A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-08-05 / 32. szám
A Csallóközi Dal- és Táncegyüttes Az udvarnoki éneklőcsoport (Gyökeres Jenő felvételei) UTOLJÁRA A BÖSI DUNA-PARTON Kellemes, napsütéses időben rendezte meg a CSEMADOK dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járási bizottsága a Jednota fogyasztási szövetkezettel és a járási népművelési központtal karöltve a Vili. Csallóközi Dal- és Táncünnepélyt Bősön (Gabčíkovo) a romantikus Duna-parti ligetben. Nyolcadszor és utoljára adott „otthont" e Duna-parti környezet a járási dőlés táncünnepélynek, mert a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer gigantikus építkezési munkálatai jövőre már alaposan megváltoztatják itt a terepet. Az ünnepség a CSEMADOK bősi szervezete vegyeskarának fellépésével vette kezdetét. Az énekkar Horváth Piroska vezetésével magyar és szlovák népdalokat, valamint forradalmi dalokat adott elő nagy sikerrel. Ezt követően Fél Miklós, a CSEMADOK járási bizottságának titkára köszöntötte a rendező szervek nevében a közönséget, ünnepi beszédet tartott szlovák nyelven dr. Nina Leflerová a Szövetségi Gyűlés képviselője, magyar nyelven pedig Házy Árpád, a Jednota fogyasztási szövetkezet igazgatója. A megnyitó után a járás legjobb amatőr művészeti együttesei és szólóénekesei több mint Schuszter Éva három órán át szórakoztatták a közönséget. Elsőként a bősi fiatalok dzsesszbalettje mutatkozott be. Szép, harmonikus mozgással, jó ütemérzékkel előadott számaik méltán tetszettek a nézőknek. A bősi citerazenekar következett ezután, bizonyítva, hogy a Csallóköz legnagyobb községében sokrétű, változatos kulturális élet folyik. A szépen játszó citerások jól is énekeltek. A 13 tagú bakai női éneklő csoport szép formaruhájával, lelkes, tiszta éneklésével aratott sikert. Schuszter Éva békéi (Mierovo) szólóénekes szépen előadott dalai után a CSEMADOK somorjai szervezete és a városi művelődési ház Csalló Népművészeti Együttese mutatkozott be nagy sikerrel. A tánccsoport, a zenekar és éneklő csoport műsora egységes egészet alkotott és kellemes szórakozást nyújtott. A somorjaiak után László Erzsébet udvarnoki szólóénekes nyújtott át egy csokorra valót legszebb népdalainkból. Őt követték az ekecsi citerások, akik lelkesen pengették hangszereiket, de az összhangzást még gyakorolniuk kell. A 15 tagú udvarnoki női éneklő csoportra a kulturált éneklés és a precíz dalkezdés volt jellemző, bizonyítva, hogy a rendszeres gyakorlás és hozzáértő vezetés meghozza a gyümölcsét. Fürdős Éva somorjai szólóénekes jól összeválogatott és szépen előadott dalait követően a hodosi citerások vették birtokukba a színpadot. Fiúk, lányok, fiatalok és idősebbek játszanak s énekelnek együtt ebben a zenekarban, valamennyien nagy lelkesedéssel és mesteri fokon. A hodosiak után Méhes György várkonyi szólóénekes, majd a Csallóközi Dal- és Táncegyüttes adta elő gazdag műsorát. Az együttes lenyűgözően szép népviseleteivel, fürge, ügyes, lelkes fiatal táncosaival, Vontszemű János népi zenekarának kristálytiszta zenéjével és Oros Gyula meglepően szép, magabiztos szólóénekével s furulyaszólójával érdemelte ki a vastapsot. A maratoni kultúrműsort Nógrádi Tóth István és Kutassy Katalin népszerű magyarországi vendégművészek műsora zárta, akik szebbnél szebb népdalokat adtak elő Vontszemű János zenekarának kíséretével. Jóleső érzéssel állapíthatjuk meg, hogy az idei bősi ünnepség jó hírverése volt a kultúrának. Bebizonyosodott, hogy jó szervezéssel magas fokon lehet tartani az érdeklődést kulturális örökségünk és fáklyahordozói iránt. Erről talán a több mint 150 szereplő és ötezer néző tanúskodik a legmeggyőzőbben. Örvendetes jelenség volt továbbá Bősön, hogy meglepően sok fiatal arcot láttunk mind a szereplők, mind a közönség soraiban. Végezetül elmondhatjuk, hogy a bősi ünnepség teljesítette küldetését, mert szép környezetben, kultúránkat ápolva szórakozhatott a szépszámú közönség. Reméljük, jövőre újból találkozunk Bősön. MAG GYULA 1. Louis Pasteur, világhírű francia kémikus és bakteriológus. Eleinte kémiai és kristálytani kutatásokkal foglalkozott, majd később erjedéstani vizsgálatokba kezdett és kutatásaival megalapozta a mikrobiológiát. Milyen betegség elleni oltóanyag felfedezése fűződik a nevéhez? A 4. számú képes verseny nyertese: Majercsík Mónika, Rožňava. A versenyre 186 helyes megfejtés érkezett be. Minden héten két fényképet közlünk. Az egyiken egy világhírű író, zeneszerző, képzőművész, tudós arcképét hozzuk, a másikon egy-egy ország fővárosának vagy ismertebb városának egy jellegzetes negyedéről, emlékművéről készült kép látható. Olvasóinknak az lesz a feladatuk, hogy kitalálják, kit ábrázol a kép, vagy ha az illető személyt megnevezzük, akkor egy-két művének címét kell felsorolni. A másik képről pedig azt kell megírni, hogy melyik város, illetve melyik híres épület, emlékmű stb. látható rajta. A helyes megfejtők között minden héten 100 korona értékű könyv- és hanglemez-utalványt és ezenkívül havonta egyszer két aktatáskát sorsolunk ki. A rejtvényhez szelvényt mellékelünk, amelyet a megfejtéssel együtt levelezőlapra ragasztva a megjelenéstől számított egy héten belül kell elküldeni a szerkesztőség címére. A szelvény nélküli vagy a későn érkezett megfejtéseket a sorsolásnál nem vehetjük figyelembe. 2. Róma legismertebb ókori emléke. Az i. sz. 80-as éveiben épült és ötvenezer néző befogadására volt alkalmas. Cirkuszi és gladiátori játékokat rendeztek benne. Nevét a közelében felállított hatalmas méretű Nero szoborról kapta. Mi az ókori emlék neve? 9 Kicsoda? Micsoda? VERSENYSZELVÉNY