A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-05-27 / 22. szám
1. TERÜLETE, TELEPÜLÉSFORMÁI, KERÍTÉSEK, TELKEK BEOSZTÁSA A szlovákiai magyarság népi hagyományokban egyik leggazdagabb tájegysége a Zoboralja. Falvainak nagyobb része Nyitrától északkeletre a Tribecs hegység déli lejtőin és völgyeiben települ. A tájegység magvát a Zobor hegy közelében elterülő Gerencsér (Nitrianske Hrnčiarovce), Alsó Csitár (Dolné Štitáre), Pográny (Pohranice), Bodok (Dolné Obdokovce), Geszte (Hosťová), Kolon (Kolíňany), Zsére (Žirany), Gímes (Jelenec) és Lédec (Ladice) képezik. Ezektől a falvaktól területileg kissé elszakadva, de hagyományaiban szorosan kapcsolódva a Zobor északi oldalán találhatók a „hegymegeiek": Menybe (Mechenice), Bed (Bádice) és Egérszeg (Jelšovce). Az egész Zoboralját gyűrűként veszik körül a szlovák települések. Hozzá legközelebb álló magyar tájegységek délen a Szene—Galónta—Érsekújvár vonalon húzódó Mátyusföld, keleten a Garammente. A zoboralji magyarok bizonyosfokú elszigeteltsége és hagyományos szeretete lehetővé tette, hogy gazdag népi kultúrájukat napjainkig megőrizzék. Falvaik településformáját elsősorban természeti adottságaik határozták meg. A házakat általában sorosan építették a patak két partján párhuzamosan húzódó utcák egy vagy mindkét felén. Előfordulnak azonban az egy utca mentén és a szabálytalanul épült falvak is. A települések további terjeszkedése a már meglévő utcák meghosszabbításával, vagy a falu közvetlen közelében elterülő kevésbé termékeny földek beépítésével történt. Az utcára merőlegesen elhelyezkedő keskeny telkeket eleinte nem határolták el egymástól kerítéssel. A két szomszédos telek közti határt csupán a határkő jelentette. Keríteni a gazdálkodás megerősödése idejében kezdtek. A legegyszerűbb kerítés a „gát" volt, amely a határra rakott száraz gallyakból állt. Később helyettük tüskés cserjéket ültettek ki, melyet „ílőgátnak" hívtak. A kerítés fejlettebb formája a sövénykerítés volt. A sövénykerítést vékony vesszőkből, vagy vastagabb botokból fonták. Az előbbi volt a „vesszőskerítés", az utóbbi a „káváskerítés“. Mindkét változat a kerti részeken volt használatos, ahol a kerítést vesszőből font egy-, vagy kétszárnyú kapuval látták el. Az udvarok utca felőli részét kőfallal, lécekkel, ritkább esetben deszkával kerítették be. A kapuk fölé keskeny ereszt építettek. A fából készült „verécke" (kiskapu) oszlopokat faragásokkal díszítették, és általában belevésték a háztulajdonos nevét és a készítés évszámát is. Az egyes telkek beosztását főleg a gazdasági és szociális tényezők határozták meg. Néhány faluban mint Zsére, Csitár és Gerencsér jellemző a telkek túlzsúfoltsága. Gyakori volt az olyan közös udvar, ahol 4-5 önálló család élt és gazdálkodott ugyanazon épületekben. A lakóházak az udvarban az utcától kezdve a kert felé húzódva egymásba épültek. Ezeket követték az istállók és az ólak. A házak előtti „kiskertet" virágokkal ültették ki, a szép kiskert pedig mindig a háziasszony büszkesége volt. A hátsókért nagy részét a szérű, a pajta, a szalma- és szénakazal foglalta el. BUDAY ENDRE Wir
