A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-08-05 / 32. szám
ALLOTTIJK LVASTIJK Attijk FOLYÓIRAT Új Symposion Az Üj Symposion januári számában olvashattuk Herzum Péter „Ősi jelzésrendszerekből modern filmdramaturgia" érdekes tanulmányát. Az írás alcíme: „A délszláv és jugoszláviai magyar népi kultúrák játéktevékenységi sajátosságai, mint a film-formanyelv példái". A piktográfia vagyis a képírás volt az első írásminta, amiből a mai betűk is kialakultak. A rajzok jelekké alakultak, így lassan elvesztették az ábrázolt tárggyal való kapcsolatukat, és végül a hangjegy-írás alakult ki. Kelet-Ázsióban azonban a jel és a tárgy nem különült el, mindamellett alkalmassá vált ez a forma a fogalmak jelölésére is. Ennek alkalmazási módját írja le Eizenstein, amikor azt mondja, hogy „például a víz ábrája és egy szem ábrája együttesen sírást jelent; a fül-é meg egy kapu-é a valaminek a meghailását... ez pedig nem egyéb, mint montázs". Tehát lényegében az ábrázolható közlések szembeállításával egy grafikailag ábrázolhatatlant, fogalmat jelöl. Ennek a filmdramaturgia területén történő alkalmazhatósága abban rejlik, hogy a bemutatható (mozgás, díszletek, kellékek), illetve a megfogalmazható (szöveg) közlések ellentmondásba állításával egy bemutathatatlan - megfogalmazhatatlan közlést keltünk a nézőben, vagyis szemléletivel érjük el a nem szemléletit: esztétikai, művészi élményt nyújtunk. Ennek további lehetőségeit a kulturális-társadalmi hagyományokra építve találjuk meg, főleg ha ismerjük a közlés ilyen formája (képírás) megmaradásának okait. A keleti zárt közösségeken belül a jel és jelzés a közösség minden tagja számára ismert és hagyományozódik. így van ez minden hosszabb ideig fennálló csoporton belül. Éppen ez a közös jelrendszer biztosítja az összetartást és a zártságot. Ugyanakkor ezeknek a képi jeleknek valamilyen „álomszerűséget", „varázslatszerűséget" tulajdonítanak. A magyar társadalom zárt törzsi rendszere a mai területeken fellazult egyrészt a népek érintkezésének szükségszerű következményeként, másrészt a hagyományok megbomlása által a kereszténység felvételekor. A zártság a falusi közösségeken belül érvényesült tovább. Ennek nyomai máig felfedezhetők. Például valamikor a tányérokat késsel, villával, kanállal díszítették, jelezve, hogy kést, kanalat, villát hozzanak magukkal, ha enni akarnak a lakodalomban. Miután ezek az eszközök hozzáférhetőbbek lettek, a díszítés eme funkciója eltűnt, és tulipánná, bimbóvá, levéllé stilizálódott. Tehát a valóság megváltozásával a jelzéskapcsolat jeleinek funkciója is átalakul. A filmdramaturgia viszont a funkciós jelekre kíván építeni mind a meglévő, mind a meglelhető jelzések segítségével. Ezen a téren - Herzum szerint is - a magyar néphagyomány még hatalmas kincseket tartogat számunkra. A költészetben Ladik Katalinnak, Juhász Ferencnek, Nagy Lászlónak, a film területén pedig Jancsó Miklósnak már sikerült nagyszerűen kiaknáznia ezt a lehetőséget. (Az Új Symposion a vajdasági fiatalok havonta megjelenő irodalmi és kritikai folyóirata. - A szerk.) Molnár László SZÍNHÁZ Léocadia Félreértés ne essék: nem fontoskodó tudálékosságból, hanem egyszerű ténykényt említem, hogy nálunk bizony még a színházművészet berkeiben jártasabban is csak alig-alig vagy egyáltalában nem ismerik Jean Anouilh, haladó szellemű francia drámaíró nevét. Sietek azonban hozzáfűzni, hogy ez a mulasztás ezúttal nem hazai magyar „sajátosság", hiszen ki tudja mi okból, a huszadik század eme világszerte elismert klasszikusának mintegy félszáz darabjából a szlovákiai színházak eddig mindössze öt-hat színművet mutattak be - jobbára egy-másfél évtizede. Ha pedig egy szerzőt a színházak nem játszanak, a közönség sem ismerheti darabjait. . . Részben ezt a mulasztást pótolta a Szlovák Nemzeti Színház Kis Színpada, ahol évadzáró bemutatóként J. Anouilh külföldön is kevésbé ismert, ritkábban játszott Léocadia című, kesernyés „ízű" komédiáját tűzte műsorára. A Léocadiát a szerző a „rózsaszín színművei" közé sorolta (Anouilh rózsaszín, fekete, derűs, rázásán csikorgó s kosztümös kategóriákba osztotta alkotásait és ezt a rangsorolást a színháztudomány is elfogadta) és egy egyszerű párizsi divattervező lány őszinte, tiszta érzelmeinek összecsapását ábrázolja benne az arisztokrácia képmutatással teli, hamis világával. Az abszurdba hajló tragikomédia lényegében sajátos hangú tiltakozás a lélektelen és formális társadalmi közszokások ellen. Az előadás rendezője, Peter Mikulík „rózsaszín" tragikomédiából „fekete" drámává mélyíti a Léocádiát, ami újszerű tartalmat kölcsönöz ennek az egyébként „csak" szolid érzelmi azonosulást kívánó színpadi játéknak. A cselekmény így eseménydúsabbá vált és hangsúlyosabbá vált a társadalmi mondanivaló is, mivel azonban Anouilh szövegétől idegen az ilyen külső beavatkozás, a szerző szarkazmusa nem vált ki szellemi izgalmat s az igazi nagy siker is elmarad, így inkább csak a kiváló színészi alakítások kötik le a közönséget. Elsősorban Z. Kocúriková Amanda—Léocadia kettős szerepében és Martin Huba remekül eljátszott Albert hercege. Az előadás harmadik pillére Fr. Zvarík precíz Hector bárója. (miklósi) KÖNYV Sinka István válogatott versei Sinka István a magyar paraszti világ kiváló krónikása, irodalmunk sajátos hangú költője volt. Verseiben emberi sorsokról tudósít; keserű ízzel, szívet szorongató hangszereléssel vall a megszenvedett életről. Költeményei a múlt keserveinek, fájdalmainak művészi szinten való kinyilatkoztatásai. „Verseiben egy olyan réteg áramlik be költészetünkbe, jóformán a föld alól, melyről Sinka előtt senkinek sem volt szava" - írja a költőről Kormos István a Válogatott versek előszavában. A könyv a Magyar Irodalom Gyöngyszemei sorozatban jelent meg, a költő születésének nyolcvanadik évében. A kötetben található szép verseket olvasva megismerkedhetünk a századeleji parasztság kiszolgáltatottságával; elevenebbé válik előttünk a nehéz paraszti élet, amely Sinka költészetét és szemléletét befolyásolta, meghatározta. „Nagyanyáim s a szépanyáim/ lelke dalolt nekem a pusztán,/ hogy keljek fel a virágok közül/ s induljak el a dalok jussán,/ hagyjam magára a nyájat,/ mert felőlem az rendeltetett,/ hogy vihar fújja meg a számat..." - olvassuk a mottóként kiemelt verssorokban. Költeményei kora társadalmának tükörképei. A kiszolgáltatottság, az élethez való ragaszkodás meg az örökös földönfutás szólaltatta meg a bihari parasztot, ez íratta vele a verset. Ez késztette őt arra, hogy kitöltse a mélységek csöndjét, felfedje a hárommilliós parasztság sebeit. „Ha erre nézek - itt is halál,/ ha arra nézek - ott is halál,/ s ez a végtelen temető/ lobogva a szívemre száll" — tör fel a panaszos hang Boncos Áron című balladisztikus versében. A költő népének tragédiáját is felismeri: „Ki kérdi: honnan eredtél?.../ S még mondani is úgy fáj a szó,/ hogy eltűnsz csak, mint pici forrás,/ mint táj nélküli magyar folyó" - panaszolja Halált küldött az éji rét című költeményében. Ám a legtöbb Sinka-versben nemcsak felismeréssel, hanem bátor szókimondással, öntudatosodó és látszó paraszt-magatartással is találkozunk. A költő emberi nagysága itt az őszinteségből, az igazságtalanság bátor leleplezéséből, a mindennel való szembenézésből adódik. A kötetben Sinka néhány öregkori, eddig nem publikált versét is megtaláljuk. Ezekben a költő már megnyugvással dalol a megváltozott világról, a kedvezőbb életkörülményekről. így — ezekkel együtt - válik aztán teljessé, igaz értékűvé a Sinka-életmű is. Csáky Károly TELEVÍZIÓ Fürdővárosok vetélkedője Csak gratulálhatunk a Csehszlovák Televíziónak a sok jó ötletért, a szerzett új ismeretekért és az érdekes és színvonalas szórakozásért, amit a „Fürdővárosok vetélkedője" című „maratoni" vetélkedősorozat jelentett számunkra, tévénézők számára. A múlt év júliusában indított és idén júniusban végétért vetélkedő keretében Szlovákia 12 fürdővárosának egy-egy sokoldalúan képzett egészségügyi nővére mérte össze tudását a szlovákiai fürdők történetéről, jelenéről és jövőjéről, különféle fürdőkezelési procedúrákról és szakmabeli problémákról kapcsolatos ismeretekben, valamint számos érdekes ügyességi és sportjellegű versenyben. Az adások helyszínéül Szlovákia 23 fürdőhelye közül azt a tizenkettőt választották ki, ahol a tévéközvetítésnek sem műszaki, sem egyéb akadálya nem volt. Az adások keretében a nézők megismerkedhettek a többi 11 fürdőhellyel is, ugyanis minden egyes adásban 1-1 ezek közül is a vetélkedő anyagát képezte: e fürdőhelyekkel kapcsolatos ismeretekből is vizsgáztak a vetélkedő „nővérkék". A jól szerkesztett és rendezett adások nemcsak ismeretterjesztő jellegűek voltak, hanem szórakoztattak is, minden alkalommal neves szlovák táncdalénekesek és együttesek is szerepeltek a műsorban. Az utolsó fordulóban például láthattuk Marika Gombitovát, az idei Bratislavai Líra győztesét. A tizenkétfordulós vetélkedő győztese a Trenčianske Teplice színeiben versenyző igen rokonszenves Marianna Adamcová rehabilitációs nővér lett. Sági Tóth Tibor Ki gondolná, hogy egy zebracsikó „megkeresztelése" komoly veszekedést okozhat? Az amerikai Stoneham város állatkertjében egyesek a Dick, mások a Jonathan nevet akarták adni a kis zebrának. Úgy összevesztek, hogy ügyvédek békitették ki őket. Az eredmény: a zebra neve Larry lesz. # Rio Grande városában (USA) idén tartották a repülő tyúkok nemzetközi versenyét. A versenyt Barna Szépség nyerte - egyfolytában 47 méter 23 centimétert repült. A tavalyi győztes esélyesként induló utódját kizárták a versenyből, mert: 1. hátrafelé repült, és 2. a célba érve tojást tojt, ami nem volt sportszerű tőle! Egyébként a 119 többi versenyző zöme - mert nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket - fazékban végezte. A Szűz a gyermekkel cimű festmény (képünkön) négy évszázadon át bújt meg az egyik krakkói kolostorban. Most elkészítették Krakkó művészeti emlékeinek katalógusát, s ekkor Juliusz Starzyriski neves varsói műtörténész felfigyelt a képre. Kiderült, hogy idősebb Cranach készítette a XIV. század első évtizedeiben. Szakértők véleménye szerint a most felfedezett kép Lucas Cranach egyik legértékesebb és legszebb alkotása. 8