A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-06-17 / 25. szám
ne gondolna ilyenkor a mi vendéglátó üzemeinkben hébe-hóba 0 megjelenő pincérek fölényes viselkedésére, akik a megrendeléseket kollegáikra igyekeznek áthárítani. A gyomor örömei természetesen nem lennének teljesek a szem és a fül igényeinek kielégítése nélkül. A műélvezetet itt az ékszerekkel gazdagon fel - cicomázott berber hastáncosnök nyújtották, akik a dobok egyhangú ütemére fáradhatatlanul lejtették táncaikat. Önkéntelenül is a három-négy nemzedéknek szűkös otthont nyújtó, sok gye-u rektöl hemzsegő nyomortanyák, o tenyérnyi vályogviskók jutottak eszembe, a kicsinyek sírása, akiknek világra jöttét talán senki sem kívánta. De a gyermekek itt vannak, enni és élni akarnak, az ország jövőjét szimbolizálják, azét az országét, amely alig néhány esztendeje rázta le magáról a gyarmatosítók igáját és csak nehezen ocsúdik fel ráerőszakolt álmából. Nem kétséges azonban, hogy o természeti kincsekben bővelkedő ország — bár államformája ma még királyság —— csakhamar erőre kap. Marokkóban ugyanis évente kb. 13 millió tonna — a műtrágyagyártáshoz nélkülözhetetlen az álmok országa, paradicsomi Edénkért, amelyből a lakosság nagy része ki van zárva. Csak a kiváltságosoknak, a külföldi gazdagoknak az osztályrésze ez a Paradicsom, akiket a prospektusok Casablancába és a többi tengerparti üdülőbe invitálnak. NINCSEN ÖRÖM ÜRÖM NÉLKÜL Igaz ugyan, hogy ők sem mindennel elégedettek. Nem kellemes ugyanis a kikötőben időző kereskedelmi és fehérhajók által beszennyezett tengerben a lubickolás, az olajos homokban a süt kérezés. Aki meg akarja kímélni magát a bosszúságtól és fürdőruháját a maradandó olajfoltoktól, az inkább megfizeti a borsos beléptidijat, hogy a tengerpart közvetlen szomszédságában épült előkelő szállodák valamelyikének átlátszó vizű úszómedencéjében felfrissülve, a tisztára szűrt homokban keressen menedéket. A prospektus szerint a marokkói tél csak december közepétől január végéig tart (ki ne cserélné fel szívesen ezt az éghajlatot a mienkkel?), az esős napok száma évente alig 6 8-ra tehető, s ez ugyancsak kedvez a szállodaiparnak. Hiszen vendégeik nem a foszfátot bányásznák es exportálnak. Hasonló a helyzet a mangánérc esetében, amelyből az ország készleteit 50 millió tonnára becsülik. VÁLTOZÓ ALAPSZÍNEK Kétezerötszáz kilométeres útunkon Marokkó jellegzetességei után kutatva, a városok és a falvak alapszínei sem kerülik el figyelmünket. Míg Casablanca túlnyomóan fehér színekben pompázik Brigitte Bardot itteni látványos villája is fehér márványból épült általában az egész országban a vörös szín dominál. Vörös a talaj, a Szahara homokja, vörösek a vályogviskók, sőt a sziklák színe sem más. Az 1 millió 600 ezer lakosú Casablanca azért képez kivételt, mert az Atlanti-óceán partján épült egykori halászvároska, a 20 ezer lakosú Dar el-Bajda csak ebben a században terebélyesedett európai színvonalú nagyvárossá. A vörös terméskőből épült óváros, medina körül új városrészek, modern lakótelepek épültek, látványos áruházakkal; szórakozóhelyek, bárok, a hazórdjátékosok, csempészek és prostituáltak orientális búnbarlangjai egészítik ki. Casablanca pálmákkal övezett tágas utcái és kőrútjai, fényűzően berendezett épületei, villái es szállodái a nagytőkések, a részvénytulajdonosok és a külföldi monopóliumok világa nagy részt a francia gyarmatosítóknak köszönhetik létezésüket. A kikötőben és környékén azonban a munkanélküliek ezrei lézengenek. A tolvajok és a betörök a lakosság, de elsősorban a turisták biztonságát veszélyeztetik. Nem beszéltünk még a kék színről, a tenger, az égbolt és a hegyek színéről, amelyek mögött érdekes megfigyelni talán sehol sem tűnik el oly gyorsan a leáldozó nap, mint ebben az országban. Az éjszaka sötétjében az ember még az útikalauz állításában sem kételkedik, mert Marokkó valóban földig érő, bő galabijét és fezt vagy turbánt viselő bennszülöttek, hanem a kapitalista országok gazdag vállalkozói köreiből kerülnek ki, akiknek pénzükből és idejükből bőségesen telik mindenre, elsősorban a kényelmes, jó életre. A munkát csak hírből ismerik, hiszen a tőkéjük dolgozik helyettük. Mindenesetre, ottjártunkkor az idő valahogy nem akart alkalmazkodni a prospektushoz: elég gyakran sötétítették el esőfelhők Casablanca kék egét. NAGYRA TÖRŐ PROGRAM Mielőtt elhagytam Marokkót, az ország népe II. Hasszán királynak állami ünneppé avatott 48. születésnapját ünnepelte. A király ez alkalomból elmondott televíziós beszédében szebb, gondtalanabb életet, az életszínvonal lényeges emelkedését helyezte kilátásba. A merész, igényes programot a városokban és falvakban felvonuló, az energiatermelés fokozását, az ország kiterjedtebb villamosítását, több ipari üzem, lakás építését, a termelés fokozását és a gépesítést szimbolikusan szemléltető allegorikus kocsik jelezték. Kérdés, mikor és milyen mértékben hajtják végre ezt a lakosság szempontjából létkérdést jelentő igényes programot? Kétségtelen, hogy megvalósítása nem tűr halasztást qjzban az országban, ahol bár helyenként már öntözőberendezések biztosítják a jó termést az oázisok termékeny földjét az emberek még majdnem mindenütt napestig görnyedve, a leprimitivebb eszközökkel kénytelenek megművelni. Lépten-nyomon tanúi lehetünk az ilyen és hasonló elmaradottságot tükröző, az egyszerű dolgos nép életét megnehezítő jelenségeknek. Pedig nem vitás, hogy a lemondásban élő, sokat szenvedő nép jobb sorsra érdemes. Megérdemli, hogy megmutassák neki a helyes utat, amelyen haladva tovább építheti igazságosabb és gondtalanabb lövet biztositó hazáját NÉGYSZEMKÖZT — Foglaljon helyet! — hallotta az orvosnő hangját, amikor belépett a rendelőbe. Zita csodálkozva nézett körül. A várt, szokványosán fehérre mázolt, üvegajtós orvosi műszerszekrények és az irattartók helyett egy korszerű, ízléses bútorral berendezett szoba ajtaját csukta be éppen maga mögött. Csupán az íróasztal fölé hajoló fehér köpeny jelezte: jó helyen jár. — Foglaljon helyet... — mondta most már barátságosabban az orvosnő és fölpillantott az iratai közül. — Egy pillanat és máris kezdhetjük ... Zita hirtelen megriadt. Mit kezdhetnek? A kivizsgálást? Rajta már amúgysem segít senki... — villant át agyán, de azért engedelmesen leült a két üresen álló karosszék egyikébe. Körülhordta tekintetét a rendelőben és megpróbált másra gondolni. A helyiség különböző színűre festett falait képek díszítették; az ablakokat csipkefüggöny takarta; az ablakpárkány alatt divatos könyvespolc; a padlón süppedős subaszőnyeg és a két karosszék között pedig egy csinos társalgóasztalka. — Na, máris itt vagyok — mondta az orvosnő, és az íróasztal mögül átült a szemközti fotelbe s néhány ív üres papírt tett maga elé. — Régebben járt már ideggyógyásznál ? — Nem! — A panaszai? — Gyakori erős fejfájás, a fájdalmak néha egészen görcsszerűekké erősödnek és nagyon rossz alvó is vagyok. Ha viszont elalszom, szinte szüntelenül rémálmok gyötörnek .. . Előfordul, hogy napokig alig-alig gyűrök le egy-egy falat ennivalót... A legkisebb izgalom esetén is azonnal kriobbanok és nem bírok uralkodni magamon ... Talán még ütnék is . .. — Összpontosítási zavarai nincsenek? — Fejfájás esetén képtelen vagyok az összpontosításra, különben nem panaszkodhatom. — Dohányzik? Zita mohón kapott a kínált cigaretta után, aztán mintha csak hirtelen észbe kapott volna, hogy orvosi rendelőben van, vissza akarta adni a Spartát. Az orvosnő elmosolyodott : — Bátran gyújtson csak rá! Ügyis sokáig beszélgetünk majd. Mondja el az életét!... Meghökkent. Mit mondjon el? Hogy mondhat el huszonnyolc évet? Apja részegeskedéseit mondja? Férje kíméletlen durvaságait vagy a saját csalódásait? Örömtelen gyerekkoráról, vagy talán a zavaros jelenről beszéljen inkább? ... A fiatal, szőke hajú orvosnő észrevette tanácstalanságát, mert átnyúlt a kisasztalon és barátságosan megfogta a kezét. — Zita, szép sorjában mondjon el mindent... Mindent, amire emlékszik. Mindent tudnom kell, hogy mielőbb meggyógyíthassam ... Eszméletlenül szállították be hozzánk. És különben is, egyedül vagyunk itt... A telefont is kikapcsoltam. Két nő — négyszemközt!... Zita zavartan a földre nézett, aztán kusza, kavargó emlékei hidat vertek a múltba ... x x x Hárman voltunk testvérek. Apám vasutas volt. Gyakran teljesített szolgálatot, ezért ritkán volt otthon. Családunkban így tulajdonképpen erélyes természetű anyám volt a családfő. Apát, ha otthon tartózkodott, gyakran bántotta anya nyers modora. Eleinte sokszor megpróbálta őt szép szóval kedvességre bírni, de sajnos kevés eredménnyel. Apát ez § EMBERI SORSOK annyira elkedvetlenítette, hogy ivásra adta a fejét. Amikor a nővérem és én már iskolába jártunk, hetente két-háromszor is elment a kocsmába. Szüleim házassága lassan teljesen felbomlott, szinte pokollá változott. Kiabáltak egymásra, nemegyszer előfordult, hogy össze is verekedtek. A földön csattant a sodrófa, a tányér; kiabálva-szitkozódva civakodtak egymással. Még karácsonykor sem kímélték egymást... Talán tizenegy éves lehettem, amikor valami ritka véletlen révén apánknak nem jutott szolgálata a három karácsonyi ünnep egyikére sem. Délelőtt fát vágott a fagyos udvaron, ebéd után pedig lehozta a padlásról a karácsonyfát és azt mondta, segítsünk neki feldíszíteni. Ragyogó szemekkel aggattuk a csillogó díszeket, a bársonyos árvalányhajat. öt óra körül kitessékelt bennünket a szobából, hogy a fa alá tehesse az ajándékokat. Egymást kergetve szaladtunk ki a konyhába, ahol anyánk sütött, öcsém futott előttem. Tréfából hirtelen megtorpant, én pedig, hogy kitérjek neki, elugrottam mellette, de épp a szenesvödörbe botlottam. Estemben a konyhaasztalba kapaszkodtam, ahonnan szerencsétlenül lesodortam a süteményre készített tojáshabot. Anya rögtön durván apára támadt: miért kergetett ki bennünket a szobából?! Apám csöndesen azt válaszolta, hogy az ajándékokat tette a fa alá, nem akarta, hogy mi is ott legyünk közben. Még meg is simogatta anyámat, aztán meggyújtotta a fenyőn a gyertyákat és mindannyiunkat újra behívott. Anya azonban nem jött be közénk. Többszöri hívásra sem, hanem a konyhában maradt és fennhangon szitkozódott. Hirtelen elfogyott apa türelme. Fogta a kabátját és szó nélkül elment. Éleset, keményet csattant mögötte az ajtó! Ügy emlékszem, csak éjfél körül jött haza — részegen Ismét szóváltás kerekedett közöttük, folytatódott a délutáni durva hangnem. Apám végül elvesztette a türelmét, megragadta a karácsonyfát és a földre döntötte ... Oda lett az ünnep minden varázsa. Reggelig nem tudtam aludni, a párnába fúrva fejemet sírtam ... Másnapra apa kialudta mámorát és önként huszonnégy órai szolgálatra jelentkezett. Szüleim válóperre után anyám úgy bánt velem, mintha a mostohám lenne. Éreztem: nem szeret. Ez nagyon keserű tudat volt. A tizenötödik születénapom után néhány héttel elküldött otthonról. Apám ugyan hívott magához, de én féltem odaköltözni, mert időközben másodszor is megnősült, és ha a saját anyám nem szeretett, akkor mit várhattam egy idegen asszonytól?... A nagybácsim jóindulatára szorultam, aki agglegény volt és így kis lakásában vele egy szobában kellett aludnom. Másfél évig laktam nála! (Folytatjuk) 17
