A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)

1978-12-09 / 50. szám

A sussexi (Anglia) B. Mathews minivárost épített otthonában. A városkában egereket tenyészt. Az egereknek minden kényelmük megvan itt: kávéházak, szállodák állnak rendelkezésükre, sőt még postájuk is van.

Aki madártávlatból szeretné Prágát látni, annak elég felgyalogolnia a képen látható Petíiny-kilátó tetejére. A kilátó egyébként a párizsi Eiffel-torony kicsinyített mása.

állatfajta ma már Magyarországon is

csak mutatóba található. A 31 éves Kitty O’Neil a világ legbátrabb asszonyai közé tartozik. Tokióban úszásban nyert olimpiai arany- I érmét, majd a vizisielesben lett Amen- I ka első asszonya Egyébként pedig a 1 hollywoodi hitnek sikeres kaszkadőr^: jj vízbe ugrik, ha kell, repül vagy laklya- I; kent lángol Csakhogy közben - tel|e• .f sen

Nem minden fiatal választhat az esküvői képéhez olyan gönyörü hátteret, mint ez a boldog moszkvai pár. Felvételünk a Vörös téren, a Vaszilij Blazsennij székesegyház előtt készült.

A tizennyolc esztendős Anne Fontaine alakitja Esmeralda szerepét A párizsi Notre-Dame felújításában. Képünkön a pályakezdő színésznő, Hossein felfedezettje, a székesegyház vízköpőjének torzalakjaival.

SZERENCI

Elvitték Ferencet katonának. Itthon hagyta Ferencnét, a kilenc hold földet, gazdaságot, tölgyfatalpra épített sövényfalas, hosszú-nagy nádfedelű százesztendős, sok tapasztást megélt házát, a pajta melletti diófákat, meg hét apró gyerekét. Úgy elparancsolta Ferenc Jóska a háborúba, hogy vissza se jött többet soha. Ma is megvan még a lelépett sarkú tábori lap, melyben erősen bízik a gondviselésben, hogy egyszer még viszontláthatja szeretteit.

Azóta minden halottak napján meggyújtják a gyertyát emlékére a temető mindenki-nagykeresztje előtt, hogy fényeskedjék neki az örök világosság, és az utolsó ítélet napján megtisztult lélekkel verje le véres mundérjáról galíciai tömegsírjának száraz homokját.

Hosszú téli estéken, tollfosztás idején, mikor lágy hótakaró alól roggyant kémények füstje úgy szállt az ég felé, mint Ábel áldozati oltáráé, zsongott az igaz-mese kísértetekről, meszelőszakállú vándorlegényekről, rénszarvasszánkón közlekedő Mikulásról, Balázs koldusról, öregapáról, meg Szerenciről.

Látom Szerencit, ahogy elköszön nagyanyámtól és fájón búcsúzó integetései közben huncutul fenyeget öklével, talán csak azért, hogy a figyelmet másra terelje.

— Megállj Ferencné nyanya, küldök neked Ukrajnából csomagot. Visszaküldöm a Ferenc rongyos ruháit, amiben járattál, megállj csak! — és borostás arcán legurul egy könnycsepp, mikor Ferencnek, a volt ellenség katonájának árváit még egyszer, utoljára magához öleli. Mert ki tudja, ki lesz pártfogójuk, kenyérkeresőjük, ha az orosz hadifogoly többé nem dolgozik rájuk. Hosszan „tellegetett”, minduntalan viszszaforogva a menetoszlopból. Menni kellett, mert így szólt a parancs, a szív hangja is, mely mint mágnes húzta haza a kis Szerencikhez, meg a nyugtalan kíváncsiság, vajon igaz-e, hogy a forradalmárok kitekerték a cár atyuska nyakát. Ez volna ám csak igazán szép I

Olt állok én is ötéves édesanyám mellett, borzas fejünket a sövényfalnak szorítjuk, résén át lessük az idegen toprongyos katonákat, ahogy földre telepedve falják, kanalazzák az aludttejet. A gazdák pedig mustrálják őket, mint igára érett tinókat szokták a balonyi vásáron, melyik lesz jobb ingyen cselédnek. Sok a hadifogoly, jut belőle a hadiözvegyeknek is, szógónak való, el kell a gyámolítás, csak kérdés nem szöknek-e meg tőlük ezek a mogorva, marcona legények.

öreganyám is ott áll, kezét köténye alá dugva, töpreng, melyikre mutasson rá, kövesse őt, legyen egy ideig támasza hét árvájának.

Szerenci jött az első szóra. Keze nem termett paraszti munkára, de hamar megtanulta, hogy nem mindegy, melyik oldalra fogja be Basát, a csálés ökröt, hogy etetéskor le kell venni róla a szájkosarat, a hengert nem kell a szekérre tenni, a boronát meg nem lehet az országúton húzatni. És pár hónap alatt egész tűrhetően beszélt nyá radi-magyarul.

Látom őt, mikor vonyogózza a gyomos árpaszalmát, nevet a Bodrin, ahogy mérgesen csahol, rávakkant minden fekete kihulló tüskebogra.

Este agyusztálja a gyerekek széttaposott lábbelijét és hecceli nagyanyámat.

— Lesz kommunizmus Ferencné nyanya, lesz. Elveszik te ökreid, ercséti főd, Fierdő neked. Költ sok búza. Szerenci kee fő, süt nap, gyerünk dúgoznyi! Te is burzsuj vagy Ferencné nyanya.

Nagyanyám haragos tekintetet vet rá, bár tudja, érzi, Szerenci áldás a háznál, mert rágondolni is rossz, hogy vészelték volna át nélküle a telet. Nem volt tűzifa. Szerenci befogta az ökröket, a legszebb urasági lábas erdőt kezdte irtani. Hiába jött a Fehér jáger, elvette tőle puskáját s úgy halálra rémísztette a szerencsétlent, hogy sírjában is őrzi a titkot. Este aztán gúnyolódott nagyanyámon:

— Jaj istenem, istenem, micsinász Szerenci, nem szabad Szerenci, eeveszik ökröket, bitófára jutunk. Minek gyöttünk ide? Jézus Mária, mi lesz ebbű — topogott is hozzá tehetetlenül, így utánozva nagyanyám kétségbeesését, és a sikeres falopás utáni örömét — hi-hi-hi, de sok fánk lett, jó meleg lesz tűle. Ijeccsíg vót, de vodka nincs — mondta szemrehányóan.

Egyszer sok pálinkát ivott Szerenci, megártott neki.

— Takarodj a házamtól részeg disznó! — kiabált vele nagyanyám.

— Elmegyek Ferencné, de lesz rívás — feleselt sértődötten a katona.

Elbújdosott. öreganya várt, nem jelentette a kommandón. Három nap és három éjjel kóborolt Szerenci, Mocsára vad nádasaiban, lopott gyümölcsön, sült kukoricán tengődött, míg végül éjnek idején félénken megkopogtatta az apró konyhaablakot.

— Engedj be Ferencné nyanya! Ne haragudj, többet nem leszek rossz! — mint bűnbánó gyerek kérte a bocsánatot. Tettetett cívódós után visszafoglalta helyét a falusi fiatalok legényszállásán, az istálló mestergerendájára függesztett „szógaágyon’’.

Esténként a viharlámpás pislákoló fényénél gyűrött, cirill betűs füzeteket böngészett, féltve takargatta őket a lópokróccal leteritett lógó priccsének szalmazsákja alatt.

Vacsoránál ott ült a konyhaasztalnál, a gyerekekkel együtt nyelte a száraz kukoricagancit, utána igen furcsa dolgokat beszélt.

— Jön sok katona, elkergetik a bírót, burzsujokat, mindenkinek lesz kenyere, ruhája, cipője, a gyerekek sokat tanulnak. Gyárak épülnek, a földet közösen művelik. Lesz kommunizmus Ferencné, meglátod. —.mondta komolyan. Csendben nézte, ahogy a gyerekek lefekvés előtt hangosan mondták az úrangyalát.

— Te milyen vallású vagy, hogy sosem imádkozol? — kérdezte tőle nagyanyám.

— Bolsevik — válaszolta Szerenci.

— Sejtettem, hogy pogány vagy, nem hiszel semmiben.

— Nem Ferencné, erős az én hitem. Hiszen, hogy győz a forradalom, eljönnek a vörösök, majd ők megváltják a világot.

— Juj, miket beszélsz Szerenci? Hagyd abba, — rémüldözött nagyanyám — istentelen beszédeddel még bajt hozol a fejünkre, inkább dalolj valami szépet!

És Szerenci dalolt, halkan, lágy baritonján, mélabús idegen dallamon, messzi népek nyelvén, messzi népek bánatá ról.

Azóta sok víz lefolyt már Dnyeszteren, Dunán. Sok-sok év után mégis elküldte a forradalmat Szerenci. Mióta elment, a negyedik nemzedék cseperedik már Nyárodon. Vajon hallották-e, kik voltak szülőfalujukban a kommunizmus első hírnökei? Tudják hát!

„Ferencné nyanya", én jó öreganyám rég lehajtotta már fejét a faluvégi vén feketefenyők árnyékába. Unokái szétszéledtek, mint szélben az ászát bóbitás magja. Diákkorunkban sokszor markukba hullott egy-egy tízes, huszas, a párnája alatt takargatott kopott ridikülből. Szerenci kifelejtette jóslatából, hogy az öregek nyugdíjat kapnak majd.

Sokszor feléjük száll gondolatom. Találkozom sosem látott nagyapámmal, az öreg töpörödött tollfosztó asszonyok, kai és Szerencivel. Százszor átélem csodálatos szép, szenvedve küzdő világukat, ott kuporgok mellettük a kemence előtti sarokpadon, igaz lényüket úgy őrzöm szivem legrejtettebb zugában, mint kisgyerek a markába szorított katicabogarat. Csicsay Alajos

9