A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-21 / 4. szám
Női egyenjogúság a gyakorlatban ANALÓGIA Az emberi sors úgy keletkezik és alakul, mint a művészi alkotás. Az ember úgy végzi munkáját-teendőjét, ahogyan a műalkotás készül: spontánul — vagy dialektikusán gondolkodva, az érzelmet értelemmel uralva. A költő úgy in vokál ja a lelkesültséget-ihletet, keresi-kapja a megfelelő formát-témát, válogatja a kellő szavakat-kifejezéseket, miként életünk megalapozásánál és irányításánál, életerőt és akarást idézünk, kedvet és ösztönzést kapunk a produktív munkához, hivatáshoz, építéshez; vágyat családalapításhoz stb.-hez; ahogyan a kérdések megfejtésén gondolkodunk, a lehetőségeket válogatjuk — és döntünk valamiről, elhatározunk valamit. Az ember élete: érzésekből, gondolatokból, cselekvésekből-tettekből alakult költemény. A költői inspiráció, a művészi látás-hallás, érzékelés-felfogás — szerelemmel, szüléssel, anyai szeretettel, barátsággal, intelligenciával, bölcsességgel koherens. Vannak életművészek, akiknek élete-sorsa jó regényekhez, költeményekhez, esszékhez hasonló, mert önmagukhoz hűek, okosan és önkritikával tudnak élni. A rossz, hamis, terméketlen élet olyan mint az álművészet, a sci-fi, a szürrealizmus, a giccs. A hamis és szélhámoskodó ember sorsának álművészet a megfelelője, a sci-fi komolytalansággal és affektációval analóg; a pszichopata és bűnöző ember élete szürreális, a nyárspolgáré giccs. Életünk ugyanazon törvényének és elmeautomatizmusok révén fejlődik, módosul, változik — mint a műalkotás, azaz: mind az életfolyamat, mind a művészi munka, a tudat és tudatalatti kölcsönzés közreműködése által jön létre — és növekszik, virágzik, gyümölcsözik; vagy megakad fejlődésében, vagy viszsza fejlődik. Megalkotni az életművel nem nehezebb és nem több, mint végigélni életünket; persze, úgy a műalkotás mint az élet: sikerül —vagy nem sikerül. Csak miért sikerül az egyiknek — és miért nem sikerül a másiknak? — Mert tehetségesek vagy tehetségtelenek vagyunk, mert gének és életkörülmények határoznak, mert a belső és külső viszonylagosság konstellációja — jó vagy rossz. De hát miért jók vagy rosszak ezek a konstellációk? — Mert úgy mi, ahogyan elődeink: kifejlesztettük és gyarapítottuk, vagy elrontottuk és elherdáltuk adottságainkat: megtaláltuk, vagy nem találtuk meg az Időhöz és önmagunkhoz mért terünket, formánkat. MARENCSIK MÁRIA Sokat beszélünk róla, néha az az érzésem, hogy jóval többet a kelleténél. A női egyenjogúság nálunk már valóság. íme, egy példa. Csak a minap ismerkedtem meg dr. Szénási Erzsébettel, aki huszonhat éves korára ideiglenesen a Járási Műemléki és Természetvédelmi Felügyelőség igazgatója. Látásból már régen ismertem, hiszen láthattam a Jókai-napok, a CSEMADOK és a MATESZ számos komáromi rendezvényén. Nagykesziről jött Komáromba, itt végezte el a gimnáziumot. 1.969-ben érettségizett, de ezzel nem érte be. Olthatatlan tudásvágy fűtötte, ha kellett, hát éjjel-nappal tanult. Beiratkozott a bratislavai Komenský Egyetem természettudományi karára. Szorgalmasan tanult és dolgozott a geobotanikai Szakkörben. Emellett 1972—73-ban már a Szlovák Tudományos Akadémián is dolgozott. 1974-ben fejezte be egyetemi tanulmányait, szerezte meg a doktori diplomát. Ezt követően majd két éven át a nyilrai Mezőgazdasági Főiskolán tanított mint a növénybiológiai tanszék tanársegédje. Az iskolapadból (igaz, hogy a főiskola padjából) egyszeriben fellépett a katedrára és ott sem vallott szégyent. Tudományos munkásságot is kifejt. Mint a Szlovák Tudományos Akadémia Botanikai Társaságának és a prágai Csehszlovák Botanikai Társaságnak tagja sorban írja cikkeit a Szaklapokba. A sokévi tanulás után élvezi a tanítást — főiskolai szinten, mert ez megköveteli az állandó önképzést. De a kétéves szerződés lejár és végre hazajöhet Komáromba. Visszajött, magával hozva tudását, szorgalmát, emberségét. A Járási Műemléki és Természetvédelmi Felügyelőségnek 1976 ^ta dolgozója. Egy hónappal azután, hogy belép új munkahelyére, igazgatója bevonul katonának, s az illetékes szervek a huszonöt éves leányt bízzák meg azzal, hogy helyettesítse őt ezen a felelős és nagy szaktudást igénylő poszton. És felettesei nem csalódtak benne. — Mit csinál a szabad idejében? — A Természetbarátok járási szervezetének titkára vagyok. Szombaton és vasárnap a rendezvényekre járok, néha elmegyek moziba vagy színházba, idegen nyelveket tanulok, szakkönyveket olvasok, cikkeket írok az újságokba és a szaklapokba. Azt hiszem, ennyi elég is. Közös ismerősünktől megtudtam, hogy ha Erzsikének mégis akad egy kis szabad ideje, siet haza szüleihez Nagykeszire, hogy otthon is kivegye részét a munkából. De az itteni igazgatói irodán is meglátszik a gondos női kéz nyoma. Gyönyörű, tisztán tartott akvárium, szép szobanövények, rend és tisztaság mindenütt — a szakkönyvek vonzó, bizalmas és sokat ígérő társaságában. Munkájáról beszél, elsősorban a természetvédelemről. Elmondja, hogy mennyit kell harcolnia egy-egy szép fa megmaradásáért a közönyösökkel ... Elmondja, hogy az állami nyilvántartás adatai szerint összesen kilencvennégy műemlék van a járásban. Még sokáig elbeszélgetünk. Örülök, hogy a fiatalok közül ismét megismerhettem egy embert, aki ilyen felelős poszton is megállja a helyét, lelkiismeretes munkát végez. Miért? Mert tudja a kötelességét és szereti a munkáját, népét s a hagyományokat, ennek tárgyi emlékeit. NAGY LÁSZLÓ ENDRE VANYA BÁCSI Sas Andort idézzük az Irodalmi Szemle 1960. évfolyamának 1. számából: „A Magyar Területi Színház nem kis feladatra vállalkozott, mikor Csehov születésének századik évfordulója alkalmából a Ványa bácsit tűzte műsorára ... Az a figyelem, amellyel a közönség a darabot végignézte s e figyelemnek felkeltése és ébrentartása elsősorban a szereplők és a rendező érdeme. .. A Ványa bácsi komáromi bemutatóján észlelni lehetett, hogy a közvetlen egyszerűségű párbeszédek fényt árasztó csillagokként szóródtak a nézőtérre." Irodalmi életünk e nagy egyéniségének véleményére még ma is méltán büszkék vagyunk. De a többi kritikai megnyilatkozásra is. Gály Iván az Üj Szó hasábjain így summáz: „A komáromi színpadon első ízben találkoztunk Csehovval. Ez az ismerkedés hasznára vált mind a színészeknek, mind a közönségnek. Kitűnő előadás tanúi voltunk..." A Hét hasábjain Duba Gyula méltatja a sikert: „A maga nemében egyedülálló bemutató volt Csehov Ványa bácsi című drámája a komáromi Magyar Területi Színház előadásában. Jurij Seregi rendező jó érzékkel nyúlt a szerepekhez, és véleményünk szerint elsődlegesen neki köszönhetjük, hogy Csehovot helyes tolmácsolásban láttuk Komáromban . . . Ferenczy Anna 'Szonja szerepében gazdag érzésskálát interpretált. Játéka egyike volt a bemutató legnehezebb feladatainak és legmaradandóbb élményeinek, Király Dezső Ványa bácsija megható, mélyen emberi figura . .." Néhai Ján Borodács, a szlovák színházművészet egyik jelentős egyénisége a bemutató után így nyilatkozott: „Soha ilyen szépen előadott Ványa bácsi előadást nem láttam még. Büszkék lehetnek rá, magyar barátaim." Nos, a sajtó egyhangú dicsérete, a nagy szlovák rendező elismerése azóta is arra kötelez bennünket, hogy az orosz klasszikusok ápolását is egyik szép feladatunknak tekintsük. Tolsztoj Karenina Anna című drámája, színházunk Osztrovszkij- és Gogol-bemutatói ennek jegyében születtek. Most már csak Gorkij művészetének tartozunk. HUSZONÖT ÉVES A MAGYAR TERÜLETI SZÍNHÁZ NAGY snai; rp j1 Majd a következő huszonöt évben ezt is pótolni fogjuk. (Képünkön Király Dezső és Ferenczy Anna) SIPOSS JENŐ 15
