A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-04-29 / 18. szám
SELLENC A csehszlovákiai magyarság szokásait, hagyományait, régi foglalkozásait, valamint az ezekre vonatkozó, még fellelhető emlékek összegyűjtését és megmentését célzó néprajzi kutatás az 1930-as években lendült fel jelentős mértékben. A gyűjtések és kutatások eredményeiről több csehszlovákiai magyar folyóirat tájékoztatta — viszonylag rendszeresen - az olvasókat. (A legtöbb közlemény a Magyar írásban látott napvilágot.) Ebben az időszakban sikerült a komáromi . múzeum számára majdnem hiánytalanul megszerezni a régi halászszerszámok eredeti darabjait, vagy kicsinyített mását, és a legnevesebb helyi néprajzkutató, Manga János jóvoltából összegyűjteni a népi hangszereket és a vidék népviseletének legjellegzetesebb darabjait. A csallóközi ősi foglalkozások neves kutatója és ismerője, Khin Antal, a Csallóközi Múzeum egykori igazgatója elkészítette a kiveszőfélben levő halászszerszámok kicsinyített mását, vagy eredetiben szerezte meg azokat. A halászaton kívül elsősorban az aranyászat érdekelte. E másik legrégibb csallóközi foglalkozás történetéről és emlékeiről többek között ezeket jegyezte meg (Az aranyászat, Magyar írás, 1934. III. évf. 6. szám, 105—109. o.): „...Az aranyászok kemény, edzett emberek, voltak, akiknek éjjeli pihenőjük a kavicsos zátonyokon, a szabad ég alatt volt. Minden viszontagságos időjárás ellen az egyetlen védelmezőjük a seltene volt, ez a messze ősidők emlékébe vesző mozgó kunyhó. Ősidőkbe mutat alakja és használata egyaránt. A nomád életet élő embernek ez volt a mozgó hajléka. Nádból vagy veszszőből, esetleg más anyagokból készült. Körülbelül 2 m hosszú és ugyanolyan széles sövényfal, hasonlít a pásztor szárnyékjához. Csakhogy hordozható, és egy kétágú fa segítségével, az ágassal, félfedelű kunyhót lehet belőle rögtönözni. Ha pedig két barátságos aranyász összetalálkozott, akkor két darab volt belőle, s eső ellen megfelelő kunyhót állíthattak. A sellenc igen fontos kelléke volt az aranyásznak, mert ha szél fújt — ami Csallóközben majdnem állandó — enélkül a munkát se lehetett végezni, mivel a szél a vizet elvitte a köpőcéből, meg az arany fövényét is a pádról. Ilyenkor szélfogó lett a sellencből...". Az 1867. évi Hazánk s a Külföld c. hetilapból reprodukált képünkön jól látható a sellenc. Az akkor még külföldön igen költségesen készített metszet fényképén a következőket figyelhetjük meg: A még ki nem kövezett, eszményinek tartott, az aranyszemek lerakódását elősegítő parton áll a rongyos aranyász. Ennek láttán önkéntelenül is eszünkbe jut az ismert mondóka: „Ritkán száraz a halász, Sokat fárad a vadász De mindig rongyos az aranyász" (Ezzel kapcsolatban azonban meg kell jegyezni, hogy az aranyászok nem éppen a nyomorúságos életkörülmények miatt vettek magukra ilyen „munkaruhát". A szorgalmas ember számára kifizetődő volt az aranyászat. Naponta általában megkereste az egy forintot, míg pl. 1890-ben a kőművesek mellett dolgozók napszáma Komáromban 0,40 forint volt. 1885-ben ugyanitt 1 kg cukrot 0,42 forintért adtak. 100 kg búza ára ugyanakkor 9,10 forintba került). Az aranyász kezében van a köpőce, vagy más szóval meringülő, amivel a sellenc alatt felállított aranyászpadra meríti, öntözi a vizet. így mossa ki a pad magasabb részére helyezett, ún. saraglyára rálapátolt kavicsos homokból azokat a parányi aranyszemeket, amelyek egy bizonyos szög alatt felállított alkotmány rovátkás alján, illetve az odateregetett olcsó szőnyeganyagban fennakadnak. TOK BÉLA MILLIÓK ITALA, A TEA A tea (Thea sinensis) természetes körülmények között örökzöld cserje vagy kistermetű fa karcsú, piramis alakú koronával, amelynek magassága kivételesen akár a 10 métert is elérheti. Ezzel az alakkal csak a magtermesztésre nevelt állományokban találkozhatunk, mert a tealevél nyeréséhez a növényeket rendszeresen nyesik. Ilyenkor 0,5— 1,5 méter magas, lapos gömbös alakúak. A teacserje termesztési területein a termesztés és a feldolgozás eljárásai igen sokrétűek. A teaültetvény magról vagy hajtásdugványokkal telepíthető. A maggal történő telepítés első fázisaként a magokat 3—30 napig melegen tartott, nedves zsákrétegek között előcsíráztatják. A maghéj felrepedése jelzi a csírázás megindulását. A csírázó magvakat megfelelően előkészített ágyasokba ültetik. A magoncokat ebben az iskolában fél-másfél éves korukig gondozzák, ami rendszeres öntözést és megfelelő árnyékolást jelent. A megerősödött csemeték azután a teaültetvényen végleges helyükre kerülnek, ahol egy ideig még árnyékolásra szorulnak. A teaszedés legelterjedtebb módja, hogy a fiatal hajtásról a csúcsrügy alatti két-három fiatal levelet lecsípik. A különböző minőség eléréséhez ettől eltérhetnek, de a tea semmiképp nem tartalmazhat a csúcstól számított negyedik levélnél idősebb, sötét színű, kemény leveleket. Kettőnél több levelű hajtások egyébként is rendszerint csak az esős évszak közepén — az intenzív növekedés idején — képződnek. A növény folyamatos fejlődése esetén a szedés 5—15 naponként megismételhető. A feldolgozásnak három módja terjedt el: készítenek zöld, sárga és fekete teát. Az első kettő során — az ázsiai országok helyi ízlése szerint — nem, vagy csak félig fermentálódott leveleket szárítanak és ezeket különböző módon illatosítják. Ilyenkor a tea saját és általunk megszokott illatanyagai nem fejlődnek ki, viszont több a hatóanyaguk. Exportcélokra az európai ízlésnek megfelelő fekete tea készítése terjedt el. Ez esetben a tealeveleket először fonynyasztják, azaz meleg levegő átáramoltatásával a rostákra helyezett friss levelek víztartalmát 90 %-ról mintegy 60 %-ra csökkentik. Ezután a tealeveleket gépileg összesodorják és felaprózzák. Az összesodrás következtében a levelek sejtfalai felszakadnak és megindul a sejtnedv fermentációja (erjedése), amely fél óra leforgása alatt végbemegy. A tealevelek zöld masszája fokozatosan bronzvörössé változik, s a tea ekkor nyeri el jellegzetes aromáját is. Ilyen állapotban kerül a szárítógépbe, ahol víztartalma 3—6 %-ra csökken. A megszárított, barnásfekete színűvé vált teát osztályozzák és tisztítják, majd gondosan becsomagolják. A tea legfontosabb hatóanyaga a koffein, amely növeli az izmok munkaképességét, csökkenti a fáradságot és az álmosságot, serkenti az agy működését. A világon a legtöbb teát Óceániában fogyasztják — az egy főre eső évi átlagos teafogyasztás 240 dkg. Ezt követi a Közel-Kelet (90 dkg) és Nyugat-Európa (80 dkg). Az adatok 1970- ből valók, de ma már bizonyosan többel kell számolnunk, mivel a tea egyre népszerűbbé válik. NEMZETI PARK KONTRA ENCIÁNPÁLINKA A tervek szerint alpesi nemzeti parkot hoznak létre a világszerte ismert Königssee térségben, az NSZK-beli Berchtesgaden közelében. E nemzeti park jóvoltából az alpesi táj természeti értékei háborítatlanul fennmaradhatnak, s a lakosság tovább folytathatja a hagyományos gazdálkodást. Ezenkívül a park megkönnyíti az állattani, a növénytani, az éghajlattani, a talajtani és a vadbiológiai kutatásokat, és segíti az ottani sajátos mező-, erdő- és vadgazdálkodást. A kutatási programot nyugatnémet, osztrák és svájci kutatók közösen dolgozzák ki. A nemzeti park létrehozását egy különös gond késlelteti: a helybeli lakosság a szép sárga enciánnak egy méter hosszúságú gyökereiből immár 350 év óta pálinkát főz, a nemzeti parkban azonban szigorúan tilos a növények pusztítása. A lakosság jelenleg ősi jogaiért küzd. BORDÁZOTT HAJTÓSZÍJ Francia kutatók nagyobb terhek szállítására alkalmas berendezésekhez a képen látható bordázott hajtószíjat kísérletezték ki. Teljesítménye és gyorsasága sokkal nagyobb, mint a hagyományos szíjaké, A szíjtárcsához tökéletesen illeszkedik, s ezért a kívánt teljesítményt kisebb méretű berendezés is eléri. 18
