett a padra. Szájában cigaretta, s várta a bebocsájtást. Messziről is nagyon öregnek látszott, közelről méginkább tiszteletet parancsoltak a ráncok és a redők. Egy darabig csendben ültünk a pádon, majd megkérdeztem: — Megyeri? — Nem, balonyi vagyok. — Busszal? — Biciklivel. — Nem fárasztó? — Nem jövök mindig, csak kéthetenként, ha szép idő van. Megbarátkoztunk. A termálfürdőben is mellé ültem. — Tudja, öreg vagyok én már, sok mindent átéltem, sokat láttam, hallottam, elmondanék én mindent szép sorjában, ha valaki meghallgatna. Maradtam. A mi falunk, Balóny, kicsi falu a Csallóközben. A templomtól nem mészsze van egy feszület, nos valamikor ott volt a házunk. Ott születtem, 1893-ban másodikként, parasztcsaládból, összesen heten voltunk testvérek — fiúk, lányok. A szomszédban lakott egy nagygazda, volt vagy hatvan hold földjük. O szólt az apámnak, nem adna-e oda munkára. Apám beleegyezett, mert a mi földünket bátyámmal ketten is győzték, fgy kerültem tizenkét éves koromban a gazdához. Reggel befogtam az ökröket, a kocsi után kötöttem a négy tehenet, és gyerünk ki a mezőre. Úgy dolgoztam akkor már mint egy öreg szolga ... Egyszer szénát kazlaztunk a gazda fiával. Magas volt már a kazal, ő meg mondta, hogy még jobban nyújtsam fel a villámat. Ahogy nyúlt lefelé, kezéből kiesett a villa. Majdnem a bal szemem szúrta ki. A gazdasszony • - mert nem volt más, még Radványon sem volt orvos — cicfarokkal bekötözte. Látja, ezért ilyen csúnya a helye. Tizennégy éves koromban Szerdahelyre kerültem hentesinasnak. Egy évre rá meghalt a bátyám, belefulladt a Dunába. Hazajöttem a temetésre, beszélgettünk apámmal. Azt akarta, most már jöjjek haza, de mondtam, segítenek a testvéreim, hogy rövidesen majd felszabadulok, és maradtam. Felszabadultam. Egy darabig Szapon voltam segéd egy mészárosnál, majd Győrbe mentem egy hentesüzletbe. A háború előtt Albertirsán dolgoztam. Kitört az első világháború. Győrbe kaptam a behívót, onnan Szerbiába irányítottak. Csak annyit tudtunk, hogy megölték a trónörököst, de hogy miért ellenség Szerbia ... ? De vajon melyik katonának mondják meg, hogy miért megy? Parancs — parancs! Szerbiából az olasz frontra vezényeltek, onnan az oroszra. 1917-ben Oroszországban kitört a forradalom. Akkor újból átvezényeltek az olasz frontra. 1918-ban hallottuk, hogy Magyarországon is forrongás van, valami Károlyi Mihály nevezetűt emlegettek. Egymás után szöktek meg a tisztjeink. Hát miért áldoztuk volna fel magunkat mi? Az egész század puskalös nélkül megadta magát az olaszoknak. 1918 végén felsorakoztattak bennünket a fogolytábor udvarán. Azt mondta a táborparancsnok, aki Csehszlovákiához tartozik, hazaengedik. A csehek és a szlovákok jelentkeztek. Mi maradtunk. Minket nem világosított fel senki. 1920-ban szabadultam a fogságból. Hazajöttem Balonyra, és megnősültem. Hentesüzletem volt a faluban. Ezerkilencszáznegyvennyolcban sok mindent beszéltek a faluban. Azt tanácsolták, menjek el, mert az is bűn lesz, hogy valakinek hentesüzlete van. Feljöttem Bratislavába, gondoltam elmegyek rakodómunkásnak. Aztán mégis meggondoltam magam, hátha el tudok helyezkedni a szakmámban. A Stefánia kávéházon túl, a nagy állomás felé, volt egy húsfeldolgozó. A vezető egy szlovák fiatalember volt, Békéscsabáról származott. Ű mondta, minek is menne maga rakodómunkásnak. Azt is mondta, demokráciát építünk, a szakmában szükség van a hozzáértő emberekre. Mikor megalakult a szövetkezet Balonyban, beléptem. Később a faluban a Jednota hentesüzletet nyitott. Onnan mentem nyugdíjba hetvenéves koromban. Két éve temettem el a feleségem. Mivel gyerekünk nem volt, az volt a kívánsága, hogy házunkat írassam az egyik rokonunkra, Vörös Lászlóra. Velük élek, nem panaszkodhatom, csak valahogy ezek a mai fiatalok nem tudnak főzni, meg aztán beszélgetni sem tudunk, nincs közös témánk. Sándor bácsi a mi Sándor bácsink. Nagyapáink, dédapáink egyike. Ezért nem tartottam fontosnak kiírni a nevét. Mégis kiírom, mert Sándor bácsi egy ember, önmaga. íme hát, Németh Sándor, 86 éves balonyi lakos. MARTON IVAN J. TURBER: a híressé vált fóka Történt egyszer, hogy egy fóka a szikla tövében heverészett és a napon sütkérezett. „Hiszen én csak az úszáshoz értek - jutott eszébe hirtelen - egyetlen fóka sem tud nálam jobban úszni. Másrészről azonban - tűnődött tovább - valamennyi általában egészen tűrhetően mozog a vízben.“ Minél jobban elgondolkodott életének egyhangúságán, annál inkább kétségbeesett. S ugyanezen a napon szilárdan eltökélte, hogy búcsút vesz társaitól és beáll egy cirkuszba. Két év múlva a fóka híres egyensúlyozóművész lett. Sokáig tudott az orrán tartani villanyégőket, biliárddákókat, golyókat, imapárnákat, kis zsámolyokat, egydolláros szivarokat és általában mindent, amit az orrára tettek. Artistatevékenységének harmadik évében elhatározta, hogy meglátogatja rokonait és ismerőseit. Villámzáras nadrágban jelent meg a hazai parton, zakójának gomblyukában gardénia pompázott. Társait borral kínálta a magával hozott tetszetős üvegből, majd habozás nélkül nekilátott, hogy bemutassa egyensúlyozóművészetét, bár azon a vidéken nehezen lehetett megfelelő tárgyakat találni. Amikor repertoárja kimerült, megkérdezte a többi fókától, vajon meg tudják-e csinálni ugyanazt, amit ő bemutatott. Azok a fejüket csóválták.- Hát jól van - mondta — akkor csináljatok olyasmit, amit én nem tudok. Mivel azonban a fókák csak az úszáshoz értenek, hát fürgén beugráltak a vízbe. A mi fókánk is utánuk ugrott, de annyira gátolta a divatos városi ruhája, meg különösen a 17 dolláros cipője, hogy nyomban alásüllyedt. Mivel pedig már három éve nem gyakorolta az úszást, elfelejtette, hogyan kell az uszonyait meg a farkát használni, és megfulladt, még mielőtt megmenthették volna. Társai megadták neki a végtisztességet, majd rendkívül szerény külsőségek között eltemették. Tanulság: Aki uszonnyal született - az ne feszítsen nadrágban. Fordította: Gellért György 9