A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-12-16 / 51. szám
CSEMADOK Ennek jelenleg 15 tanuló a tagja. A legaktívabbak - Vincze Mária, Ruzsik László, Csernák Mária, Bédi Ildikó, Sánta Ildikó és Kele László - ügyes játékukkal, odaadásukkal, szorgalmas, lelkes munkájukkal tűntek ki. Elsőként a Ceruza és a kisegér című darabbal próbálkoztunk. Ezzel részt vettünk a járási vetélkedőn. Ezt a Begér Béni bungallója követte. Ezzel is beneveztünk a járási versenybe, de mivel a zsűri tagjai nem tudtak magyarul, így nem értékelték. Ez egy kissé kedvünket szegte a további versengéstől. Meg aztán az is, hogy egyedül Sántáné Kiss Mária Pedagógus vagyok. Mindig úgy éreztem és érzem, hogy a pedagógusnak nem csupán a tanításban kell helytállnia, hanem az iskolán és a tanításon kívüli munkából is részt kell vállalnia. Nagy mértékben rajtunk múlik, hogy a jövő nemzedék hogyan készül fel az életre. Szerettessük meg a fiatalokkal a szépet és a jót, neveljük rá őket, hogy már iskolás korukban szükségét érezzék a kulturális tevékenységnek, mely szebbé, teljesebbé teszi az életüket. A kulturális tevékenység iránti vonzalmat bennem és még több sikeresen működő pedagógusban annak idején Kossuth Lajos, az egykori rozsnyói pedagógiai gimnázium tanára ébresztette fel, akire ma is szeretettel és hálával gondolok vissza. Talán csak most tudom kellőképpen értékelni azt a sok, fáradságot nem ismerő gondos munkát, amellyel szervezte, előkészítette egyegy kulturális műsorunkat, rendezvényünket. Eddigi tevékenységem folyamán sok mindennel próbálkoztam, színdarabokat tanítottam be, énekkart, tánccsoportot vezettem kisebb-nagyobb sikerrel. A tardoskeddi (Tvrdošovce) általános iskola bábcsoportjót egy éve vezetem. Már korábban, előző munkahelyemen is foglalkoztam bábjátszással, szívesen csináltam, de támogatás és szakképzettség nélkül nem értünk el jelentősebb eredményeket. Jelenlegi munkahelyemen minden támogatást, elismerést megkapok feletteseimtől, kolléganőimtől és a szülőktől is. A CSEMADOK járási bizottsága szintén segítette munkánkat. Lehetővé tette, hogy részt vegyek a bábjátszó csoportok vezetői számára megrendezett tanfolyamon, ahol jelentős módszertani és gyakorlati segítséget kapunk dr. Szőke Istvántól és Suba Emiltől, a kassai (Košice) bábszínház lelkes tagjától. Miért érzem ilyen közelinek a bábjátszást? Eddigi pedagógiai munkám folyamán rájöttem, hogy milyen fontos a játék a gyermek életében. Az egyik legkifejezőbb játék a bábu. Nagyon sok mindenre jó. Sokszor még arra is, hogy a bábut mozgató gyermek ily módon le tudja küzdeni félszegségét. Pedagógiai munkámban is igyekszem hasznosítani a bábjátékot. A gyermek játszva könnyebben tanul. A beszédhibás gyermeknek segít, hogy megbirkózzék a nehézségekkel. Valahogy így formálódott ki bennem folyamatosan a bábjátszás iránti mélyebb vonzalom és komolyabb érdeklődés, aminek eredményeképpen aztán ügyes gyerekekből megalakítottam a „Vadrózsa" nevű bábjátszó csoportot. A bábszinjátszó csoport maradtunk: az érsekújvári (Nové Zámky) járásban volt egy másik magyarul játszó bábcsoport, de ez feloszlott. így versenytárs hiányában az 1978-as járási fesztivált megkerülve jutottunk be a kerületi döntőbe, melyet a bátorkeszi új művelődési otthonban rendeztek meg. Itt a Mici óvodás lesz című jelenettel a színvonalas mezőnyben a II. helyezést értük el. Ez a siker nagy öröm volt a csoport tagjai számára. Az elismerés buzdítást, erőt adott a további munkához. A kerületi versenyen való jó szereplésünk jutalma volt, hogy meghívást kaptunk, vegyünk részt Dunaszerdahelyen a III. Dunamenti Tavaszon, a csehszlovákiai magyar iskolai irodalmi színpadok, színjátszó csoportok és bábjátszó együttesek központi seregszemléjén. A felkészülés egy-egy fellépésre mindig nagyon sok fáradságos munkával járt. A bábcsoport tagjaival az elmúlt években egyedül foglalkoztam, s ez egy ember számára sok, mivel igen sokoldalú szakmai tudást igényel. Egyegy darab bábjainak, díszleteinek elkészítése, még a tanulók segítsége mellett is rengeteg időt vesz igénybe, nem is beszélve a darab betanításához, a zenei betétek összeválogatásához szükséges időről. Ebben a tanévben aztán felajánlotta segítségét Bertha Ágnes, helybeli óvónő, aki szintén végzi a bábjátszó csoportok vezetőit képző tanfolyamot. A segítségre nagy szükségem lesz, mivel ebben a tanévben az elsősökkel foglalkozom, ami szintén nem könnyű feladat és nagyon sok időt igényel. Csoportunk hetenként egy-két alkalommal, ha szükséges, a fellépések előtt szinte naponta lelkesen próbál. A csoport tagjai fegyelmezettek és pontosak. A sok érdeklődő közül azonban csak az erre leginkább rátermetteket válogatom ki. Az idén a Három kismalac és a farkas című mesét szeretnénk feldolgozni és bábszínpadra alkalmazni, s benevezni vele a versenybe. A másik tervem, hogy kolléganőm segítségével az eddig betanult darabokat egy kis öszszekötő zenés jelenettel egy csokorba fogom. A környező falvak óvodásait és kisiskolásait szeretnénk körülbelül egyórás műsorral, elszórakoztatni. Tudom, hogy ez sok-sok órát elvesz majd a szabad időnkből, de az elismerés és a siker öröme feledteti a fáradságos munkát, kárpótol, örömet szerez mindannyiunk számára. Fennmaradó időmet igyekszem úgy beosztani, hogy más elfoglaltságra is jusson belőle. Munka után, ha haza megyek, otthon vár a háztartás, két gyerek nevelésének gondja. Kislányom Ildikó 13 éves, szintén aktív tagja az együttesnek, s remélem egyszer majd folytatja, amit én elkezdtem. Óvónőnek készül. Fiam inkább a sport felé húz. Túl sok problémát nem okoznak, így marad idomba kulturális tevékenységre. SANTANÉ KISS MARIA Mint a kiszikkadt földnek az aranyat érő langyos májusi eső, úgy hatott ránk a jó hír. Amikor meghallottuk, hogy magyar újságot 'árulnak Losoncon, kerékpárra pattantunk s száguldottunk a városba. A sietség hiábavaló volt, mert az Új Szó már elfogyott. Végül is egy ismerősünk, aki már elolvasta, kölcsönzött egy számot. Egymás kezéből kapkodtuk ki a lapot. Ez érthető volt, mert a háború utáni „ködös" években, nem jutottunk magyar sajtótermékhez. Később az Új Szóban olvastuk, hogy megalakult a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete. Nem nagyon tudtuk, mi fán terem az egyesület, de azért 1949 őszén egyre többször került szóba, hogy nálunk, Vilkén is meg kellene alakítani a helyi szervezetet. Abban az időben a Nemzeti Front akcióbizottságának titkára és a falusi pártszervezet kultúrfelelőse voltam, így hát alaposan kivettem a részem a szervezésből. Emlékszem, egy ködös őszi vasárnap délután összegyülekeztünk a kultúrházban, A küldött röviden felvázolta a CSEMADOK célkitűzéseit, feladatait. Akkor még nem voltak belépési nyilatkozatok. Felsorakoztunk a színpadon, aláírtunk egy ívet, és ezzel a CSEMADOK tagjai lettünk. Megválasztottuk a vezetőséget, főleg parasztfiatalokból. Megindult a szervezeti élet. Rövidesen bemutatkozott a színjátszó együttes. Csaknem harminc esztendő távlatából nehéz ma már visszaemlékezni az öszszes rendezvényre, hogy milyen kulturális tevékenységet fejtettünk ki. Közben a CSEMADOK Központi Bizottsága kezdte kiépíteni az apparátusát. Losoncon Koncz Béla lett a járási titkár, aki egy alkalommal arról kezdett meggyőzni, hogy nagy szükség lenne munkásfiatalokra a CSEMADOK Központi Bizottságának apparátusában. Addig-addig agitált, míg végül kötélnek álltam, elfogadtam a jelölést, és a második közgyűlésen meg is választottak a CSEMADOK KB tagjának. Ezerkilencszázötvenegyben Koncz Béla újból jelentkezett és arra kért, vegyek részt a CSEMADOK hathetes „fejtágító" tanfolyamán. Akkoriban jelentkeztem féléves „brigádmunkára" a nógrádszentpéteri (Pőtor) szénbányába. Kellett a szén, de nem volt elég munkás. A tanulási lehetőség is kecsegtetett, de mint kommunistának a szénellátás sem volt mellékes. A járási pártbizottságon kértem tanácsot. „Tanulj, hogy boldogulj!" - ezt a választ kaptam a párttitkártól. Így elkerültem a hathetes tanfolyamra. Tallóson (galántai járás) egy ódon kastélyban kora reggeltől a késő délutáni órákig hallgattuk az előadások „zuhatagát”. A tanfolyam vezetője Varga János, akkor a CSEMADOK rimaszombati (Rimavská Sobota) székhellyel működő besztercebányai (Banská Bystrica) kerületi titkára, a Hét jelenlegi főszerkesztője volt. Manapság kevesen hinnék el, milyen nótáskedvű fiatalember volt. A munkásmozgalmi dalok egész sorát tanultuk meg tőle. Sok minden ragadt ránk, de azért örültünk a tanfolyam befejezésének. Úgy gondoltam, az ott szerzett elméleti ismereteimet majd otthon, Vilkén hasznosítom. Nem Így történt. Kaptam egy levelet, melyben kértek, jelentkezzem a CSEMADOK kerületi titkárságán. Varga János elmondta, hogy a CSEMADOK-nak milyen kádernehézségei vannak és felkért, vállaljam el a titkári tisztséget a szepsi (Moldava nad Bodvou) járásban. Elutaztam a számomra addig ismeretlen kisvárosba, Szepsibe. A járással úgy ismerkedtem, hogy a szepsi helyi csoport elnöke kikísért a városka végén levő dombra és onnan mutatta meg a közelebb-távolabb fekvő községeket és azt is, melyik faluban kell csoportot alakítani. Persze csak a közelebbi falvakat láttuk, a távoliakkal később ismerkedtem meg. 6
