A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)

1978-12-30 / 53. szám

Kővetkező számunk tartalmából:

Leonyid lljics Brezsnyev:

SZŰZFOLD

(részlet)

Ondrej Bocko, mérnök: a Nyugat-szlovákiai Knb alelnöke:

A NEMZETISÉGI KULTÚRA FEJLESZTÉSE A NYUGATSZLOVÁKIAI KERÜLETBEN

Fister Magda:

PALYAVALASZTÁS

ELŐTT

Mács József:

ERESZD EL A KEZEM, ÉDES SZÜLŐFÖLDEM

Csáky Károly:

TÉLI ÜNNEPEK AZ IPOLY MENTÉN

Buday Endre:

A BARKÓK NÉPI ÉPÍTÉSZETE

Címlapunkon Michal Borský, a 24. oldalon Buday Endre

felvételei

A CSEMADOK Központi Bizottságának képes hetilapja. Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 893 36 Bratislava, ul. Čs. armády 35. Főszerkesztő: Varga János. Telefon: 3341-34, főszerkesztő-helyettes: Ozsvald

Árpád. Telefon: 3328-64. Grafikai szerkesztő: Král Péterné. Szerkesztőség: 890 44 Bratislava, Obchodná u. 7. Telefon: 3328-65. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS - Ústredná expedícia tlače, 884 19 Bratislava, Gottwaldovo nám. 48/VII. Nyomja a Východoslovenské tlačiarne, n. p., Košice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kčs. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. Kéziratokat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. Index: 49 211. Nyilvántartási

szám: SÜTI 6/46.

Emlékezések éveibe léptünk. A csehszlovákiai magyarság három évtizedére tekintünk vissza; a felszabadulás óta megtett útra, arra a harminc esztendőre, amelynek során újjászületett, rendeződött és megerősödött a csehszlovákiai magyar dolgozók politikai és kulturális élete, s ezzel egyidejűén és nem utolsósorban : létrejött az új, egyöntetűen szocialista csehszlovákiai magyar irodalom.

Az alapozás munkáját kétségtelenül az Új Szó kezdte meg, meghirdetve a sorok rendezésének a CSKP által kitűzött programját, s ennek köszönhető, hogy alig néhány héttel, hónappal a lap zászlóbontása után megalakult a CSEMADOK, megalakultak a CSEMADOK első helyi szervezetei, hogy megteremtsék falaik között a csehszlovákiai magyar kultúra otthonát. És benne az irodalomét is: 1951 szeptemberében indult meg a Fáklya első évfolyama, amelynek első számában a CSEMADOK országos elnöke, Lőrincz Gyula, Julius Fučík üzenetével szövegezte meg a CSEMADOK célját és küldetését: „Célunk az, hogy minden faluban, tehát nemcsak a városokban, a kultúrának közös otthona legyen, ahol dolgozóink nemzetiségi különbségre való tekintet nélkül megkapják, megtalálják a kulturális fejlődés minden lehetőségét."

S mert a kulturális élet fejlődése irodalom nélkül elképzelhetetlen, néhány sorral alább megszövegeződik a helyzet józan felismerése, s az ebből következő további feladat is:

„Ha kezünkbe vesszük a csehszlovákiai magyar dolgozók napilapját, az Új Szó-t vagy bármely más sajtóterméket, az itt megjelenő magyar könyveket, mindig ugyanazokkal a nevekkel találkozunk, mindig ugyanazzal a néhány íróval, újságíróval, akiknek nevét az újonnan induló kultúr-politikai folyóirat, a Fáklya hasábjain is megtaláljuk. (. . .) Ezért a legfontosabb feladatok közé tartozik az is, hogy a Fáklya megindítsa új tehetségek felkutatását."

Néhány író és újságíró: Szabó Béla, a Fáklya első főszerkesztője. Egri Viktor, aki később a Fáklya nyomába lépő Hét főszerkesztője lett, Barsi Imre, Bátky László, Szőke Lőrinc, Gály Iván és természetesen — Fábry Zoltán. De „a legfontosabb feladatok közé tartozik az is, hogy a Fáklya megindítsa új emberek, új tehetségek felkutatását"; már felsorakoznak a Fáklya hasábjain az új nevek is: Dénes György, Ozsvald Árpád, Góly Olga, Bábi Tibor, Gyurcsó István, Tóth Tibor, Mács József nevét kezdik megismerni és megtanulni a Fáklya olvasói, s a lap közben következetesen sorra toborozza a politikai és kulturális élet nagy veteránjait: Major István, Szántó Lászlót, Sas Andort, — s utánuk mindenkit, aki tollal és tudással segíthet: Orbán Gábor a nyelvművelés és nyelvtisztaság ügyéért száll síkra, L. Kiss Ibolya emlékező, halk szépségű írásai a hagyományok folyamatosságának tiszta szólamait szólaltatják meg. S hogy az új nevek is egyre szaporodjanak, a Fáklya nyomban az első számában irodalmi pályázatot hirdet — impo-A CSEMADOK ÉS

A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR IRODALOM

zánsan célratörő és impozánsan merész kezdeményezés, és nem is eredménytelen: mint utóbb kiderül, az egykori „pályázók" közül ma számosat „szlovákiai magyar író" néven ismerünk (többek között Nagy Irént is ez a pályázat szólaltatta meg), s ami talán ennél is több, a pályázat nyomán felfokozódott az írók, az irodalom és az irodalmi élet iránti érdeklődés is. Érdemes a több mint negyed évszázaddal ezelőtt lejátszódott kezdeményezés néhány adatát felidézni: kor-dokumentumok.

„A Fáklya első számában hirdetett irodalmi pályázatra december 24-ig, a határidő leteltéig közel 100 szerző küldte be verseit, elbeszélő költeményét, csasztuskáit, novelláit és színpadi jeleneteit."

De modern írógépekkel, hangszalaggal, diktafonnal dolgozó mai irodalmunknak erre a kis közleményre is érdemes felfigyelnie:

„A Fáklya irodalmi pályázatának eredményét a márciusi szám teszi közzé, tekintettel arra, hogy rengeteg kézirat érkezett, amelyek többsége kézzel van írva, és tanulmányozásuk sok időt igényel."

„Sok időt igényel" — a három szó mögött lüktető munka, a lázas feszültség, az idő sürgető türelmetlensége (manapság tízszerte ilyen hosszú határidőre sem gyűlik be ennyi pályamunka) talán mindennél hivebben érzékelteti azt a korszakot, amely minden fellengzős túlzás nélkül megérdemli, hogy az újjászülető csehszlovákiai magyar irodalom hőskorát lássuk benne: azt a korszakot, amelyben a lelkesedés pótolta a felkészültséget, az akarat a gyakorlatot, az elkötelezettség a művészi rutint — a rutint, amelynek azokban az években

éppoly kedvezőtlen mellékzöngéje volt, mint ma a sematizmus szónak. Ám a kettő közötti lényeges különbséget talán jobban megvilágítja egy egykori méltatás néhány sora:

„Értékelnivaló az az odaadás, amellyel ez a nem is néhány, hanem egész gárdát alkotó fiatal magyar írástudó hazája gazdasági és társadalmi problémáit szolgálja. Nem kétséges, hogy a szocializmus, mely igazságot oszt nekik mint magyaroknak, s egyenlőséget biztosít, hálás és készséges énekeseket lel bennük az országépítő munkában. A tizenhét szlovákiai magyar tollforgató a szlovák—magyar béke és barátság katonája, s katonája az eszmének is, amely ezt a barátságot biztosítja."

Ma már talán nem hat kegyeletsértésnek bevallani, hogy a szlovákiai származású Szalatnai Rezsőnek a Csillag című magyarországi folyóiratban megjelent fenti sorai akkoriban meglehetősen visszás visszhangot keltettek a szívekben. Mindössze ennyi? Készséges énekesek? Hálás toliforgatók? Igen,

2