A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-09-02 / 36. szám
Negyven esztendővel ezelőtt, 1938-ban „forró", mozgalmas nyár köszöntött hazánkra. A nép körében azokban a viharos és politikai eseményekben gazdag hetekben s hónapokban csúcspontjához ért a köztársaság területi épségének megóvásáért folytatott harc, aminek programját Csehszlovákia Kommunista Pártja a két évvel korábban megtartott, VII. kongresszusán hirdette meg. Harmincnyolc nyarán - több nagyszabású tömeggyűlés, május elsejei tüntetés és bérsztrájk tapasztalatait kamatoztatva - a párt a hitleri és a Horthy-fasizmus elleni küzdelem egy új formáját alakította ki: a néptömegek nagyarányú mozgósítására hivatott békemanifesztációk rendezését. Méreteit, jelentőségét tekintve az egyik legnagyobb békemanifesztáció 1938. szeptember 4-én a galántai járásban fekvő Tornácon zajlott. Több mint 10 000 ember, a dél-szlovákiai agrórproletárok rongyos serege harsogta: „A fasizmus nem törhet át!" Több mint tizezer ember! Hatalmas erő! A tornád tüntetés fő szónoka Major István volt. A szlovák antifasiszták nevében Vladimír Clementis beszélt; Mikuliček és Kreibich képviselők a cseh és a német nép üzenetét adták át. A szlovák kulturális dolgozók képviseletében ián Rob Poničan, Lörincz Gyula pedig a magyar írók és művészek nevében szólalt fel. A békemanifesztáció résztvevőinek sorában ott volt Steiner Gábor is, aki a nagyszabású népgyűlés szervezésében a központi pártszervek megbízásából nyújtott jelentős segítséget a tornóciaknak. Ami akkor eleven és megdöbbentő valóság volt, ma már történelem ...- Mi volt e spontán lelkesedés indítéka?- Az emberek megértették, hogy a köztársaság leigázása, a német fasizmus előretörése nemcsak a cseh és a szlovák nép nemzeti létét fenyegeti, hanem Szlovákia magyar lakosságát is már a meglévőnél is súlyosabb gazdasági és nemzeti elnyomásba fogja tászítani. És rádöbbentek arra is, hogy ha elvész Csehszlovákia, akkor elvész Magyarország is, hiszen mindkét ország függetlenségét s önállóságát közös ellenség fenyegette. Több mint tizezer, vagy talán még tizenötezernél is több ember Tornácon I Hatalmas erő, hatalmas tömeg. Negyven esztendő múltán vajon kivel beszéljen, kit keressen föl a riporter ebből a sokadalomból?! Lörincz Gyula elmosolyodik, eltűnődik a kérdésen; az emlékeit sorjázza. Aztán mintha mindez csupán a minap történt volna: galántai, gútai, tornóci, diószegi, komáromi, lévai neveket említ. Indulhatok hát, hogy a négy évtizede lezajlott békemanifesztáció szervezőivel és szemtanúival találkozzam; hogy röviden megismerkedjem e község jelenével is ... Négy évtized múltán - négy embert keresek. Poszpis Józsefet, Tánczos Istvánt és Keszeg Pált a múltról; Vágó Dezsőt, a hnb fiatal titkárát pedig Tornác (Trnovec nad Váhom) mai örömeiről és gondjairól szeretném faggatni. (Szeptember 4-én nagy ünnepe lesz Dél-Szlovenszkó magyar népének. A tornóci fiatalság rendezésében találkozóra jön össze e vidék lakossága, hogy az itt élő nemzetiségek testvéri együttélése és egymás iránti megbecsülése mellett tüntessen." Magyar Nap, 1938. aug. 14) Most, negyven év távlatából LÖRINCZ GYULA, a CSKP KB tagja és a CSEMADOK országos elnöke hivatali dolgozószobájában idézgetjük a négy évtizeddel ezelőtti eseményeket.- A fasizmus fenyegető veszélye ellen a párt az egész munkásosztályt és a nép többi haladó erőit is mozgósitotta, igy a proletariátus egységfrontjának megteremtésében a csehszlovákiai magyarokat is harcba szólította - mondja a harmincnyolcas tornóci népgyülés utolsó, ma is élő szónoka. - Szinte el sem lehet képzelni azt a nagy mozgást, amit a tornóci ünnepély előkészületei érleltek a Csallóköz, Mátyusföld és a Vág-völgye falvaiban. Mindenütt napokig készültek a tornóci „kirándulásra", többhelyütt csoportokban tárgyalták annak jelentőségét. Épülőben az iskola új napközi otthona Csallóköz és Mátyusföld ... Szülőföldem ez a táj, jól ismerem a jelenét. A múltat pedig - utazgatásaim során - az idősebb emberek elbeszélése, panaszai alapján ismertem meg. Hajdani zsellérek, aratómunkások, szegény emberek földje ez. Éhségek és nyomorúságok; a húszas évektől kezdve egyre gyakoribb, egyre határozottabb tüntetések és bérsztrájkok földje. Ahol tiz-tizenegy éves korában már munkába fogták a suttyó legénykét, aki mire felnőtt, már megkeseredett. Most csinos falvak, takaros téglaházak, ringó búzatáblák között suhan gépkocsink. Egy pillanatra elidőzünk Tornác főterén, a 38*-as békemanifesz-FELZÁ táció három nyelvű felirattal ellátott emlékművénél; aztán néhány utcával arrébb POSZPIS JÓZSEFET, a község akkori bíróját és a népgyülés fő szervezőjét keressük. A ma már 79 éves idős kommunista igy emlékezik: „Dél-Szlovákiában a húszas-harmincas évek legnagyobb megmozdulásai a mezőgazdasági munkások egyre rendszeresebbé váló sztrájkjai voltak. A nagybirtokokon dolgozó munkások, a cselédek, napszámosok rendkívül nyomorúságos körülmények között éltek. Keszeg Pál Rengetegen utaztak Szlovákia más vidékeire, ahol munkát sejtettek. A Vörös Szakszervezetek irányításával a földmunkások ezért folytonos harcot folytattak helyzetük javításáért, az alacsony bérek emeléséért, új kollektiv szerződések megkötéséért. A harmincas években a mai galántai járás területének szinte valamennyi községében bérharcok, sztrájkok törtek ki. Vágsellyén, Deákiban, Šoporňán, Alsó- és Felsőszeliben, Diószegen és másutt voltak különböző megmozdulások... A szüntelen osztályharc tulajdonképpen megfelelő alapot teremtett a harmincas évek második felébén arra, hogy a párt a fasizmus előretörése ellen és a köztársaság védelme érdekében harcot hirdessen, ami Csehszlovákia területi feldarabolásának évében érte el tetőpontját. Ilyen hangulatban került sor az 1937-38-as május elsejei tüntetésekre, majd pedig a szeptember 4-i békemanifesztációra, amelynek előkészületei már hónapokkal jkorábban megkezdődtek. Ha jól emlékszem, akkor márciusban látogatott meg először Steiner Gábor és a part központi szerveinek képviseletében / közölte velem, hogy Tornác nagyszabású népgyülés színhelye lesz, ahiová majd egész Délnyugat-Szlovákía elküldi képviselőit. Rövidesen pedig az is kiderült, hogy a pártvezetöslég tiz-tizenötezer ember jelenlétével számol! Épp ezért lett a készülő manitesztáció színhelye Tornác: részben erös( jól működő pártszervezevasúttal és szinte megközelíthető volt tünk volt, Imásrészt minden irányból a község./ Lőrinci Gyufának a tornóci béketüntetésre készült plakátja Balról: Lörincz Gyula, Poszpis József és Major István a szónoki emelvényen Én voltam a falu bírája, az előkészítés felelőssége az én vállamat terhelte ... Bizony, sokszor még ma is elcsodálkozom magamban azon, hogy az akkori nehéz viszonyok között honnan volt erőnk egy ilyen tömeget vendégül látni Tornácon?! Transzparenseket, pódiumot, ennivalót kellett biztosítani; a Vág partján pedig egy hatalmas színpadot és mintegy tizezer ember számára ülőhelyet, mert a népgyűlés délutánján nagyszabású szabadtéri kultúrműsort rendeztünk. Helyi pártszervezetünknek akkoriban 138 tagja volt. Tizenhárom sejtet létesítettünk és elosztottuk egymás között a különböző feladatokat. Ki a tornóci 12
