A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-07-01 / 27. szám
A hatos erősségű szélvihar nem ritkaság ezen a vidéken, különösen ősszel nem. Az ív alakú füzérként a Szovjetunió keleti partjai előtt húzódó Kurili-szigetek körzete általában nem a legcsendesebb vidéke a Csendesóceánnak. A part mentén gyakran látni a zord időjárás komor emlékeit - elpusztult hajók hullám-nyúzta vázait. Ügy kandikálnak ki a ködből, mint megannyi kísértet, s azokra a rég letűnt időkre emlékeztetnek, amikor rozzant fabárkákon merészkedtek el ide az első európai felfedezők. A távolban tűzhányó fekete kúpja bukkan fel, sziklák zöld tömege tornyosul. Iturup a legnagyobb a Kurukszigetek sorában. Stevensonnak egy kincses szigete volt - a Kurilok láncolata pedig harminchatból áll. Vannak itt forró vizű gyógyforrások, ércek rejtőznek a föld mélyén, akadnak itt épületfa-kitermelésre alkalmas erdők, meg tágas rétek. A legnagyobb kincs azonban maga az óceán. Ahol a hideg és a meleg áramlatok érintkeznek, rengeteg mindenféle hal - szajra, szibériai lazac, púpos lazac, ivaszi - rajai vándorolnak. A szigetlakok között sokféle mesterséget űző ember van, de mindegyik foglalkozás valamiképpen összefügg a halakkal: halásznak, a halfeldolgozó iparban dolgoznak, a halrajok vonulását kísérik figyelemmel vagy az állomány felújításáról gondoskodnak. A Rogyina halászkolhozban ismerkedtem meg Alekszej Belogubcev fiatal halásszal. Jó néhány éve dolgozik már a Kurili-szigetek déli vizein. Az itteni ezgotikum nem újdonság a számára. Alekszej hozzászokott a part menti homok füstszürke színéhez és a vadrózsa buja virágzásához, a parti kövek szeszélyes körvonalaihoz, a hegyes vulkáni kúpokhoz . . . Megszokta a páratlan szépségű napfelkeltét, hajnalokat, de ez nem jelenti azt, hogy nem szereti őket többé. Alekszej sok ezer kilométerre nyugatra, a Szovjetunió nyugati végében született - a belorussziai Breszt városában. Télen a halászati idény befejezése után, olykor hazarepül egy-két hónapra, CSONTVARY a magányos zseni Magányos cédrus (1907) A viharos Hortobágy (1903) ■ Százhuszonöt évvel ezelőtt született. Ugyanabban az esztendőben, mint a világ másik magányos festő-óriása, Van Gogh. Megjárva a lélek poklait, mindketten a kiválasztottság tudatával alkották meg műveiket, amelyek előtt századok múlva is csodálattal áll majd a szemlélő. A kisszebeni születésű fiatal iglói gyógyszerész, Kosztka Tivadar — aki később a Csontváry nevet választotta magának — 1880-ban „sugallatot" hall: „Te leszel a világ legnagyobb napút festője, nagyobb, mint Raffaello." A hallucináció (amely minden valószínűség szerint később elhatalmasodó elmebajának első tünete volt) új célt ad életének. „Jöjjön, minek jönnie kell, meg nem ijedek azon óriási feladattól, mely vállaimra nehezedni fogna, egészségem ép, akaratom acélozott, szorgalommal versenyre szállók a hangyával s kitartásban — jól ismerem magam — csalódni szinte nem fogok: az eredeti s a poézis hiszem, hogy barátaim leendnek, mert lelkem, azaz keblem csak az eredetit óhajtja s a természet minden parányáért lelkesedni is bír" — írja Kelety Gusztáv festőművésznek 1881 februárjában. Ugyanez év húsvétján Rómába utazik, hogy közelebbről megismerkedjék feladatával. Ahhoz, hogy célját elérje — hazatérte után így határoz —, előbb az anyagi függetlenséget kell megteremtenie, azután festészeti stú-16
