A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-28 / 5. szám
Gemerský Jablonec (Gömöralmágy) hagyományos öltözete a barkó népcsoport jellegzetes viseletét képviseli. A szomszédos falvak öltözetétől kevésbé különbözik. Az eltérés mindenekelőtt a ruhaanyagok minőségében jelentkezik. Péterfala és Gömöralmágy volt ennek a vidéknek a két leggazdagabb faluja, s ez öltözködésükben is természetesen megnyilvánult. A szoknya a századforduló idején hosszú, csaknem földig ér. Az első világháború után fokozatosan rövidül, a második világháború után már csak féllábszárig ért. A női viselet alapját az ingván és pendel képezte. Az ingváll nagy része pamutos vászonból készült, derékon alul ért, és szűk ujját színes hímzés díszítette. A pendel háromszél vászonból készült, alján a betoldást csipkekötéssel dolgozták egybe. Ismerték az „anzet“ és „pétervásári“ kötési módot. Ingvállból és pendelből még a negyvenes évek elején is harmincat kapott egy-egy eladólány. Az alsószoknya gyolcsból készült. A gazdagabbak hét-nyolcat vettek fel, a szegényebbek kevesebbet. Ünnepi öltözetük a „kihagyós“ vagy „fecskefarkú“ blúz és a hosszú ráncos szoknya. A szoknya és a blúz készülhetett ugyanabból az anyagból, ami leggyakrabban bársony, puplinszövet vagy „angoldivat“ volt. A szoknya aljára „manószőrt“ varrtak és színes — leggyakrabban piros vagy zöld — anyaggal pléhelték. A pléhelés felett ugyanolyan színű cérnával négy hajtást varrtak körbe a szoknyán. Vasárnap délután, táncba vagy lakodalmakba fehér aprórózsás „szoknyaselem“ vagy „bemberselem“ szoknyát viseltek. Ehhez pamutos szőttes surcot kötöttek fel. Munkaruháik leggyakrabban vá-SZLOVÁKIAI MAGYAR NÉPVISELETEK szonból készültek, de ha a rétre mentek, akkor nagyon szépen öltözködtek. Tiszta pamutos ingvállat öltöttek és még a hímezett surcot is felkötötték. A második világháború után a fiatalabbak régi nagy kasmír kendőkből apróra rakott, féllábszárig érő szoknyákat varrattak, az idősek azonban továbbra is régi ruháikban jártak, egészen a kivetkőzésig. A lányok a hajukat hátra fésülték, egy ágba fonták be és a végébe szalagot kötöttek. A menyecskék két ágba fonták a hajukat, mindkét fonatba 1 méter hosszú piros szalagot fontak, majd ennek segítségével a fonatokból kontyot készítettek. A fejre nagy fafésűvel tűzték a kontyot, amelyen jól állott a kendő. A menyecskék az esküvő után nagyon díszes „fíketőt“ viseltek a negyvenes évekig, de ezt csak kétszer-háromszor tették a fejükre az év legjelesebb ünnepein (búcsúkor, úrnapján). Különben csak kasmír kendővel kötötték hátra a fejüket. A díszes főkötőre még felsőkendő került, amelyet nagyon gyakran színes apró hímzés díszített. A lányok a lábukon fehér, a menyecskék sötét harisnyát és karácsonyig fűzőscipőt viseltek. Karácsonykor már boxbőr vagy lakkszárú csizmát húztak a lábukra. A férfiak viseletében a vászongatya az első világháborúig volt általános. Télen már a századforduló idején is fekete vagy dohányszínű posztónadrágot, lajbit és kabátot viseltek. Csizma és kalap egészítette ki öltözetüket. MÉRYNÉ T. MARGIT
