A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)

1978-10-28 / 44. szám

PROLETÁRANYA Franciaországba, a lyoni világ­kiállításra küldik, hogy ott a fából épülő bécsi pavilon művészi farag­ványait elkészítse. A fiatalember sorsa ekkor végérvényesen eldől, mert Franciaországban találkozik az igazi művészettel. És ekkor jön Rodin, akinek szobrai annyira le­nyűgözik, hogy látja: csak szobrász lehet őbelőle is. Első szobrát — a világháború alatt — sebesült katonaként faragja egy erdélyi katonakórházban, melynek kertjé­ben a szobrot fel is állítják. Két év múlva már Nyitrán avatják a kö­vetkező szobrát, ahol Bártfay már az ottani művészekkel barátkozik, társaságukhoz tartozik s 1919-ben harminc szoborral mutatkozik be szülővárosa közönségének. A nyit­­rai művészek Bártfay-esteket ren­deznek, melyek bevételéből Bárt­­fayt 1920-ban Párizsba küldik, ahol a francia szobrászat egyik nagy mesterének, Bourdelle-nek műter­mébe kerül. Itt sajátítja el a szob­rászat alapjait s már itt meg is találja azt az utat, amelyet több mint fél évszázadon keresztül kö­vetkezetesen végig is jár, de hozzá kell tenni, hogy ihletője nem első­sorban Bourdelle, inkább Rodin. Három év múlva hazajön, dolgozik, később Rómába utazik, ahol meg­mintázza első Beethoven-szobrát, melyre később ösztöndíjat is kap, s így lesz a Római Szépművészeti Akadémia hallgatója. 1926-ban Erdész Lolával Nyitrán közös mű­termet nyitnak, ahol a megélhetési gondok miatt a szobrokon kívül gyakran használati tárgyakat, gyertyatartókat, csillárokat is kény­telen faragni. 1929-ben Párizsba hívják, hogy ott dolgozzon. Amikor visszatér szülővárosába, még nem tudhatja, hogyan alakul a sorsa. Nem tudhatja, vajon széklábakat, vagy szobrokat faraghat-e. Élete hátralevő évtizedeiben szerencsére szobrokat faraghat s felküzdheti magát szinte az élvonalba. Közben fiából, Tiborból is szobrászt nevel. Bártfay Gyula 1930 óta készítette el életművének legjelentősebb alkotá­sait, amelyeknek egy töredéke most az őszi hónapokban a Nyitrai Ga­lériában látható. Ez a kiállítás nemcsak a hazai képzőművészet nesztorának életművét mutatja be, hanem az egyéni sajátosságokon túl az európai és a hazai szobrá­szat e századi értékeiből is sok mindent felvillant. Bártfay Gyula ezelőtt tíz eszten­dővel bezárta műtermét. Azóta egy nyitrai lakótelepi lakás harmadik emeletén él feleségével. A hosszú alkotó évtizedeket szinte naptári pontossággal felidéző szobrok so­kaságából nem kevés ebben a la­kásban található, de szerte az országban, képtárak és magán­gyűjtők tulajdonában, és túl az országhatáron számos szép alkotás őrzi a Mester kezének és rend­kívüli képességeinek nyomát. Bártfay Gyula mai lakásának konyhájában a négy sarok közül az egyik méltán nevezhető rend­kívülinek: egy karosszék, egy kis munkaasztal, vésők, és mintázó­agyag. E karosszékben pedig ott ül az idős művész és dolgozik. Mert ahogy vallja: munka, alkotás nél­kül még százévesen sem élhet az ember. A szobában egy másik ka­rosszék, a konyhai párja. Itt is gyakran üldögél és zenét hallgat, mert megszállottja a zenének. Szá­mos szobra zenei ihletésű, mint például a Beethoven-fejek egész sorozata. Vagy a Holdfény szonáta, az a kicsike fehér márványba fa­ragott műremek . . . Azt is Beetho­ven zenéje csalta-provokálta ki a lelke legmélyéből s a címet is a nagy zeneszerzőtől kölcsönözte. A születésnapi kiállítás megnyi­tóján is ezt a zenét játszották. A Mester szemében könnyek csil­logtak. KESZELI FERENC TIZENÉVESEK TÉVÚTON „SZERETEM AZ ITALT ...“ Kedves arcú, szelíd pillantású, vékony fiú. Szerényen és illedelmesen ül a széken. A rendőrség Ifjúság- és Gyer­mekvédelmi Osztályának egyik szobá­jában találkoztunk, az előbb kísérték be. Megtévesztően rokonszenves és csöndes. Pedig országos körözést kel­lett indítani ellene, mielőtt rendőrkézre került! — Nem bírtam tovább cérnával, na­gyon el voltam már kenődve — mond­ja halkan. — Tudtam, hogy keresnek, mert megszöktem a nevelőintézetből, ahová többrendbeli garázdaságért utal­tak be. Tíz napja, hogy megszöktem onnan. Pár napig csöveztem, aztán hazamentem. Látni akartam anyámat. Ahogy másnap délelőtt lődörgők az utcán, meglátom apa teherkocsiját egy városszéli italbolt előtt. Én is bemen­tem és rendeltem. A fater a kocsi­kísérővel ivott. Pénzem bőven volt, mert anyám adott, hogy vegyek cipőt magamnak. Néhány sört és hét fél­decit ittam meg, amikor a fater oda­adta a slusszkulcsot, hogy húzzam be a kéziféket. Beültem a kocsiba és nem tudtam megállni, hogy el ne indítsam. Mielőtt még rendesen kézbefoghattam volna a volánt, a jármű belerohant egy, az út másik szélén álló teher­autóba. A fiú kiugrott a kocsiból és elmene­kült. A kár: harmincezer korona! — Miért ittál olyan sokat? — Szeretem az italt. Ráadásul na­gyon neki voltam keseredve ... Külön­ben is, olyan ember nincs, aki ne inná meg a magáét. Apja, ha nem is alkoholista, de erő­sen iszik. A fiú úgy emlékszik, hogy a tizenötödik születésnapján nézett először alaposan a pohár fenekére. Arra viszont nem emlékszik, milyen könyvet olvasott utoljára és amikor az iváson, verekedésen, csavargáson kívüli kedvtelései felől érdeklődik a rendőrtiszt — mélyen hallgat. A CSALÉTEK Klári. Csinos fiatal lány, pillanatra sem hagyja el ajkát a mosoly. A ki­hallgatás során is mindvégig moso­lyog. Tizenhét éves. Nevelőapjával, anyjá­val, gimnáziumban tanuló nővérével él együtt. Az anyja is dolgozik, de Klári nem tudja, hogy hol, csak a legutóbbi munkahelyét ismeri. Érthető, hiszen hosszú hónapok óta nem lakik otthon. Otthagyta a munkahelyét is és csa­­vargott. Alkalmi partnerekkel csöve­zett, hol itt, hol ott aludt, összeverő­dött egy laza galeri: három fiú és ő. Presszók, pinceborozók jelentették a társaság törzshelyeit. Egy ilyen boro­zóban ismerkedtek meg a hatvannégy éves S. D.-vel is, akiről kiderült, hogy szívesen ad csövező lányoknak szállást — ellenszolgáltatásért. S. D. szemet vetett Klárira. Két nappal később újra találkoztak a bo­rozóban. D. az egész társaságnak ren­delt italt. Amikor elővette a pénztár­cáját, a fiatalok látták, hogy tömött. Gyorsan megbeszélték: Klári elmegy vele, a fiúk utánuk és útközben leütik az idős férfit! Klári el is indult vele és megfelelő távolságban a három fiú is. Amikor a lány elérkezettnek látta a pillanatot, hátraintett bűntársainak: most! — Egy nagy kővel ütöttük le a fér­fit, de pechünk volt. Az öreg nem ve­szítette el az eszméletét, hanem segít­ségért kiáltott. — Megegyeztél vele, hogy mennyit fizet majd neked? — Nem. Csak tőrbe akartam csalni. — Haragszol a fiúkra, hogy ilyesmi­be kevertek? — Legföljebb magamra ... — Sokat ittál azon az estén? — Nem is emlékszem. Ügy két-három féldecit és talán fél liter bort. Máskor is ittam, jólesett. Klári rossz tanuló volt az alapisko­lában, tulajdonképpen semmi sem ér­dekli. ezért szökött meg otthonról is. A sors szeszélyes játéka, hogy épp ott­hon tartóztatták le, amikor hosszú idő után éppen hazament. Klári akkor is mosolygott, kétségbeesett anyja a kezét tördelte ... BETYARBECSÜLET Laci nagydarab, erős, kidolgozott kezű, határozott tekintetű fiatalember. A három srác közül az ő keze ragadta föl a követ, hogy fejbevágja vele az idősebb férfit. — Barátságból, betyárbecsületből tet­tem — mondja. — Klárinak kellett a pénz, nemigen volt egy vasa sem, hi­szen régen csövezett. Végleg be akar­tam vágódni a galeriban ... Laci körülbelül fél éve került a fő­városba, azóta egy gyárban dolgozott. Munkahelyén félszeg, zárkózott fiúnak ismerték. Esténként egyedül lődörgött. be-betért egy-egy pohár italra vala­hová. Így csapódott Kláriékhoz is és most furcsán értelmezett vagányságból leütötte a férfit. Az unalom és az alkohol sodorták a lejtőre, nem a kényszer. Szépen ke­resett és szülőfalujából is szorgalma­san küldözgetik címére a hatalmas csomagokat. Ártatlan? ... A tizenhat éves srác alaposan beállítva jött ki a közelmúltban a fő­városi borozók egyikéből. Egy ugyan­csak ittas férfi felelősségre vonta, miért rongálta meg a kerékpárját. A fiú tagadta: nem ő volt. össze­szólalkoztak, majd egymásnak estek, azaz a fiú szerint ő csupán visszaütött és elinalt a tetthelyről. A fiú vallomá­sát látszik alátámasztani, hogy a férfi volt az agresszívabb, mert három tár­sával üldözőbe vette biciklijének állí­tólagos megrongálóját. A teljes valóság nehezen lesz már valaha is -kideríthető, tény viszont, hogy a tizenhat éves fiatalember túl sokat ivott. Délután otthon ünnepelték a születésnapját, természetesen alko­hollal, majd ő az italboltban folytatta saját ünneplését néhány haverral. Szabadlábon van. a rendőrségi idé­zésre az anyjával jött, akinek szeme szinte villámlik a dühtől: — Minek hurcolják meg a fiamat, hiszen ártatlan! — ellenkezik hevesen az eset bűnügyi előadójával, aztán sietve távoznak. Az anya őzbőr kabátban, ápolt arc­cal és frizurával, elegáns cipőben ki­fogástalan benyomást kelt. A fiún kopott farmer, rikítóan csíkos pulóver, haja hosszú és bozontos. valóban Ártatlanok? Laci, Klári és társaik még nem alko­holisták, még nem bűnözők, „legföl­jebb“ fiatalkorú tettesek. Lényegében azonban az utánpótlást jelentik. Az alkoholisták és a bűnözők utánpótlá­sát. Az igazsághoz tartozik, hogy nincs igaza annak, aki azt állítja, hogy három-négy féldeci, néhány korsó sör vagy egy-másfél liter bor közvetlen és egyetlen oka a bűncselekmények elkö­vetésének. De bátrabbá, vakmerőbbé tesz vala­kit, fölébreszti benne a rossz ördögét. Mert a diszharmonikus családi háttér, az iskolázatlanság, az érdeklődési kör leszűkülése mind közremunkálkodnak abban, ha egy fiatal egyre rendszere­sebben nyúl a pohárért; ha erkölcsi gátlásai olyannyira feloldódnak, hogy tévútra sodródva összeütközésbe kerül a törvénnyel. Az pedig felnőtt környe­zetből kölcsönzött állítás, miszerint: nincs olyan ember, aki ne inná meg a magáét.. . A felnőttek alkoholizmusa minden egyéb vírusnál károsabban fertőz! 17

Next

/
Thumbnails
Contents