A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-11-04 / 45. szám
HUARI BUMEDIEN MOSZKVÁBAN Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke és Alekszej Koszigin, az SZKP KB Politikai Bízott ságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke október 16-án a Kremlben találkozott Huari Bumediennel, az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaság elnökével, a forradalmi tanács elnökével, aki baráti munkalátogatást tett a Szovjetunióban. A találkozón a két felet kölcsönösen érdeklő kérdésekről folytattak véleménycserét. Különös figyelmet szenteltek a közel-keleti helyzetnek. A felek határozottan elítélték az egyiptomi és az izraeli vezetők között az arab országok érdekei ellenére létrejött Camp David-i különalkut. — Balról Leonyid Brezsnyev és Alekszej Koszigin, jobbról Huari Bumedien. FIATAL ELŐADÓMŰVÉSZEK NEMZETKÖZI FÓRUMA A Bralislavai Zenei ünnepségek ke rétében évről évre megrendezésre kerül a Fiatal Előadóművészek Nemzetközi Fóruma elnevezésű verseny. Ennek idei győztesei: Katherine Ciesinska (USA) és tokody Ilona (Magyarország) szopránénekesnők valamint Szergej Kopcsák (Szovjetunió) basszus. — A képen: Tokody Ilona. (Felvételek: ČSTK) ka, a CSKP Kb Elnökségének tágja, a SZSZK miniszterelnöke, az SZLKP KB Elnökségének tagjai, a szlovák kormány miniszterelnökhelyettesei és tagjai, a Bratislavai Fővárosi Nemzeti Bizotttság vezetői, a városkerületi nemzeti bizottságok elnöke, valamint a szlovákiai politikai és társadalmi élet más képviselői. Az ülést Viliam Salgovič, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke nyitotta meg (kép), a kormány jelentését Bratislava fejlesztéséről Karol Martinka miniszterélnökhelyettes, a Szlovákiai Tervbizoltság elnöke terjesztette elő. A mostani ötéves tervidőszak első felében eddig 11 279 lakás épült fel, valamivel kevesebb az előirányzottnál, de megvannak a lehetőségek ahhoz, hogy behozzuk a lemaradásokat és teljesítsük a terveket, állapítja meg a jelentés. A CIPRUSI TESTVÉRPÁRT FŐTITKÁRA GUSTAV HUSAKNAL Gustáv Husók, a CSKP Központi Bizottságának főtitkára, köztársasági elnök október 17-én Prágában fogadta Ezekiasz Pataiannut, a Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártja (AKEL) Központi Bizottságának főtitkárát (kép). A szívélyes légkörben lezajlott találkozón a felek eszmecserét folytattak a két testvérpárt együttműködésének fejlesztéséről, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom fejlődéséről és időszerű nemzetközi kérdésekről. Ebből az alkalomból Gustáv Husák átadta Ezekiasz Papaiannunak a Barátság Érdemrendet, amelyet 70, születésnapja alkalmából adományoztak a ciprusi testvérpárt főtitkárának. AZ SZKP KB PARTELLENŰRZÉSI BIZOTTSÁGÁNAK KÜLDÖTTSÉGE PRÁGÁBAN Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának meghívására hazánkban tartózkodott a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága Pártellenőrzési Bizottságának küldöttsége, Arvid Persének, a bizottság elnökének vezetésével. A küldöttség október 17-én találkozott a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának tagjaival. — Balról az első Arvid Perse, jobbról a második Miroslav Capka, a CSKP KERB elnöke. LIBANON EGYSÉGÉÉRT ÉS FÜGGETLENSÉGÉÉRT A Bejrut melletti Beiteddinben október 17-én közlemény kiadásával fejeződött be az arabközi békefenntartó erőkben részt vevő vagy 'azoknak támogatást nyújtó arab országok képviselőinek háromnapos konferenciája. Libanon, Szíria, Szaúd-Arábia, Kuvait, valamint az Egyesült Arab Emirátusok külügyminisztere, illetve Szudán és Katar bejrúti nagykövete a tanácskozásról kiadott záróközleményben Libanon egysége, függetlensége és szuverenitása mellett szállt síkra. A dokumentum közvetve elítélte a libanoni jobboldal akcióit, amelyekkel e célok meghiúsítására törekszik. A képen: égő olajtartály Bejrút ipari negyedében. BRATISLAVA FEJLESZTÉSÉRŐL TANÁCSKOZOTT AZ SZNT A Szlovák Nemzeti Tanács október 18-i 19. ülésén a képviselők Bratislava fejlesztésének eddigi eredményeivel és további feladataival foglalkoztak. A tanácskozáson részt vettek Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára, Peter Colot-OLVASÓINK FIGYELMÉBE! Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy lapunk 47. számában megkezdjük ORDÓDY KATALIN - KEREKES KÚT CÍMŰ új regényének folytatásos közlését. Az érdekfeszítő, izgalmas cselekményé regény lapunkban jelenik meg először. Már most biztosítsa a Hét következő számait az újságárusnál! Szerkesztőség KÉPES KRÓNIKA 5