A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-04-22 / 17. szám
o z o < Z « _l kJ W CIIEK JUHA Ahogyan csendesen surrant kifelé, egyik karján volt a ruhája, másik kezével meg a nappali ajtajának kilincsét kereste, s közben visszavisszanézett az alvó férfira, aki boldogan szuszogott a hitvesi ágyban. Már nem érdekelte a hálószoba; a matracokat még a két szerelmi jelenet között végigtapogatta, amikor a férfi elaludt. Hogy a szekrényekben sincs semmi szajré arra akkor jött rá, amikor ennek a hülye vizesnyolcasnak bebeszélte, hogy ő csak hálóingben szeretkezik, mire ő felajánlotta a felesége gyolcshálóingét, nyaka körül az ízléstelen hímzéssel, azt hitte a frász töri ki, a szekrényben is motyó után matatott, de ott sem talált semmit; mái csak a nappali, a szekretár, vagy az íróasztal jöhetett szóba. Csöndben osont ki ruhájával a karján, letette egy székre, aztán az íróasztalhoz lépett és az utcai neonlámpa fényénél egyetlen rutinos mozdulattal kinyitotta az első fiókot és kutatni kezdett. Egy borítékban pénzt talált, elvette a felét, egy díszes dobozban ékszereket látott, azt mind felmarkolta . . . Ekkor hirtelen becsapódott mögötte a hálószoba ajtaja és felgyűlt a villany. — Azonnal hagyja abba — mondta erélyes, de suttogó hang. Szigorú tekintetű magas nő állt az; ajtó előtt. — Maga kicsoda? — hadarta ijedten a kis pillangó. — A nővére — hangzott a válasz. — Jaj de fincsi, már olyan zriben voltam, azt hittem a felesége; annak nem örültem volna — így a kis szemtelen. — Szedje össze a cuccát, és jöjjön a konyhába, főzök egy kávét. — És mi lesz vele? — Vele? — legyintett megvetően — reggelig hortyog. Mikor elkészült az illatos kávé. leültek a konyhaasztalhoz. — Ezt mindig így szokta csinálni? — kérdezte az idősebb hölgy. — Hívja a rendőrséget? — érdeklődött izgatottan a másik. — Még nem tudom mit fogok csinálni. Ez attól is függ, milyen lesz a story — mondta a magas hölgy és rágyújtott. A másik elé lökte a doboz cigarettát. — Mit tetszik akarni? — érdekelte a kis szemtelent. — Azt, hogy beszélj, bogaram — mondta fölényesen a magas hölgy. — Mit beszéljek? — Ejnye, de finom kis virág lett belőled; na majd segítek! Hol szedett fel? — vetett egy pillantást a hálószoba ajtajára. — Mulatóban. — Szóval mulatni jár! — Igen, és nagyon csodálkoztam! — Min? — Hogy itt lakik. — Miért? — Tetszik tudni, én vidéki pasasokra vadászom és ő — bökött a hálószoba felé — olyan naív apafejnek látszott. Eldugta ugyan a jegygyűrűjét, de alaposan meglátszott a helye! — Szóval eldugta a jegygyűrűjét, és azért maradi? — Nem, de kisasszonynak szólított és udvarolt. — Udvarolt? — Igen, olyan íélcédulás dolgokat mondott, hogy selymesen csillogó a hajam, csillagszemű vagyok, meg hattyúnyakam van. Szóval ilyen ökörségeket. Aztán amikor már untam, gondolván, hogy sehová sem jutunk így, táncolni hívtam. — Táncolni? — képedt el az idős hölgy. — És mond csak, tudott? — Nem nagyon jól, de én elvezetgettem, hogy azt higyje, kitűnően tud, na meg a pezsgő is megtette a magáét! — Pezsgő is volt!? — Igen, én rendeltem, tudja, ha nincs nagy számla, a főpincér haragszik . . . — No és tovább? . . — Hozzásimultam és a fülébe súgtam, hogy vele megyek, örült, csak amikor azt mondtam, hogy be is megyek a lakásba, akkor makacsolta meg magát, nem akart beengedni. Én azonban rászedtem! — Hogyan? — Mondtam neki, tudom, hogy nős, a felesége, biztosan elutazott valahová, vigyázni fogok, csöndben leszek, és diszkréten távozom; beleegyezett, de amilyen mulya volt a táncban olyan fürge lett az ágyban, majd megevett, ebben a korban ritka az ilyen férfi! — És mit beszéltetek? — Eleinte semmit, később sokat, állandóan a feleségéről beszélt, folyton dicsérte, milyen finom, impozáns, okos. — Akkor miért csalja meg? — Azt nem mondta, de már gondolom, hogy fél tőle! — Fél? — No persze, egy ilyen impozáns nővel nem lehet játszani, rihegni, röhögni, incselkedni az ágyban. — Veled incselkedett? — szívta a fogát a magas hölgy. — Hát persze. — Na mit tetszik még akarni? — Mondd és neked ez az élet tetszik? — Egy frászt... — Akkor miért csinálod? — A garasoskodást rühellem. Nem akarok magának szívdöglesztő történeteket mesélni, de 15 éves koromtól magam látom el magamat jól-roszszul; délelőtt dolgozom, délután meg így ■.. — így akarsz meggazdagodni? — Szeretnék sok szép ruhát, meg lakást! — És miért lopsz? — Csak néha lopok, amikor tudom. hogyha el is kapnak, nem merik jelenteni. Félnek a botránytól . . . — Előbb-utóbb elkapnak úgyis . .. ültél már? — Nem. — Na akkor rakd ki a cuccot, amit el akartál vinni, és pucolj, míg jókedvemben vagyok! — A lány engedelmeskedett, és kirakta a holmit a konyhaasztalra. — Mit kapnál egy ilyen estéért? — Csak nem tetszik képzelni!?... — Semmit sem képzelek. Na itt van háromszáz korona, és ahogy az ékszereket nézte, hirtelen kiválasztott egy pecsétgyűrűt, odadobta a pillangónak: — Nesze, ez is a tied. — De mit fog ő? . . . — Semmit... — írd fel erre a papírra; hogy: Honorárium helyett elvittem és írd alá, hogy az éjjeli ismerős! — És mit tetszik csinálni a cédulával? — Semmit..., beteszem az íróasztalba a pénzre, hogy mit fog tenni, főjjön a feje, nem igaz? Na szedd a ruhád, és gyere, mert még meglát a házból valaki. — És most már lázas sietséggel kituszkolta a lányt maga előtt. A lépcsőházban nem gyújtott villanyt, de amikor hallotta, hogy a lány botladozik, habozva megfogta a kezét és úgy húzta. A kapuban a leány újra viszsza akarta adni a pénzt meg a gyűrűt. — Ezt tessék talán... — dadogta bizonytalanul. — Mondtam már, hogy a tied, a pénzért megdolgoztál, a gyűrűt meg utálom, legalább megszabadulok tőle. — Akkor maga mégis... — tátotta el a száját a kis ledér, s nem volt ideje folytatni, mert az asszony kitessékelte és bezárta utána a kaput. Lassan és rettentő szomorúan ment a lépcsőn; szóval tánc, pénz meg pezsgő, morfondírozott. Fájt, hogy a kis bestiát a férje csillagszeműnek meg hattyúnyakúnak nevezte. Ezeket valamikor neki mondta. Ezek a francos férjek csak egyféleképpen tudnak udvarolni. És minden nőnek ugyanazt mondják. Hogyan is mondta a kis pillangó? Fél tőle? Na megállj, te, te alávaló, mutatok majd neked én is valamit. Ahogy felért, csöndesen kinyitotta a szobaajtót, jól látható helyre tette a lány által írt cédulát, és örült, hogy megszabadult attól az undok pecsétgyűrűtől. Nagyon kíváncsi volt, mit fog mondani a férje, majd kérdez tőle egyet és mást. Na, ezzel a dologgal néhányszor megkeseríti az életét; na majd ad ő neki... A konyhában el rakta a csészéket, a bőröndjeit kivitte az előszobából, a bejárati ajtó elé tette, bévülről behelyezte a zárba a férfi kulcsát, ami az előszoba fogasán lógott, csöndben betette az ajtót, aztán éktelen csöngetésbe meg dörömbölésbe kezdett. Jó ideig tartott, míg a férje egy arasznyira kinyitotta az ajtót, és amikor látta, ki áll az ajtóban, nagyot csuklott és ijedten kitárta az ajtót. — Csak hálom nap múlva vártalak, fiam — dadogta. — Olyan piszkos volt a vonat — mondta vidáman —. be se megyek. Ereszd meg a vízcsapot a fürdőszobában. — Persze, persze, angyalom — hajlongott a disznó. — Drágám, drágicám — mondta a kárörvendő feleség. — Engem úgy elkényeztetlek a vendéglátóim a fürdőben . . .. szeretném ha áthúznád az ágyat, míg fürdőm. — Persze, persze édesem, máris megyek — hajlongott a semmirekelő. — Méghogy kölyökkutya... vén bakkecske, aztán kéjesen elterült a meleg vízben és nevette, életepárja milyen lázasan igyekszik ágyat húzni .. . 22
