A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)

1978-10-07 / 41. szám

A Garam ment népi III. TETŐSZERKEZETEK, TETŐFEDŐ ANYAGOK, PADLÁSTÉR A népi építészet minden területét első­sorban a közvetlen környezet természeti tényezői, adottságai határozták meg. Az ember a természet adta lehetősé­geket aztán párosította saját technikai ismereteivel, anyagi lehetőségeivel, szükségleteivel, a hagyományokkal és az ízléssel. Maradéktalanul megfigyelhető ez a háztetők készítésénél is. Például a csal­lóközi és a mátyusföldi nádasok bőven ellátták a vidék falvait jó minőségű tetőfedő anyaggal: a náddal. A Zobor­­alján viszont nád hiányában inkább a zsúpot használták. A Garam mentén kiaknázva a termé­szet adta lehetőségeket, használták mindkét tetőfedő anyagot. A Garam közvetlen közelében lévő falvakban a nádat, a távolabb esőkben a zsúpot. Mindkét tetőfedő anyag alá a tető­­szerkezetet hasonlóan készítették el. A kész falakra először a „sárgeren­dákat" vagy „sártartókat" (koszorú­gerendákat) rakták. Ezekre helyezték rá a helyiségeket átívelő padlásgerendá­kat, melyeknek az udvar felőli végeik legtöbbször kiálltak a falból. Ezután következtek a tulajdonképpeni tető­gerendák. A vízszintesen elhelyezett „kötőgerendák" tartották a „horog­fákat". A horogfák felső végeiknél ke­resztezték egymást, egymáshoz és a kötögerendákhoz faszögekkel voltak rögzítve. A horogfák tartották a tetőzet gerincét képező „szelement". A cserép alá készített tetőszerkeze­teknél már nem használták a szele­ment, a horogfákat pedig felváltották a „szarufák". A horogfákat és a szarufákat is a felső harmaduknál „kakaspántnak" vagy „kakasülönek" nevezett rövid ge­rendával kötötték össze. A szélesebb tetőszerkezeteknél a horogfákat és a szarufákat is középen úgynevezett „lágyékgerendával" támasztották ki, melyek alsó végüknél fogva a kötő­gerendába voltak becsapolva. A tetőszerkezetek náddal való befe­dését a „nádverők" végezték. A nád­verést alulról az „isztritöl" (eresztől) kezdték úgy, hogy a kévékben fel­adogatott nádat a tetőszerkezeten egyenletesen szétterítették és „kiver­ték". Gerincen a nádat összefonták, vagy szalmával letakarták. A szalmát ollószerűen összefogott „csatlókkal" szorították le. A zsúppal való befedést megelőzte a szalma gondos előkészítése. Először a rozsot kézzel kicsépelték, majd a szalmá­jából „babkákat", „trombákat" (kévéket) készítettek. Ismert volt az egyes és a páros babka is. A páros babkákat úgy készítették, hogy a kévét csak lazán kötötték meg, majd két részre véve egyet csavartak rajta. A babkák készí­tésénél és a lécekre való rögzítésüknél is szalmakötelet használtak. Garam mentén a legelterjedtebb tetőformák a nyeregtető és a sátortető volt. A nyeregtetők esetében az utca felöli oromfalat téglából vagy deszká­ból készítették, kis eresszel látták el. A kert felé nézőt legtöbbször csak sö­vénnyel fonták be. A padlásteret úgy képezték ki, hogy erősebb padlásgerendákat alkalmaztak, melyeket deszkával betakartak és trá­­gyás agyaggal letapasztottak. Lépcsős feljáratának ajtaja az udvarról nyílott a pitvarajtó mellett. Régebben padlá­son tárolták a gabonaféléket, a kevés­bé használatos edényeket és szerszá­mokat. Ezért is található napjainkban a padlásokon oly sok néprajzilag érté­kes tárgy. BUDAY ENDRE

Next

/
Thumbnails
Contents