A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-08-26 / 35. szám
SZERDA: (nem tudom hányadika) Több mint harminc órás utazás után végre megérkeztünk. Olyan erősen tűz a nap, ha szalmakalapom lenne, meggyulladna a fejemen, így csak erősebb napszúrás fenyeget, ettől azonban nem félek, mert vezetőnk, a Doktor (civilben állatorvos), szinte egy teljes gyógyszertárat hozott magával, hát majd csak meggyógyít. Sátrat kellene foglalni. Az a baj, hogy eddig csak két sátrat vontak fel, mi pedig negyvennégyen vagyunk. Kár lenne erőszakoskodni, nézzük meg inkább a tengert! A tengerparton fekete zászló lobog: tilos a fürdés! Pedig T. máris extázisba esett az először látott tengertől s legszívesebben azonnal a hullámok közé vetné magát. Egy vizirendör siet a segítségemre, akkorát fúj a sípjába, mint egy futballbiró. T. hátat fordít a Fekete-tengernek. Hamarosan azt is megértjük, miért nem szabad fürödni. Nyugat felől olyan súlyos és zord felhők gomolyognak elő, hogy ijedten rohanunk vissza az üdülőtelepre. Épp időben, hogy még négyen elrejtőzhessünk egy kétszemélyes sátorban. És már itt is a gyönyörűséges tengermenti vihar minden kellékével: percenkénti villámlással, fülsiketítő mennydörgésekkel és jégesővel. Nem mondom szép, hozzánk és a tengerhez egyformán méltó fogadtatás. Köszönjük. (BULGÁRIÁI NAPLÓ) Zs. NAGY LAJOS Alkonyatkor elvonul a vihar. Sátrainkat felállítják. Jó éjszakát, Fekete-tenger! CSÜTÖRTÖK: Reggeli után azonnal indulunk a tengerhez, mert ugye, ha már itt vagyunk, ne mulasszunk el egy percet se, egy szikrányit se ebből az áldott napfényből, egy cseppet se ebből a nagyszerű vízből. (Ez így persze képzavar!) T. viszi a törülközőket, napozó olajat, lepedőket, egyéb holmit, jómagam a gumimatracot és két jéghidegre hűtött bolgár sört a hónom alatt. A forró parti fövenyen, hozzávetőleges számításom szerint, tizenkétezer, barna aktatáskára emlékeztető, (^mber heverészik. Bent a vízben is lehetnek vagy ötezren. Hirtelen szédülni kezdek. Egyszerre támad rám minden: tér-, tömeg- és víziszony. Hát kérem, ezt meg kell előbb szokni. Leülök a forró homokra, felhajtom az első üveg sört, T. bánatosan és szemrehányóan néz rám, aztán szó nélkül fogja az úszómatracot és elindul a tengerbe, olyan határozott léptekkel, mintha egyenesen Ogyesszába akarna átúszni. Tiltakozni sincs erőm. Nem tudom, hol lehetnek üdülőtársaim, merthisz mindenki ott fürdik, ahol akar, de ahogy körbenézek a napozó, hancúrozó, visítozó embertömegen, olyan érzésem támad, hogy én vagyok a legfehérebb bőrű ember a Fekete-tenger mentén, ettől úgy elfog a szégyen, O O 16
