A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)

1978-06-24 / 26. szám

Ezt a mintát Martoson özv. Keszegh Julianna gyűjteményéből választottuk. A ránézésre nehéznek, igényesnek tűnő munka nem tart tovább, mint egy-egy sűrűbb, laposhímzéssel készülő virág­­motívum kihímzése. Rajzunkon a min­ta egynegyed része látható. Ez a való­ságban a közepétől számítva a rövi­­debb oldalon 17, a hosszabb oldalon 22,5 cm. Az ilyen nagyságúra kinagyí­tott rajzot átmásoljuk valamilyen al­kalmas kelmére, (Martoson a leggyak­rabban batisztot használnak), majd körvonalait nagyjából követve körül­vágjuk. A mintát a díszítendő anyagra is átmásoljuk, s aztán ügyelve, hogy a vonalak pontosan fedjék egymást, a két kelmét szorosan összeférceljük. A mintát a díszítendő anyagra úgy dolgozzuk rá, hogy először a vonalak mentén kisollóval mindig egy-egy ki­sebb részt szabunk ki, majd az anyag szélét kissé bevagdossuk (egy-két mi­­liméter), tűvel aláhajtjuk, hogy a haj­latok szépen kisimuljanak. Apró, sűrű öltésekkel dolgozunk. A terítő szélét körös-körül a rátétanyagból készülő fogazással dolgozzuk el, ezt Martoson „féltökmagnak" hívják. Az így rádol­gozott mintát a kézimunkakönyvek szaknyelven rátétesnek, applikációnak nevezik. FISTER MAGDA EDITA PIECHA és a DRUZSBA Druzsbo — azaz barátság . . . Európa-szerte ezen a néven ismerik a Szovjetunió legnépszerűbb könnyűze­nei együtteseinek egyikét. A Druzsba több mint tíz évvel ez­előtt, Alekszander Bronevickij, a le­­ningrádi konzervatórium akkoriban vég­zett fiatal növendékének kezdeménye­zésére alakult. Nevük hónapok alatt is­mertté vált a könnyűzene világában, megszülettek első rádió- és hanglemez­fölvételeik is; de szorgalmuk s tehetsé­gük akkor érlelődött csupán valóban tartós sikerré, amikor szólóénekesnő­ként a csinos Edita Piecha is csatlako­zott az együtteshez. Edita eredetileg tanárnőnek készült, be is fejezte ez irányú egyetemi tanul­mányait, de a zene és az éneklés iránt lobbant szeretete erősebbnek bizonyult eredeti pályaválasztási elhatározásánál. És talán nem is csoda, mert csatlako­zása a Druzsbához — az együttes szá­mára tartós talizmánnak bizonyult. El­ső komoly sikerüket a moszkvai, VI. Vi­lágifjúsági Találkozón érték el, ehhez aztán újabbakat sorjáztak: elnyerték a brassói Aranyszarvast, a bulgáriai Arany Orfeuszt, a könnyűzenei „börzén” na­gyon magasan értékelt kubai Varade­­rot. Több ízben képviselték a Szovjet­uniót a cannesi MIDEM-en, vendégsze­repeltek a távofi Peruban, Bolíviában, Kosztarikában, de a szomszédos Len­gyelországban, Magyarországon s Eu­rópa többi országai között, hazánkban is nemegyszer jártak már. És az együttes csillaga továbbra is — Edita Piecha. (M—) Foto: archív Hozzávalók: 25 dkg túró (diétás), 5 dkg mazsola, 1 csomag vaníliás cukor, 5 dkg porcukor, tetszés szerint sza­móca vagy málna (lehet befőtt is), tejszín, 1 dl tej. Készítése: a túrót a tejjel, cukorral, mazsolával, vaní­liás cukorral simá­ra keverjük vagy mixeljük. Poharak­ba töltjük éspedig úgy, hogy az aljá­ra és tetejére sza­mócát vagy málnát teszünk és végül felvert tejszínhab­bal díszítjük. TÚRÓS KOKTÉL (4 személy részére) PÉTER szakács receptjei 21

Next

/
Thumbnails
Contents