A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-07-22 / 30. szám
A Csallóköz népi építészete NAGYNE M. KORNÉLIA A Csallóközben a legelterjedtebb a háromsejtü lakóház volt, ami szobából, pitvarból és kamrából állt. A szoba egy aszimmetrikusan elhelyezett ablaka az utcára nyílt, a másik az udvarra. A szobák padlózata döngölt föld volt, vagy a később elterjedt hajópadló. Az ablak nélküli pitvar fényt rendszerint csak a nyitott ajtón ót kapott, ezért is alkalmaztak a bejárati ajtókon kívül még nyári félajtókat, amelyek megakadályozták a baromfi ki-be futkórozását a lakóházba. A*nyílttűzhelyes konyhában a fejlődés sorón a rakott tűzhelyet fokozatosan felváltotta a pléhből készült tűzhely, amelyen főztek és amelynek kéménye egyúttal a szobai kemencét is részben fűtötte. Gyakran előfordult még a pitvarbon a befalazott katlan, amiben az óllatok számára készült az eledel. A pitvar talaja döngölt föld, ami homokkal beszórva kellőképpen tisztán tartható is volt. A háromsejtű ház harmadik helyisége a kamra, ami a hóznál használatos szerszámok, az élelmiszer, a gabona tárolására szolgált. Bejárata a pitvarból nyílt, megvilágítását egy udvarra néző ablak szolgálta. Ezen a legáltalánosabb és legelterjedtebb típuson kívül előfordul még a Csallóközben az alaprajz kibővítése ún. hátsószobával, amit a pitvar és a kamra közé ékeltek, így növelve a parosztház lakóterületét A gazdasági épületek a csallóközi paraszthoz szerves tartozékai, a ház meghosszabbításával képződtek, de természetesen előfordulnak külön álló épületek is, amelyek azonban másutt kerülnek elemzésre. A lakóház alapterületének megnagyobbítását az építők tornácok és ajtó előtti boltozatok építésével, alkalmazásával is segítették. A lakóház tetőzetét nyeregtető képezte, amely a soros építkezés szerves velejárója volt, mert a homlokzatával utcára néző keskeny, hosszú háznak ez a természetes tetőformája. A nyeregtetőnek két oldala van és az utcára néző toromba-kötéses homlokfal szinte önként kínálkozik a népi díszítő művészet architektúrán való elhelyezésére. A nyeregtetőre fedőanyagként nád került, azonban a fedést mindig a lécezés előzte meg, amely a szarufák szilárdítását, erősítését is szolgálta. A nádborítást mindig alulról kezdték és folytatták egészen a tetőzet gerincéig. A kévéket fűzfavesszővel a lécekhez erősítették és simára egyengették. Végül a gerincet is náddal szegték és a kévéket „kalodafákkal" és „csaptatófákkal" szorították a tetővázhoz. Az ereszalját a lakóház udvari homlokzata előtt a tetőszék meghosszabbításával képezték. így nyitott, de esőmentes tért kaptak az építők, amely viszonylag védett közlekedési helyül szolgált a ház lakóinak. Funkciói közé tartozott még az is, hogy itt helyezték el részben a parasztgazddságok gabonatároló hombárait, az elszállításra váró gabonát, felfüggesztett rudakon szárították a kukoricát, tároltak különféle mezőgazdasági szerszámokat, tárgyakat is. III. A LAKÓHÁZ A sorosépítésű csallóközi falu parasztházait az jellemzi, hogy a lakóház mindig keskenyebb felével néz az utcára és az udvari része déli fekvésű. A ház a lakóterület elosztása szintén közös nevezőre hozható más területekkel, hiszen a parasztság, az azonos szociális körülmények között élő társadalmi réteg számára készültek. A vályogháznál már első látásra érvényesül az építmény erős blokkhatása, és az a tény, hogy a külső falak alul szélesebbek és fölfelé fokozatosan szűkülnek szintén ezt a hatást fokozza. A parasztházak alaprajzi fejlődésében nem találkozunk olyan sokrétű és alapvetően különböző típussal mint a népi építészet formai, külső megnyilvánulásaiban. A belsőépítészetben inkább a lakáskultúra egyes fejlődési szakaszait figyelhetjük meg, ami a bútor, a kemencék fejlődésében, a fűtéstechnika változásában fejeződik ki leginkább. A Csallóközben a két legelterjedtebb alaprajzi változat a két- és háromsejtü lakóház volt. A tűzhely a nyitott kéményes pitvarban kapott helyet, - amely egyúttal a konyha is volt - a szobát kemence vagy később kályha fűtötte.
