A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-07-08 / 28. szám
A hagyománytól eltérően, tehát nem fehér alapon pirossal, hanem piros alapon fehér rátét anyaggal készül (ne tévesszenek meg senkit a rajz színei). Először a rajzok nagyítását, másolását végezzük el. Az 1. számú rajzon a párna sarkaiba hímzett motívum V2- a széleken látható „tökös" egész, és a „tulipán" V2 része látható. Szélessége a piros sáv alsó szélén 20 cm, magassága a tulipán hegyénél 9 cm. Négyzetháló segítségével először ezt nagyítsuk ki a fent megadott méretre (20X9 cm). Dolgozzunk átlátszó (pausz vagy pergamen) papíron, így könnyebben illeszthetjük egymás mellé a motívumokat. A párna rövidebb oldalát úgy kapjuk meg, ha a már kinagyított rajzot a „tulipán" közepétől, áthajtva, még egyszer lemásoljuk. A hosszabb oldalon egy „tökös“ motívum kerül középre. Ha mind a négy oldallal elkészülünk, az egészet egy darabból szabjuk ki (csak durván követve a körvonalakat) a rátétnek szánt anyagból. Ezt róférceljük a párna tulajdonképpeni anyagára, amely 54X44 cm, mert a széleknél 2-2 centimétert ráhagyunk az összevarrásra. A kész hímzés akkora lesz, mint rajzunkon a pirossal kitöltött rész. Másoláskor elég a körvonalat (az 1. számú rajzon a fekete vonal) rávinni a rátét kelmére, mellette kb. 2 mm távolságra pontokkal megjelölhetjük a behajtás vonalát. Fér-A párna közepén látható motívum Vi részét mutatja. Elhelyezésekor ügyeljünk, hogy valóban középütt legyen. KOVÁCS KATI Pályafutása 1965-ben, a Magyar Televízió Ki mit tud? tehetségkutató versenyén kezdődött... Ma sem szégyellj bevallani, hogy akkor nem is annyira saját elhatározásából, mint inkább édesanyja unszolására jelentkezett a versenybe, ahol jött — látott — és győzött! Temperamentumos, bátor előadásmódja nemcsak a közönség rokonszenvét nyerte el, hanem a szakemberek körében is komoly visszhangot keltett. Tulajdonképpen így nem is véletlen, hogy röviddel később meghívást kap a Magyar Televízió első Táncdalfesztiváljára, ahol a Nem leszek sohasem a játékszered című dalt énekli. £s akárcsak a „Ki mit tud“-on jön — s győz. Ritmikus, egyéni előadásmódja érvényesül a Szerelemben soha nincsen igazság, a Neked se jó, a Tedd boldoggá című számokban, melyek hónapok alatt hanglemezeken is megjelennek és Kovács Kati igazi sztárrá válik. Ezt nemcsak hazai népszerűsége, de a sorozatos külföldi meghívások is igazolják, melyeknek gyakorta nem is tud eleget tenni. Különösen azóta van kevés ideje, hogy a táncdaléneklés mellett több filmszerepet is elvállalt. Elsősorban a mai, modern lánytípusokat eleveníti meg meggyőzően a filmvásznon. „Kovács Kati kiváló tehetségű színésznő, mesterkélt külső eszközök nélkül belső meggyőző erővel alakítja figuráit,“ írta róla legutóbbi filmje kapcsán a szigorúságáról ismert magyarországi filmkritika. (M-) Foto: PRANDL SÁNDOR celéssel a leveleket, indákat rögzítsük szilárdan, de ugyanakkor maradjon hely a szélek aláhajtására is. Ami a rajzon a fekete vonal és a piros rész között van, azt fogjuk behajtani, mégpedig úgy, hogy a vonal mentén ollóval egy kis darabon kivágjuk, tűnk hegyével behajtjuk, apró öltésekkel rögzítjük. A cérna színe egyezzen a rátét anyag színével, esetünkben tehát fehér. Kép, szöveg, rajz: Fister Magda PÉTER szakács receptjei Göngyöli hts bacsó módra HOZZÁVALÓK: 40 dkg sertésoldalas, 5 dkg marhahús, 8 dkg sertéshús-maradék, 3 dkg hagyma, 3 dkg eidam sajt, 3 dkg olajos pirospaprika, 10 dkg zsemlemorzsa, 2 tojás, fél dl tej, kevés törött bors, só, zsiradék, 5 dkg simaliszt. KÉSZÍTÉSE: A megmosott és kicsontozott oldalast szeletekre vágjuk, kiveregetjük, megsózzuk. A többi húst ledaráljuk, hozzáadjuk az apróra vágott hagymát, olajos pirospaprikát, reszelt sajtot, 1 tojást, sót, kevés zsemlemorzsát és jól összedolgozzuk. Ezzel a töltelékkel a hússzeleteket megtöltjük, összegöngyöljük és .fogvájóval összetűzzük, majd lisztben, tejjel felvert tojásban, zsemlemorzsában megforgatjuk és forró zsíron megsütjük. Hasábburgonyával, burgonyapürével vagy párolt rizzsel és salátával tálaljuk.