A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-05-20 / 21. szám
55 éves „Szolgálni akartam, nem tündökölni. Szolgálni a népeket. És ha megkérdeznék, kit tartok költőnek, azt felelném, hogy azt, aki végigcsinálja és bukásaival, tragédiáival is a költészetét igazolja. Akinek van mersze mindig újrakezdeni, még akkor is, ha sokan fattyúhajtásnak minősítik költészetét" - így fogalmazza meg Dénes György a maga ars poeticáját, a több mint 25 éves irodalmi munkásságának lényegét, Tóth Lászlóval beszélgetve az Irodalmi Szemle februári számában. A csehszlovákiai magyar irodalom „harmadvirágzása" elválaszthatatlan Dénes György nevétől. Az első, alapozó nemzedékünk úttörője, az első versek, az első verseskötet (Magra vár a föld, 1952) megjelenése az ő nevéhez fűződik, övé volt az elsőség érdeme és a bírálat is őt érte legelőször a sematikus versekért, a túlfűtött lelkesedésért, az ■ idillikus képekért. Pedig nemzedékünk többi tagja sem volt mentes a sematizmus kisebb nagyobb hibáitól. A tárgyilagos kritikák, amint ő maga később emlékezik, ha bánkódott is miattuk, segítették költészetének megújulását, „volt mersze újra kezdeni ..." Dénes György költészetének mondanivalója ma sokkal összetettebb és bensőségesebb. Lírájában az utóbbi időben az alapvető emberi sorskérdések, egyéni és társadalmi problémák kapnak elsősorban helyet. A gyermekkor emlékei nem idillikus képekként térnek vissza, nem pusztán leírások, hanem néha drámai, néha keserű önvallomások. Tisztán és őszintén. Ez Dénes György emberi krédója, ezt szeretné továbbra is megvalósítani minden üres pátosz nélkül s mégis elkötelezetten, mert a világ és az emberek sorsa, életünk és a költő helye a világban ma sem közömbös számára. Dénes Györgyöt köszöntve nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy lapunknak a Hétnek és elődjének a Fáklyának megalakulásától kezdve hűséges munkatársa volt és az maradt ma is. Verseit, megemlékezéseit, karcolatait, életképeit szívesen olvassák és népszerűsége az évek folyamán sem kopott meg. Most, hogy e futó rohanó időben születésnapját ünnepeljük, nemcsak irodalmunk „fényes szellő" korszaka jut eszünkbe, hanem azt is, hogy a költő több mint 25 éve a Csehszlovák Rádió magyar szerkesztőségének irodalmi szerkesztőjeként az éter hullámain terjesztette és terjeszti a szocialista magyar irodalmat és a testvéri népek irodalmát is. Kultúránk szorgalmas ápolója és tolmácsolója. Szerkesztőségünk és a magam nevében kívánok Dénes Györgynek még további friss alkotókedvet és termékeny OZSVALD ÁRPÁD DÉNES GYÖRGY új versei: NEM GYÓGYÍTHATJA HOL A KAROD? MEG BOGÁNCS Panaszra ösztökélő szívvel se légy panaszt virágzó, megér a gond: férges gyümölcs, s leszakad majd a fáról önként, ne kísérd jajgatással: magaddal békülsz, hogyha békülsz a rád acsarkodó világgal. Kit érdekel jeremiádád, ha tobzódik a híg öröm? Levernék bánatod virágát, tapodnák az utcakövön, heverne nyálkás pocsolyában s kínjába belehalna... Nem gyógyíthatja meg a földet a fájdalom hatalma. MOZDULATOK Szaporodnak szokásaid, a beidegzett kéz oda téved a szívedhez. Nem látsz csillagot. Csillagos az ég? Szemed keresi társ-szemüvegét. Belépsz szobádba: könyvek, könyvsorok, szomjadat betűkkel olthatod. Hol van Babits? Most őt szomjúhozod. A villanyt kell csak felkattintanod. Zsong a zene: a vers, a vers, a vers. Percekből órák. A versekkel betelsz. A sezlonról a gyűrött párna rég a földre csúszott: meggyötört cseléd. Lehúnyod fájó szemedet. Szállsz, repülsz. Hova? Ember vagy még? Észlény? Vagy automata? 1. Hajad, szerelmed tél havazza, messzi utakról gyere vissza! Ne engedd, hogy erőtlen éljek, te gyönge asszony, védj meg, védj meg! 2. Lángom voltál, napom voltál, bennem lobogtál, bujdokoltál, világom kínnal építgetted, mért tagadnád meg, hogyha hitted? 3. Ködlepte, nyirkos parton állunk, a mélybe tántorog világunk. Hol a karod? ölelj magadhoz, adj még erőt e pillanathoz! HOL AZ ÉN RÉGI LELKEM De messze vagyok már magamtól, az utak talpam alá nőttek, koronás álmaim kidőltek, de messze vagyok már magamtól. Nem merek a tükörbe nézni, egy elnütt, érdes arc világol, mint bűvös hold az éjszakából, nem merek a tükörbe nézni. De messze estem a mosolytól, csak híg fintor, mi rajtam átfut, mint aki fájdalmába ájult, de messze estem a mosolytól. Hol az én régi, régi lelkem? Jaj, nem merem már megidézni. Ki fog a kútból visszanézni? Hol az én régi, régi lelkem? Ô, merre lehet az a másik, kinek szemében fény virágzott, akit a sorsa verve áldott, ó, merre lehet az a másik? Zölden riszálja magát az árokpart gyér füve. Ó, makacs lét, égre szökellő, földre nyalint a jól tejelő felhő, alkalmi pocsolyák tükre zavart, de lángban a bogáncs, bíbor virága tele örömmel, méhek kotolnak rajta, inog a légben pirinyó sajka, tartja gyökér-dac, lét íze tartja, zápor ostora mit neki, állja, fejét lesunyja, gerince hajthatatlan, bimbó bomlik, világra pattan, messze a zúz még, várja, kivárja. 11
