A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)

1978-10-07 / 41. szám

tizenegy, s Javorina községbe jártak iskolába. Egyikük egyszer iskolába me­net észrevett egy medvét, ahogy zsák­mányát marcangolta. A lányka leült a közelben s csak nézte, mit csinál a medve; a másik másnap ugyanígy. Aztán amikor hazajött, azt mondja: „Apu, gyerünk, fogjuk meg a medvét. Bezárjuk az ólba, s majd ott etetjük." A feleségem jócskán megijedt, de a lá­nyok ma sem félnek a medvétől. A medve, mint tudjuk, a hideg idő beálltával keres magának egy barlan­got, vagy kiválasztja valamelyi nagyobb fának az odvát, kirakja lombbal, szá­raz fenyőgallyal s aztán ott alussza - rendszerint részletekben - téli álmát. Magam is, az erdőt járva, nemegyszer találkoztam igy medvével. Egyszer egy napos vízmosásban láttam egy szunyó­káló medvét. Másnap megint arra jár­tam, s hát a medve ott szundikált, még ásitptt is. Leültem nem messze és fi­gyeltem. Fáradt voltam, jól melegített a napocska, és bizony, szégyen ide, szégyen oda, engem is elnyomott az álom. Nem tudom, meddig aludtunk volna igy, a medve meg én, ha közben nem kezd el dörögni az ég, jelezve, hogy vihar közeledik. A medve nagyot szuszogott, megtörölte a szemét, akár­csak én, s mindegyikünk ment a maga útjára. Elbúcsúzunk az erdő éber őrétől, ideje visszamenni „civilizáltabb" kör­nyezetbe. Meggyőződtem róla, hogy nem könnyű a sora az erdésznek, a Tátra Nemzeti Park őreinek. A természeti rezervációt járva egy­­szercsak azt látom, hogy ott füstölög előttem az ösvényen valami. Lehajolok, hát egy cigarettacsutka - s körül szá­raz avar. Előttem három turista - mind­három nö. Utánuk eredtem, s kérdez­tem, melyikük dobta el az égő ciga­rettavéget, s gondoltak-e arra, mi tör­ténik, ha történetesen nem zöld, hanem száraz a fű. Egyikük sem vallotta be, hogy ő lett volna, sőt még fel voltak háborodva, hogy még itt is molesztálja őket valaki. Csak jóneveitségem tiltja, hogy nem voltam gorombább hozzá­juk ... Szöveg és képek: PAVEL HASKO EGY SZERELEM TÖRTÉNETE Hány költő dalolt már a Szerelem­ről?! Úgy is mondhatnám, hogy tulajdon­képpen nem is véletlen, hogy a költé­szet legszebb gyöngyszemeit éppen ez a semmivel sem pótolható, nagyszerű érzés sugallta .. . Ám ahogy az életben minden, így a szerelem is lehet öröm és gond is. Aki átélte, az tudja: az őszinte, ra­jongó szerelem talán a világ legboldo­gabb érzése; de a szerelem fájni, kínozni is tud. Sőt, olykor-olykor tragi­kus vége is lehet. Gondoljuk csak el: szerencsétlennek vélt szerelmükben há­nyán követtek mór el öngyilkosságot, vagy hányán bonyolódtak különböző bűnügyekbe viszonzás nélkül maradt szerelmük „megtorlásaképpen". Régeb­ben is, és a bírósági tárgyalótermek­ben zajtó tárgyalások tanúsága szerint napjainkban is előfordul az ilyesmi. SZEMEZÉS A Dolný Kubín-Čadca között közlekedő menetrendszerű autóbuszon szokatlanul kevés ember, mindössze talán félszáz utas utazott. Hőség volt, az időjárás mintha most akarta volna jóvátenni a nyár eleji sűrű esőzést. Az erdőkkel szegélyezett országút gidres-gödrös fe­lülete kíméletlenül dobálta a buszt. A járatnaík késése lehetett, mert a so­főr a hepe-hupás út ellenére gyorsan hajtott, így az állni kényszerülő utasok­nak a kisebb-nagyobb zöttyenőknél bizony alaposan meg kellett fogódz­niuk . . . Aztán hirtelen - egy ilyen mulatságosnak tetsző, kényszerű im. balygás közben — két szempár találko­zott. Egy fiúé, meg egy lányé. Tekintetük egy pillanatra egymásba vésődött, majd mindketten gyorsan, za­vartan félre néztek. Néhány nappal később, újra ugyan­azon a járaton, megismétlődött az iménti jelenet. Most azonban mintha kissé hosszabban felejtették volna egy­máson a tekintetüket. Különösen a fiú - aki a közeli községek egyikébe ro­­kanlátogotásra utazott -, pillantgatott egyre gyakrabban a sötét szemű, csinos fiatal lány felé. Érdeklődve várta, vajon a lány újra ott száll-e majd le, ahol a legutóbb, azaz két faluval korábban mint ő? . . . Irén - mert így hívták a lányt - nem­csak hagy ott szállt le a buszról, de gyalog is ugyanobba az irányba indult el, mint a múltkor. A megállótól még egy szép darabot kellett lépdelnie, amíg hazaért. Közben akaratlanul is meg-megjelent lelki szemei előtt az autóbuszban feléje tekintgető barna fiatalember vidám arca. Nem csúnya fiú - állapította! meg magában, de nem tulajdonított na­gyobb jelentőséget az iménti szemezés, nek. Részben ismerte már a férfiakat, tudta, hogy szívesen oda-odakacsinta­­nak a lányok felé; másrészt ismeretsége is volt már.. . Első fiújával szakított, de most egy katonaéveit töltő falubéli fiúval levelezett. Nem volt komoly az ügy, de mégis . . . VISZONTLÁTÁS íratlan törvény, hogy ha valahol búcsú van, akkor talpon van az egész falu, sőt, néha az egész környék apraja­­nagyjai is. Az emberek egymás hegyén­­hátán tolonganak, zenétől s kacajtól visszhangzik minden, minthacsak ezer­nyi apró forrásból pataikzama a jó­kedv ... Természetesen, Irénék falva sem volt kivétel. Évről évre, így ezúttal is, szep­tember derekán rendezték itt a hagyo­mányos búcsút. Az időjárás is kedvezett a gondtalan derűnek: az esti tánc­­mulatságon szinte nyárias melegben, csillagokkal telehintett égbolt alatt a szabadban játszott a zenekar. Irén előtt hirtelen az autóbuszból ismert nyurga fiatalember hajolt meg:- Szabad kérnem? — örömmel! — válaszolta egyből Irén és mosolyogva vegyült a táncoló tö­megbe.- Laci vagyok... - mutatkozott be a fiú, amikor a zenekar rövid szünetet tartott. Sebtében elmondta még, hogy Martinban dolgozik és ide a közeibe a nővéréhez jár látogatóba. És persze nem titkolta azt sem, hogy főképpen Irén kedvéért jött el a búcsúra. Többet most nem tudott mondani magáról, mert a zenészek újra rázen­dítettek és táncolni mentek. Irén már nem is tálcolt mással és talán éjfél is elmúlt, amikor Laci hazakísérte új ba­rátnőjét . . . Másnap estefelé váratlan vendég: Irén éjszakai lovagja kocogtatta meg a lány szülei házának ablakát. Irén nyitott ajtót.- Beszélni szeretnék veled - hadarta mentegetődzve Laci. — Most?!... És te nem vagy Martin­ban? ... — csodálkozott a lány. Laci ideges kézmozdulatot tett. — Onnan jövök . . , Egyszerűen nem volt maradásom . .. Beszélnem kell ve­led .. . hacsak pár szót is, de beszél­nünk kell - mondta kérlelve. Irén behívta őt a házba és bemutatta Lacit a szüleinek. Hogy miről beszélgettek, tulajdon­képpen lényegtelen, ámbár nem nehéz kitalálni . . . Laci ezentúl minden héten ellátogatott Irénékhez és ha olykor le­késte az autóbuszt, hát éjszakára is ott maradt. A szemezésből így - szerelem lett. Am a szerelem nemcsak öröm, de gond is. Mert Laci néha gorombán, kíméletle­nül beszélt Irén szüleivel, különösen a lány beteges édesanyjával; Irént pedig hűtlenséggel gyanúsítgatto. Másnap, mintha misem történt volna, újra ked­ves és barátságos volt a lányhoz is és a szülőkhöz is. ELJEGYZÉS Alig telt el három-négy hónap s Laci megkérte Irén kezét. A lány szülei óva­tosságra intették Irént, akiben szintén kételyek éltek, mégis úgy döntött, hogy karácsonykor megtarthatják az eljegy­zést!- Ha ennyire ragaszkodik hozzám, bizonyára szeret. A természetéről pedig senki sem tehet... Az eljegyzés után megnyugszik és bizonyosan meg is változik - próbálta meggyőzni Irén az aggódó szülőiket. Karácsony és újév között megtartot­ták az eljegyzést. A remélt fordulat azonban elmaradt: Laci továbbra is erősen hangulatos és kiszámíthatatlanul szeszélyes maradt... Néhány hét elteltével Irén azon kapta magát, hogy néha már nem is örül vőlegénye jövetelének. Nem, nem azért, hogy talán másvalakit talált volna; ha­nem azért, mert aggódott: nem lob­ban-e közöttük vagy Laci és az ő szülei között újabb nézeteltérés? ... Az ősszel még oly jóleső játékos vidámságot, ábrándos tervezgetést valami nyomasztó és ideges feszültség váltotta föl. ... Sétálni általában a falu határá­ba jártak, néha-néha kirándulni is el­mentek. Rosszabb időjárás esetén a kultúrházba, filmvetítésekre jártak; va­­sárnaponkint pedig általában az ötórai tea jelentette a szórakozást. De újab­ban Irén táncolni sem járt szívesen. Elég volt ugyanis, hogy a fiúk közül valaki kedvesebben ránézzen vagy uram bocsá': valaki fölkérje öt táncolni - máris megvolt a botrány. Laci abban a pillanatban féltékenykedoi kezdett, közben alaposan a pohár fenekére né-A SZOCIALISTA TÖRVÉNYESSÉG VÉDELMÉBEN EMBE1U SORSOK zett és a legszívesebben mindenkibe belekötött volna. Előfordult, hogy szom­bat helyett már szerdán este vagy csü­törtökön otthagyta a munkahelyét és eljött „meglátogatni" Irént. A lány érzelmei egyre bizonytalanab­bá váltak a fiú iránt. Kérte, változzon meg, ne gyötörje őt és a szüleit az állandó féltékenységgel... Egyszer aztán - heves, goromba vita közben - komoly kijelentésre szánta magát: — Laci, ha nem változol meg, vissza­adom a gyűrűt! Értsd meg, ez nem mehet így tovább! — mondta határo­zottan. A fiú féktelen haragra gerjedt:- Azt próbálnád csak megtenni! Egy pillanattal sem élnél tovább! - kiáltotta és elrohant. ÖSSZETŰZÉS Április végét, egy csütörtöki napot mutatott a naptár. Laci ezúttal is a vártnál korábban toppant be Irénék­­hez.- Pakolj! Velem jössz! Martinban találtam számodra munkát - rontott üdvözlés helyett a lányra. Irén beteg édesanyja az ágyból pró­bált lánya védelmére kelni, de Laci az ágyhoz rohant és durván az asszony kezére ütött:- Ha szépszerével nem adja, erő­szakkal viszem el a lányát!... Irén is az ágyhoz szaladt.- Laci, türtőztesd magad! A húr pattanásig feszült.- Jössz, vagy nem? - kérdezte Laci a lánytól.- Nem! És te se gyere ide többet! Aznap Irén apja vetett véget a csete­paténak. Aznap . . . Mert másnap Laci az utcán várta Irént, és gorombán ráförmedt:- Visszavonod amit tegnap mondtál?- Nem! Félek tőled, nem tudnék a feleséged lenni. Irénék kapuja elé értek közben. Laci is belépett az udvarra.- Utoljára kérdezlek: velem jössz? Irén már a ház ajtaja felé tartott és csak félvállról válaszolt:- Én pedig utoljára mondom, hogy nem! Laci villámgyorsan a kabátjához ka­pott és kést rántott Irénre, aki egy pillanattal később a földre zuhant. .. A fiú sarkonfardult, először fejetlenül szaladgálni < kezdett — aztán ment és följelentette magát. AZ ÍTÉLET Szerencsére, Irén sérülése nem bizo­nyult életveszélyesnek, két hónapi kór­házi kezelés után meggyógyult. Lacit a bíróság - emberölési kísérlet bizonyított vádjával — nyolc évi szigo­rított börtönbüntetésre ítélte. M. P. 17

Next

/
Thumbnails
Contents