A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-07-08 / 28. szám
TÖBB NYELVEN EGY AKARATTAL A budapesti Kulturális Minisztérium Nemzetiségi Osztálya megbízásából a közelmúltban jelent meg a fenti címet viselő alig száz oldalnyi kiadvány, mely a magyarországi nemzetiségi politikáról es a Magyar Népköztársaságban élő nemzetiségekről közli a legfontosabb tudnivalókat. Magyarországnak, az első világháború után kialakult határai között, az előző évszázadokhoz képest, viszonylag kevés nem magyar lakosa maradt. Ezek száma is tovább csökkent a második világháború után. A mai magyarországi nemzetiségi helyzetet alakító tényezők közül nagy jelentőségűek voltak a második világháború utáni történelmi események (potsdami megállapodás, lakosságcsere). A hivatalos adatok szerint az 1970. évi népszámlálás alkalmával Magyarország 155 861 állampolgára, lakosságának 1,5 %-a vallotta magát nem magyar anyanyelvűnek. Ebből 35 594 német, 34 049 délszláv, 21 176 szlovák, 12 624 román anyanyelvűnek. Ezenfelül azonban — mint azt a könyv is megjegyzi — szép számban vannak még nemzetiségi származású állampolgárok a nyelvi asszimiláció olyan fokán, ahol már nem érzik a szüleik vagy nagyszüleik által még beszélt nyelvet „anyanyelvűknek“, vagy nem bírják „anyanyelvi szinten“ a nemzetiségi nyelvet, a népszámlálási kérdőív „anyanyelv“ rovatába inkább az írásban és szóban jobban ismert magyart írják be. Szomszédaival ellentétben, Magyarország közel jár ahhoz, hogy tiszta nemzeti államnak legyen tekinthető, az államvezetés mégis nagy gondot fordít a követelményeknek megfelelő, helyes nemzetiségi politika kialakítására, mert ennek elvi jelentőségét nem tekinti függőnek a nemzetiségi lakosság kisebb vagy nagyobb számától. Ez a politika tehát a marxizmus—leninizmus, a proletár internacionalizmus elvi alapjaira épül, és a kommunista párt nemzetiségi programjának megvalósítását szorgalmazza. Elveti a nacionalista szemléletet, mely a történelem folyamán sokszor ellentéteket és gyűlöletet szított a magyarság és a nemzetiségek, a szomszédos nemzetek között; ezzel szemben az érdekazonosságon alapuló testvéri együttélést, a szocialista építés közös érdekű feladatainak egységben való megvalósítását igyekszik megvalósítani. „Az a nép, amely egy másik népet elnyom, saját láncait kovácsolja“ — hangsúlyozta Marx. Lenin is figyelmeztetett: „... hatálytalannak kell nyilvánítani minden olyan rendszabályt, amelynek segítségével a nemzeti többség megkísérelné, hogy a maga számára nemzeti kiváltságokat biztosítson, vagy hogy csorbítsa a nemzetiségi kisebbség jogait (az oktatásügy, valamely nyelv használata, költségvetési ügyek stb. terén ..A győztes szocialista forradalom is ezeknek az elveknek megfelelően járt el, amikor kimondotta a Szovjetunió népeinek egyenjogúságát, minden nemzeti előjog és korlátozás megszüntetését. Ennek a kulcsfontosságú elvnek a betartása jellemzi Magyarország nemzetiségi politikájának gyakorlatát is, mely legfontosabb módszerként igyekszik alkalmazni Lenin azon figyelmeztetését, hogy a többségi nemzetnek nemcsak a nemzetiségek formai egyenlőségét kell tiszteletben tartania, hanem ellensúlyoznia kell azokat az egyenlőtlenségeket is, amelyek a mindennapi életben kialakulnak. Ezzel kapcsolatban olvashatjuk: „ ... a nemzetiségek — múltbeli sérelmeik alapján kialakult — bizalmatlanságát eloszlató gesztusokat inkább túlozzuk el, hogy sem az ellenkezője történjék.“ A magyarországi nemzetiségi politikának másik fontos vonása, hogy megvalósításában döntően magukra a nemzetiségekre számít, szubjektumoknak tekinti őket. Az állami és társadalmi szervek szerepén túl, melyek a gyakorlati megvalósítás anyagi feltételeit, kereteit biztosítják, a legfontosabb munka magukra a nemzetiségekre vár, mert maguknak kell megtölteniük tartalommal a számukra biztosított keretet. A kezdeményezés és a lehetőségek kihasználása saját érdeke minden nemzetiségnek, mert ez tudatosságának fokmérője, egyben létérdeke is. A kötet függelékében szemelvényeket találunk a magyarországi német, szlovák, délszláv és román sajtóból, statisztikai táblázatok szemléltetik a nemzetiségek kulturális és oktatási területen elért eredményeit, melyekhez fénykép-melléklet valamint a magyarországi nemzetiségi és közművelődési intézmények térképe kapcsolódik dokumentumként. Csupán néhány adat a magyarországi nemzetiségi oktatásügy fejlődéséről és a nemzetiségi kultúra ápolásáról: A nemzetiségek nyelvén is oktató óvodák, általános iskolák és gimnáziumok száma az 1969/70-es tanévben 347 volt, az 1973/74 tanévben már 447. Tanulóinak száma négy év alatt 22 900-ról 28 800-ra gyarapodott. Ezen belül erőteljesebben — 1696-ról 4371-re nőtt a nemzetiségi óvodákba járó gyerekek száma. Az általános iskolákban nemzetiségi nyelvet tanulók száma 18 448-ról 21 834-re emelkedett. A nemzetiségi nyelveken oktató pedagógusok száma 884. 1969-ben összesen 134 nemzetiségi művészeti csoport működött Magyarországon. 1975-ben a művészeti csoportok és nemzetiségi nyelvművelő klubok együttes száma 441. A könyvtárakban több mint 120 000 kötet található a nemzetiségek nyelvén. E néhány ismertetett adatból is világosan kitűnik, mint ahogy a kötet anyagából is nyilvánvaló, hogy a nemzetiségi kérdés vizsgálata, a szocializmus eszméitől áthatott legkorszerűbb elvi iránymutatások, a legmegfelelőbb megoldási módszerek szüntelen keresése és gyakorlati megvalósítása mennyire lényeges, egyben példamutató alkotó eleme a Magyar Népköztársaság politikájának. Bebizonyosodik ez nemcsak abban a minőségi különbségben, amely a szocialista Magyarország nemzetiségi politikáját minden előző időszakától, kivált a két háború közötti nemzetiségi politikától megkülönbözteti, hanem azokban a gyakorlati módozatokban is, amelyekkel a szocialista állam az internacionalista, lenini alapelveket a napi gyakorlatban példásan érvényesíti. ALABÁN FERENC Fóbry Zoltán halálának nyolcadik évfordulójáról emlékeztünk meg a napokban. Mint ahogy azt máskor is tettük, méltató előadásokat, beszélgetéseket, szemináriumokat szerveztünk. Esetleg ellátogattunk Stószra. Megtekintettük múzeumnak berendezett szülőházát és megkoszorúztuk a sírját (a tiszteletadásban ide aránylag már csak kevesen jutottak és jutnak el), és ezzel „kötelességünknek" eleget téve, újra visszatértünk hétköznapjaink zajos világába. Egy újabb év múltán mindezt majd újra megismételjük: előszedjük a régi beszámolókat, fellapozzuk a folyóiratok róla szóló cikkeit, tanulmányait és elmondjuk, hogy ismét „megemlékeztünk" róla. Tudom, sokszor (más ünnepekkel és évfordulókkal kapcsolatosan is) kimondjuk azt a már elcsépeltnek ható formulát, hogy „nemcsak ezen a napon" stb. Én itt — Fábry Zoltánnal kapcsolatban — mégis újra mondom, hogy amikor róla emlékezünk, nem szabad a formalizmus bűnébe esnünk és pár előadással, méltató szóval egy kötelességet „letudnunk." Fábry Zoltán életműve súlyos örökség. A csehszlovákiai magyarság közös kincse. Mindnyájunké. Értékéből csak úgy részesedhetünk, ha olvassuk, megismerjük, vállaljuk és továbbviszszük gondolatait, töretlen erkölcsi hitét és vox humanaját. Nem szabad vele úgy bánnunk, mint egy múzeumi ereklyével vagy kegytárggyal. Életben kell tartanunk és tovább kell éltetnünk szellemét. Be kell lépnünk múzeumszagú otthonába, hagyatékának rezervátumába, hogy kiszabadíthassuk életművét a „stószi magányból". Ki, a fényre a levegőre. Az emberek s főként a fiatalok közelségébe. Sokan állítják, hogy könyvei azért nem tartoznak a legolvasottabb művek közé, mert aktív gondolkodásra és eszmélésre serkentő, nyugtalanságot keltő nehéz (unalmas?) olvasmányok. Ezért FÁBRY ZOLTÁN az emberek (olvasók) többsége — kikapcsolódásra vágyva — inkább igényli az elbeszélő, a gondolkodástól mentesítő — szórakoztató témájú könyveket. Fábry Zoltán mindenekelőtt az embert és a kultúrát pusztító háború megismétlődése ellen harcol: a Béke és a Gondolat igazával Hídépítésre buzdít, a sötét és mély „árkok" veszélyét felmutatva; megismertet egy fertőző kórral, a fasizmussal: lerántja előttünk az embertelenség álarcát, megmutatja a háború szörnyű valóságát, hogy a felejtés ellen lázítson és tiltakozása, a háború elleni harcra ösztönözzön. Fábry Zoltán kisebbségünk szószólója, lelkiismerete. Nemzetiségi öntudatunk ébrentartója és kulturális étékeink felmutatója. Tudásanyagát nem gyűjtögette öncélúan. Kis „stószi őrhelye" az emberi hang szellemi kisugárzása lett. Fábry Zoltán örökségéből a fiatalok meríthetnek a legtöbbet. Nagyon ajánlom nekik, hogy vegyék le a könyvespolcokról, kölcsönözzék ki a könyvtárakból Fábry Zoltán könyveit, és olvassák el. Kincset vesztek ezzel a kezetekbe. Gondolkodva olvassátok. Biztosan megértitek és meghalljátok Fábry Zoltán emberi hangját. A megismerkedést kezdjétek el a Béke és a Gondolat igazával. Folytassátok a Hidak és árkokkal, majd a Fegyver s vitéz ellennel. Ha ezeket elolvassátok, fokozatosan eljuttok mondanivalója megértéséhez. További műveinek elolvasását ezek után már igényelni fogjátok. Könyvei, írásai a világra nyitnak ablakot, amelyen kitekinthettek. A jövő felé mutatnak utat, amelyen elindulhattok: önmagatok, nemzetiségetek és más nemzetek megismerése és megbecsülése felé. Én huszonöt éves vagyok, öt évvel ezelőtt még alig ismertem Fábry Zoltánt. A középiskolában — sajnos — nem hívták fel a figyelmemet arra, hogy él, létezik egy író Stószon. Csak azok után, hogy minden eddigi könyvét elolvastam, döbbentem rá arra, hogy micsoda nagy írót vesztett el személyében a csehszlovákiai magyarság. Fábry Zoltán magas szellemi szférákba emelkedik hogy többet lásson, és minket is magával ragad, hogy láttasson. A Béke és az Igazság útja felé terel, amelyet magunknak kell építenünk, és az utunkat keresztező árkok fölé Hidat kell emelnünk. Ha Fábry Zoltánra gondolok, eszméltető szavai is eszembe jutnak: „Jogaink és kötelességeink internacionalizmusunkból fakadnak. Nem is lehet másként. A marxleninizmus törvénye e tekintetben, megmásíthatatlan és értünk szól . . . Legyünk internacionalizmusunkhoz és magyarságunkhoz egyformán hűek... A folytonosság az életünk és annak nem szabad megszakadnia. Legyünk büszkék arra, hogy szlovákiai magyarok vagyunk és lehetünk. Alkonyodik. Fiatalok lépnek ki a lúcskai (Lúčka) ifjúsági szervezet klubhelyiségéből. A kezükben lévő több tucat brossúrán ez olvasható: „FÁBRY ZOLTÁN 1897—1970". Szétszélednek a faluban. Megcsikordulnak a vaskapuk, a kopogtatásra ajtók nyílnak: — Ki az, tessék?! — hallatszik odabentről. — Jó estét kívánunk! Az ifjúsági szervezet nevében jöttünk. Ezt a kis brosúrát hoztuk. Tessék, lapozzanak bele, olvassák el. Megismerhetik belőle Fábry Zoltánt. Jó éjszakát kívánunk. — Köszönjük szépen, jó éjszakát — hangzik a nyugtázó válasz. Az átadott füzetek a kezekben maradnak és ezzel elindulnak útjukra: élni. Asztalhoz ülnek vele fiatalok és idősek. Lapozzák, olvassák. Vasárnap délután van. öten foglalunk helyet az autóban: a lúcskai fiatalok küldöttei. Az egyik kislány kezében selyemszalagos koszorú. A másik lány virágcsokrot tart. Uticélunk Stósz. Évről évre elzarándokolunk a csehszlovákiai magyarság „szellemi őrhelyére". Tiszteletet, friss virágot viszünk, és nemzetiségi öntudatot hozunk haza magunkkal. Meghatódva lépük át a Fábry-kúria küszöbét. Úgy jövünk ide mint régi, kedves helyre. Ismerősként. Lapozom a vendégkönyvet. Szomorú vagyok, mert íróink, költőink, magyar tanítóink népes táborából nagyon kevesen látogatnak el ide. Pedig Fábry Zoltán öröksége itt van. Ide kell eljönnie annak, aki vinni akar belőle. További utunk az író sírjához vezet. Tóth László Felirat Fábry sírkövére című verse jut eszembe: Most elmegyek. Mit megéltem, tudom, elmondani mindent nem volt érkezésem. De mit minden vallatáskor vállaltam, örökvállalásaimban vallottam. Nehéz örökség, tudom, a legnehezebb. Ezt hagyom rátok. Vigyázzatok! KORCSMAROS LÁSZLÓ szellemi öröksége 14
