A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)

1978-10-21 / 43. szám

Az Ipoly mente népi építészete

V. A GAZDASÁGI ÉPÜLETEK

A parasztgazdaságoknak a termeléshez, a szerteágazó gazdálkodáshoz a lakóházon kívül különböző rendeltetésű gazdasági épületekre is szükségük volt.

A gazdasági épületek - ha a terep is megengedte - a lakóházhoz csatlakoztak. Ha a terep erre a soros építésre nem volt megfelelő, akkor csak az istálló került a lakóház mögé és a „nagykamrát" és a magtárt magába foglaló épületet a lakóházzal egyvonalba a telek másik oldalára helyezték az építők. A baromfi- és sertésólaknak nem volt állandó, meghatározott helyük. Az udvart a kerttől a pajta választotta el. Az Ipoly mente gazdasági épületeire jellemző, hogy bár elegendő fa állt az építők rendelkezésére, mégis rendszerint agyagból vagy köböl épültek. A magtár végében még elvétve ma is megtalálható az udvari sütőkemence, ami az után terjedt el, amikor sor került a házak nyilttűzhelyes, sütőkemencés pitvarainak tömeges átépítésére. Napjainkban, a megváltozott termelési viszonyok következményeként, a magtár is nyári konyhává alakul át.

Szemben a lakóházzal volt a kút. Régebben főként a gémeskút volt az elterjedtebb, de ma már csak mutatóban találhatunk belőle. A gémeskút alapját egy kútágas, vagyis egy ágasfa képezte, ezáltal a kétkarú emelőszerkezetek egyik legegyszerűbb példái közé sorolható. A kerekeskút jóval újabb eredetű, de az Ipoly mente házainak még ma is szerves velejárója. Szép, fából faragott díszítésével a parasztudvar kellemes színfoltja.

Az Ipolymente parasztgazdaságainak elmaradhatatlan tartozéka volt a pince, már csak azért is, mert a vidék lakosságának a szelíd dombok kedvező feltételeket biztosítottak a szőlőtermesztéshez. Mivel a lakóház nem volt alápincézve, a bor tárolására különálló építmények, pincék készültek. Ezek legegyszerűbb változata a három részből álló borpince. A pince föld feletti része a „gunyhó", aminek az a célja, hogy a pince minél hűvösebb maradjon. Szerkezete nagyon egyszerű, rendszerint két ollós lábból áll, amelyek egy taréjszelement tartanak. Ehhez erősitik hozzá a fedélt hordozó gallyakat, majd kukoricaszárral vagy más fedöanyaggal befedik. A pince lejárata a „gádor", amit rendszerint kőből kifalaznak és beboltoznak. A pince ürege a verem, általában két méter magas, szélessége három és négy méter között ingadozik, hossza pedig az elraktározandó hordók számától függ.

Természetesen ma már a pince fölé épületet is emelnek, ez kőből, téglából vagy agyagból készül és a szőlőtermesztéshez szükséges eszközök, szerszámok raktározóhelye. Néhol a borospincék a belsőtelken kívül kapnak elhelyezést. Gyakori a lakóházzal szembeni pinceépítés, de elterjedtek a csoportosan épített pincék is rendszerint a falu határán vagy a település közepén. Ezeket a pincéket a dombok puha kőzetébe - rendszerint homokkőbe - vájják, felépítésük sok hasonlóságot mutat a már leírt pincetípussal.

Az Ipoly mentén a kerítések legegyszerűbb formái is fenn maradtak. A belsőtelkeket gyakran csak a földbe szúrt tüskés ágak határolják, megakadályozva igy a háziállatok elkóborlását. Az utcától lécvagy deszkakerítések választják el az udvart. Gyakori az előkertek alkalmazása is. A kerítés- és kapuoszlopok bevéséssel díszítettek, amelyek ornamentikája leginkább a növényvilág formakincséből táplálkozik. Érdekesek a kapukon néhol még ma is előforduló fa zárszerkezetek.

Az Ipoly menti parasztgazdaságok gazdasági épületei gyakran a lakóházzal azonos technikával készültek, és alapvetően fontos, a paraszti termelési módnál elengedhetetlen szerepük a gondos és körültekintő kivitelezésben is megnyilvánult.

NAGYNÉ M. KORNÉLIA