A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-06-17 / 25. szám
Furcso becenév a „viselés tengeri elefánt", de úgy látszik, a képünkön látható mélytengeri kutatólaboratórium — amelyet a lübecki Dröger gvár mérnökei fejlesztettek ki rászolgál erre az elnevezésre. A középső nagy lukótaitályból és a kisebb segélyturiályokból álló laboratóriumot a megfigyelések számáru előírt partszakasz előtt eresztik le a tengerfenékre. 0 A leedsi (Nagy Britannia) Bili Carsonnak büntetést kellett fizetnie, mert Sofia Loren és Claudia Cardinale után Monica Vitti is elhagyta Olaszországot: párizsi lakos lett, de mint mondta — ö is lövidesen visszatér. A népszerű Vittit Andre Cayette szerződtette le A fegyverkereskedők c. filmje főszerepére. Éppen a tető hiányzó darabjai emelik be Skóciában arra az emeletes házra, amely mindössze fél nap alatt épült fel. A házat a Macrae Brothers cég gyártottá Invernessben, különleges egységekből, majd a nyolc „kockát" beépített szekrényekkel, vízvezetéki csatlakozókkal és villanyhálózattal együtt — utánfutó kocsikon szállították a helykutyája nem viselt adóbélyeget. Ami- Az Ilyenek voltunk című amerikai film kor a bélyeget átadták neki, a tisztvi- főszereplője, Barbra Streisand nyerte selö figyelmeztette: „Aztán ne felejtse el az idén a Grammy 78 nevű dijat, el a bélyeget a kutya nyakörvéhez erő- mint Amerika legjobb énekes-szinészsiteni!” „Túl késő ismerte be Mr. nője. Az 1942-ben született Barbra Carson eladtam a kutyát, hogy kifi- Streisandot nem kell bemutatni olvazethessem a büntetést és oz adóbélye- sóinknak, hiszen a „csúnya lányt" csakget.' nem minden szerepében láthatták. (■'fis \ /.‘a K t JL.—rv£~; .j 1 Máé . \ ^ kV Szent Szevériusz világtérképe XI. századi munka, a párizsi Nemzeti Könyvtár egyik kincse. A mappa ókori szemléletet idéz: a szárazulatokat körülöleli a világóceán, amelyben félszigetekként lebegnek a földrészek. Észak helyett Kelet esik felülre; a rajzoló a Földközi-tengert helyezte a világtérkép közepébe. Dénes György: KÖZÖS KIRÁNDULÁS András bácsit mindenki ismeri a kis gömöri faluban. Csendes, kimért beszédű parasztember. Ritkán szól, de ha rávetemedik a beszédre, ízesen folyik bajsza alól a szó. A borocskát meg olyannyira kedveli, hogy a szomszédból is megérzi a szagát. A boros pohár mellett egyszeriben megélénkül s úgy megereszti a hangját, hogy belerezdül az ablak. Legutóbb, amikor odahaza jártam, az egyik ismerősömnél összeakadtam András bácsival. Mondanom sem kell, hogy itóka is került az asztalra, s bizony hamar megmelegedett a füle. így hát nem kellet biztatni a beszédre. — Tudja-e, öcsém — mondta ragyogó arccal — milyen jól éreztem magam a Balatonon? — A Balatonon volt, András bácsi? — Ott én, fiam, a Balatonon. — Nem gondoltam volna, hogy oda is elkerül. — Én sem — mosolyog a bajsza alatt — de hát így hozta a sors. Jutalomkirándulás volt az, fiam. — A szövetkezet? — Az. A szövetkezet invitált meg bennünket. A jó munkáért. — Szép dolog. Jól tette a szövetkezet, hogy elküldte magukat a Balatonra. — Én is amondó vagyok, öcsém. Mert régen éreztem magamat olyan jól, mint a Balatonon. Hallottam én már nagyon sokat arról a nagy pocsolyáról, de bizony nem gondoltam volna, hogy olyan tetszetős ott a világ. — Merre jártak? — Jártunk mi mindenfelé. Véges végig. — Szóval körül utazták a Balatont? — Körül hát. Busszal mentünk, tehettük. — Gönyörű az a nagy tó, ugy-e? — Meghiszem azt. Olyan az a Baracski-csárda, mint a mese. Tudja. fiam, gyertyák lobognak az asztalokon, oszt olyan kis üstökben rotyog a bográcsos. Ilyesmit el sem tudtam volna képzelni... De a bor... a bor!... Hát azt nem lehet elfelejteni, még most is a nyeldeklőmön érzem az ízét... — Csodálatos ugy-e a balatoni alkonyat? Ahogy lassan alászáll a nap és bíboros fényben ragyog a víztükör ... András bácsi bólogat és nagyokat hörpint a pohárból. — Azám, az alkonyat. Alkonyaikor értünk a Szántódi révcsárdába. Micsoda alkonyat volt abban a csárdában. Folyt a bor, mint a patak. Annyit még nem daloltam életemben. Hajnallott, mire hazakecmeregtünk. — Látta a vitorlásokat, András bátyám? Mintha színes pillangók ringatóznának a kék vízen. — Víz. Kék víz. Az is valami? A badacsonyi kéknyelű, a csárdában. Az aztán megmozgatta bennem a vért. Hej, ha még egyszer eljuthatnék arra a vidékre! A Badacsonyicsárdát még halálom órájában is emlegetni fogom. — Milyen langyos, simogató a Balaton vize. Hányszor mártózkodott meg benne, András bátyám? — Hallja-e, fiatalember? — üt az asztalra mérgesen András bácsi. — Mit akar maga folyton a vízzel? Érdekel is engem a maga vize! Marhának való a víz, nem az embernek. Ha mégegyszer a vizet említi, isten uccse itthagyom! Mit gondol, a víz kedvéért tettem meg azt az irdatlan nagy utat, vagy mi! Én a csárdákra voltam kíváncsi, na!... Ha tudná, micsoda felséges hely az a Földvári flekkenező. Az egy olyan takaros kis csárda, hogy hét országban sem látni különbet .. . Csettint a nyelvével és koccintásra emeli poharát. — Na, igyunk is ...! APÁK ÖRÖME Két ember találkozik az utcán. Az egyik széttárja a karját és harsányan kiáltja. — Szervusz, szervusz! A másik csodálkozva pillant fel. — Tessék?! — Bandikám, hát meg sem ismersz?! — méltatlankodik a harsányszavú. — Nézd csak, a Tóni! — mosolyog nyájasan az előbb még csodálkozó férfi. — Ezer éve nem láttalak. — Ne túlozz, három sincs. — Úgy rémlik, mintha vidékre költöztetek volna. — Már visszatértünk. — örvendek ... A család? — Köszönöm, megvannak. — Nagy már a fiad? — Ojjé! Kész kamasz... Ha látnád . .. Nem azért mondom, hogy az enyém, de szenzációs gyerek! — ujjong a harsányszavú. — Na, ne mond?! — Nagy zenei tehetség ... Hegedű, zongora, dob... Mit művel az odahaza? — Képzelem ... A szomszédok mit szólnak hozzá? — Nem törődöm velük. Dühöngjenek. Végtére is, a fiamról van szó. — Na igen . .. Megértelek. Hiszen nekem is van fiam, és az sem közönséges gyerek ám! — Neked fiad is van? — csodálkozik a barát. — De még milyen!... Rajong a könyvekért. író lesz belőle. — Értelmes gyerek lehet. — De mennyire... És minden műfajhoz vonzódik. Egyformán kedveli a költőket, drámaírókat, filozófusokat. Tegnap délután például Shakespeare Lear királyát lapozgatta. Alig tudtam kiszedni a kezéből. Shakespeare még nehéz neki... Az egészségére is tekintettel kell lenni. Igaz? — Igaz. Nevelni kell a gyereket. — Az a baj, hogy kijátssza az embert. Alig veszem le róla a szememet, máris ott matat a könyvszekrényben. — Ne mondd? — Az újságokat sem veti meg . .. Legjobban a képeslapokhoz vonzódik. Hajaj, barátom! Ha látnád, hogy ráveti magát a lapokra. Percek alatt végez velük ... Fulladásig tömi a száját. — Micsoda? Meg is eszi az újságot?! — Meg hát. Először széttépi, aztán megeszi. — Mondd csak barátom, hány éves a fiad? — Tegnap múlt 11 hónapos. 9
