A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-07-01 / 27. szám
Jean Cordier / MAJD EGYMÁST MEGUNJÁK- Nincs egy szem só a dobozban - mondta aggódva Marie. - Alain, drágám, amíg elkészülök az előétellel, leszaladhatnál a faluba. Vágj át a dűlőúton, jó? Alain nem tétovázott, nem várta meg, amíg a felesége másodszor is megkéri, figyelmezteti, hogy elfogyott a házban a só. Felhúzta a nehéz hegymászó cipőket, mert ezekben úgy ugrándozhatott a kősziklákon, mint a zerge.- A dűlőúton, drágám. Ez csak természetes — mondja jókedvűen. - Másra nincs szükséged? Kilépett a tornácra és hatalmas léptekkel nekivágott a hegyi ösvénynek. A felesége fátyolos tekintettel nézett utána. Magában halkan ezt mondta:- Viszontlátásra! Vagy inkább: Isten veled, Alain! Marie nagyon jól tudta, hogy erről az útról nincs visszatérés. A hídon beteljesül a végzet. Igen, a függőhídon Alain szokásához híven megáll, nekitámaszkodik az összetákolt korlátnak, néhány percig a szél „zenéjére" hallgat, majd lebámul a mélybe. Alatta szélsebesen iramodik a hegyi folyó a tenger felé. Valóban így történt. Alain lenézett a mélybe. A vízeséshez kellene menni, gondolta, ott a látvány lenyűgöző. Szerette a természetet, s egy gyermek őszinteségével rajongott az erdőért, a vadregényes tájért. ... és ekkor Pierre Lamot a háta mögé surrant: lelökte Alaint a mélybe. A jól végzett „munka" után megtörölte izzadó homlokát és gyors léptekkel a menedékház felé sietett, ahol Marie sápadt arccal és remegve várta.- Vége — mondta Pierre és óvatosan besegítette a fiatalasszonyt a házba.- Nem ellenkezett, alig nézett rám. Alain halott. Nem, nem. Alain nem halt meg. Egy kiálló vastag faág megakadályozta a legrosszabbat, felfogta a zuhanó testet, és a szerencsétlen férj rövid, de eredményes küszködés után ott állt sértetlenül a folyó partján. Az első pillanatban fel sem fogta, hogy mi történt vele, de később világosság gyűlt az agyában. Az ok ismeretes, s azt is tudta, hogy kinek a keze lódította a mélybe. Pierre az utóbbi időben egyre gyakrabban megfordult o házukban. Marie pedig alig tudta leplezni zavarát. Igen, Marie és Pierre, a jómódú mérnök, megszerették egymást. Pierre-ről minden rosszat fel lehet tételezni. Nagy szoknyavadász hírében állt, ha csak tehette, akkor minden útjába kerülő nőt levetkőztetett. Marie pedig nem volt éppen olyan asszony, aki mellett kedvetlenül sétál el egy igazi férfi. Mégis.. . hétévi boldog házasélet után ... ? Alain helyében mindenki a bosszú angyalának a kardja után nyúlt volna, nem igaz? A becsapott férj visszarohan a házba és jelenetet csinál. Vagy legalább felhívja a rendőrséget, hiszen el akarták tenni láb alól. Az igazi férj, az a vad és erőszakos - valamibe belekezd. Alain azonban csak lehajtotta a fejét: nagyon szerette a feleségét. Mély csalódással a szívében gondolt azokra a szép napokra, amikor kéz a kézben sétáltak e vadregényes tájon. Visszaszerzem a feleségemet, gondolta. Marie az enyém és csakis az enyém.- Előbb vagy utóbb Marie megbánja ezt a meggondolatlan lépést. Előbb vagy utóbb, igen - motyogta maga elé. Várni kell, vagyis időt nyerni. Az új szerelmespár árnyékában élt, úgy, mint egy detektívhős az olcsó regényekből, aki úgy követi a tetteseket, mint a kopó. Azok ketten azonban mindenről és mindenkiről megfeledkeztek, rajtuk kívül senki sem élt a földön. Csak nézték egymást nagy-nagy szeretettel és áhítattal. Marie és Pierre sokat utaztak. Velence, Firenze, Nápoly, Capri . . . Micsoda boldogság! Alain borzalmasan szenvedett. Ott fogyasztotta el az ebédjét a szomszédságukban és leste Marie minden mozdulatát. A keze néha a kés markolatára tévedt, de idejében türtőztette magát. Időt kell nyerni, ismételgette magában a varázsmondatot. Nyugodtan járt-kelt a világban, hiszen hatalmas bajuszt növesztett és a szakálla teljesen megváltoztatta a külsejét. Tudta azonban, hogy ezek a boldog napok nem tartanak sokáig, a nagy szerelem is véges: Pierre-t visszavárják a gyárba, és Marie előbb vagy utóbb egyedül marad a házban. Lesz ideje elgondolkozni a múltról, s arról, amit tett. Talán megszólal a lelkiismerete. Pontosan úgy történt minden, ahogyan Alain előre látta. Párizsba visszatérve, a bűbáj, a szerelem úgy elsuhant, mint a nyári lepke. Marie mosolygós arca görcsbe rándult, a szeme alá karikákat rajzoltak az álmatlan, nyugtalan éjszakák. Tekingetett jobbra, tekingetett balra: talán keresett valamit, amit elveszített, de amit újra megtalálhat. Esténként idegesen kirántotta a kezét Pierre kezének szorításából és elfordult. Alain érezte, hogy győzött, de türelem, türelem, az utolsó felvonásra még várni kell. A nyár a menedékházba szólította a fiatal szerelmespárt. Marie talán elővigyázatosságból a házban maradt, a férfi pedig kibérelt egy szobát a hotelban. Alain nem tudta, hogy most mitévő legyen. Arról álmodni sem mert, hogy ezek ketten visszamerészkednek a tett színhelyére - méghozzá együtt. Azt hitte, hogy elkerülik a hegyi ösvényt, a vad folyót, a függőhidat, a dűlőutat, de úgy elkerülik, mint a keresztény pap a pestist. Az emlékek ellen harcolni kell, a múltat el kell felejteni, nem igaz? Az egyik fa mögül messzelátóval kísérte minden mozdulatukat. Nem, nem, a szerelem már nem tartja össze őket, másra leljenek - talán emiatt jöttek ide -, de hasztalan az igyekezet. Marie valósággal menekült a mérnöktől, s azon a reggelen, amikor kiment a házból, és sokáig egyedül sétált az erdőben, nos, ekkor Alain arca csak úgy sugárzott az örömtől: megnyerte a csatát s a háborút is egyben. A döntő pillanatban lecsapni - ez most a jelszó. Azt mondják a kriminológusok, hogy a gyilkosok rendszerint visszatérnek a tett színhelyére. A nap magasan járt, perzselte a hegy csúcsát, amikor Pierre rálépett a híd vékony deszkájára. Nekitámaszkodott a korlátnak és a vizet nézte. Kihívta ezzel maga ellen a végzetet, ez nem kétséges. A folyó vadul zúgott; talán sohasem igyekezett ilyen eszeveszetten a völgybe. Alain nyugodt és kimért léptekkel megindult egykori gyilkosa felé. Egy szót sem szólt. Most semmi sem fogta fel a zuhanó testet, semmi sem akadályozta meg Pierre halálát. Alain néhány pillanatig a folyó zúgását hallgatta, majd megindult a falu irányába. Röviddel később belépett a menedékház nyitott ajtaján. Marie a konyhában szorgoskodott. Éppen a tűzhely felé hajolt. Alain szíve majdnem kiugrott a helyéből. Halkan mondta:- Elhoztam a sót, drágám. - A zacskót a díványra dobta. Marie sokáig állt mozdulatlanul, szinte megdermedve. Talán ütésre várt? Vagy lövésre? Végül megszólalt:- Hol voltál ilyen sokáig, drágám?- Nem fogadtam meg a tanácsodat. Az erdőt választottam, pedig a dűlőúton közelebb. Marie mosolygott. Alain pedig lassú mozdulatokkal lehúzta a hegymászó cipőket és ott folytatódott az életük, ahol néhány hónappal ezelőtt abbahagyták. Alain legyőzte az időt.. . ALVARO DE LAIGLESIA Beteg a férjecském ELSŐ NAP Rosszul vagy, drága kincsem? Jaj, 38 fok a lázad? Ó, szentséges Szűz Mária! Micsoda szörnyűség! Semmi szín alatt ne kelj fel, kihívom az orvost és éjjel-nappal az ágyad mellett maradok. MÁSODIK NAP Hogy érzed magad, szerelmem? Micsoda, megint 38 fok a lázad? Ó Istenem! Ülj föl egy pillanatra, megigazítom a lepedődet, mert egészen összegyűrted ... HARMADIK NAP Hát hogy vagy, Pepe? Mennyi a lázad? Még midig 38? Ó, mennyire unom már! Az orvos azt mondja, hogy egyáltalán nem veszélyes. Apropó, nem kelnél fel és mennél ki egy kis időre a szobából ? Hiszen legfőbb ideje, hogy egy kicsit összetakarítsak, mert már valóságos kórházat rendeztél be itthon ... Igaz is, amikor befejezem, akkor egy-két órára átmegyek Matildához, persze, ha nem ellenzed . . . NEGYEDIK NAP Nos, már megint 38 fok a hőmérsékleted?! Mi az, gúnyt űzöl belőlem? Mi öröm van abban, ha valaki ilyen sokáig lázas? Az orvos persze könnyen beszél. Hát persze! Nem neki kell ápolnia téged és eltűrnie az összes rigolyádat. Jó kis húslevesre fáj a foga a betegnek, kérem szépen! Amikor valakinek magas láza van, akkor egyáltalán nincs étvágya, neked pedig hol ez kell, hol az, én meg alig állok a lábamon . . . ÖTÖDIK NAP Szervusz, te anyaszomorító. Már megint a hónod alá dugtad a hőmérőt, hogy bosszants engem? Micsoda-a? Megint 38 fok a lázad? Nyilván a fejedbe vetted, hogy most kedvedre gúnyt űzöl belőlem. Nos, jegyezd meg, hogy már torkig vagyok veled. Hajlandó vagy meggyógyulni, vagy továbbra is naphosszat így fogsz heverészni? Az orvosnak, mellesleg szólva, minden vizitért fizetni kell. Igaz is, mára meghívtam néhány barátnőmet, úgyhogy fel kell kelned. Semmi vész, ki hallott ilyet — csupán 38 fok a lázad! Ha én is megmérném a hőmérsékletemet, nekem talán még több volna ... Micsoda-a? Ügy ám. Ahhoz persze van erőd, hogy gorombáskodjál velem ... (Ford.: Gellért György) 22
