A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-09-02 / 36. szám
A Máty usföld népi építészete III. TETŐSZERKEZETEK, TETŐFEDŐ ANYAGOK, TETŐFORMÁK Mótyusföldön a tetőszerkezetek három változatát különböztethetjük meg. Egyik az „ágas" (ágasfás-szelemenes), másik az „ullós" vagy „ollós" (ollólábas-szelemenes) és harmadik a szarufás. Az árvizes vidékeken épült sövény vagy sárfalak nem voltak teherbíróak, ráadásra a gyakori árvizek sokszor elmosták őket. Ezért legelterjedtebb tetőszerkezet az ágasfás-szelemenes szerkezet volt. „Ágasnak" vagy „szobornak" nevezték azokat a függőlegesen felállított „V" alakban végződő fákat, melyek tartották a vízszintesen rájuk helyezett szelemengerendákat. Ezekre függesztették fel aztán a „horgokat". Az ágasokat gyakran nem építették be a falba, hanem a falon kívül hagyták. Ilyenkor gazdagon díszítették faragásokkal. Az ollólábas-szelemenes és a szarufás tetőszerkezet már a ház falain, vagy a falakban lévő oszlopokon nyugodott. A falaknak a kívánt magasságra való felrakása után rájuk egész körben „sárgerendákat" (koszorúgerendákat) tettek. Ezekre kerültek a helyiségeket átívelő padlásgerendák. A tetőszerkezet gerincét képező szelemengerendát az „ullóknak" vagy „ollóknak" nevezett ollóhoz hasonló, faszöggel összekapcsolt páros gerendák tartották. A harmadik változatnál a „tetőszéken" nyugvó szarufákat már csapolással kötötték össze. Míg az első két változat általában a parasztemberek munkája volt, addig az utóbbi a tanult ácsmestereké-A padlásgerendák alá gyakran egy erősebb gerendát „mestergerendát" helyeztek, melybe belevésték az építtető nevét és az építés idejét is. Mind a három tetőszerkezet esetében a tetőfedés anyagának megfelelően a horgokra vagy a szarufákra vízszintesen vékonyabb fákat kötöttek, vagy újabban léceket szegeitek. Az egész Mótyusföldön régebben a legelterjedtebb tetőfedő anyag a nád és a szalma volt. A náddal fedett ház tetejét „szerhonak", a szalmával fedettet pedig „zsupfedelesnek" hívták. Mivel a cseréppel való fedés alá általában a székes tetőszerkezetet használták, ezért a cserepes tetőt gyakran „széknek" nevezték. A tetőfedéshez szükséges nádat a szomszédos nádasokból nyerték. A nádat a tetőszerkezetre „gúzzsal" vagy dróttal rögzítették. A tetőzet gerincén a „szegílen" (szegély) a nádat díszesen összefonták. Ezt hívták „nádgombnak", vagy egyszerűen csak „gombnak". A rozsszalmából készült „zsúpot" szalmakötelekkel kötötték a tetőszerkezetre. Végül a nád és zsúpfedelet is vízszintesen elhelyezett fákkal nyomatták le, hogy a fedelet a szél szét ne fújja. Mótyusföldön a lakóházaknál és gazdasági épületeknél is legelterjedtebb tetőforma a nyeregtető. Ritkább esetekben találkozhatunk sátor, csapott és kontyos tetőformákkal is. Mivel valamikor a Mótyusföldön a szabadkéményes tűzhelyek kéményei sövényből készültek, ezért gyakoriak voltak a tűzvészek. Ezért ahol több ház épült egy födél alá a padlásokon „tűzfalakat" emeltek, hogy ezzel is korlátozzák a tűz terjedését. BUDAY ENDRE
