A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-28 / 5. szám
RÉGI IDŐK AUTÓI Emil Prihoda prágai lakosnak különös ismertetőjele nincs — illetve van, de az több mint különös: Emil Prihodának negyvenöt darab autója van. No és mi ebben a pláne? — kérdezhetné az olvasó,. aki természetesen úgy véli, hogy ez az autógyűjtmény elfér egy vitrin polcán, az üveg mögött. Csakhogy nem fér el. Mert ez az ember nem játékautókat gyűjt, hanem valódiakat. Furcsa, nem furcsa, ez az igazság, sőt ennél is több, hiszen Emil Prihodának ezenkívül még néhány motorkerékpár, sőt autóbusz is van a gyűjteményében, melynek legtöbb darabja egyedi példány, soknak még a Közlekedési Múzeumban sem található a párja. Mert régi autókat gyűjt. Kizárólag régieket s kizárólag a híres-neves Praga üzem termékeit, amelyik tudvalévőén jónéhány esztendővel ezelőtt felhagyott az autógyártással. Igaz, korán, még a század legelején kezdte a gépkocsigyártást s a legelső típus egyik példánya szintén ott díszeleg a szóbanforgó gyűjteményben. Ha pontosak akarunk lenni, azt kell mondani, hogy ez az évtizedeken keresztül rangos márkát teremtő autógyár tulajdonképpen csak négy olyan kocsitípust állított elő, amelyekkel Emil Prihoda nem büszkélkedhet.- Egyelőre — mondja a gyűjtő. — De elszántan remélem, hogy a vakszerencsével előbb-utóbb valahol rátalálok majd erre a négy típusra s akkor majd azt mondhatom, hogy lényegében teljes a Pragagyűjteményem.- És mi vart akkor? - teszem fel a talán szemtelenkedésnek tűnő kérdést, de uram bocsá' — kíváncsi vagyok. — Akkor én már nyugdíjas leszek s remélem egészségem is úgy szolgál majd, hogy minden időmet a gyűjteményemnek szentelhetem. Ha kedvem úgy tartja majd, reggeltől estig bütykölhetek, játszadozhatok a régi autókkal, javítgathatom azokat. Mert célom, hogy valamennyit üzemképessé tegyem. Egyelőre a gyűjteménynek csaknem a fele már üzemképes s szerencsére egyik sem ilyen állapotban került hozzám. Valamennyi kocsiba én leheltem újra lelket, illetve én, a fiam, a lányom, a feleségem. Mert a szenvedély nemcsak az enyém, s az érdem sem csupán engem illet. Az egész családnak ez a rögeszméje. Jelenleg évente két kocsit varázsolunk újjá, sokszor a semmiből. Emil Prihoda egyszer a szemétdombon talált egy darab vasat. Kiderült, hogy a vasdarab hajdan egy autó féltengelye volt, aztán az is kiderült, hogy milyen típusé. Ö maga azonnal tudta, amikor ránézett. Telt az idő, dolgozott a gyűjtőösztön meg a szerencse s egy évtized múltán abból a hajdani féltengelyből lett egy autó. No nem valami korcs, nem valami hibrid darab, hanem pontos mása az eredetinek, méghozzá eredeti alkatrészekből és nem azok másolataiból. Hogy hogyan jöhetett ez össze? A történet hosszú és valószínűtlen, de igaz. A gyűjtő azt mondja, benne nem a gyűjtőszenvedély, hanem a restaurálás ösztöne az erősebb, örömét igazán abban leli. Ez pedig kétségbevonhatatlan. Mert ha az ember végignéz az újjávarázsolt régi autókülönlegességeken s meghallgatja a róluk szóló hiteles történeteket, bizony megsüvegeli ezt a teljesítményt s arra a lehetetlenre gondol, hogy bárha a mai autószervizekben ... de hát erre gondolni is balgaság. Van itt autó fából. Színe sárga, egyetlen ülését Mühelysarok fűzfavesszőből fonták. Fémből csak a motor készült. Aztán itt van az a híres, piros tűzoltóautó, amelyik csaknem fél évszázadon keresztül szolgálta a Hradec Králové-i tűzoltók önkéntes egyesületét, illetve a város polgárait. Van motoros gyászhintó, üvegből, vasból, súlyos fekete bársonyokból, kopott rojtokból - csak a gyászhuszárok hiányoznak róla. E példány nemrégen még a České Budéjovice-i Temetkezési Vállalatnál „szolgált". Egy másik fekete autó meg egykor a kormány tulajdona volt, Masaryk kényelmét szolgálandó. No de negyvenöt darab jármű-kuriózumot leírni, felsorolni, elmondani a történetüket — itt úgysem lehet. Pedig mindegyik érdekes. Akad a gyűjteményben egy teherkocsi. Prototípus, csak ez az egyetlen példány készült belőle. Mondhatni, ez volt a Pragaüzem autógyártásának hattyúdala. Aki valaha is keresett legalább egy órás parkolóhelyet valahol, az tudja, hogy a legtöbbször ez szinte lehetetlen. Hogy egy autónak hely is kell, hogy a padláson parkírozni nem lehet. Hát még negyvenöt, illetve ennél is több kocsinak találni tartós Ez az a ház. Odabent félszáz autó ... helyet! Látszólag ez több is mint lehetetlen. De aki keres, az talál. Emil Prihoda vagy tíz esztendővel ezelőtt még mindig keresett. Megfelelőt, megfizethetőt. Aztán egy Prága melletti faluban talált egy jókora gazdasági épületet, egy múltszázadbeli nagy udvarházat — majdhogynem romos állapotban. Szerencséjére, mert a romot még meg tudta fizetni. A gyűjteménynek azóta ez az otthona. Prihodáék bent laknak a fővárosban, de szabad idejük legnagyobb részét itt töltik. Toldozgatják, foltozgatják a régi udvarházat, bütykölgetik a régi autókat. A fiú autószerelő, a lányuk iparművészi kárpitosszakmát tanult, nem is véletlenül. Azért választotta, hogy odahaza is hasznosíthassa tudását. Emil Prihoda hivatása szerint is autók között él. Egy prágai nagyvállalat, a Stavoserviz közlekedési üzemét vezeti. Amikor letelik a munkaideje, indul Zličínbe, az udvarházba. Útközben felszedi a családot... Majdnem elfelejtettem megkérdezni: milyen kocsival közlekedik? — A világ legjobb kocsijával — mondja határozottan. - Egy régi Zillel. Három sorüléses, hatalmas fekete autó, hajdan ez is a kor-12 Egy régi kocsi, | új köntösben "
