A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-08-19 / 34. szám
Alig van szakma, mesterség, amelyre rá ne ragadt volna csúfnév. A fűszerest vizesnyolcasnak, az újságírót firkásznak, vasutast pedig süsünek „becézték" valamikor. A kevésbé jó színész neve pedig ripacs volt. Az öntevékeny, vagyis az amatőr színészek neve, a „műkedvelő" sem jelentett éppen dicséretet. Jozef Krónernak, a Szlovák Nemzeti Színház művészének édesapja is vasutas volt. De meséljen erről ő maga.- Gyermekkoromban nemcsak szülőfalum, Staškov, de egész Kysuca Szlovákia egyik legelmaradottabb és legszegényebb vidéke volt. Hogy mást ne mondjak, e vidékről vándoroltak a legtöbben a tengerentúlra. Elképzelhető hát, hogy hogyan éltünk mi, apám a tizenkét gyermekes szegény vasutas, és édesanyám, a falusi asszony, aki a szó szoros értelmében véve éjjelnappal dolgozott ránk. És mégis ennek az otthonnak köszönhetem pályám minden gazdagságát. A természet szépségeinek szeretetét, az anyám ajkáról ellesett édes-bús kysucai népdalokat, az olvasás örömeit és a színjátszás gyönyörűségét. Édesapám ugyanis minden baja és gondja ellenére valósággal megszállotja volt a műkedvelő színjátszásnak. A könyvekért is rajongott, s velem is megkedveltette őket. Már kisfiú koromban velem játszatta a gyermekszerepet, később pedig, amikor más vidékre helyezték át, néhány város műkedvelőivel is együtt játszottam. Többek között a vágbeszterceiekkel (belőlük alakult később a žil ina i kőszínhóz művészi gárdája), amatőrösködtem továbbá Trenčínben, sőt a szlovák kultúra akkori fellegvárában, Martinban is. És olyan rutinra tettem szert, hogy nemegyszer a martini kőszínházban is statisztálhattam. És mindezt apámnak köszönhettem, aki belém oltotta a szép szó szeretetét.- Hogyan került végül is Bratislavába, illetve a bratislavai Színművészeti Főiskolára?- Nem jártam én főiskolára! - válaszolta Kroner. - Büszke vagyok rá, hogy oklevél és protekció nélkül is színész lett belőlem. Kisebb szerepekre műkedvelő koromban is behívott ugyan a martini színház igazgatósága, de „igazi“ színésznek csak 1948-ban vettek fel. Színészeket toboroztak akkoriban Martinban, s engem is besoroztak a színészi gárdába. A diplomát a buzgalom és a színház szeretete helyettesítette, professzoraim pedig azok a tehetségesebb színészek voltak, akiktől elleshettem a mesterség egyes fogásait.- Hogyan lett mindezek ellenére az egykori kis műkedvelőből Szlovákia egyik legelismertebb szinművésze?- Volt egy kis tehetségem, a tehetség azonban egymagában nem elegendő. Mindig többet és többet akartam, és ezt nem könyökléssel, hanem tanulással és képességeim továbbfejlesztésével igyekeztem elérni. Ha az egyéniségemhez illő szerepet kaptam, akkor éjjel-nappal ez a szerep foglalkoztatott. Ha azonban a lelki vagy olykor a testi alkatomtól is teljesen távol álló figurát kellett megformálnom, akkor még a magánéletben is ennek az embertípusnak a bőrébe igyekeztem bújni. Emlékszem például- ez még Martinban történt -, hogy egyszer úton-útfélen megállítottak ismerőseim, és kérdezgették, ugyan mi történt velem? Egy sánta ember szerepét osztották akkoriban rám, és csak amikor a sok kérdést hallottam, eszméltem rám, hogy még az utcán is sántikálva jártam.- Még az a szerencsém, hogy a színdarabok többségét férfiak írják, s ezek nem ismerik el, hogy házsártos férfinép is van, - kacagott közbe Teréz asszony- maga is színésznő aki éppen tálcán hozta a gőzölgő feketekávét.- Isten őrizzen, hogy egyszer ilyen szerepet osszanak a férjemre! Persze, hogy megmosolyogtuk a feleség tréfálkozását, hiszen mindenki tudja, hogy Jozef Krónernál nem igen akad jószívűbb ember. A gyermekek például annyira kedvelik, hogy valósággal bálványozzák, ha.kézre keríthetik. Igaz, maga a színész is él-hal a legifjabb generációért, akkor a legboldogabb, ha a gyermekhadnak játszhat.- Azt szeretném - mondotta ha a szív és a szó erejével leszűkíthetnénk az ember és ember közötti szakadékokat. Irigység, rosszakarat mindig volt és lesz, de ezeket egy kis kedvességgel, jóakarattal könnyen leküzdhetjük. Csap éppen nem szabad ezen az úton haladva kedvünket veszteni . . .- Tudom, hogy ön legalább harminc tévéjátékban és száznál is több mozifilmben szerepelt. Mégis a színpadi vagy a filmszerepeket szereti jobban?- A tévét s a filmeket milliók nézik, ezek által közismertebb, népszerűbb lesz az ember. Én azonban mégis többre tartom a színpadi szerepeket, hiszen a színházban úgyszólván együtt dobog a színész és a néző szíve. Persze, ha eddigi szerepeimet nézem, akkor itt is ott is találok olyanokat, amelyekre egyforma jóérzéssel gondolok vissza. Ilyen volt például Polezsájev professzor, Lenin vagy Jágó színpadi megformálása. A tévé- és mozifilmek közül pedig a Katka, az üzlet a korzón és a Magyarországon forgatott Végre című filmre vagyok különösen büszke. Ez utóbbiban például egy egyszerű munkást játszottam, s bár a hangomat Szabó Gyula barátom szinkronizálta, annyira tetszett a film Magyarországon, hogy díjat is kaptam alakításomért. Nagy szeretettel emlékezem ezen kívül azokra a filmjeimre is, amelyeket gyerekeknek szántunk. Most is forgatunk egy hétrészes ifjúsági tévéfilmet.- Mit csinál a szabad idejében?- Van néhány hobbim. A pecázás szenvedélyét például még hazulról, a szülőfalumból hoztam magammal. Barátaimmal, Branislav Koreň-nyel és Martin Gregorral sokszor horgászunk Szencen, legjobban azonban a dunai horgászást kedvelem. Az eddigi rekordom egy 24 kilós harcsa volt, ezt Pőstyénnél fogtam a Vágón. Szeretek ezenkívül főzni és gombázni; gombáimmal jó néhány kollégámat „megmérgeztem" már. írogatok is néha, eddig három könyvem jelent meg. Most dolgozom a negyediken.- Ügy tudom, a fél világot beutazta már. Forgatott Franciaországban, Olaszországban, Magyarországon és Jugoszláviában is. Melyik útjára emlékszik rossz szájízzel és melyikre a legkellemesebben?- Egyszer éppen Olaszországból jöttem haza, s Letenyénél valami járvány miatt karanténba csuktak. Nem volt egy fillérem sem, s ami még ennél is jobban elkeserített, egyetlen cigarettát sem találtam a zsebemben. Ekkor toppont elém a kedves Ruttkai Éva, a nyakamba ugrott, s a pénzét is, a cigarettakészletét is megosztotta velem. Hát ez volt a legrosszabb és legszebb kalandom.- ön rengeteg színdarabban, filmben és tv-játékban aratott maradandó sikert, s jó néhány kitüntetést is kapott mór maradandó alakításaiért. 1952-ben Gottwald-díjjal, 1954-ben állami díjjal, 1965-ben ismét Gottwald-díjjal tüntették ki, sőt a hazai színészek közül elsőként az amerikai Filmművészeti Akadémia nagydíját, az Oscart is megkapta. Kilenc éve érdemes művész, az idén pedig a nemzeti művész címet érdemelte ki. Melyik kitüntetésnek örült a legjobban?- A maga idején mindegyik kitüntetésnek szívből örültem. Az Oscar-díjra nagyon büszke voltam. Arra azonban, hogy nemzeti művész lettem, életem végéig büszke maradok! NEUMANN JÁNOS # Kontár Gyula felvételei 4
