A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)

1978-10-14 / 42. szám

GÓLYA A VILLANYOSZLOPON ülőfalum Csiliznyárad (To­­polovec) lakóinak száma alig haladta meg a hétszá­zat. Ma sem sokkal több. Határa ugyanannyi hektár föld. Volt, aki­nek több jutott, másnak semmi sem. Alig harminc éve a falu házainak többsége nádfedeles, sövény vagy mórfalú volt. Villanynak akkor még híre sincs. Egy boltban mérték a petróleumot, kocsikenőcsöt, cukrot, sót, árulták a tehénvakarót, láncot, viharlámpát és egyéb nélkülözhetet­len dolgot. Körös-körül nádas, még a falu közepén is. Kövécshíd, Fődverem, jó költőhelye szárcsának, vadkacsának, vízityúknak. Rikácsoltak a nádive­rebek, este bölömbika szólt, fülsike­títőén vartyogtak a békák, csíptek a szúnyogok. Ezekből ma sincs hiány. A föld egyharmadát nem lehetett művelni. Nádas, zsombékos vadvíz, rengeteg madárral, hallal. Jellegze­tes fája e tájnak a vastagtörzsű, korhadtbelsejű fűz, ahogy itt neve­zik: botlófa. Ma már csak hírmon­dója akad, kitúrták a buldózerek, akadályozta a nagyüzemi gazdálko­dást. Mocsara — mintegy ezer hektár­nyi vad terület Bős és Nyárad kö­zött. Savanyú füvét legeltették, ka­szálták, a sásból kötőt sodortak ár­paaratáshoz, a nád pedig több falu házának tetejét födte. Kemény, küzdelmes volt itt az élet. A lomha Duna, mint a gondvi­selés, teremtett és rombolt, éltetett és áldozatot szedett. A falu határá­ban sok az „örvény”. Másutt túnak mondanák, itt Hóttörvény, Űjörvény, Kerekesörvény. Miért? Választ a kulcsodi gátszakadás ad (1965), mely­nek helyén tíz-tizenöt méter mély óriási gödröt kotort az örvénylés.-Az örvénytavak sok célt szolgáltak. Ben­nük lubickoltak nyáron a gyerekek, az öregek is itt mosakodtak le — évente egyszer — tetőtől talpig, lo­vat és marhát úsztattak, szélükben pedig kender ázott. Télen jeget vág­tak rajtuk és karácsony táján vizü­ket átszűrték hálóval. Táj és ember úgy összenőtt, mint két szimbiózisban élő növény. Egyik a másik nélkül nem létezhetett. „Buta paraszt!” A legmegalázóbb lebecsülés. Azt illették így, ki a leg­több mesterség művelője volt? Vász­nat szőtt, kötelet font meg kosarat, söprűt kötött, falat rakott, tetőt fe­dett, fúrt-faragott, kenyeret és húst termelt az államnak de esetlen volt, ha megszokott ősi fészkéből kisodor­ta a vihar. Előfordult pedig többször is. Kellett a szerencsétlen idegen ér­dekekért ágyútölteléknek, állítottak neki hősök szobrát, pedig csak áldozat volt. Neki a hazája szülőfalut je­lentett, zúgó nádast, záporáztatta ré­teket, vihartépte kazlakat és nádfe­delet. A mai nyáradi gyerek nem tud­ja, hol lakott Grünvald, a szegény zsidó szatócs, aki suszterkodott is a megélhetésért, szégyenkezve hordta a sárga csillagot és sosem jött visz­­sza a koncentrációs táborból. Meg elnyelte a világégés a huszonkét fia­tal katonát is. Minden legszebb kor­ban levő épkézláb férfiembert mun­dérba bújtattak, csak az „ősterme­lőket” nem. Az itthon maradott fe­leségek hatan adtak egy borjút a hadsereg ellátására, nem is volt ne­kik több. Adták? Rekvirálták tőlük. Mire vége lett a szörnyűségeknek, gyerekeikről leszakadt a ruha. A szájuktól megvont falatot vitték a városba kopott cipőért, viselt kabát­ért. Ráfogták: feketézik. Bujkált ren­dőr elől, hazudott a hivatalnak. Még ma is letagadja az összeírok előtt hány tyúkja, kacsája van. Kísért a múlt. Kitől tanult volna haladó eszmét? Ipar nem volt, a forradalom gon­dolata messze járt tőle. A megyeri kommunistákat alig ismerték páran, csak a háború után kerültek kapcso­latba velük. A filléres, meg a pengős regény­ből nem gyarapodhatott a tudása. Mi buzdította volna ellenállásra? A leszerelt kristályos rádiók drót nél­küli póznái sokáig meredeztek az ég felé. Kenyér sem jutott elég. A búza kifagyott, a tavaszi vetéseket kiéget­te a szárazság. Nyáron mezítláb járt, télen gumicsizmában, s este forró vízbe mártogatta megfagyott lábát. A gyerek is bőgött, viszket a talpa, kötöttek rá savanyúkáposztát. Iskola csak negyvenhétben nyílt, két évre rá Csilizradványon polgári is, hét falu gyerekeinek. Csilizköz. Ki hallott róla? Ma annál többet emlegetik. Hét falu egy szövetkezet, ötezer hektá­ros nagyüzem. Hol van már a régi falu? Ki sír­ja vissza? Talán csak az aki messze került innen; ő is csak emlékét — szegénységét bűn lenne. De vétek elfelejteni azt is, ami szép volt, s ha nem szép, akkor tanulságos. ötvenig még mindig a „főd” az úr. A tulajdonviszony meghatározta a ranglétrát: koldus, pásztor, cseléd, napszámos, tehenes-, ökrös- és lo­vasgazda. Értelmiség Nyáradon: egy tanító. Jegyző, pap Balonyon, orvos, patikus Bősön lakott. Harminc év alatt a hétszázlakosú faluból kikerült — és zömmel elke­rült — közel ötven érettségizett vagy főiskolát végzett fiatal. Nincs már szegény rokon, gazdag rokon, csak emléke él, abból is in­kább az, ami fájt. „Napszógálat”: egy napi igáért három napi gyalog­munka; árendás és feles föld, köl­­csöntehén, amit a szegény rokon lop­va járomba fogott — évekig tartó haragot termett. A napi eseményeket a kocsmában tárgyalják ma is. Ha idegen érkezik, tenyerükre veszik, nem tudják, ho­gyan kedveskedjenek neki, de elég egy helytelen szó és vége a barát­ságnak, hamar elfordulnak tőle. Betakarítás, cséplés, erdőlés, nem ment egyedül, az állatot is közös csordában tartották, de hogy meg­ijedtek a szövetkezettől! Aztán gyor­san megszokták. Eleinte vékonyan csordogált a pénz, majd egyre bő­vebben. Első teendő lett az öreg há­zak lebontása és újak építése. Leg­alább egyet meghagyhattak volna az őszi paraszt portákból! A gólya, melyet majdnem úgy tiszteltek, mint az egyiptomiak az íbiszt, a villanyoszlopra szorult. Nincs pajta, nádfedél, bolthajtásos kémény, de a vándormadár hűsége­sen visszajár. Hordja csőrében a hantot, ha vihar közeleg. Pedig a láp is elfogy már, egyre kevesebb az élelme. Kövécshíd vizét megitta a kanális, nyoma sincs már, pedig harminc éve még halat lehetett fogni benne. Főd­­vermet kiparcelázzák házhelyeknek. Eltűnik Kisa, Simonrét és Mocsá­­ra. A mai gyerek nem lesi kíváncsi szemekkel, mikor bukkan fel a vízi­tök és tavirózsa közül Tündér Ilo­na. A zsombékos lapos helyen kövér gabona terem, a kavicsos égevényen fóliasátrak alatt korai zöldség, az üvegházakban télen is óriásira nő a szegfű. Már az első kultúrházra sem so­kan emlékeznek, amely valamikor lóistálló volt. A roggyant, három nemzedéket kiszolgált iskola sem áll már. Udvarán új épület, nagybetűs felirattal: MŰVELŐDÉSI OTTHON. Szap és Nyárad egybeépült, ösz­­szeköti őket a korszerű új iskola, emeletes társas házak és a sportpá­lya, mellette öltözők lelátóval. A sár- és portenger helyén asz­­faltutak. A mai fiatal azt sem tud­ja, mi a sövény meg a sellenc, pedig nagyapja portáját ezek kerítették. Múlt és jelen három évtizedre — három lépésre — egymástól. A múlt a forrás, a jelen a bővizű folyam. Csak arra kell vigyázni, hogy mind­kettőnek a vize tiszta maradjon. CSICSAY ALAJOS 1. Pjotr lljics Csajkovszkij, világhí­rű orosz zeneszerző. Karmesterként szerepelt Moszkván kívül Európa más nagyvárosaiban és New York­ban is. Mélyen átélte korának tra­gikus ellentmondásait, belső fe­szültségét. Alkotó munkásságának legfontosabb vonása a demokratiz­mus. Zenéjével a tömegekhez szól, anélkül, hogy engedményeket tett volna a művészi igényesség rovásá­ra. Nevezzen meg művei közül egyet I A 14. számú képes verseny nyertese: Angyal Anna, Rožňava. Minden héten két fényképet közlünk. Az egyiken egy világhírű író, zeneszer­ző, képzőművész, tudós arcképét hoz­zuk, a másikon egy-egy ország főváro­sának vagy ismertebb városának egy jellegzetes negyedéről, emlékművéről készült kép látható. Olvasóinknak az lesz a feladatuk, hogy kitalálják, kit ábrázol a kép, vagy ha az illető személyt megnevezzük, akkor egy-két művének címét kell fel­sorolni. A másik képről pedig azt kell megírni, hogy melyik város, illetve me­lyik híres épület, emlékmű stb. látható rajta. A helyes megfejtők között minden héten 100 korona értékű könyv- és hanglemez-utalványt és ezenkívül havonta egyszer két akta­táskát sorsolunk ki. A rejtvényhez szelvényt mellékelünk, amelyet a megfejtéssel együtt levelező­lapra ragasztva a megjelenéstől számí­tott egy héten belül kell elküldeni a szerkesztőség címére. A szelvény nélküli vagy a későn érkezett megfejtéseket a sorsolásnál nem vehetjük figyelembe 2. A Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság fővárosa. Mai terüle­téről már i. e. 2200-ban megem­lékeztek a krónikák, ekkor vándo­roltak ide északról az arab törzsek. Szerepe a Szuezi-csatorna megnyi­tása után nőtt meg számottevően. A város gazdasági életének alap­ja a kikötő forgalmával összefüg­gő ipari tevékenység. Mi a főváros neve? 19 KICSODA? VERSENY­MICSODA? SZELVÉNY 15

Next

/
Thumbnails
Contents