A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)

1978-06-10 / 24. szám

FEJFÁK Egykor talán közismert — csak az em­beri emlékezetből útközben elhullajtott — adatokról fújhatjuk le a port régi újságok, folyóiratok lapozgatása során. Néhány évvel ezelőtt az 1936—37-es években Bratislavában megjelenő Szü­lőföldünk című ifjúsági honismereti fo­lyóirat néhány száma került a kezem­be. Rögtön szemet szúrt a címlapokon látható — az erdélyi temetőkből köz­ismert — díszesre faragott fejfák képe. Hogy kerül a csizma az asztalra?! — hökkentett meg a mi esetünkben szo­katlan kép. A borító belső oldalán ta­lálható magyarázó szöveg aztán meg­felelt kötekedő kérdésemre. A címlap fejfáinak semmi köze az erdélyiekhez. A rajzok a farnadi református temető sírjelei alapján készültek! Nyomban följegyeztem, majd el is felejtettem az egészet. Nemrégiben kallódó jegyzeteim közt lapozgatva ismét rábukkantam a far­nadi fejfákra. Néhány alapvető helytör­téneti és néprajzi munka áttanulmá­nyozása után rá kellett jönnöm, hogy a szóban forgó népművészeti alkotások­ról többet csak a helyszínen tudhatok meg. Feltéve persze, hogy az azóta eltelt negyven év hagyott még belőlük számunkra valamit! Kissé szorongva keltem útra: megta­lálom-e — legalább nyomokban — a népművészet és néphit jellegzetes alko­tásainak, a fejfáknak farnadi képvise­lőit?! Rögtön a falu szélén, jobbkéz felől, hatalmas hársfák árnyékában húzódik meg a református temető — az útról bizony semmi „jóval" nem biztatva. De mégis! Belépve a „nekropolis" nyugal­mába, lassan-lassan elénk sorakoznak — szomorúfüzek és hársfák oltalmából előmerészkedve — a „geometria-legé­nyek, faragott fa-vitézek" (elnézést,-ha szövegemben kissé értelmetlenül csen­gene a Takács Imrétől lopott hason­lat). Bár a fejfák néprajzi szakirodalma csaknem egyidős a néprajztudomány­nyal, és idők során óriásivá duzzadt, szisztematikus, egész elterjedési terüle­tüket magábafoglaló feldolgozásuk még várat magára. Nem biztos azon­ban, hogy ez a „rendszerező szakem­berek" hiányával lenne magyarázható, hanem inkább az elkészülendő össze­foglaló térkép fehér foltjaival! Gondol­junk csak bele: a mai Szlovákia ma­gyarlakta vidékeiről a néprajztudomány nem ismer faragott fejfákat (annak el­lenére, hogy a farnadiakon kívül min­den bizonnyal másutt is rájuk bukkan­nánk) I Vannak, akik a magyar pogánykor­­ból származtatják, és szerintük a „fej­fa” elnevezés nem onnan származik, hogy a halott fejéhez állították, hanem valamikor ezeknek a sírjeleknek a felső része az emberi fejet formázta. Mások a református fejfák egyes for­máinak török hatásra való kialakulását bizonygatják. Egy harmadik vélemény szerint a re­formáció korára (16. sz.) tehető a fej­­faállítás szokásának kezdete. Az mindenesetre elgondolkoztató, hogy az 1580-as évek végén egy ide­gennek, Georgius Duosa belga teoló­gusnak kellett észrevennie a fejfák fel­tűnését, aki „temető kertjeikben (...) a keresztek fogyatkozását, úgy azok he­lyett (...) fejfáknak sokaságát tsu­­dálta.” Az itt élők számára tehát szin­te természetes lehetett a kép. A fák, bokrok árnyékában szerényen meghúzódó farnadi fejfák mind beljebb csalogatják a látogatót a temető bel­seje felé. Ámuldozva tapasztalom a for­mavilág széles skáláját. Fentebb ugyan már Ígéretet tettem, hogy az alaki vál­tozatokkal ezúttal nem foglalkozom, a farnadi temető eklektikus jellege mégis­csak föihatalmaz egy rövid áttekintés­re. Nincs szándékomban hosszabb fej­tegetésekbe kezdeni, röviden mégis hangsúlyoznom kell a fejfa és kopjafa elnevezések közti különbséget (a köztu­datban ugyanis a két kifejezés egy do­log megfelelőjeként éli). Szakmai berkekben sok — talán nap­jainkig is egyértelműen el nem dön­tött — vitára adott okot ez a problé­ma. Legutoljára Kós Károly erdélyi nép­rajzkutató foglalkozott a kérdéssel és kifejtette, hogy „a fejfa (...) emberi alakot utánzó vagy ebből származó sír­jel, míg a kopja a katonai szolgálatot teljesítőt megillető sírjel. Ilyenformán a kopjafa, mint a fejfát helyettesítő fo­galom — értelmetlen.” (A székely sír­fák kérdéséhez, in: Népélet és népha­gyomány, Bukarest, 1972) A fejfákat formailag igen sokféle szempontból osztályozhatjuk (meddő lenne most még csak a kísérlete is a különféle csoportosítások ismertetésé­nek). Hadd korlátozzam ezért mondan­dómat csupán a farnadi temetőben is fellelhető formák leírására! Nagyon gyakori típus az ún. oszlo­pos fejta. Jellemzője, hogy mind a négy oldala egyforma kiképzést nyer. Egy másik változat az ún. táblás fejlák cso­portja. Ez nyilván nem ősi forma, mivel faragóik a lapos sírköveket próbálják utánozni velük. Kissé persze megtévesz­tő az elnevezés, mert a legtöbb eset­ben nem szembetűnően lapos, tábla­forma sírjelről van szó, hanem karcsú rúdról, amely azonban magán viseli a deszkaszerű anyag fűrésszel való ki­alakításának jegyeit. A farnadi temetőben mindkét típus szépen képviselve van, és gyakoriak a kettőből ötvöződött formák is, ám csak­nem mindegyikben — kisebb-nagyobb fantáziával — fölfedezhető az elrejtett emberalak. A fejfák azonban nem mondanak el mindent magukról, meg kell hallgatni az idős embereket is. Az ő emlékeze­tük sok mindent megőrizhetett a fejfa­­állítás szokásáról, ami egy temetőláto­gatásból természetszerűleg nem derül ki. Más szempontból viszont a fejfák sokkal ősibb motívumokat, varázsjele­ket őriztek meg számunkra, mint ami­lyen mélységbe az emberi emlékezet visszanyúlni képes. „A fejfák egykori kultikus jellegére utalnak az olyan, ma már tisztán dí­szítő motívumok, mint pl. a körzővel szerkesztett kétféle rozetta vagy az edényből kinövő részarányos növény. (...) Ma már köztudomású, hogy a rozetta a napisten kőkori eredetű jel­képe, és világszerte alkalmazott go­noszűző varázsjel. Az említett növény­­ábra sem egyszerű dísz, hanem a né­pek művészetében közismert életfa, a növekedés, gyarapodás, élet szimbólu­ma, mágikus jele." (Kós Károly: A szé­kely sírfák kérdéséhez) A helyi nemzeti bizottságon először furcsán néztek rám: Vajon miféle cso­dabogár lehet ez, aki a temető leg­öregebb, szúrágta, korhadozó síremlé­keit fényképezi nagy lelkesedéssel?! A kezdeti bizonytalanság aztán csakha­mar feloldódott, és Vrábel Károly, a hnb alkalmazottja nagyon készségesen szolgáltatta a jobbnál jobb adatokat e régi szokással kapcsolatban. Amikor pedig ő maga már kifogyott az infor­mációkból, segített felkutatni olyan em­bereket, akik esetleg ki tudnák egészí­teni az általa elmondottakat. Elkísért Molnár Lajos bácsihoz is, aki cseppet sem csodálkozott el fura kérdéseimen, sőt, még ő ejtett engem csodálatba, amikor a pajtából előhúzott egy gon­dosan faragott fejfát: „A feleségem rokonságából valóé volt ez a fejfa, de amikor kő síremléket állítottunk néki, kikerült a földből. . . mondták, hogy vágjam össze tűzre, de sajnáltam ezt a szép munkát." A temető fejfáinak alaposabb vizsgá­lata során azért — ha nem is tisztán — el lehet különíteni a férfi- és női síro­kat, ami e szokás régebbi meglétére utal. # E néhány sor természetesen nem hivatott arra, hogy a már fenntebb említett fehér foltok eltüntetéséhez hoz­zájáruljon (ahhoz a temető alapos, minden kis részletre kiterjedő tudomá­nyos felmérésére van szükség), hanem inkább csak jelzésszerűen szerette vol­na érzékeltetni és a köztudatba be­vinni — a Hét hasábjain ezidáig meg­jelent néprajzi tárgyú írásokkal egye­temben — a csehszlovákiai magyarság népi kultúrájának sokrétűségét és fon­tos szerepét az egyetemes magyar néprajz keretei közt. LISZKA JÓZSEF (A szerző felvétele) 1. Orosz író. A szocialista realizmus megalapozója. A szovjet irodalom első klasszikusa. Vezető szerepe volt a szovjet irodalmi élet meg­szervezésében. Művei a magyar olvasók körében is rendkívül nép­szerűek. Az író neve? Soroljon fel művei közül legalább kettőt. Minden héten két fényképet közlünk. Az egyiken egy világhírű író, zeneszer­ző, képzőművész, tudós arcképét hoz­zuk, a másikon egy-egy ország főváro­sának vagy ismertebb városának egy jellegzetes negyedéről, emlékművéről készült kép látható. Olvasóinknak az lesz a feladatuk, hogy kitalálják, kit ábrázol a kép, vagy ha az illető személyt megnevezzük, akkor egy-két művének címét kell fel­sorolni. A másik képről pedig azt kell megírni, hogy melyik város, illetve me­lyik híres épület, emlékmű stb. látható rajta. A helyes megfejtők között minden héten 100 korona értékű könyv- és hanglemez-utalványt és ezenkívül havonta egyszer két akta­táskát sorsolunk ki. A rejtvényhez szelvényt mellékelünk, amelyet a megfejtéssel együtt levelező­lapra ragasztva a megjelenéstől számí­tott egy héten belül kell elküldeni a szerkesztőség címére. A szelvény nélküli vagy a későn érkezett megfejtéseket a sorsolásnál nem vehetjük figyelembe. 2. Szocialista ország fővárosa. A második világháború végén véres harcok színhelye volt. Házainak mintegy ötven százaléka elpusztult. A népi hatalom éveiben építik újjá. Híres kapuszerű emlékműve — két világrendszer határán — a háború után jelképpé vált. Melyik szocialista ország fővárosá­nak központi része látható a képen és mi a város neve? Kicsoda? VERSENY­­Micsoda? SZELVÉNY 15

Next

/
Thumbnails
Contents