A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-05-13 / 20. szám
SZLOVÁKIAI MAGYAR NÉPVISELETEK Szécsénke (Secianky) hagyományos öltözete az Ipolybalog környéki falvak viselete csoportjába tartozik. A kivetkőzés itt a hatvanas években kezdődött meg. Ma már csak az idősebbek járnak a hagyományos viseletben. Szécsénkén a századforduló óta nagyon sokat változott a viselet, utolsó formája az ötvenes évek elején alakult ki. Mindig a nagygazdák vitték a divatot, az ő ízlésük szerint alakult, változott a viselet. A századfordulón a nők rövid derekú „dudlos" ujjú inget és három szél vászonból varrt pendelt hordtak. A bő ujjú inget nagyon szép fehér hímzés díszítette. Az első világháború előtt még a rövid derekú sípujjú ing is divatban volt, ujját színes hímzés díszítette. Ezt a fajta inget félünnepeken és hétköznap viselték. Az inghez testhez álló pruszlik tartozott. A régieken hátul kicsi „fark" volt, az első világháború utáni időkben viszont derékban körül fodrot varrtak rá. A pruszlikra vállkendőt kötöttek. Kedvelték a fehér hímzett vállkendőt a „tilan" kendőt, az idősebbek pedig a sötét selyem vállkendőt. Mindegyiket hátul megkötött színes „öveckedő" (öv) szorította a testhez. Tavasszal és ősszel a blúzkát viselték, télen a bélelt testhez álló „vizitkét“ rajta posztó vagy színes berliner kendővel. A rövid derekú, pirossal kivarrott ködmön ugyancsak a téli viselethez tartozott, bár azt csak a gazdagabbak engedhették meg maguknak. A szoknya korábban hosszú, majd a kivetkőzés idejében féllábszárig érő volt. A felső szoknya alatt öt-hat keményített alsószoknyát viseltek. Kedvelt volt Szécsénként a kockás vagy csíkos mintájú, színes bársonnyal felszegett ún. „szőrszoknya" a „tarka" (festő) szoknya, a virágos szövet, a „vatmol", a „seviot", a kasmír, majd legutoljára a „blokár" szoknya. Régebben a szoknyát ráncolták, aljára „kefezsinórt" varrtak; később az első világháború után a lerakott vasalt szoknya jött divatba. A második világháború után egészen apró lerakással készült szoknyát hordtak, s a kötényt végleg elhagyták. A „szakácska" (kötény) mindig fekete színű volt, régebben körül érte a derekat, úgyhogy egészen eltakarta a szoknyát; később már csak egészen keskeny kötényt viseltek. A lányok a hajukat fordított T alakban választották el, „dupétot" fésültek, majd hátul egy, a második világháború után két brekocsba (varkocsba) fonták. A menyecskék szintén dupétba fésülték és konytba tűzték a hajukat. A kontyra fehér gyolcs „féketőt" kötöttek, erre került a felső kendő. A fékető a húszas években kiment a divatból, helyette a „szarvaskendő" jött divatba. Ezt később merevítették, majd végül egészen kicsi formájú lett. Az ötvenes években alakult ki végleges formája, ekkor már előre elkészítették, úgy került a fejre. Neve „kiskendő" vagy háromcsücskű kendő. Nagy ünnepeken mindig felkötötték a felső selyemkendőt is. A nők az első világháborúig csizmát hordtak, azóta cipőt viselnek. A férfiak a ráncolt vászongatyát a harmincas évekig viselték. A fekete zsinóros posztónadrág ugyancsak a harmincas évekig volt divatban, ekkor kezdték hordani a „priccses" (bricsesz) nadrágot. A fekete szakácskát elöl színes „galoggal" kötötték meg. Télen subát és báránybőr bundát is viseltek. Az utóbbit csak a nagygazdák. A gyerekek 7—8 éves korukig szoknyában jártak, a fiúk kalapot hordtak. MÉRYNÉ T. MARGIT
