A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-05-20 / 21. szám
RALPH WIENER: A rossz helyen parkoló gépkocsikat a rendőr a világ minden táján megbünteti. A szabály alól New York szívében, a Manhattanén sincs kivétel. A különbség talán csak annyi, hogy a rend éber őre itt nem gyalogosan közlekedik, hanem egy gyönyörű hátaslóról „intézkedik". ■ Az atlantai (USA) Rose Marrison mindjárt esküvője után rájött, hogy férje minden apróságért megveri, s hogy a kék „monoklik" szinte állandó díszítőelemei arcának. Önkioldóval ellátott fényképezőgépet, színes filmet és albumot vásárolt. Mikor az album megtelt fényképekkel, átnyújtotta ezt az „ibolyacsokrot" a bíróságnak. Házasságát azonnal felbontották. Margaret Trudeau azzal hagyta el férjét, a kanadai miniszterelnököt és három gyermekét, hogy „élni akarja saját életét". Először hippi lett, majd a punkokhoz csatlakozott. A közeljövőben Forman új filmjében, a Rag Time-ban vállal szerepet - meztelenül. Képünkön Tom Sullivan rock-zenésszel ropja a táncot. ■ „Fölösleges betörni, drogokat nem tartunk a raktárban." Ezt a feliratot akasztotta a gyógyszertár ajtajára PhMr. Toni Slavik osztrák patikus. Másnap reggelre ezzel a szöveggel bővült a felirat: „Személyesen győződtem meg róla. így igaz." A gyógyszertár kasszájából egyébként 1400 silling hiányzott. Vanessa Redgrave nemrégen fejezte be az Agatha cimű filmet, amelyben a krimi-királynőt, a nemrégen elhúnyt Agatha Christiet személyesíti meg. A közeljövőben Hollywoodba utazik, ahol John Schlesinger rendezővel forgatja a Yanks című filmet. Michael York az angol színésziskola kiemelkedő egyénisége. Magánéletében visszahúzódó, botrányok nélkül élő ember. Huszonhat évesen nősült, felesége újságírónö. Számára a színpad a lételem, a film csak játék, de - mint legutóbb nyilatkozta - „egyik nélkül sem tudna élni". Vladimír Tereladze tbiliszi műfordítóról P senki sem mondhatja, hogy egyoldalú ember. A grúz költemények orosz nyelvre való átültetése mellett sok minden mással is foglalkozik. Grúz népi motívumokkal díszített gyűrűit bizonyára nálunk is szívesen viselnék a nők. RENDNEK KELL LENNI! Késő éjjel betértem a pályaudvari borbélyüzletbe.- Rendívül sajnálom — mosolygott udvariasan a borbély de a szabályok értelmében csak azokat a vendégeket szolgálhatom ki, akiknek érvényes vasúti jegyük van.- De most egyetlen vendége sincs — ellenkeztem -, úgyhogy esetleg, most az egyszer, kivételesen . . . A borbély sanda pillantást vetett rám:- Éjszaka van, kérem szépen. Mi szigorúan alkalmazkodunk a szabályokhoz. Rendnek kell lenni! Nálunk csakis utasok borotválkozhatnak! Ezzel faképnél hagyott. A pénztárhoz siettem.- Kérek egy menetjegyet!- Hová.- Bárhová. Nekem egykutya.- Bolondítsa a nagynénikéjét - förmedt rám az ifjú pénztárosnő.- Én egyáltalán nem bolondítok senkit - válaszoltam nyugodtan. — Adjon jegyet a legközelebbi állomásig. Az éppen megteszi.- Mégis, milyen állomásra gondol?- Drága kisasszony, már említettem, hogy akármelyikre. A pénztárosnő ekkor már szemlátomást ideges lett:- De azt mégis tudhatná, hogy hová kíván utazni! - Sehová sem kívánok utazni. Esetem mindjobban felcsigázta az ifjú hölgy figyelmét:- Ha sehová sem kíván utazni, akkor minek kell a vonatjegy?- Mert borotválkozni akarok. Kurta csattanás: a kisablak becsapódott. Egy kicsit vártam, aztán finoman megkopogtattam az üveget.- Drága hölgyem - fuvoláztam, a helyzethez képest nyugodt hangon -, legyen szíves, adjon nekem egy menetjegyet. A pénztárosnő úgy pislogott rám, mintha őrült volnék. Aztán valamilyen vaskos könyvben kezdett lapozni.- Értse meg végre: a borbély menetjegyet követel tőlem! - harsogtam a bezárt ablakba. Erre az keskeny résre nyitotta az ablakot:- Mit követel a borbély?- Menetjegyet. Mivel csak érvényes jeggyel rendelkező utasokat borotválhat - ismételtem. Ekkor aztán világosság gyúlt az ifjú hölgy elméjében.- Tessék, itt egy jegy Rebnitz állomásig. Hatvan pfeniget kérek. A menetjeggyel a kezemben visszaballagtam a borbélyhoz.- Itt a jegyem, tessék. Most már szeretnék megborotválkozni. De a fodrász kemény legény volt.- ön eredetileg nem is akart utazni.- Nem számít, itt a Rebnitzig szóló menetjegyem! Ez sem elég magának?- Roppantul sajnálom — mondta a fodrász és elzárkózva összefonta a karját. - Ha csak azért vett menetjegyet, hogy megborotválkozzon - akkor nálam nem fog célt érni. Itt ugyanis kizárólag érvényes jeggyel rendelkező és utazni szándékozó utasok borotválkozhatnak! Erre már a lélegzetem is elakadt.- Bocsánat! - kiáltottam. — Azt senki sem tilthatja meg, hogy ha kedvem tartja, el ne menjek abba az átkozott Rebnitzbe. Ebben az esetben pedig én magának utas vagyok!- De hiszen ön sehová sem akar utazni - válaszolt jeges udvariassággal a borbély - tehát nem utas, még akkor sem, ha menetjegye van. Ezért kénytelen vagyok nyomatékosan felszólítani, hogy azonnal hagyja el a helyiséget! Mi mást tehettem volna - visszaballagtam a pénztárhoz.- Kisasszony - fordultam ismét a pénztárosnőhöz - a jegy sem segített. Kérem, váltsa vissza.- Nem tehetem - tárta szét sajnálkozva karját a pénztórosnő.- Hogyhogy nem teheti? Hiszen én nem utaztam ezzel a jeggyel!- Ha utazás céljából vált menetjegyet és így nem használja fel, akkor visszaadhatnám az árát - magyarázta készséges mosollyal. - Rendnek kell lennie, ön azonban már eleve közölte, hogy nem szándékozik utazni, ezért nincs joga arra, hogy a menetjegy árát visszakapja. Forduljon talán a borbélyhoz, hiszen miatta váltott jegyet. . .- Megtérítené, kérem, a jegyem árát? - kérdeztem a hajművésztől.- Egy pillanat türelmet, kérem! - felelte a fodrász. Letette az újságot, a telefonhoz ment és felhívott valakit. — Rendben van - közölte visszatérve — ön megborotválkozhat. . .- Végre — kiáltottam kitörő örömmel.- ... de nem itt - fejezte be a mondatot a borbély - hanem ott, Rebnitzben I Gellért György fordítása REPÜLŐGÉP A FEJEM FÖLÖTT Bevallom, jobban szeretem a fecskéket, mint a repülőgépeket. Talán azért, mert szebben csicseregnek s amellett kecsesebbek is, röptűk íve is jobban tetszik a szememnek, továbbá nem zúgnak és dörögnek olyan irgalmatlanul, mint az úgynevezett gépmadarak. Most azonban, ahogy végigballagok a tavaszi napsütésben tündöklő Dunaparton, jókedvűen pislogok fel a magasba, ahol immár harmadszor jelenik meg a fejem fölött egy ezüstszárnyú kétmotoros. Nem tudom, miért röpköd éppen énfölöttem. Tudom jól, hogy butaság, mégis olyan érzésem támad, hogy egyenesen rám vigyáz. Mintha arra ügyelne, el ne bolyongjak, be he ugorjak a Dunába (holott ilyenkor, tavasszal, eszemágában sincs ilyesmi!), vigyáz rám, nehogy valami rossz fát tegyek a tűzre. Nem repül túl magasan, a pilóta jókedvűen billegted a gép szárnyait, úgy köröz fölöttem, mint valami alumínium őrangyal. Megállók, nekidőlök a korlátnak, tenyeremből amolyan siltet formálva a szemem fölé, bámulom a magasban hancúrozó gépet. Azt képzelem, hogy ez a pilóta egyszerűen csak nem bírt magával, a tavaszi verőfény által megkavart vérével, titokban kilopta gépét a hangárból, önkényesen fölrepült és most lekörözi a főváros összes fecskéit és az e sorok írójához hasonlító jómadarakat. Szeretnék is helyeslőén inteni neki, szeretném tudtára adni, hogy teljesen egyetértek vele, sőt, ha hajlandó leereszkedni ide a Duna-parti sétányra szívesen beszállok hozzá, de ehhez azért mégiscsak túl magasan repül. Megelégszem hát annyival, hogy nagy lelkesedéssel szemlélem huncutkodásait őszülő fejem felett, titokban megbocsátom neki azt is, hogy előbb-utóbb darabokra szaggatja fülem dobhártyáit, azt is, hogy nem cseveg és csicsereg olyan szépen, mint a zabosi fecskék. Csupáncsak azt nem bocsátanám meg neki, ha most hirtelen ide, az orrom elé dobna egy — akármilyen kisméretű — bombát. Dehát ettől nem kell félnem, mert, mint mondottam volt, egy kedves, kétmotoros tavaszi repülőgépről van szó, nem holmi bolondos bombázóról, hanem egy kis modern, tavaszi „eketaligáról", amelynek pilótája valószínűleg gyönyörű tavaszi békességgel, zöldellő jóakarattal a szívében, hancúrozik a mélykék áprilisi égen. Zs. Nagy Lajos 9
