A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-08-19 / 34. szám
dicsőségének további tanúit, felbecsülhetetlen értékű archeológiái emlékeket: Amniszosz knosszoszi kikötő maradványait, a Niru Khani települést, az athéni Francia Régészeti Iskola által Maijában feltárt palotaromokat, a Gurniában kiásott ókori városmaradványokat, s tovább egészen keletre, a pálmaligetek mögött Szitiában Kató Zakrosz palotaváros romjait mutatja. Platon görög régész a hatvanas években kezdett ott ásatásokat, s az eredmény minden várakozást felülmúlt: az ebben az egykor fontos kikötővárosban feltárt leletek és kincsek mennyiségi és minőségi tekintetben túltesznek mindazon, ami eddig erről az ősi kultúráról ismeretes volt.. . Innen föntről áttekinthetjük Európa egész művelődéstörténetét. Odalenn a partmenti városokban és városkákban, főként az utóbbi években, az idegenforgalmi „robbanás" következtében, hihetetlen gyorsan megváltozott az élet. De itt fönn a hegyekben még más törvények szerint folyik az élet. Néhány mérföldnyire innen - a sziget mindössze 260 km hosszú és 15-50 km széles - eddig elfelejtett vidékek vannak, ahol az emberek elszigetelten, évszázados elmaradottságban élnek, távol modern korunktól. Ezt a kétarcúságot lépten-nyomon érezzük - még Európában vagyunk, de már nem vagyunk Európában . . . Tekergős ösvényeken jutunk el az ókori dórok teraszosan épült városába, Latóba, s a völgyben feltűnik előttünk az ősi kikötő, Komára - a mostani Ajiosz Nikolaosz (Szent Miklós) városka, a mi fogalmaink szerint falu. A kíséretünkben levő festönők rögtön előszedték vázlattömbjüket. Szomorúan vallják be: „Magukat, csehszlovákokat szívesen fogadják itt. Minket, németeket nem szeretnek .. . Érezzük ezt, s azt is tudjuk, miért. De hát istenem, akkor az amerikaiakat sem kell hogy szeressék - ott lenn a kikötőben horgonyoz az amerikai flotilla. Ök is csak megszállók ..." A „mi" városkánk, Ajiosz Nikolaosz mindig ünnepel valamit. Mindig van rá valami szomorú vagy vidám ok. Ezen a napon a városka lakossága a „belső öböl" körüli utcákban gyülekezett, és'’ szemeink előtt kezdett lejátszódni egy nagy tengeri ünnepség. Zenekarok játszottak, hatalmas limuzinok hozták sorban az előkelőségeket, a sziget fővárosából, balkonból maga a krétai görögkeleti pátriárka is eljött, s éppen most érkezett meg egy tengernagyi uniformisban pompázó férfiú - a tűzoltófőparancsnok, egy vadonatúj, csillogó tűzoltófecskendő és a nem kevésbé pompás egyenruhába bújtatott legénység kíséretében, akik egyébként nem nagyon harcias polgárok: vannak köztük halászok, szőlőtermelők, olajligettulajdonosok, kereskedők, mandulatermesztők, kistisztviselők. Megtudtam, hogy oliva-olajfából van vagy 13 millió a szigeten, a minoszi idők óta foglalkoznak termesztésével, s az olivabogyó és -olaj, az itt termesztett mandulával, mazsolával, déligyümölcsökkel és zöldségfélékkel, de főként a borral a legkeresettebb kiviteli cikk. Ehhez jön még, újabban mint legfőbb bevételi forrás, a turistaforgalom, a szivacshalászai s némi ipar (az olaj egy részét feldolgozó szappangyártás igen jelentős) - ebből élnek ma a krétaiak. Elindultunk a „belső öböl" felé, amiről kiderült, hogy nem tengeröböl, hanem tó, s betértünk az első vendéglőbe, hogy egy-két pohár ovzóval, erősen fűszerezett krétai borral öblítsük le meglepetésünket. Az ovzo véleményem, de mások véleménye szerint is, a világ legjobb bora. A Vulimeni-tó titokzatos forrásokból táplálkozik. Azt mondják, feneketlen, s a monda szerint ide járt fürödni Artemisz istennő. A tó iszapos feneke mesés kincseket rejt, amilyenek a szentélyekben s a krétai hegyek barlangjaiban rejtőznek: 4000 éves ékszerek s az ősi isteneknek szentelt kultikus aranytárgyak, edények. S újra visszatértünk az őskorba ... Sehol a világon nem keveredik oly tarkaságban, furcsa, kaotikus kaleidoszkópban a régi s a legősibb az újjal: sziklás hegygerincek s a tenger rejtelmes mormogása, öntözéshez vizet húzó vidám szélkerekek ezrei, bizánci templommá alakított mecsetek és minaretek s mecsetté átépített bizánci templomok, a semmibe meredező velencei erődök. A legbájosabb bibliai képet idéző vidékeken haladunk át s egy apró falucskán, ahol a 16. században Domenikosz Theotokopulosz született, akit később El Greco néven tisztelt Toledo s az egész müveit világ. Távolabb halmot emeltek Minosz király egykori rezidenciájából, s nem messze tőle az ókori görögök és rómaiak halott városai - túlságosan sok archeológia! benyomás és antik reminiszcencia. E városok egyike Gortyn, hires templomokkal. Sokat küzdött Knosszosszal a sziget hegemóniájáért. Miután i. e. 67- ben a sziget római provincia lett, Gortyn volt ennek fővárosa. A rómaiak nagyarányú építkezésbe kezdtek, a meglevő faragott kövek felhasználásával, így például a színház falába beépítettek egy hatalmas kötáblát, amelyre Gortyn városi jogait, törvényeit véste egy ismeretlen kőfaragó az i. e. 5. század első felében. Az ősi krétai jogalkotás csúcsteljesítménye ez, mely az első görög törvényhozókat is megihlette. Ezeket a jogi elveket átvették a rómaiak, s tőlük idők folyamán valamennyi európai nép jogalkotásába bekerültek ... De most már igazán vissza kell térnünk a kezdet kezdetéhez. Minosz király palotájához Európa legrégibb országútján indulunk Iraklionból Knoszszoszba. Akárcsak a phaisztoszi palotaromok között, itt is könnyen megborzongunk: hát ilyen véget ért egy nagyhatalom és civilizáció, az első Európában. Knosszoszban, Kréta legnagyobb ókori városában, amelyet a hagyomány szerint Minosz alapított, az angol Evans századunk eleje óta nagy terjedelmű palotaszerű építmények egész rendszerét tárta fel. A fő palota nagy udvar köré csoportosított emeletes épületek- 1 nek egész tömkelegéből áll, vízvezetékkel, csatornázással, termekkel, szentéllyel, műhelyekkel. Az itt talált falfestmények, szobrászati munkák, iparművészeti tárgyak (főleg vázák, gabona, olaj és bor tárolására szolgált korsók, amforák) díszítő rendszere egészen új, önálló művészettel ismertettek meg, melynek fejlődése és virágzása az i. e. 3. és 2. évezredet tölti be. Maga a palota a kettős bárd (labrysz) képében tisztelt istennek e szimbóluma után kapta a labyrinthosz (labirintus) nevet. Mindenütt Minotaorosz-bika ábrázolások. Bikaszarvak meredeznek a kapuk és ballusztrádok fölött. A faliképek az udvari ceremóniákat ábrázolják, jeleneteket örökítenek meg a palota lakóinak életéből, vallási szertartásokat, kecses táncosnőket. A legmegkapóbbak a delfinek táncát ábrázoló jelenetek. S amire régen vártunk: a hires bikajátékok megörökitései. Még sokáig bolyongunk a labirintusban. Az összbenyomást az sem rontja el, hogy rengeteg falat és oszlopot előre gyártott elemekkel pótoltak, de - az eredetinek megfelelő tarka színekkel és mintákkal festették be őket. Nem szívesen térünk vissza az európai civilizáció bölcsőjétől a mába, a hal- és kátrányszagú Iraklionba, a nyüzsgő, fényképed turisták tömegébe. S szomorúan nézünk vissza a hajóról az egyre távolodó szigetre. A korlátnál mindenféle nemzetiségű utasok búcsúztak a felejthetetlen látványtól. Valaki csendesen sóhajtotta: Adieu, Kriti! TAMARA WÁGNEROVÁ Vajon hol van az együgyű hiszékenység határa? ... Lehet, hogy a sorozatos űrutazások és az elektronikus számológépek uralmának korszakában sokan elmosolyodnak ezen a kérdésen. Lehetséges ... Am mégis vannak — és sajnos nem kis számban — körünkben olyan naiv emberek, akik vakon bizva a különböző babonás hiedelmekben egyszerűen bedőlnek a „biztos jóslatot“ ígérő sorscédulák árusainak, a földöntúli erőkkel kapcsolatban álló jövendőmondóknak vagy az emberi hiszékenységgel más módon viszszaélő csalóknak. „TESSÉK A SORS...“ Tulajdonképpen lényegtelen, hogy hol találkoztunk, búcsúban, vagy vásárban. Lényegtelen, mert az ilyen helyek bármelyikén fölütik sátraikat a botcsinálta jövendőmondók ... Sodródom hát X.-ben a forgatagban, közben ürömkeserű férfihang üti meg a fülemet: — Tessék a sors! Két koronáért biztos jóslat. .. Nézzék milyen ügyes állat a kisegér! Ki az, aki nem kíváncsi a jövőjére? ... Tessék a sors, tessék! Hirtelen megállók, hogy szétnézhessek. Néhány méternyire tőlem egy negyven év körüli férfi és egy tíztizenegy évesnek tűnő kisfiú ül egy napernyő alatt. A hang a férfié: — Tessék a sors, itt a sors, itt a lehetőség . . . Közelebb lépek, hogy megszólíthassam : — Mióta árul sorscédulákat? Szemében ravaszkás derű. — Hat éve. — És azelőtt? — Építkezéseken dolgoztam, betanított segédmunkás voltam. Havi fix, alkalomadtán egy kis mellékes. Egyszer ott maradtunk születésnapot ünnepelni. Késő este virtusból fölmentem az állványra. Olyan magasra, ahol még józanul is szédültem. Tizenöt méterről leestem ... Hát azóta ... — Nem próbált inkább csökkent munkaképességének megfelelő munkát keresni? — Egyszerűbb ez így ... Higgye el, hiszékenyek az emberek. Megélénkül körülöttünk a kíváncsi sokadalom. Felharsanó, ürmös hangján szinte lecsap az emberekre: — Hölgyeim és uraim tessék a sors! Két koronáért biztos jóslat... tessék a sors! A sürgő-forgó sokadalomban újabb és újabb kétkoronásokat nyel el a persely; újabb meg újabb sorscédulákat húzhat a dobozból a kisegér. Elégedetten tekint felém az egykori segédmunkás: — Látja, megy ez — mondja. — Jobban mint a cukorvatta vagy akár a főtt kukorica ... — Mi szerint állítja össze a „biztos“ jóslatokat? — Még az építkezéseket jártam, amikor egy új ház alapjainak mélyítése közben, egyszer egy közepes nagyságú ládikóra bukkantam. Eldugtam és csak este, egyedül nyitottam ki. Magam sem tudom mit reméltem találni benne, de való igaz, hogy csupán öreg imakönyvek és molylepte egyházi igeidézetek voltak benne. Az egészet bosszúsan a padlásra hajítottam és sokáig az eszembe sem jutott. Csak évekkel később, a balesetem után gondoltam újra a ládikóra. Lehozattam hát a padlásról, kimásoltam néhány idézetet az imakönyvekből, ezt-azt hozzáírtam még a saját képzeletemből, aztán lesokszorosíttattam a cédulákat és már csak egy fehér egeret kellett szereznem ... Tamáskodva nézek a szemébe. Elérti : — Nézze, kényelmesebb ez így, mintha éjszakáról éjszakára például éjjeli őrként kellene virrasztanom valahol — mondja. — És annak a pénznek az ötszörösét is megkeresem így. Bólintok, aztán nevetve mondom, hogy már csak puszta kíváncsiságból is elolvasnék egy ilyen cédulát. Készséggel, találomra kihuzat egyet a kisegérrel. Hadd idézzem szóról szóra a nekem szánt jóslatot: „Imádkozz naponta többször, különösen júniusban végezd ezt nagy ájtatossággal. Ez a Te legszerencsésebb hónapod, ekkor teljes bűnbocsánatot nyersz. Ha imádkozni fogsz, a hitvesedet is boldoggá teszed és gyermekeid megszépülnek. Egyszer talán gazdag is leszel!“ — Ha én árulnám a sorscédulákat, venne tőlem? — Soha! Badarság az egész ... De látja, hogy mégis hányán megveszik. Kiváló bevétel az ilyesmi. Hiszékenyek ám az emberek ... Megszámoltam: egy óra alatt 35 sorscédula talált gazdára. Az emberi hiszékenység valóban fejedelmi órabért jövedelmez. VANNAK-E BOSZORKÁNYOK? Napjainkban aligha tűnik valószínűnek, hogy valaki ármányos boszorkányok létezésében higgyen ... A harminchat éves Helena Kotlárová mégis „boszorkánykerítés“, hivatalosan: csalás vádjával került a Žiar nad Hronom-i Járásbíróság büntető tanácsa elé. H. Kotlárová, Malá Lehota községben egy hetven éven felüli, beteg férfitől ezer koronát csalt ki, mondván, erre a pénzre szüksége van, hogy a keresztutakon megvesztegesse a boszorkányokat, akik csak pénz fejében hajlandók elárulni a különböző gyógyfüvek titkát... Kotlárová azonban nemcsak az idős férfi hiszékenységével élt vissza, hanem a bizalmával is. A beteg ember lakásán járva megpillantotta, hogy a párnája alatt nagyobb összegű pénz van... Kért hát egy falat kenyeret, amiért a mit sem sejtő férfinak a szomszéd szobába kellett mennie. Amikor egy pillanatra egyedül maradt a helyiségben, ellopta a párna alatt lévő hatezer koronát, aztán köd előttem, köd utánam : egy mesebeli boszorkány módjára elillant a lakásból. A „boszorkányokkal szövetkező“ Helena Kotlárovát a bíróság csalás és lopás igazolt vádjával másfél évi feltétel nélküli szabadságvesztésre ítélte. * Hol van hát az emberi naivitás és hiszékenység határa? Gondolom, a fentiek alapján nehéz lenne megmondani ... Sajnos, elég sokan vannak még, akik szemrebbenés nélkül különféle csalók kelepcéjébe esnek. Évente többszáz szélhámos bűnügyét tárgyalják a szlovákiai bíróságok. M. P. 17 A SZOCIALISTA TÖRVÉNYESSÉG VÉDELMÉBEN § EMBERI SORSOK