A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-21 / 4. szám
BORSAI M. PÉTER „Nézd, Ôtt, azaz a színész!...“ — kiált föl izgatottan az utcai forgatagban egy gyerek, amikor a járdán hömpölygő sokadalomban hirtelen megpillantja azt a tévéből általa is jól ismert arcot. A hét-nyolc éves lurkó boldog, arca sugárzik a szokatlan fölfedezés örömétől; a gyerek kezét tartó anya azonban tétován körbepillant, elvégre az utcán mégsem illik hangoskodni s ujjal mutogatni ... A járókelők kedélyesen elmosolyodnak, és lehetséges, hogy kisvártatva valahol félvállról odavetik majd ismerőseiknek: „Képzeld, az Adamovičot láttam ma az utcán!" Sokan úgy érzik, hogy ezzel egy villanásnyira sikerült bepillantaniuk a színházi élet kulisszái mögé, hiszen személyesen találkoztak azzal a népszerű színésszel, akit eddig csupán a színpadról, a televízió adásaiból vagy a filmekről ismertek. Most azonban civilben látták Jozef ADAMOVIČ-ot, a Szlovák Nemzeti Színház próHENT0VSZKT! — Mit ért az érdekes szerepek fogalmán? Elkomolyodik, csak rövid tűnődés után válaszol : — Számomra ez akkor azt jelentette, hogy több esztendei beskatulyázás után végre nemcsak szeleburdi suhancokat meg hősszerelmeseket játszhattam volna, hanem igazi karakterfigurákat és drámai feszültséggel teli színpadi alakokat is . .. — Miért? Talán a rendezőkkel, dramaturgokkal „feleselve" már nem érzi magát eléggé fiatalnak? Feloldódik, szemében újra kamaszos derű. — Semmi esetre sem érzem magam idősnek, csupán elértem azt a kort, amikor a színésznek az érettebb szerepek, az összetettebb jellemek felé kell orinetálódnia, feltéve, ha becsületes és művészileg hiteles munkát akar végezni . . . Szerintem nem elég, ha valaki jól fest a színpadon, ha közel negyvenévesen is egy szuszra végig tudja játsszani a fiatalos szerepeket, mert a múló évek folyamán ezernyi tapasztalat rakódik le az emberben és mindezt gesztusaiban, figuráinak jellemében el is kell játszania . . . Benyovszký Móric azonban alaposan „közbeszólt" e szándékom megvalósításába, hiszen csak a forgatás befejeztével tudtam erre a belső művészi átalakulásra összpontosítani erőmet. zai társulatának művészét, ahogy barna bundájában, gondolataiba mélyedve siet a bratislavai utcán. „Már" harmincnyolc éves, de kamaszos tekintete, rövidre nyírt, dús haja és nyurga-magas termete a ludas abban, hogy a rendezők a művészileg éret, ám életkor tekintetében a fiatal színészek között tartják még őt számon. Term^zetesen, ennek megfelelően kapta — és kapja*— szerepeit is. Jozef Adamovič az utóbbi esztendőkben a színpadi hősszerelmesek figuráinak egész sorát játszotta a Hviezdoslav Színházban, illetve a különböző filmekben s tévéjátékokban. így a Kubo, az Ingoknitó, a Tangó, a Szentivánéji álom, a Cid, a Szabadság Mucsán (Félelem a pokoltól) vagy akár A tánctanár sorra egy-egy emlékezetes állomását jelentik művészi pályafutásának; mint ahogy az egy-másfél éve vetített Benyovszký-sorozat címszerepe is ... Mert addig sem volt ismeretlen színész, de a vérbeli népszerűséget ez a tizenhárom részes kalandos tévéfilm hozta meg számára. ... És tanúsíthatom, hogy e szerepből eredő népszerűségének varázsa mindmáig élénken él, hogy ma is sokan a Madagaszkár királyává váló romantikus hőst látják benne. Az óváros hangulatos borozói egyikének csöndes sarkában folyó beszélgetésünk alatt is többen autogramot kérnek tőle; a népi zenekar prímása pedig kedélyesen egy „Vivát, Benyovszký“-t rikkant és hegedűjéből csodás hangokat varázsolva kedveskedik Jozef Adamovič alias Benyovszký Móricnak ... No, s ezzel tulajdonképpen témánál is vagyunk! — Csaknem két teljes szezont vettek igénybe a forgatási munkák. Nem sajnálom, mert érdekes, valóban sokoldalú színészi játékot igénylő feladat volt... És filmbeli partnereim közül Juhász Jácint személyében egy kiváló barátot is találtam — emlékszik vissza a forgatás hónapjaira Jozef Adamovič. — Az viszont ma is bosszant egy kissé, hogy akkoriban jobbára csak vendégszerepeltem a színházban, így több érdekes szerepről kellett ott időközben lemondanom. — Értsem úgy, hogy inkább színpadon játszik mint filmben vagy tévékamerák előtt? Heves, tiltakozó karmozdulatot tesz. — Mindenütt egyforma őszinteséggel kell játszani! A különbség csak annyi, hogy a színházban a színész közvetlen kapcsolatban áll a közönséggel és így közvetlenül érzi, vajon őszinte-e a játéka, azonosulni tudott-e a figurával? . . . Véleményem szerint egy színész teljesítménye épp akkor válik élvezhetetlenné, ha netán úgy érzi: előadásmódja annyira tökéletes, hogy már nincs mit javítania saját hibáin. Játékából, szerepeiből így törvényszerűen az alkotás legparányibb szikrája is hiányzik. Jozef Adamovič válasza, akaratlanul is, művészi hitvallássá kerekedett. Néhány pillanatra elhallgatunk, aztán ő töri meg a közénk ereszkedett csöndet: — Az ördögbe is, hát beszéljünk végre valami könnyebb dologról! Bólintok és máris arról „fecsegünk", hogy mennyire kedveli a lovaglást, hogy a fárasztó nappalok után pihenésképpen néha egy-másfél órát is autózik az éjszakában; hogy nemcsak a tévében látott kész Benyovszký-sorozat, de a forgatás is nagyon kalandos volt, mert „csalhptatlanul" kamcsatkai környezetet a Vrátnavölgyében találták meg s madagaszkári tájként pedig a Duna-menti ligetek szolgáltak; hogy a lovagias szerep úgy kívánta, hogy Juhász Jácinttal a magas-tátrai Óriás-vízesés jéghideg vizében is megfürödjenek ... És arról, hogy nemcsak a színházban, nemcsak a rádió- és tévéstúdiókban, nemcsak baráti körben, de többnyire még otthon is a színházról folyik a társalgás, hiszen Benyovszký Móric alias Jozef Adamovič felesége a nemkevésbé népszerű Božidara Turzonovová — s ezzel újra bezárult a kör, mi is megint a színészetről, erről a csodás varázsú művészetről beszélgetünk . . . ... A különbség csak annyi, hogy a prímás — aki mindvégig félszemmel „Benyovszkýt“ figyeli — ki tudja a hányadik nótát húzza már azóta I . . . Fotó: KONTÁR GYULA 4
