A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)

1978-08-12 / 33. szám

AZ ELMULASZTOTT LEHETŐSÉGEK ÉVADJA?

Az elmúlt évad legsikeresebb bemutatója Arbuzov drámája, a TANYA volt Kuczman Etával a címszerepben. (Felvételünkön Boráros Imrével.)

Augusztus van, nyári álmukat alusszák a színházak. Sem a kőszínházakban, sem a tájoló társulatok alkalmi otthonául szolgáló kultúrházakban nem lobbannak föl estéről estére a reflektorok, nem gyűlik össze — kisebb-nagyobb számban - a színházi előadást várók serege, a nézőteret nem fűti az esemény láza ... A nyári színházi vakáció hetei ezért mindig akaratlanul is mérlegelésre késztetnek: mi az, ami megvalósult az előző idény terveiből, szemtanúi lehettünk-e objektív mércével mért művészi lépésnek; mi az, ami az új bemutatók sorában maradandó színházi élményt jelentett, mi az, ami kevésbé tetszett vagy a rendezést, a színészi játékot, esetleg az egész színpadi megfogalmazást tekintve nem sikerült?!

Egy-egy ilyen, a régi és az új színházi idény mezsgyéjén tett summázás - természetesen - aligha történhet a teljesség igényével. Véleményem szerint azonban mégsem lesz most érdektelen egy röpke számvetést tenni arról: vajon mit őriz emlékezetünk a MATESZ- ban az elmúlt szezonban látott színházi körképből és egyben röviden áttekinteni az új színházi évad nyolc új premiert ígérő műsortervét is. Annál is inkább helyénvalónak tartom ezt, hiszen az 1977/78-as évad a MATESZ számára különösen jelentős volt: színházunk az elmúlt szezonban ünnepelte megalakulásának ezüstjubileumát! És huszonöt esztendő nagy idő; nemcsak egy emberéletben, de egy-egy színház életében is már az érett felnőttkort kell jeleznie.

Nos, lássuk hát mit hozott a jubileumi évad?

A Magyar Területi Színház évadzáró premierjének szünetében mondta nekem színházunk művészi fejlődését, belső problémáit és örömeit a kritikusnál is jobban tudó ismerőseim egyike: „Ez a szezon tulajdonképpen az elmulasztott lehetőségek évadja volt." Tűnődve rábólintottam, és a múló hetek pergésével sok tekintetben jómagam is találónak éreztem a fenti kijelentést. Az elmúlt színházi év valóban kissé szürkének, bágyadtnak tűnik. Hogy mi az oka ennek, azt nehéz egyértelműen meghatározni. Talán a művészi útkeresésből eredő bizonytalanságok, talán a MATESZ célkitűzései és valós lehetőségei közötti különbség; avagy talán a közönség valóságos igényeinek fel nem ismerése . . .

Tény, hogy az elmúlt évad bemutatóinak sorából hiányzott a színház kerek jubileumához illő s egyedi élményt nyújtó előadás: egy valóban emlékezetes siker. Természetesen nem olcsó kasszasikerre gondolok, hanem egy valóban magas művészi mércével mérhető „jubileumi" előadásra. Kétségtelen, hogy ennek a célnak — a MATESZ dramaturgiájának helyes elhatározása szerint — Shakespeare remekbeszabott vígjátéka: A windsori víg nők felelt volna meg a legjobban. Ez a bohózati elemekre épülő színmű kétségtelenül nagyon alkalmas arra, hogy sziporkázó rendezésben, kiváló színészi alakításokkal az irodalomban kevésbé jártas emberekkel is megkedveltesse mind Shakespeare-t, mind magát a színházat . . . Sajnos, ez a lehetőség csak részben valósult meg az előadás során. A vidám pajzánsággal teli szatíra csak burkoltan volt jelen a lecsúszott és elzüllött lovag: Falstaff megleckeztetésének mulatságos történetében. Az előadásból hiányzott a sodró lendület, az egységes stílus és főképpen — néhány kivételtől eltekintve - a felszabadult, vérbő színészi játék. Tény, hogy rendező és színész több helyütt ráérzett az eredeti shakespeare-i hangulatra s ízekre, de az előadás egészének sikeréhez ez kevésnek bizonyult. Kár pedig, mert az ilyen kínálkozó

lehetőség bizony ritkán adódik egy-egy színház életében.

Aligha vitatható, hogy dramaturgiai szempontból magas színvonalú műsorterv várt megvalósulásra az elmúlt évadban. Ez a színház ambícióit dicséri, valamint az is, hogy a terv valósággá vált és a tervezett bemutatók sorrarendre lezajlottak. De pont a vártnál halványabban sikerült bemutatók fedték föl mindazokat a fogyatékosságokat, amelyek miatt most - a szezon egészét tekintve - némi bágyadtságról beszélünk. Joggal mondhatja most valaki, hogy minden előadás törvényszerűen érlel bizonyos tapasztalatokat. Ez természetes, sőt, fontos is. Csakhogy a MATESZ idei bemutatóinak tapasztalatai nemcsak a művészi munka módszereire vonatkozóan hoztak kívánatos tanulságokat, hanem felcsillantották a színház eddig elért eredményeinek s további fejlődésének szinte valamennyi örömét és buktatóját. Például a bátor, kezdeményező dramaturgia és a hazai magyar szerzők jelentkezésének örömét; jóleső érzést keltett a nézőben egy egész sor kiváló színészi alakítás, láttunk néhány ötletes elképzelést díszlet- és jelmeztervezőinktől is; ugyanakkor bőven van még mit pótolnia színházunknak az előadások légkörének, egységes stílusának, a színész és a néző közötti „áramkör" megteremtésének vagy akár a színpadi beszéd, a mimika és az állandóan újítani tudó színészi játék kelléktárának csiszolásában. Avagy a bátrabb rendezői kezde-A Thália Színpad mutatta be Kmeczkó Mihály; MINT FÜ FÖLÉ AZ ÁRNYÉK cimű színművét. Felvételünkön Szabó Rózsi, Várady Béla, a háttérben Csendes László.

ményezés dolgában is. Mert nehéz elismerő hangon szólni - a darab nyilvánvaló szerzői hibáin túlmenően - például Ján Solovič Aranyeső című színművének Komáromban látott bemutatójáról. Az előadás erényeiből egy félsikerre is alig-alig futja, nemhogy egy, o bevezetőben említett emlékezetes sikerre . . . Sajnos, több tekintetben ugyanez a megállapítás vonatkozik a

színház kassai Thália Színpadán látott Amphitryon című komédiára is. Ez annál is inkább kár, mert az emberi alantasság és a jellem sötét bugyrait fölvillantó darab szerzőileg (Peter Hacks) nagyszerű - épp csak a kassai előadásnál jobb rendezésben kell eljátszani. ' Átlagos szintű, rutinjellegű előadásként értékelhető az ugyancsak Kassán látott Szerelem és az ősszel bemutatott A csikó is.

Említettem már a MATESZ dramaturgiájának bátor kezdeményezőkészségét. Feltétlenül dicséretes törekvés ez, melynek eredményeképpen a huszonötödik, jubileumi évadban két fiatal szlovákiai magyar szerző: Kmeczkó Mihály (Mint fű fölé az árnyék) és Batta György (Kakastánc) egy-egy színművét tűzte műsorára színházunk - legsajátabb, hagyományos funkcióját teljesítve ezzel. Már a Kakastánc bemutatója kapcsán írott véleményemben legszögeztem: mindenképpen örvendetes jelenség ez, a költészet és a gyérebben csörgedező próza után talán-talón megeredt a hazai magyar dráma új forrása is. A két ősbemutató művészi értékeit tekintve a kassai Tháliában látott Kmeczkódráma tűnik magvasabbnak a két fiatal író első színpadi alkotásai közül: ha nem is hibátlanul, de erőteljesen villant föl néhány emberpróbáló időszakot az elmúlt évtizedek hazai magyar történelméből. Batta György első színpadi próbálkozása lényegesen könynyebb fajsúlyú, szerzőileg is lényegesen kevesebb erénye van az előbb említett darabnál. Az előadást rendező Konrád Józsefnek rengeteg ötletre volt szüksége ahhoz, hogy a színpadi nyelvtől kissé idegen szöveget és a vékony szálakon futó cselekményt - Batta tehetségét támogatva - a kevéssé színpadkész anyag ellenére bemutathatóvá tegye.

Rendhagyó módon, szándékosan utoljára hagytam a komáromi társulat évadnyitó premierjeként látott darab elemzését. A. Arbuzov gazdag drámaírói termésének egyik legismertebb alkotását: a Tányát mutatta be a színházunk átgondolt rendezésben és valóban jó színvonalon.

Sokoldalúan választékos, bár - egészét tekintve — a jubileuminál talán kevésbé igényes műsorpolitikai célkitűzéseket tükröz az új évad dramaturgiai terve. Vegyük sorjában. Komáromban: Egri Viktor - A Gedeon-ház, Carlo Goldoni - A hazug, Jan Jílek - Szilveszter, Mikszáth Kálmán - A beszélő köntös. Kassán: Csehov - Sirály, J. L. Svarc - Hókirálynő, P. A. Breal - Huszárok és Rácz Olivér-Kmeczkó Mihály - Álom Tivadar hadparancsa. Ez hát a szeptemberben kezdődő új évad nyolc tervezett bemutatója. Félreértés ne essék: az imént említett kisebb igényességet nem elmarasztaló szándékkal mondtam, ellenkezőleg: bízom abban, hogy az újonnan műsorba iktatott darabok az elmúlt évadban látott előadásoknál jobban illenek majd a társulat művészi adottságaihoz és a színház tájoló jellegéhez. És abban is bízom, hogy a MATESZ az új negyedszázad küszöbén élni tud valóságos lehetőségeivel s az egész társulat összmunkájának eredményeképpen korszerű, gondolkodó színházi légkör megteremtésére törekszik majd mind további dramaturgiai munkájában mind komáromi, kassai, illetve vidéki előadásainak mindegyikén.

Ha viszont ezek a célok állnak színházunk törekvéseinek homlokterében, úgy az elmúlt idény - minden hibája ellenére - nem az elmulasztott lehetőségek, hanem a tanulságok évadja volt.

MIKLÓSI PÉTER Nagy László és Bodnár Géza felv.

Vidám pillanat Barta Lajos: SZERELEM cimű komédiájából. Felvételünkön Gombos Ilona, Csendes László és Tóth Erzsébet.