A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-11-11 / 46. szám
bizottság nevében Fellegi István ismertette az alapszabályzatot. Elmondhatom, hogy óriási visszhangja volt a CSEMADOK megalakulásának az országban, a magyar lakosság körében. És mondhatni minden tekintetben. Mert tudniillik azok az ellenséges erők is aktivizálódtak, amelyek nem szívesen látták egy ilyen szervezet megalakulását. Azok, akik nem hitték el, hogy pártunk kezdeményezésére és segítségével bármiféle magyar szervezet is alakulhat az új Csehszlovák Köztársaságban. A másik oldalon a magyar tömegek mindenütt nagy lelkesedéssel fogadták a kiküldött CSEMADOK-szervezöket. val több magyar elvtársat is megbízott az SZLKP Központi Bizottsága. Dél- Szlovákia járásaiba és falvaiba küldte őket, abból a célból, hogy további munkatársakat és tagokat szerezzenek a megalakuló CSEMADOK-nak Létrejött az előkészítő bizottság, s az ebbe beválasztott jól bevált munkatársak már össze tudták állítani a CSEMADOK Központi Bizottságába javasoltak névsorát. Az alakuló országos közgyűlés után így a megválasztott központi bizottság megkezdhette munkásságát. Az alakuló közgyűlés a kulturális szervezet alapszabályzatát is elfogadta. Munkánk sikere abban rejlett, hogy alakult CSEMADOK Központi Bizottságának, Íróként vállalt kulturális feladatokat. Miben látta jelentőségét a szövetség létrejöttének, illetve felismerte-e mindjárt későbbi szerepét a csehszlovákiai magyar irodalom háború utáni életrehivásában, hogyan fogadta a Fáklya megjelenését, hogyan vett részt a rendkivül fontos irodalomszervező munkában? A felszabadulást követő első három esztendő, az akkor végrehajtott lakosságcsere, majd a Szlovákio déli és keleti vidékein élő magyarság több tízezrének Észak-Csehorszógba történt áttelepítése nagy megpróbáltatásokkal tűk vetni a gyerekcipőt, és munkánkban a hibák javát sorra kiküszöbölhettük. Személy szerint én magam a meghatottság érzésével pillantok vissza erre a „hősi" korszakra, amelyben a szervezési munka mellett az író-olvasó találkozók megrendezésében látok maradandó értékeket, irtunk, dolgoztunk eddig is, ám úgyszólván az olvasó eleven visszhangja nélkül. Visszhang alatt az ösztönzést érzem, amely nélkül az irodalom nem fejlődhet, nem teljesítheti hathatósan feladatait. Bármilyen különösen hangzik, de az irodalmat is propagálni, szervezni kell. A propagálás nem tartozik az íróra, hanem a kiadóra, a mi esetünkben FABRY ISTVÁN KUGLER JANOS EGRI VIKTOR A magyar lakosságú városokban és falvakban sorra alakultak a CSEMADOK-szervezetek. Igaz, a magyar lakosság körében is éledni kezdtek a háború előtt működött különböző nacionalista szervezetek egyes tagjai, volit jegyzők, bírók, de még volt csendőrök is. Főleg az első időkben nagy számban küldözgették hozzánk leveleiket, felkínálva „önzetlen" segítségüket mint „hozzáértő" kultúrmunkások. De csakhamar rájöttek, hogy a CSEMADOK nem olyan kulturális szervezet, mint amilyet ők szerettek volna (ezek ugyanis elsősorban valami magyar „érdekvédelmi" szervezetre gondoltak), ezért aztán névtelen leveleikben minket, a CSEMADOK tisztségviselőit a magyarság árulóiként bélyegezték meg. Ezek az „önzetlen" segítők aztán, igyekezetük hiábavalóságát látva, csakhamar felhagytak kísérletezéseikkel, a CSEMADOK pedig hamarosan bebizonyította, hogy érdemes arra a bizalomra, melyet az alakulásnál a párt neki előlegezett. Kugler elvtárs szintén azok közé tartozik, akik jelentős részt vállaltak a szövetség életrehivásából. Kérjük, mondja el, hogyan kezdték lerakni a CSEMADOK alapjait, hogyan láttak munkához a helyi szervezetek, mire irányították leginkább figyelmüket a tisztségviselők és az egyszerű kultúrmunkások? Az SZLKP KB Elnöksége a februári események után többször is foglalkozott a magyar nemzetiségű lakosságot érintő kérdésekkel. Aztán a megbízható, jól ismert kommunisták feladatul kapták, teremtsék meg a feltételeit annak, hogy a magyar nemzetiség tagjai is bekapcsolódhassanak az új, szocialista társadalom építésébe. A magyar dolgozók kulturális életének szervezésével, az előkészítő munkalelkesen, jó egyetértésben, nem utolsósorban az aktivisták, az önkéntes kultúrmunkósok segítségét igénybe véve láttunk munkához. A CSEMADOK KB elnöke az elnökségi tagok indítványait helyesen foglalta össze. Jó határozatok születtek, amelyeket az apparátus dolgozói és az önkéntes kultúrmunkások igyekeztek teljesíteni. A CSEMADOK indulása egybeesik a felszabadulást követő társadalmi változásokkal, a földreform végrehajtásával, az iparosítással, az ugrásszerű műszaki fejlődéssel, a kulturális életben végbement forradalmi változásokkal. Szorgalmaztuk a káderek iskoláztatását, megnyitottuk a dolgozók esti iskoláját stb. A falvak kollektivizálásában a magyar földműves is részt vett. A CSEMADOK tisztségviselői is aktívan, hatékonyan részt vettek a szövetkezeti gondolat népszerűsítésében, a földműveseket foglalkoztató legaktuálisabb kérdések megoldásában. Ez akkor részben meg is határozta a CSEMADOK munkájának tartalmát, hiszen a tagság zöme a mezőgazdaságban dolgozók közül került ki. A szövetség megalakulásától kezdve egészen 1968—1970-ig jól bevált, jól irányított szervezetnek bizonyult. Fogyatékosságok akkor mutatkoztak, amikor az előbbi évekhez viszonyítva rosszabb káderpolitko érvényesült a CSEMADOK szerveiben. Ebben az időszakban a CSEMADOK KB Elnökségének munkájából hiányzott a helyes kommunista kollektív vezetés, a korábbi években már bevált demokratikus módszerek alkalmazása. A szövetség ma már ismét a helyes úton halad. így a feltételek is adottak ahhoz, hogy az előtte álló feladatokat a következő esztendőkben is sikeresen teljesítse. Egri elvtárs egyik alelnöke volt a megjárt, és igen hátrányos helyzetbe hozta az állampolgárságától megfosztott, itt élő magyarságot. Szerencsére Csehszlovákia Kommunista Pártja 1948 februárjában hatalomhoz jutott, megkezdhette történelmi fontosságú szerepét, sorra megszüntette az anomáliákat, és mi egyenrangú állampolgárai lettünk a Csehszlovák Köztársaságnak. Három évi kényszerű szünet után sorra nyíltak a magyar oktatási nyelvű iskoláink, fiataljaink pótolni kezdték a kényszerű szünet következtében keletkezett hiányokat és szorgalmuk révén behozták a lemaradást. Ilyen előzmények után került sor 1948 decemberében a CSEMADOK megalakulására. Nagyon meglepett, hogy az alakuló közgyűlésen megválasztottak a Központi Bizottság alelnökévé. Ezt a kitüntető bizalmat alighanem annak köszönhettem, hogy a két háború közti években egyetlen olyan sor nem került ki toliam alól, amelyet dolgozóink sérelmezhettek volna. Ebben a visszapillantásomban elmondhatom, hogy már akkor felismertem: az írás szolgálat, a nép ügyének szolgálata. A Szövetség megalakulása mind társadalmi, mind kulturális tekintetben sorsdöntő jelentőségű volt. Nem vitás, hogy a csehszlovákiai magyar irodalom új felvirágzásában - nagy esztétánk, Fábry Zoltán, találóan harmadvirágzásnak mondja - a CSEMADOK döntően fontos szerephez jutott. Havi folyóiratának, a Fáklyának, majd később hetilapjának, a Hétnek megjelentetése határkövet jelentett. íróink, költőink és esztétáink végre teret kaptak, hogy megnőtt felelősséggel végezhessék a népünk kulturális életében rójuk háruló feladataikat. Ezeket az esztendőket, amelyekben a pozitív tettek mellett akadtak olykor hibák is, egy új elindulás hősi korszakának tartom. Évek folyamán - ismeretekkel és tapasztalatokkal gazdagodva - le tudfokozottabb mértékben a CSEMADOK dolgozóira, akik az említett találkozókét szervezik, de más formában is: könyveink terjesztésével, ismertetésével is segítségünkre sietnek. Elmondhatom, hogy szivvel-lélekkel, példásan végzik ezt a munkát. Az író - s itt elsősorban az idősebbekre, a tapasztaltabbakra gondolok - tanácsaival és jóindulatú kritikáival köteles segíteni a fiatalokat. Amennyiben ezt a segítő munkát „szervezésnek" nevezzük, elmondhatom, hogy 1949 májusa óta, amikor Lőrincz Gyula meghívott, hogy lépjek be az általa vezetett Üj Szó szerkesztőségébe és vegyem át a lap kulturális rovatának vezetését, ezt a szervezést kedvvel és örömmel végeztem. Nincs is szebb feladat, mint átadni tapasztalatainkat, tanáccsal és kritikával egyengetni a tehetségesnek ígérkező fiatalok útját. Szerencsésnek érzem, hogy ezt a feladatkört nyolc esztendeig betölthettem az Üj Szóban, majd ötvenhat novemberétől kezdődően A Hétben, amelynek nyugdíjaztatásomig első főszerkesztője voltam. Nem tagadom, hogy olykor meg nem értéssel is találkoztam - jómagam is néha hibás útra tértem -, de lényegesen több megértéssel, hálával is, s ez ma jó érzéssel tölt el. Alkonyba hajló napjaimnak ez a baráti megértés adja meg azt a fényt és tartalmat, amely nélkül egy alkotó élet csonka, számomra elképzelhetetlen. Könyveim, regényeim és novelláim, színjátékaim közt talán akodt olyan alkotás, amelynek nyoma marad a múló időben. Boldoggá tenne az a tudat, hogy ha azt a munkát, amelyet az irodalomszervezés terén végeztem, később is hasonló megértés kísérné. Nem kevés ez: egy munkában eltöltött élet legszebb jutalma. 7
