A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-12-23 / 52. szám
egészen sajátos szerepekre is csak ritkán hívnak meg a színházak más színháznál működésben álló művészt. Tegyük fel, hogy valamely darabban egy kimondottan kövér szereplőre van szükség. Nos, ha ilyen nincs a színházban, ahelyett, hogy vendégszereplőt hívnának, egy zörgőcsontúra is rábízzák a szerepet. Az ilyen mentalitásból származnak a beskatulyázások is. Fővárosi színházaink mindegyikének megvan a maga műfajstruktúrája. Hiába vágyik aztán akár főiskolás kora óta valaki, mondjuk klasszikus szerepre, ha egy más arculatú színházhoz kerül, akár bele is őszülhet a várakozásba. Ô, mennyi belső sérülést kiküszöbölhetnénk és mennyit javíthatnánk a művészi színvonalon, ha szorosabb lenne a kapcsolat színház és színház, rendező és rendező, színész és színész között! — Ha egy társaságban szóba kerül Bessenyei Ferenc, nincs olyan színházlátogató, nincs olyan színházi szakember, aki ne idézné fel a nemzeti színházbeli első döbbenetes Othello-alakításod emlékét. A közönség tombolt, a darabban veled együtt játszó Gábor Miklós pedig a premier után ezeket írta az egyik szaklapban: „Az Othello utolsó percei. Összekötözött kézzel várom, hogy belökjenek a színpadra. Az ügyelőpult mellett, a főiskolás statiszták közt álldogálva hallgatom Bessenyeit, aki odabent Desdemonát siratja. A könny elfutja a szemem. Már azt hiszem tovább nem duzzadhatnak érzelmei, de a szenvedély csak nő, csak nő, egész hatalmas mellkasa, teste önti a telt, súlyos és erővel teli mondatokat, tovább és tovább. Most megérti Emilia szavaiból, hogy Desdemona tisztán halt meg — két karja széttárul, fekete arcát elönti a boldog nevetés szépsége. És a nézőtér egyszerre felhördül, mert az egyszerű mondatok után, felvillan és mellébe vágódik a kés...” Nos, a bravúros és addig még ilyen felfogásban alakított Othello óta több mint negyedszázad telt el. Több tucatnyi klasszikus szerepeddel, a felújított Othellóval is igen nagy sikert arattál. Hogyan lehet, hogy mégsem maradtál meg az akkori szerepfelfogásodnál, miért van ez, hogy időről időre újabb és újabb nézőpontból közelítesz, alkotsz meg egy-egy figurát? — Mert az igazi színész épp úgy kísérletezik, mint az anyag csodáira kíváncsi vegyész — válaszolta a művész olyan halk hangon, amelyről azt mondják, hogy Bessenyei beszél halkan a legszebben magyarul. — Az idő halad, a közízlés változik, és nekünk emberformálóknak tisztában kell lennünk, hogy mi a változás. Ma már senkinek sem tetszik a teátrális előadásmód. Az űrrakéták korában még a shakespeare-i hősöket is közülük valónak akarják látni a nézők. Ezért vajúdik, szenved, kísérletezik a színész, ezért tudatosítjuk, hogy mi nem márványból, hanem húsból és vérből mintázunk. És ezért igazság az, hogy az az igazi színész, aki alkotni megfontolt szándékból képes, és az a dolga, hogy elválassza a lényeget a lényegtelentől s meg tudja tisztítani a poros holmit a portól! — Minden lexikonban benne van, hogy 1919-ben Hódmezővásárhelyen születtél. Pályádat 1940-ben Szegeden kezdted, majd Miskolcon folytattad. A felszabadulás után Szegedre, majd a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződtél és csak 1950-ben mentél át a budapesti Magyar Nemzeti Színházhoz. Mondhatnál valamit e kezdeti időkről ? — Eredetileg énekes szerettem volna lenni. Hódmezővásárhely azonban annyira kisváros volt, hogy onnan még a fecske is alig kaphatott volna szárnyra. Így aztán vágyaimat gyermek- és ifjúkoromban négy tevékenységben vezettem be. Rengeteget tanultam, aktívan fociztam, az egyik zenekarban hét esztendőn keresztül muzsikáltam és — az énekesi vagy a színészi pálya felől álmodoztam. Végül is Szegeden találtam meg az „ígéret földjét”, ahol húszéves koromban kórista lettem, majd prózai szerepeket is kaptam. Sokat tanultam ezekben az időkben is, hiszen színművészeti főiskolát nem végeztem, viszont hittem és vallottam, hogy a színész tanító is egyben, aki pedig tanít, annak tanulnia is kell. A következő állomásom, Miskolc majd a felszabadulás után Szeged és Pécs volt, s innen kerültem 35 éves fejjel a budapesti Nemzeti Színházhoz. — Már a vidéken eltöltött időkben is nagy szerepeket játszottál. Szegeden például a Tartuffe címszerepét, az Űri muri Szakhmáry Zoltánját, Lear király Kentjét alakítottad. Voltál Miskolcon Bánk bán és Cyrano, a Sasfiókban Metternich, a Hamletban Claudius, Az ember tragédiájában Ádám és Lucifer, Pécsett pedig a Csongor és Tündében a Tudós, a Mélyszántásban Bak Jóska és a Kisunokámban a Nagyapa. A pesti Nemzetiben aztán nagyobbnál nagyobb szerepeiddel valósággal lenyűgözted a fővárosi közönséget. Miért mentél át mindezek ellenére 1963-ban a Madách Színházhoz? — Említettem már, hogy irtózom a beskatulyázástól. A Madáchban új légkört, új felfogást, új rendezőt és újabb kollégákat kerestem és találtam. És bár négy esztendő után ismét visszatértem a Nemzetibe, tiszta lelkiismerettel állíthatom, hogy nem bántam meg ezt a kitérőt. Különösen Ádám Ottó barátomtól, a Madách Színház nagyszerű főrendezőjétől tanultam sok újat. — Azt mondtad beszélgetésünk elején, hogy felőröli a színész tehetségét, ha szétaprózza magát. Ezzel szemben magad is igen sok tv- és filmszerepet vállalsz. Hogy csak a régebbiket említsem, játszottad a Fáklyalángban Kossuthot, a Különös ismertetőjelben Schönherz Zoltánt, az egy magyar nábobban Kárpáthy Zoltánt, Az egri csillagok, Az Ember tragédiája — soroljam még tovább? — főszerepeit. Sőt nemrég is forgattál, a napokban mutatja be a Televízió a Lear királyt, melynek címszerepét játszod, önmagadra nem vonatkoztatod a fentebb mondottakat? — Ügy látszik, félreértettél — mosolyodon el Bessenyei. — Én nem nehezményezem, ha valaki nemcsak a saját színházában játszik, hanem emellett filmszerepet is vállal. Már csak azért sem, mert korunknak ez a legnépszerűbb, legelterjedtebb szórakoztató eszköze szintén művészi teljesítményt igényel. A mohóságot, a színház rovására történő önárusítást kifogásolom csak. Mert a színház templom, oda csak teljes odaadással léphet be a színész! — Még egy utolsó kérdést. Nem hiányzik innen — mutattam körül — az élettárs, nem hiányzik a meleg simogató asszonyi kéz? — Nem vagyok egyedül! — szegte fel fejét Bessenyei. — Itt van például két hűséges kutyám, „akik” mindennél jobban szeretnek engem. Aztán sohasem üres a ház, barátaim, kollégáim gyakran felkeresnek, hogy akár éjfélig is elvitatkozzanak velem. Ne hidd azonban, hogy nőgyűlölő vagyok, legdrágább teremtményei ők az életnek. Csak hát én nemigen bízok már meg bennük! Nem folytattuk tovább, új vendég érkezett, a Miskolci Színház fiata! igazgatója jött el megbeszélni valami fellépést. Így aztán nem tudhattam meg, komolyan gondolta-e Bessenyei, amit a nőkről mondott... NEUMANN JANOS KONTÁR GYULA felvételei SZERETETSZOMJ I. (A fiú bátorságából eleinte csak köszönésre futotta. Később már meg is szólította a lányt s egyre inkább érdeklődött iránta.) A lány visszaköszönt. És mosollyal, kedvesen viszonozta a fiú rokonszenvét. Szavak, gyengéd érintések, ígéretek ... Ilyen szerelem, vagy legalábbis szerelemnek vélt kapcsolat rengeteg sarjad naponta. ők ketten összeházasodtak. Hónapokkal később pedig megszületett Zsuzsika. A gyerekek fantáziája korlátlan ... Két éve történt, hogy Zsuzsi azt válaszolta a gyermeklélektani kutatóintézet orvosnőjének: azt szeretné, ha az apukája meg az anyukája addig szeretnék őt, amíg majd lángcsóvát látni az ablakukkal szemközti gyár kéményében. Mert megfigyelte, hogy a lakóteleppel szembeni gyárkémény örökmécsesként, éjjel-nappal hányja a lángot. * * * Inkább véletlen, mintsem szándékosnak tűnő találkozás a harmincegy éves gépkocsivezetővel, aki egyedül neveli kislányát. Zsuzsikát. Amíg beszélgetünk, a nagyszemű, barna hajú csöppség körbe-körbenyargalja a játszóteret.- A felesége meghalt? ... Vagy elváltak talán? — kérdezem naivan, közben hosszúkás, barátságos arcát nézem. Igyekszik kitérni az egyenes válasz elől.- Ha jól tudom, akkor... akkor most fogságban van. Nem vagyok benne egészen biztos.- És maguk ketten hol laknak Zsuzsikával?- A bátyám egyszoba-konyhás lakásában. Szülői örökség. Jól megvagyunk ott hármasban.- A nemzeti bizottságon nem is nyújtott be lakósigénylési kérelmet?- Nem. Mondom, hogy jól megvagyunk.- Főzni, mosni, stoppolni is tud?- Ö, azt könnyen megtanulja az ember.. .- Havi keresete?- Meglehetős. Nyáron háromezer körül, télen egy ezressel kevesebb.- A bátyjával együtt szoktak takarítani is?- Szükség szerint.- Szükség szerint?- Ügy értem, ha piszok van.- Zsuzsika napközi otthonba jár, ugye? Utána ki törődik vele?- Többnyire fél ötkor megyek érte. Együtt visszük az autót a garázsba, utána bevásárlunk, közben levegőzünk egyet és hazamegyünk.- Állítólag az esti órákban többször látták a közeli presszók egyikében. És Zsuzsika is magával volt...- Lehetséges. Félek egyedül otthon hagyni őt, és néha a bátyám sincs otthon.- Ilyen esetben viszi magával őt is a presszóba?- Előfordul.. . Nézze, néha-néha muszáj emberek közé mennem. És olykor nekem is kedvem szottyanhat egy-egy pohárka italra. Arra azonban nagyon ügyelek, hogy sohase rúgjak be.- Gondolja, hogy a jelenlegi körülmények között minden feltétel biztosítottnak látszik Zsuzsika fölneveléséhez? Hangjában parányi harag:- Miért ne lenne biztosítva? Én talán nem tudom fölnevelni a lányomat?- Feleségének mennyi időt kell még a büntetésvégrehajtó-intézetben töltenie?- Nem tudom pontosan. De nem is érdekel különösebben. A legutóbbi levelében, jó félévvel ezelőtt, azt írta, hogy benyújtotta a bontókeresetet.- És miért került börtönbe?- Nem voltam ott a bírósági tárgyaláson. Megtagadtam a tanúvallomást. Tudtommal élősködésért ítélték el. Kávéházból kávéházba, bárból bárba járt...- Gyermektartási kötelezettségét teljesíti Zsuzsikával szemben?- Csak azóta, amióta börtönben van. Addig egy fillért sem kaptam tőle.- Ha kérvényezni fogja, akkor ez a kérdés utólagosan is rendezhető.- Igen, ezt a nemzeti bizottság gyámügyi osztályán is említették. Még nem jutottam hoziá ... És most különben is fontosabb gondjaim vannak.- Arra gondol, hogy a gyámügyi hatóság gyermekotthonban kívánja elhelyezni Zsuzsikát?- Arra! Folytonosan beidéznek, kérdezősködnek és azzal fenyegetnek, hogy elveszik tőlem Zsuzsit.- Az indok?- Hogy nem tudok felőle megfelelőképpen gondoskodni. A múltkor még azt is tanácsolták, hogy a válóper befejeztével próbáljak mielőbb megnősülni ...- És?!- Egyelőre nem keresek feleséget. A gépkocsivezető - L. József - cigarettára gyújt. Közben néhány percig az elsős Zsuzsikával beszélgetek. Szeme vidám, egy pálcikával valami karácsonyfa félét rajzol a játszótér homokjába.- Szereted apukádat?- Nagyon.- És anyukát? Zsuzsi tanácstalanul az apjára pillant, aztán először félénken, majd egyre határozottabban nemet int fejével.- Babakocsid van otthon?- Van. Már régebben.- Mit szeretnél most kapni?- Egy babát... Apu, kapok egy új babát? A férfi gyöngéden magához szorította a kislányt, megsimogatta a haját. Nem szólt a kislányhoz, de ez az ölelés mintha annyit jelentett volna: ha jó leszel, karácsonyra megkapod a babát és talán egy új babakocsit is . ..- Szoktatok apuval sétálni is?- Igen.- Hová?- Föl a tévétoronyhoz. Néha apuka barátai is velünk jönnek. A nyáron halászni is voltunk.- Emlékszel még arra, hogy mit kaptál ma reggelire?- Húslevest. Tegnap vacsoráról maradt. L. József elszívta a cigarettát és intett Zsuzsinak, hogy indulnak.- Ne haragudjon, mennünk kell — mondta. — Futni hagytam a motort, mert valami baj van a gyújtással. És azt sem akartam, hogy kihűljön a kocsi, nehogy megfázzon a kislány. Ha beteg, nemigen tudok otthon maradni mellette. Zsuzsi mohó, ragaszkodó szemmel figyelte apját, aki kézenfogta az eleven kislányt és sietve elindultak az autó felé. (Folytatjuk) 17
