A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-08-19 / 34. szám
Egy elfelejtett paraszti mesterség Az utóbbi évtizedek folyamán fal - vaink lakosságának élete alapvetően megváltozott. Mélyreható változások mentek végbe a lakáskultúrában, az egészségügyi ellátottságban, művelődési és kulturális vonalon, és általában az élet minden területén. E fejlődés folyamán igen sok régi népszokás elmaradt, de elmaradt és feledésbe merült a sokrétű háziipari tevékenység is. Igen nagy veszteség volna, ha ezek a régi paraszti mesterségek teljesen a feledés homályába merülnének. Manapság falvainkon még sok javakorabeli vagy idősebb ember él, akik maguk is szemtanúi, illetve tevékeny művelői voltak ezeknek a háziipari munkáknak. Jelen írásomban szeretnék részletesebben megismertetni egy régi paraszti mesterséget, amely idővel mái szintén elfelejtődött. Az Ipoly menti Ipolybalog községben már ősi idők óta kifejlődött egy érdekes és jellegzetes paraszti háziipari ágazat: az olajsajtolás, palócos hazai megnevezéssel az „olajsotolás". A harmincas-negyvenes években községünkben még rendszeresen működött az utolsó olajsajtoló műhely. Részben saját tapasztalataim alapján, részben pedig a rokonságbeli öreg parasztemberek elbeszéléseiből ismerkedtem meg e népi iparág sajátos fejlődésével és feldolgozási módszereivel. Az olajsajtolás régebbi formájának kialakulása az ősrégi paraszti időkbe nyúlik vissza. A XIX. században még ezzel a régi módszerrel sajtolták az olajat. Az olajsajtolás alapanyaga a tökmag volt. A régi időkben községünk lakosságának túlnyomó többségét a gazdálkodó jobbágy-paraszti családok képezték. A marhatököt különösen a kukorica és burgonya között termelték, mint másodnövényt. Őszi időben igen sok marhatököt hordtak haza a földekről. A tököt általában a szarvasmarhákkal és a sertésekkel etették. Fölaprítás közben az érett tökmagot kiszedték és megszárították. Az összegyűjtött tökmagot a padláson, szellős helyen tárolták. Csak tél végén, farsangi és nagybőjti időben fogtak hozzá a tökmag földolgozásához. Ez szoros összefüggésben volt a falusi emberek vallásos magatartásával, mivel ősi vallásos szokások szerint nagyböjtben, vagyis a farsang után következő hét héten keresztül csakis olajjal főztek a falusi gazdasszonyok. A böjt első napján, vagyis hamvazószerdán, még a fazekakat is gondosan kisúrolták, nehogy egy csepp zsír is maradjon rajtuk, mivel a zsír böjt idején tiltott ételnek számított. Helyette tökmagolajjal sütöttek-főztek. A régebbi egyszerűbb olajsajtolási eljárást „olajütés"-nek nevezték. A földolgozás a következő módszerrel történt: a tűzhelyen vagy a sütőben tepsiben szárított tökmagot nehéz famázsárokban apróra törték, és az asztalon átszitálták, az „ondót" vagyis a héjtörmeléket eltávolították, és a finom zöldszínű tökmaglisztet zsákba gyűjtötték. A tökmaglisztet nagy sütőtepsikben olajon megpörkölték. Ezután következett az olajütés. Erős akácfa vagy cserfatuskóba körülbelül 20 cm átmérőjű 40—50 cm mély üreget véstek, és oldalról (kívülről) csapoló lyukat fúrtak. Az üregbe (erős vászonba csomagolva) behelyezték a megpörkölt tökmaglisztet, majd erre erős vastag födőlapot tettek. Aztán az üregbe pontosan beilleszthető fadorongot helyeztek, amelyet baltával ütöttek, és ilymódon sajtolták ki az olajat, amely az alsó csapolónyíláson keresztül, egy odahelyezett edénybe csörgött. Körülbelül a XIX. század utolsó évtizedeiben kifejlődött községünkben az olajsajtolás modernebb változata, amelyet még a második világháború utáni években is alkalmaztak és használtak. Mai napig is Sotókútnak nevezik azt az 1—2 méter mélységű kutat, amely mellett az a régi községi épület állott, amelyben az első tökmagsajtoló „sotót" fölszerelték. Ez községi tulajdonban volt. Itt sajtolták a balogi lakosok hosszú évek során a tökmagolajat. Régi emberek elbeszélései szerint hasonló tökmagsotó több is működött a faluban. Az utolsó olajsajtoló műhely Rados Imre paraszt-ezermester tulajdonában volt. A sajtoló szerkezet egy régi parasztház közepes nagyságú szobájában volt elhelyezve. A helyiség teljes szélességében körülbelül 4 méter hosszú erős tölgyfalábazaton volt elhelyezve egy a mestergerendáig érő hatalmas lendítőkerék, amelyen 30 centiméternyire egymástól erős fafogantyúk voltak. Ezek segítségével kézzel-lábbaI lehetett mozgásba hozni egy vízszintesen fekvő acéltengelyt. Ez a 3,5 m hosszú acéltengely csavarmenetes csapágyakban mozgott és sajtoló erőt fejtett ki a szerkezet végére szerelt vaskosárra. Ebbe a vaskosárba helyezték a megőrölt tökmaglisztet, amely a sajtolás folyamán kőkeménnyé nyomódott össze, A kisajtolt tökmagolaj a kosár alá helyezett edénybe csörgött. A helyiségben volt egy beépített paraszttűzhely, az úgynevezett „falmasina". Ezen a tűzhelyen hatalmas tepsikben olajon pörkölték a tökmaglisztet. Nemcsak Balog község lakosai, hanem a környékbeliek is idejártak tökmagolajat sajtolni. A tulajdonos a munka fejében vámot vett a kisajtolt olajból. Ök ugyanis egész éven át tökmagolajjal főztek, mivel ez igen egészséges, tápláló, kitűnő illatú zsiradék volt. Bizonyítja ezt az a tény is, hogy Imre bácsi még ma is, 82 éves kora ellenére, hihetetlenül mozgékony, egészséges, életvidám ember. Gyermekkoromban szívesen eljátszogattam az olajsotó műhely udvarán. Imre bácsi ugyanis igen szerette a gyermekeket. Mikor már látta, hogy sok gyermek hancúrozik az udvaron, kikiáltott az ajtóból: „Gyerekek, mindenki haza, kenyérért!" Bezzeg nekünk sem kellett kétszer mondani! Mint a villám, nyargaltunk haza, és pár perc múlva mindegyikünk hatalmas karéj kenyérrel tért vissza. Imre bácsi újból kikiáltott: „Sorakozó!" Jól tudtuk a rendet és ügyesen sorba álltunk, ki-ki vitte a maga karéj kenyerét. Ű pedig dúsan megolajozta mindegyikünkét, és ráadásul kezünkbe nyomott egy-egy darab szakkot is. Ha manapság rágondolok az illatos olajoskenyérre és eszembe jut az a sokféle jóízű paraszti ét^l, amit nagyanyáink és anyáink főztek és sütöttek a kitűnő tökmagolajjal, összefut a szómban a nyál, és elkeseredve gondolok arra, hogy sajnos már minderről csak múlt időben beszélhetünk, és vajmi kevés remény van arra, hogy az életben még egyszer részem legyen benne. Ma sem tudok elképzelni nagyszerűbb ételeket, mint annak idején a tökmagolajjal főzött bableves, tökmagolajjal megöntözött káposzta, az olajos mákostészta, vagy éppenséggel az olajon sült kukoricakása, jól megöntözve zöldesen csillogó olajjal, nem is beszélve a sütés közben terjengő illatról. Azóta is sokszor felötlik bennem a gondolat: van-e szikrányi remény arra, hogy valaha is felújíthatnák ezt a mesterséget? Gondolok itt elsősorban a korszerű formák között történő iparszerű termelésre. Egyelőre azonban hiába nézem a kirakatokat, hiába kutatok az élelmiszer üzletek polcain, a tökmagolajnak híre-hamva sincs. Pedig ez nagy kár, mert nincs még egy olyan egészséges étel, mint az volt! Talán örök időkre elveszik a letűnő paraszti múlttal együtt! Mindenesetre annyi tanulságot levonhatunk a múlt és jelen táplálkozásának és ételeinek összehasonlításából, hogy a régi paraszti ételek egészségesebbek voltak mint a mai túlzsírozott és túlfűszerezett ételek. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy szikár őseink egészségesebbek és szívósabbak voltak, mint a mai túltáplált elhízott nemzedék. ZOLCZER JÓZSEF 1. Alekszandr Sz. Puskin, világhírű orosz költő, az orosz irodalmi nyelv megteremtője. Tagja volt az egyik dekabrista titkos szervezetnek. Korának társadalmát bíráló versei miatt többször száműzték. Költeményei számos zeneszerzőt ihlettek zenei feldolgozásra. Nevezzen meg versei közül legalább kettőt! Minden héten két fényképet közlünk. Az egyiken egy világhírű író, zeneszerző, képzőművész, tudós arcképét hozzuk, a másikon egy-egy ország fővárosának vagy ismertebb városának egy jellegzetes negyedéről, emlékművéről készült kép látható. Olvasóinknak az lesz a feladatuk, hogy kitalálják, kit ábrázol a kép, vagy ha az illető személyt megnevezzük, akkor egy-két művének címét kell felsorolni. A másik képről pedig azt kell megírni, hogy melyik város, illetve melyik híres épület, emlékmű stb. látható rajta. A helyes megfejtők között minden héten 100 korona értékű könyv- és hanglemez-utalványt és ezenkívül havonta egyszer két aktatáskát sorsolunk ki. A rejtvényhez szelvényt mellékelünk, amelyet a megfejtéssel együtt levelezőlapra ragasztva a megjelenéstől számított egy héten belül kell elküldeni a szerkesztőség címére. A szelvény nélküli vagy a későn érkezett megfejtéseket a sorsolásnál nem vehetjük figyelembe. 2. Szlovákia fővárosában, Bratislavában látható ez az impozáns híd, mely nagyon jól beillik a történelmi és a modern városképbe. Milyen történelmi eseményről nevezték el a hidat? A 6. számú képes verseny nyertese: Almási Ágnes, Ohrady 99. A versenyre 243 helyes megfejtés érkezett be. « j KICSODA? VERSENY' 1 MICSODA? 1 SZELVÉNY 15
