A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-05-27 / 22. szám
Versrovatunkban ezúttal három fiatal versiről mutatunk be olvasóinknak. Szándékosan nem mondunk költőt, hiszen ohhoz, hogy versiróból költővé legyenek, még mindhármuknak sokat kell dolgozniuk, tanulniuk. Ez a „bemutatás” tehát mindenekelőtt biztatás, további szorgos munkára való ösztökélés számukra. KOLOZSVÁRI GRANDPIERRE EMIL: NEM TIPIKUS, DE AZÉRT VAN FOTO: KÖNOZSI MOLNÁR IMRE két verse: BLUES kék szemű esők elől olykor éjszakára is hangod mohás eresze alatt húztam meg magam vonatok vonulnak lassan a felhők alatt mikor hajadból még fésűd riasztja a reggelt esték lobbannak hamuvá tüzek tornyain énekből font csillagot szúrok botom hegyére rajzolni vele emléked a homályra TAVASZI NAPLÓ i. fehér csobbanás egy-egy nap értelme ha mögötted nagy vizek üzeneteiről prédikál a szél bástyáin a májusnak II. csönddé kuporodva halászokkal hidak lábánál láttam hogy lobbanó gyufaszál minden lélegzet ebben a nagyszemű tavaszban GULYÁS JÁNOS: NAGY LÁSZLÓ EMLÉKÉRE „Lenemnyelt fűcsomóval, könnyet fakasztó jussal jönnek, mint balga szörnyek, lobogó zöld bajusszal.” (Nagy László: Gyöngyszoknya) Ajajajajaj! A LENEMNYELÉS derékbehasogató törvényszerűsége — szegény, szegény ellenségeid: fuldokolnak sörkínukban. Ajajajajaj! Szeplős ökör fogatlan pofájában FŰCSOMÓ — szegény, szegény virágzenét játszó tücsök: nem húz a füledbe többé már neked se. Ajajajajaj! A KÖNNY semmivel sem portalanabb soha-le-nem-hulló könnyedtől — szegény, szegény varjaid: szárazra itták magukat belőle vén hidak alatt. Ajajajajaj! A versben bujdosó költőnek vért ugat a tündér — eső nélkül nem megy a FAKASZTAS: égben csörömpöl két vulkán-ököl. Ajajajajaj! Ne sajnáld még unalmadban sem tetteid árnyékát — . hatalmas a JUSS: titkok-mögé-elvezetés. Jaj, Zöld Bajusz király, miért hagytad láthatatlan-zöld láthatatlan-bajuszodat lenyesni királyi borbélyod kezétől? Egy borús október délelőtt együtt szálltak be a vállalati felvonóba. Először jóformán észre sem vették egymást, annyira lefoglalta őket a „gondolkodó lift”. Hatan utaztak benne, egyik a kilencedik, másik a negyedik, a harmadik a tizedik, a negyedik a második emeletre, az ötödik az ötödik, s a hatodik az első emeletre. Ki-ki megnyomta a megfelelő gombot, a sorrendről maga a gép gondoskodott. Eszter a tizedik emeleten dolgozott, ő nyomta meg elsőnek a gombot, s a felvonó mégis az első emeleten állott meg először, majd a másodikon és így tovább. Az ötödik emelet után ketten maradtak a liftben. Eszter, aki a tizedikre, és Ervin, aki a kilencedikre tartott. — Pompás szerkezet — szólalt meg a fiatalember, hogy mondjon valamit. A lány valami beleegyezésféle mosollyal nyugtázta a megállapítást. Ervin szerette volna méltatni az igazgatót, hogy modernizáltatta az Általános Hűtő Művek irodai épületét, megvásároltatta ezt a hazánkban ritkaságszámba menő automatikus felvonót, a felvonó azonban oly gyorsan száguldott, hogy erre nem jutott idő. — Nem száll ki? — kérdezte Eszter, hogy a lift a kilencediken megállott. — Majd ... - legyintett Ervin kissé zava rtan. — Maga ezen az emeleten dolgozik? - kérdezte, miután a lánnyal együtt kiszállott a liftből. — Már negyedik éve — válaszolt Eszter. — Én a kilencediken ... — Igazán? — kérdezte a lány. — És mióta? — Én is negyedik éve. — És mégsem találkoztunk egyszer sem — mondta Eszter, nyomatékül a combjára csapott, és mór indult volna a szobájába, ha a fiatalember vissza nem tartja. — Egy pillanatig maradjon még. A pillanat több mint fél óráig tartott. E félóra folyamán Eszter megtudta Ervintől, hogy csalódott, mert mialatt katonai szolgálatot teljesített, a menyasszonya férjhez ment egy állatorvoshoz, aki Renault 16-oson látogatja a vérszegény üszőiket, a vemhes teheneket és az étvágytalan disznókat. E közlésből bátorságot merített, s megvallotta, hogy ő maga sem boldog, nős férfi udvarolt neki, hitegette éveken át, hogy elválik, de aztán vele szakított, nem a feleségével. — Nem csinálhatnánk este közös programot? - kérdezte Ervin. Két jóképű, tolivér fiatal, mindkettő áldozat, mindkettő mögött magányosan töltött víkendek, a puszta emberi szolidaritás is arra késztette őket, hogy vigasztalják egymást. Délután megnéztek egy olasz filmet, kikacagták magukat, aztán grillcsirkét vacsoráztak egy önkiszolgáló étteremben. Búcsúzásképpen csókolództak a Dunaparton, a köd jótékonyan eltakarta őket, a .lámpák fénye belefulladt a fehér kavargásba, mely úgy elfödte a nagy folyót, hogy egyetlen csillámlás sem látszott belőle. — Nem zavar, hogy ilyen girnyó vagyok? - kérdezte Eszter aznap, hogy először látogatott el kollégája albérleti szobájába. — Nekem úgy tetszel, amilyen vagy. Különben is, mindig utáltam á két lábon járó henteskereskedéseket. — Érdekes. Sohasem hittem, hogy az olyan grinyó, mint én, a zsánere lehet valakinek. — És a Twiggy? Róla nem hallottál? Ervin szerzett egy külföldi divatlapot, hogy kielégítse Eszter kíváncsiságát, és megszilárdítsa önbizalmát. — És csakugyan szeretsz? — kérdezte a lány. — Mert még egy csalódást nem élnék túl. Minden jel arra vallott, hogy a fiatalember csakugyan szereti a lányt. Eszter a nagyanyjánál lakott. Ezt a tényt így közölte: — Nekem érdemes udvarolni, én a nagyanyámmal lakom. — És a nagymamák általában nem sokáig élnek - fűzte hozzá Ervin ábrándosán. — Én nem erre gondoltam! — Ne berzenkedj, mert én se. Eszter oda volt örömében, mikor Ervin elfogadta meghívását. Náluk vacsorázott, a nagymama, igen jókarban levő öregasszony, ízletes lecsót főzött, szívvel kínált, mert a fiatal ember megtetszett neki. — Szívesen látom a vőlegényedet, vagy hogy mondjam - közölte az öregasszony az unokájával, a vendég távozása után —, csak azt ne kérjétek tőlem, hogy moziba menjek. Az nem egyezik az erkölcsi felfogásommal. — Mi nem jut nagymama eszébe! Ervin mór megkérte a kezemet. Bejelentjük a hivatalban, aztán . .. — Akkor, fiam, elmegyek moziba. Az más. Ezután néhány héttel a jegyespár bekopogtatott a személyzetishez. A nagy darab ember, keze sörhasán, közönyösen hallgatta a bejelentést. Aztán, mint a robbanó bomba, tör ki belőle az indulat: — Elment a józan eszük? Megőrültek? Hát mit képzelnek maguk? — Kérem - védekezett Ervin -, mi törvényesíteni akarjuk a kapcsolatunkat, a szocialista erkölcs úgy kívánja . . . — A szocialista erkölcs nem tűri az ilyesmit. Nem tűri, hogy a dolgozók retye-rutyástul árasszák el az épületet, hogy mindenki ide csődítse a pereputtyát, hogy az Általános Hűtő a sógorság-komaság melegágya legyen, itt nősüljön, házasodjon minden dolgozó, az egyik a másiknak, a másik az egyiknek, mindenki mindenkinek rokona legyen, mint egy családban. Ki hallott ilyet? — De hát akkor mit csináljunk? - kérdezte kéztördelve Eszter. — Amit eddig, fiacskáim. — Csakhogy mi törvényesen akarjuk csinálni - állott a sarkára Ervin. — Azt is lehet - simította hátra felborzolt haját a személyzetis -, de akkor egyikőtöket áthelyezem a bajai részlegbe. , VÖRÖS PÉTER: FONALKERESES (Jócsik Lajosnak) e hely — mint Anteusnak az anyaföld, tenyeremben a rög — erő, talpam alatt a rög — szőlőt érlelő, fejem fölött az ég — apáim ege, elnyűtt inakkal visszatértem megáilok földérintésnyire — hiszen életem fonalát itt kezdtem gombolyítani izmosodó derekam köré.
