A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)

1978-09-02 / 36. szám

71-ben), győzelmi jelként Rómába szállíttatta. 0 T. viszont furcsa, leverő iróniájá­val azt kérdi, vajon mitől okosod­tam meg ilyen nagyon, hogy mind­ezt tudom (úgy látszik nem vette észre, amikor a szozopoli prospek­tust vásároltam I), s hogy vajon most én riporterkedni jöttem e Bul­gáriába, vagy nyaralni. Igenis nya­ralni, mondom neki, dé azért nem árt tudni ezt-azt és hogy most ő feltehetően azért ilyen bosszús, mert nem láthatja Apolló gyönyörű (tizenhárom méter magas) mezíte­len szobrát. De ezért ne engem okoljon, hanem Marcus Lucullust! Sokkal nagyobb bajt jelentenek számunkra azok a táblák, amelyek­kel minden szozopoli utcasarkon találkozhatunk, s amelyeken a kö­vetkező szöveg olvasható (érdekes, hogy az írott bolgár szöveget szinte tökéletesen értem): „Az utcán für­dőruhában járni szigorúan tilos! Aki e tilalmat megszegi, harminc leva büntetést fizet!" Harminc leva az igen nagy pénz, nem tudom kettőnknek van-e ennyi vagyona. Illegalitásba kell vonulnunk! Mint két bűnöző, úgy suhanunk el a pirostetős házak alatt. Azt hi­szem, Szozopolban csak piros ház­tető létezik. A házak ma is török stílusban épülnek, azzal a különb­séggel, hogy régen a földszintet köböl, az emeleteket fából építet­ték, ma az egész ház köböl, illetve téglából épül. A házakat csak nagyrikán vakolják be. Minden ház udvarán gyönyörű rózsa- és szőlő­­lugas. És mennyi virág, te nagyég! Valóságos muskátlierdök. De — így, fürdőruhában — mindezt csak lopva csodálhatjuk. S mint a strucc, szemünket is behúnyjuk (homok híján!), ha rendőr jön felénk. „Én nem hifi?em, hogy normális vagyok!" kezdem hangosan éne­kelni a nyílt szozopoli utcán, s T. valóban úgy néz rám, mintha el­ment volna az eszem. De amikor körbemutatok, ö is nevetni kezd: bármerre nézünk, mindenütt fürdő­­ruhás férfiak és nők csatangolnak a platánfák alatt. „Hát akkor mi miért vonultunk a föld alá!“, kérdi, s már attól tartok, örömében rög­tön a fürdőruháját is ledobja, el­végre úgy tudom a nudista strand sincs innen túl messze. Ezután szabadon, gátlástalanul, mint a sirályok a piros háztetők felett, kószálunk a hepehupás és kacskaringós szozopoli utcákon, benézünk mindenféle üzletbe és vendéglőbe, sőt még a gyógyszer­­tárba is (a világ legtisztább gyógy­szertára!) mert a kisvonaton meg­fájdult a fogam. Egy nagyszerű matrózkocsmában kötünk ki: van itt mindenféle enni és innivaló, s az árak a falon: ba­­gatell, olvasni is gyönyörűség. Egy baj van csak, T.-be azonnal belé­­köt, pontosabban leszólítja őt egy nyilván világotjárt, aprólékosan te­tovált, szőrös matróz. Mit tehet ilyenkor egy hűséges és lovagias férj, akinek mellesleg a foga is fáj? Verekedhetne is ter­mészetesen. Ö azonban ennél oko­sabb dolgot talál ki: fizet a mat­róznak száz gramm (szilvából ké­szült) rákiját. (Folytatjuk) CICABABA (Folytatás lapunk múlt heti számából.) Judit tizenhét éves korában, 1972 őszén került először bíróság elé. Munkakerü­lésért és élősködésért egy évre ítélték ekkor. „Jó magaviseletemért két hónappal korábban, már 1973 nyarán szabad­lábra helyeztek. Hazamentem a szü­léimhez és alkalmazásba álltam. Mind­ez azonban csak néhány hónapig tar­tott, mert január derekán újra eljöttem otthonról. Egyenesen Bratislavába, Pa­vol D. lakására mentem .. ." Juditból most hirtelen megeredt a szó, mintha mielőbb túl akart volna már lenni az egész tárgyaláson. D.-vel még első letartóztatása előtt, hetvenkettő tavaszán ismerkedett meg. Párszor a lakásán is járt. Akkoriban abban maradtak, ha Bratislavában szállásra lenne szüksége, bármikor el­jöhet. Aztán egy évig nem jött; nem jöhetett... De most ott állt a szeré­nyen berendezett lakás előszobájában. Pavol D. földerült arccal üdvözölte Ju­­ditot. Egy újságot nyomott a kezébe, amíg a közeli büfébe ugrott valami harapnivalóért és italért. Percek alatt újra otthon volt, vacsorát készített, borosüveget bontott. Közömbös dolgok­ról beszélgettek a sárgafényű hangu­latlámpa tompa fényénél. A házigazda már a második üvegből öntögetett a poharakba, amikor végre fokozódni látszott a hangulat: Judit arca kipirult, egyre gyakrabban nevetett és a férfi szeme is egyre fényesebben csillogott.- Meleg van itt! — mondta hirtelen Judit és levetette pulóverét. Fehér, könnyű blúz feszült rajta. A férfit föl­villanyozta a lány alakja. Valami ki­csinyes ürügyet motyogva átült mellé a heverőre.- Nagyon örülök, hogy meglátogat­tál - mondta. — Már-már azt hittem, hogy sohasem látlak viszont. . . Egész­ségedre! Fenékig! - emelte újra ivásra poharát. Kocintottak, aztán kihörpintették az italt. Judit még le sem tette poharát, máris az arcán érezte a férfi lélegzetét. Viszonozta a csókot. A férfi keze végig­simított az arcán, a mellén . . .- Egészségedre! - hallotta az újabb bátorítást. Reggel nehéz fejjel ébredt. Az utcán sötét volt még, a neonlámpák fénye három üres borosüvegről verődött vissza. §§§ „Hónapokig laktam Pavol D.-nél. Ha szolgálatilag elutazott, vagy előre tud­tam, hogy este később jön haza; de főképpen napközben más férfiakat is fölhívtam a lakásába^ Olyasmi is elő­fordult, hogy este én nem mentem „haza", hanem az éjszakát alkalmi ismerőseim társaságában töltöttem. Hetvenhárom nyarán szinte naponta már más férfivel szórakoztam. Ekkor vettem észre, hogy teherbe estem!" „Férjhezmenésre egyáltalán nem gondolt?" — szólt közbe a bírónő. „Pavol D.-nek említettem, de ő hal­lani sem akart ilyesmiről. . . Ezért, amikor már látszott rajtam a terhes­ség, újra hazaköltöztem a szüléimhez." Judit 1976 tavaszán tért vissza Bra­tislavába. Másfél éves kisfiát az anyjá­ra bízta és azzal az elhatározással jött, hogy most már tényleg új életet kezd. Szándéka szappanbuborékszerűen il­lant a semmibe: alig egy héttel később már a régi körforgásban zajlott min­den . .. Már eszébe sem jutott anyja féltő intelme: jól gondolja meg, hogy mit tesz. „Sohasem gondolt arra, hogy változ­tatni kellene életmódján?" - szólt köz­be újra a bírónő. Judit arca hirtelen fáradtnak, levert­­nek tűnt. „Néhányszor rádöbbentem erre, de estére rendszerint már megfeledkeztem reggel tett fogadalmamról. Üj ismeret­séget keresve ültem be valamelyik for­galmas kávéházba vagy éjszakai mula­tóba . ..“ Teljesen hatalmába kerítette őt a könnyelmű élet örvénye. Hajnalba nyú­ló, gyakorta részegséggel végződő mu­latozások töltötték ki idejét. Reggelen­te, amikor Pavol D. vagy inkább előző esti lovagja szobájában fölébredt, kö­zömbösen beinkasszálta a „jutalmat", rendbehozta a haját, kifestette a sze­mét, ajkát és újabb kalandot kere­sett . .. Nem tudta és később mór nem is akarta megállítani ezt a körhintát, mígnem egyszer. . . §§§ . .. Alkalmi ismerősével a hangulatos borozók egyikében szórakozott. A pince­­helyiségben vágni lehetett volna a füs­töt. Jobbára férfiak ültek az asztalok­nál, hangos kiabálással próbálták túl­harsogni egymást. Ök egy kettes asztalnál ültek és kö­zömbös dolgokról társalogtak. Talán tíz óra lehetett, amikor a férfi azt aján­lotta, hogy menjenek ót egy bárba, töltsék együtt az éjszakát. Judit bele­­egyezően bólintott. Keddi nap lévén könnyen kaptak helyet. A bár levegője meleg, fülledt volt. Az alulról megvilágított parketten csak két pár táncolt a zene tompa ütemére. Egy üveg Bikavért rendeltek. Judit érezte, ahogy a bor lassan tágí­tani kezdte ereit. Aznap szokatlanul kívánta az italt. A táncok szünetében a bárpultnál konyakot is ivott. Éjfél körül nagyon fejébe szállt a szesz. Forgó fejjel kapaszkodott az ismeret­len férfibe, akinek csak a keresztnevét tudta. A férfi eleinte nyugtatni próbálta Juditot, de amikor látta, hogy a lány részegsége egyre komolyabb, halaszt­hatatlan reggeli teendőire hivatkozva kifizette a számlát és elsietett. Judit tántorogva, kiabálva igyekezett a nyomába érni. Reggel a kijózanító állomáson éb­redt. Az ápolónőjétől tudta meg, hogy a rendőrjárőr a Duna-hídról szállította őt be, ahol a folyamba akarta vetni magát... Ezzel újra rendőrségi nyil­vántartásba került és még azon a hé­ten őrizetbe vették . . . §§§ „Hány férfivel volt viszonya a letar-A SZOCIALISTA TÖRVÉNYESSÉG VÉDELMÉBEN § EMBERI SORSOK tóztatása előtti tíz-tizenkét hónapban?"- kérdezte a bírónő. „Tulajdonképpen nem is tudom . . . Talán húsz férfi nevét említhetném, de őket általában régebbről ismerem. Újabban nem néztem már, hogy ki hív meg, csak a pénz kértem ellenszolgál­tatásképpen." ügyvédje ügyes kérdéssel segítette Juditot: „Vétkesnek érzi magát?“ Judit bólintott. „Bánt, hogy egészen idáig süllyed­tem ... És a fiamat is szeretném újra látni. Nem is tudom melyik nevelő­­otthonba adta be őt anyám." A bírónő intett, hogy visszaülhet a helyére. Erőtlennek, rettenetesen fáradt­nak érezte magát. Részvétlenül hall­gatta végig a megjelent tanúk és a bírósági szakértők vallomásait; aztán elhangzott a vád- és védőbeszéd, majd tanácskozásra vonult vissza a szenátus. Állva hallgatta végig az ítéletet: „A köztársaság nevében! A bíróság Judit L.-t üzletszerű kéjelgésért, munka­kerülésért és élősködésért - néhány enyhítő körülmény figyelembevételével- másfél évi börtönbüntetésre ítéli; szabadlábra helyezése után pedig to­vábbi két évre hatósági felügyeletet rendel el személye fölött." ügyvédje előzetes figyelmeztetése alapján tudta: nem számíthat enyhébb ítéletre. Mégis zúgott a feje és fekete karikák táncoltak a szeme előtt, amikor elvezették ... MIKLÓSI PÉTER Fotó: Könözsi 17

Next

/
Thumbnails
Contents