A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-06-24 / 26. szám
ŐSBEMUTATÓ A MATESZ-ban Batta György: Kakastanc A huszonötödik, jubileumi évadban két fiatal szlovákiai magyar szerző: Kmeczkó Mihály és Batta György egy-egy színművét tűzte műsorára a Magyar Területi Színház — legsajátabb, hagyományos funkcióját teljesitve ezzel. És itt meg is állhatunk egy pillanatra, mert a hazai magyar dráma jelenlegi bő „termése” láttán óhatatlanul is fölmerül a kérdés: vajon a két fiatal szerző bemutatkozása azt jelzi-e, hogy hosszú évek vajúdása után van és lesz már utánpótlás, ha drámaíróink idősebb nemzedéke egyszer kihull majd a sorból. És fölmerül annak kérdése is, vajon költészetünkhöz és prózánkhoz hasonlóan lesz-e sajátosan hazai magyar drámánk, amely rólunk szól és a későbbi nemzedékek számára is van mondanivalója... Ez utóbbi szemszögből ítélve a kassai (Košice) Thália Színpadon látott Kmeczkó-dráma, a Mint fű fölé az árnyék tűnik magvasabbnak a két fiatal író első színpadi alkotásai közül. Ha nem is hibátlanul, de erőteljesen villant föl néhány emberpróbáló időszakot az elmúlt évtizedek hazai magyar történelméből. Batta György első színpadi műve ezzel szemben — témájában és mondanivalójában egyaránt — sokkal könnyedébb fajsúlyú; a világ bármely pontján megtörténhet, ahol két alapvető feltétel adott: emberek élnek ott (tehát előfordulhat szerelem) és van ott egy repülőtérnyi sík terület is. Ha ez a két „kellék” megvan, az alkalmi ismeretségekből felszikrázhat a szerelem, kezdődhet a kakastánc .. . ... Amikor fölmegy a függöny, első pillantásra logikátlan járás-kelést, érthetetlen emberi kapcsolatokat látunk egy illogó-villogó, zavarosnak tűnő díszlet keretei között. Talán percek telnek el, amíg kiderül, hogy tulajdonképpen egy utasokkal teli repülőtéri várócsarnokban vagyunk, miközben az egész játékteret bejátszva, egyszerre beszél és cselekszik a darab összes szereplője. A kezdeti rácsodálkozásból fölocsúdva, a néző elfogadja ezt a furcsaságot — a jó mulatság reményében. A díszlet (Kopócs Tibor ötletes munkája) azonnal értelmet nyer, mihelyst tisztázódik a funkciója. Különösképpen, amikor az eredeti rendezői elképzeléssel életre hívott Mécses-együttes (Ferenczy Anna, Udvardi Anna, Varsányi Marika, Varjú Olga, Bartos Mária és Németh János) átrendezi s funkcionálisan elosztja a színpadteret. És a berendezés is, amely Egy zilált lelkű futballista vigasztalása is a légikisasszony dolga. .. (Mák Ildikó és Holocsy István; a háttérben Varsányi Mari) először káoszt mutatott, most szépen, arányosan szerephez jut, bár a játéktér a darab összes képében közös marad. A remélt mulatság fő forrása ez a természetesnek elfogadott furcsaság. Sajnos, a szerző párbeszédei azonban csak a könnyen adódó, felszíni lehetőségeket aknázzák ki, nem ásnak mélyebbre az emberi lélekben és így a Kakastánc csak szerelmi fellángolásokon és szájhős kakaskodáson alapuló, poénjaiban igénytelen történetté kerekedik. Batta — legalábbis első munkája bizonysága szerint — egyelőre jobban ért a metaforákkal teli színpadi bravúrok szerkesztéséhez, mint a színműírás klasszikus kellékeihez. Egy légikisasszony iránt őszinte szerelemre lobbant fiú édes-gyönyörű gyötrelmei, egy korlátolt, még a női keblek helyébe is futballlabdát képzelő labdarúgó és egy igazi kakas módjára hódító szoknyavadász kalandjai elevenednek meg előttünk. Aztán valami csoda folytán száz évvel a jövőbe röppenünk, de a mai, A Kakas és futó kalandjai egyikének „áldozata”: Udvardi Anna és Boráros Imre nagy szerelem lidérces jövőbeni álomképének fölfedése ellenére is a szerző az örökbecsű szerelem mellett tesz hitet. Afféle súlytalan móka ez, amelynek tulajdonképpen nincs társadalmi háttere, a drámai jellemek is legföljebb vázlatosan vannak jelen s a darab mondanivalója pusztán annyi, hogy a szerelem örök. Batta mindezt groteszk fintorokkal, eltökélt nevettetési szándékkal tálalja. A Jókai-napok előestéjén látott bemutató újfent bebizonyította, hogy a kortárs szerzők alkotásainak színrevitele — általában — az író, a rendező és a színészek kollektív csapatmunkájának eredménye. A próbák során, főképpen a rendező és a dramaturg javaslatai alapján, ez a darab is sok változáson ment át. Természetesen, nem tartalmában vagy végkincsengésében, hanem inkább formájában és párbeszédeiben. Tagadhatatlan, hogy Batta elsősorban korlátlan fantáziájú költő, akiben a legkisebb megfigyelés vagy lelki rezdülés a költői képek halmazát idézi. Ez tükröződik vissza a Kakastáncban is. A darab szövegét olvasva, vagy már a színpadon hallgatva párbeszédeit, az ember lépten-nyomon a találó metaforák egész sorát észleli. Persze, másként hatnak a költői képek a versben és másként a színpadon, ahol a sziporkázó metaforáknak is konkrét valósággá kell válniuk, ahol hús-vér emberek a különböző megtestesítői. És épp ebben a színpadi újrafogalmazásban jut szóhoz a színházi csapatmunka; itt próbálja a rendező s a színész valami újjal, valami eredetivel megtoldani a megjelenítésre szánt szöveget. Konrád József, az előadás rendezője elsősorban a Kakastánc írói fogyatékosságait igyekezett ellensúlyozni. Egyrészt azzal, hogy a bizarr alaphelyzeteket, azok nevettető szélsőségeit nemcsak kiaknázta, hanem még tetézte is üdítő ötletekkel; másrészt úgy, hogy kihangsúlyozta a színen ábrázolt típusok felfogásbeli és életmódbeli különbségeit. Mindkét törekvése sikerrel járt, nagy érdeme van az előadást záró vidám tapsban. Konrád megfelelő kulcsot talált a Kakastánc színpadi megjelenítésének stílusához: túllépett a szatirikus komédia határain és a szerző eredeti szándékát támogatva, valóban mókás lírai groteszkké formálta a darabot. Eredeti komédiázó kedvvel dinamikus, szúrós, pajkosan csapongó, színházilag érdekes előadást sikerült ezzel teremtenie. A színészek is láthatóan kedvvel játszanak. Holocsy István sokat tesz hozzá egyéni elképzeléseiből a Futballista íróilag egysíkú és (drámai szöveg híján) „szófukar” figurájához. Hangjával, mozdulataival, korlátolt lomposságával fakaszt nevetést. Az első felvonásban kiváló partnere ebben Ferenczy Anna, aki bemutatóról bemutatóra igazolja azt az íratlan törvényt, miszerint kis szerepek nincsenek, csak jó vagy rossz színészek vannak. Ö, háľistennek, a legjobbak sorából való. Könnyed hetykeséggel, piperkőc eleganciával, egy vérbeli nőcsábász akadályt nem tűrő csibészségével alakítja a Kakas szerepét Boráros Imre. Gesztusaival, modorával tudja feledtetni a figura írói gyöngéit. Udvardi Annával játszott groteszk jelenetei az előadás legjobb pillanatai közé tartoznak. Az „igazi szerelmeseket”, a Fiút meg a Lányt egyszerű, megnyerő eszközökkel alakítja Pőthe István és Mák Ildikó, aki újra bebizonyította, hogy összetettebb színészi feladatokra is képes. Remek karikaturisztikus alakítás Varsányi Mari játéka, és ha itt-ott rájátszik is a csattanókra, mindig az ízlés határán belül marad. A színpadon zajló játék irányítója a Riporternő. Németh Icának ez már a harmadik vagy negyedik újságíró-szerepe az utóbbi két-három évben, és sajnos épp ez a Kakastáncbeli sikerült a leghalványabban. Szerepét szinte bohózati figuraként játssza, s ez kevés fogódzót ad a hiteles alakításhoz. Ez annál is inkább kitűnik, hogy partnere: a Főszerkesztő (Fazekas Imre) mindvégig a harsányabb stílust mellőző, reális figura. Batta György a Kakastáncban költői nyelven és groteszk eszközökkel a szerelem létét, mindent elsöprő erejét bizonyítja, de egyben a kétarcúságát is elénk villantja. Elénk villantja, mert igazi drámai szituációk híján nem kívánja igazából fölkutatni; megelégszik csupán annyival, hogy a jövőbe pillantás komor és lehangoló képe sem szegi kedvét a Fiúnak meg a Lánynak attól, hogy kéz a kézben, ábrándozva andalogjanak ki a színpadról... De azért így is elszórakozunk az üdítő hangvételű előadáson. És különben is: a Kakastánc legfőbb üzenete, hogy minden ember a maga módján, a saját belátása szerint szerelmes és boldog. MIKLÓSI PÉTER NAGY LÁSZLÓ felvételei 14
