A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-08-26 / 35. szám
Kétszázötvenegy népi tréfát, illetve elbeszélést tartalmaz az a kötet, melyet Paraszt dekameron címmel 1977-ben jelentetett meg a budapesti Magvető Könyvkiadó. A Dekameron anyagát Nagy Olga, a kiváló romániai magyar folklorista gyűjtötte Széken, Kolozs megye egyik falujában. S miért épp az említett címet kapta ez a mindnyájunk számára hasznos és tanulságos könyv. Mert „akárcsak Bocaccio Dekameron-jában, ebben is benne van a paraszti élet minden vonatkozása" — írja az előszóban Nagy Olga. A széki „novellák" valóban értékes kincsek, a paraszti élet fontos dokumentumai. A rövid olvasmányok élvezetesek, szórakoztatók. Ám a mosolyra derítésen kívül ezek a népi alkotások olykor elgondolkodtatnak, megdöbbentenek bennünket. És mindenképpen ismereteinket gazdagítják, látókörünket tágítják. A kötet anyaga „népi szociográfia", a tényirodalom „népi változata". Bennefoglaltatik minden, ami a széki emberre, egy falu parasztközösségének szigorú rendjére jellemző. A műveken keresztül lemérhető egy faluközösség magatartása, gondolkodásmódja, erkölcsi világa. Gyermekkortól a halálig kísérhetjük végig a széki ember életét. Az összegyűjtött elbeszéléseket Nagy Olga tíz nagyobb, tematikailag összefüggő egységet alkotó fejezetbe sorolta. Az első két fejezetben Filep Istvánné Győri Klára (tőle gyűjtötte Nagy Olga a kötet legtöbb anyagát) gyermekkori emlékeket, történeteket idéz fel, mond el. A gyermekkor az ember életének legfőbb meghatározója. így van ez a széki parasztoknál is. „A széki ember gyermekkora a széki közösség életre szóló pecsétje" — olvashatjuk a rövidke történetek előtti tanulmányban. Győri Klára elbeszélései paraszti sorsokról: önmegtartóztatásról és nélkülözésről tudósítanak. A szegénység a parasztszülők magatartását, életmódját, gyermekeikhez való viszonyát is nagyban befolyásolta. A parasztember életének egyetlen célja: küzdelem a létért. S ez a küzdelem bizony gyakran szült keserűséget. Sokszor pl. saját maguktól kellett hogy megvonják élelmüket azok, akik annak előteremtésével legtöbbet dolgoztak. „Apám házánál hatan voltunk testvérek, mind jó egészségesek. S egyszer egy himlős lett. Na, az már betegszámba számított. Az kapott egy tojásból rántottát. Könyörögtem drága jó édesanyámnak: csináljon nekem is, mert úgy kívánom. Azt mondta: — Nem lehet, mert kell gyűjteni malacra a krajcárkákat. Majd ha beteg leszel, kapsz te is." — Meséli Győri Klára, az adatközlő. Még megdöbbentőbb a következő tudósítás: „Egy ilyen esztendőben történt (szárazság volt — Cs. K.), hogy az anya mellett ott ült a kétévesforma kisgyerek. Az anya ránéz a gyerekre, s nagyot sóhajt: — Lelkem, gyermekem, bárcsak meghalnál I — Mér anyám? — Azért, lelkem, mer nem lesz gabona." A paraszti élet szomorú dokumentumai ezek az írások. A Csillag Sári lakodalma c. fejezetben elsősorban a kényszerházasságokról van szó. Elénktárul Szék erkölcsi világa, kirajzolódik a szülők és a fiatalok viszonya. Meglepő, hogy ez a faluközösség pl. nem ítélte el a fiatalok házasság előtti nemi közeledését. Ennek persze több oka és magyarázata is lehetett. A szülők pl. igyekeztek gyermekeiktől korán „szabadulni", és különösen féltek attól, ha valaki nem házasodott vagy nem ment férjhez idejében. A házasításnak itt is voltak rossz szokásai. Megvetették pl. azt, aki falun kívülivel kötött házasságot. Az is megtörtént, hogy a fiatalokat erőszakkal házasították. Ilyen esetben a földet, a vagyont helyezték előtérbe. A könyv negyedik és ötödik fejezetében a házastársi viszony humoros oldalai villannak fel, de olvashatunk az itt közzétett elbeszélésekben az asszonyi kiszolgáltatottságról is. A Csináljatok úton, útfélen című fejezet a házasságtörésekkel kapcsolatos tréfákat tartalmazza. Szó esik itt az erkölcsi kilengésekről, a bosszúállásról, a vallás leple alatt asszonyokat csábító papok „munkájáról" stb. A következő fejezet írásai arról tanúskodnak, hogy a parasztság körében az ezeréves keresztény befolyás ellenére is megmaradt valami az ősi hitből, mely szerint a „vallás arra való, hogy a rosszat elhárítsa, a jót kikényszerítse". A széki nép önkritikusan vall saját hitéről, olykor kipellengérezi a vallás elavult dogmáit; felfedezi a valószínűtlenséget, leleplezi a babonaságot. A Kettébe vette, mint Ludas Dani az anyósát c. rész népi szólásokat, illetve azok magyarázatát tartalmazza. Szintén értékes része a kötetnek. A Dekameron utolsó fejezetében a halálról, a halál körüli hiedelmekről. olvashatunk. A széki parasztság, amely a nyomor, a szegénység ellenére is tudott kacagni, talán a haláltól sem rettent meg úgy, ahogy azt gondolnánk. A tragikum náluk „nem mindig a szomorúságot asszociálta". Hogy a sors az élők számára elviselhetőbbé váljon, szükségük volt a humorra, a „halál kapcsán született tréfákra is". Végezetül csak annyit, a Paraszt dekameronhoz hasonlóan nálunk sem ártana egy-egy falu vagy vidék tréfáit, elbeszéléseit összegyűjteni, közzétenni. CSAKY KAROLY FÁBRV ZOLTÁN ÖSSZEGYŰJTÖTT VALLOMÁSAI Lehet, hogy sokan nem értenek majd velem egyet, de nekem úgy tűnik: Fábry Zoltánról a köztudatban meglehetősen egyoldalú kép alakult ki. Személyét legendák övezik, stószi szülőháza zarándokhellyé vált - több évtizede vagy inkább évszázada halott nagy írók emlékét szokás ilyen áhítattal ápolni -, s maga a Fábry-kutatás is mintha azt sugallná: sok újat mór nemigen lehet elmondani róla. Pedig ennek épp a fordítottja az igaz. Véleményem szerint a hiba ott van, hogy a Fábryval kapcsolatos írások többsége nem megérteni akarja Fábryt, hanem egyetérteni vele, nem kritikusan elemezni életművét, hanem méltatni. Ez a szervi fogyatékosság (vagy ha szigorúbban fogalmaznék: elhibázott módszer) jellemzi Kovács Győző Fábrymonográfiáját is, amelyet a legjobb szándék ellenére sem nevezhetek egyébnek, mint kommentárokkal ellátott szemelvény- és idézetgyűjteménynek. Fábry Zoltán olyan egyénisége a csehszlovákiai magyar irodalomnak, akire méltán büszkék vagyunk. Éppen ezért szeretnénk őt alaposan megismerni, sőt ha kell, akár vitatkozni is vele. Mindezt azok nevében mondom elsősorban, akik személyesen már nem ismerhettük őt; amit róla tudunk, többnyire hallomásból tudjuk, számos alapvető fontosságú írását - ha egyáltalán olvastuk - jóval a megírásuk vagy a megjelenésük után olvashattuk, és így nehezen tudunk képet alkotni arról a hatásról és visszhangról, amit kiváltottak a maguk idejében. xxx A Madách kiadó legújabb Fábrykötete egy „quasi-önéletírás" — a könyv anyagát válogató Sándor László meghatározása -, a címe: Tanú és tanulság voltam. Köztudomású, hogy Fábry nem írta meg visszaemlékezéseit, ennek az érdekes könyvnek az anyaga művi beavatkozás jóvoltából állhatott össze olyan cikkekből és szemelvényekből, amelyekben Fábry magáról, életéről és tetteiről vall. Sándor László ezeket az írásokat keletkezésük időpontja alapján gyűjtötte kronológiai sorrendbe, jó érzékkel és szakértelemmel. Nem állítom, hogy ennél a könyvnél nem lehetett volna jobb válogatást csinálni, de annak, aki most ismerkedik Fábry Zoltán munkásságával, keresve sem találhatnék megfelelőbb vezérlő kalauzt, mint ez a „Fábry-olvasókönyv". Jól nyomon követhető benne a Fábry-i életút, az olvasó elidőzhet a fontosabb állomásoknál, s közben megismerkedhet a jellegzetes Fábry-i stílussal is, amely már-már költészetté változtatja a prózaként sem mindig becsült publicisztikát. Fábryval gyakran megesik, hogy bár az értelemhez kíván szólni, mégis inkább az érzelmekre hat. Stószi remete-magánya: sokakat megtévesztő álca. Ő maga ingerültté vált, ha ezt a remeteséget emlegették előtte, számára Stósz mindenekelőtt őrhely volt, bástya, ahonnan a humanizmus nevében a magyar kisebbség, de ha kellett: a világ valamennyi szenvedő népének jogait védelmezte. Mindezt megtudhatja ebből a könyvből a Fábryval most ismerkedő, és ez nem kevés, ám a tájékozottabbak számára ez a gyűjtemény nem sok újat mond, már csak azért sem, mivel a kötetben szereplő cikkeket, szemelvényeket korábban már olvashattuk - nemcsak Fábry Zoltán könyveiben, hanem - jónéhányat - Kovács Győző említett monográfiájában is. Természetesen ez nem elmarasztalás akar lenni, csupán megállapítás. Azt viszont szóvá kell tennem, hogy nagyon hiányoznak a jegyzetek. Sándor László feltüntethette volna a cikkek és a szemelvények eredeti lelőhelyét is. xxx A Tanú és tanulság voltam óhatatlanul a Fábry-kutatás hiányosságaira és adósságaira is figyelmeztet bennünket. A Fábry-hagyaték feldolgozása korántsem abban az ütemben halad, ahogy kívánatos lenne. Könyvtárát ugyan már katalogizálták, de leveleinek nagy része kiadatlan. Két évfolyamnyi irodalomszakos hallgató számára is lenne diplomamunka-téma a Fábry-házban, de nem hallottam róla, hogy egymásnak adnák a kilincset. Anélkül, hogy eltúloznám Fábry Zoltánnak a csehsztovákiai magyar irodalomban betöltött szerepét, meg kell állapítanom, hogy addig, amíg Fóbryról hézagos ismereteink lesznek, nem írhatjuk meg nyugodt lelkiismerettel a csehszlovákiai magyar irodalom történetét sem. LACZA TIHAMÉR 14
