A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-10-07 / 41. szám
A Garam ment népi III. TETŐSZERKEZETEK, TETŐFEDŐ ANYAGOK, PADLÁSTÉR A népi építészet minden területét elsősorban a közvetlen környezet természeti tényezői, adottságai határozták meg. Az ember a természet adta lehetőségeket aztán párosította saját technikai ismereteivel, anyagi lehetőségeivel, szükségleteivel, a hagyományokkal és az ízléssel. Maradéktalanul megfigyelhető ez a háztetők készítésénél is. Például a csallóközi és a mátyusföldi nádasok bőven ellátták a vidék falvait jó minőségű tetőfedő anyaggal: a náddal. A Zoboralján viszont nád hiányában inkább a zsúpot használták. A Garam mentén kiaknázva a természet adta lehetőségeket, használták mindkét tetőfedő anyagot. A Garam közvetlen közelében lévő falvakban a nádat, a távolabb esőkben a zsúpot. Mindkét tetőfedő anyag alá a tetőszerkezetet hasonlóan készítették el. A kész falakra először a „sárgerendákat" vagy „sártartókat" (koszorúgerendákat) rakták. Ezekre helyezték rá a helyiségeket átívelő padlásgerendákat, melyeknek az udvar felőli végeik legtöbbször kiálltak a falból. Ezután következtek a tulajdonképpeni tetőgerendák. A vízszintesen elhelyezett „kötőgerendák" tartották a „horogfákat". A horogfák felső végeiknél keresztezték egymást, egymáshoz és a kötögerendákhoz faszögekkel voltak rögzítve. A horogfák tartották a tetőzet gerincét képező „szelement". A cserép alá készített tetőszerkezeteknél már nem használták a szelement, a horogfákat pedig felváltották a „szarufák". A horogfákat és a szarufákat is a felső harmaduknál „kakaspántnak" vagy „kakasülönek" nevezett rövid gerendával kötötték össze. A szélesebb tetőszerkezeteknél a horogfákat és a szarufákat is középen úgynevezett „lágyékgerendával" támasztották ki, melyek alsó végüknél fogva a kötőgerendába voltak becsapolva. A tetőszerkezetek náddal való befedését a „nádverők" végezték. A nádverést alulról az „isztritöl" (eresztől) kezdték úgy, hogy a kévékben feladogatott nádat a tetőszerkezeten egyenletesen szétterítették és „kiverték". Gerincen a nádat összefonták, vagy szalmával letakarták. A szalmát ollószerűen összefogott „csatlókkal" szorították le. A zsúppal való befedést megelőzte a szalma gondos előkészítése. Először a rozsot kézzel kicsépelték, majd a szalmájából „babkákat", „trombákat" (kévéket) készítettek. Ismert volt az egyes és a páros babka is. A páros babkákat úgy készítették, hogy a kévét csak lazán kötötték meg, majd két részre véve egyet csavartak rajta. A babkák készítésénél és a lécekre való rögzítésüknél is szalmakötelet használtak. Garam mentén a legelterjedtebb tetőformák a nyeregtető és a sátortető volt. A nyeregtetők esetében az utca felöli oromfalat téglából vagy deszkából készítették, kis eresszel látták el. A kert felé nézőt legtöbbször csak sövénnyel fonták be. A padlásteret úgy képezték ki, hogy erősebb padlásgerendákat alkalmaztak, melyeket deszkával betakartak és trágyás agyaggal letapasztottak. Lépcsős feljáratának ajtaja az udvarról nyílott a pitvarajtó mellett. Régebben padláson tárolták a gabonaféléket, a kevésbé használatos edényeket és szerszámokat. Ezért is található napjainkban a padlásokon oly sok néprajzilag értékes tárgy. BUDAY ENDRE