A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-14 / 3. szám
Caius doktor és házvezetőnője (Ferenczy Anna és Siposs Jenő) A Magyar Területi Színház komáromi együttese decemberben újabb Shakespeare-darabot: A windsori víg nők című komédiát, azaz a szerelmi kalandokra éhes, léhűtőnek számító Sir John Falstaff háromszori póruljáirásánok mulatságos történetét mutatta be. Ez a bohózati elemekre épülő színmű kétségtelenül nagyon alkalmas arra, hogy széles körben megkedveltesse Shakespeare-t az irodalomban vagy a színház világában talán kevésbé jártas emberekkel is... Ezért hát már elöljáróban fölmerül a kérdés: vajon színész és rendező miként élt ezzel a ritkán adódó alkalommal s felelősséggel? Nos, véleményem szerint ezúttal valóban hálátlan feladat a bemutatóról kritikát írni. Ha az idő nem sürget, úgy e sorok megírása előtt meg kellett volna várnom tíz-tizen két előadást, amikorra mindenki fölszabadul az új szerepbe költözés feszültsége alól és fesztelen, jókedvű játékkal merül bele a komédiázásba. Persze, erre joggal válaszolhatja bárki, hogy a társulatnak már a premierre is ilyen „formában" illik színre lépnie: a kimunkálás s a föloldás nem a reprízek, hanem a főpróbák feladata . . . Magam is ezt a nézetet vallom, bár azt is tudom, hogy a bátran komédiázó színészek a későbbiekben bizonyoson újabb ötletekkel és könnyedebb játékkal ízesítik alakításaikat. így hát száz szónak is egy a vége: íratlan kritikusi törvény, hogy az ember a bemutatóról, ne pedig a sokadik előadásról mondjon véleményt... A MATESZ nem eredeti változatban, hanem az előadás rendezője: Ta k á t s Ernőd rövidítést célzó átdolgozásában játssza A windsori víg nőket. Ez természetes is, hiszen a darab születésétől KISMADÁR Móricz Zsigmond alkotásaiból már többet bemutatott színházunk az elmúlt 25 év alatt. Kezdtük a sort a Kend a pap? című egyfelvonásossal még az első évadunkban. És szívesen, szeretettel játszottuk darabjait a többi évadokban is. Az Űri muri mind megannyi színházi élményt jelentett a nézőnek, színészi feladatot a társulatnak. A legnagyobb Móricz-siker azonban a Kismadár volt; ezt szinte a MATESZ „fedezte fel“ újra és játszotta nagy sikerrel annak idején. De talán tallózzunk az egykorú kritikák elsárgult lapjai között. „Örömmel nyugtázhatjuk, hogy a Magyar Területi Színház dicséretet érdemlően vitte színre a Kismadarat. Vidéki sikere még ma lemérhetetlen, ám meggyőződésünk, hogy a nézők emlékezetében ez a móriczi darab él majd legtartósabban“ — jósolta a Hét kritiku-A furfangos asszonyok által sakkban tartott windsori víg urak Falstaff Komárnoban eltelt századok még egy ilyen vérbő komédia fölött sem múltok el nyomtalanul, teljes terjedelmében minden bizonnyal élvezhetetlen lenne ez a vígjáték. A sok húzás ellenére a lényeget, a shakespeare-i szándékot azonban így is csorbítatlanul meglelni a darabban, melyet szerzője határozott erkölcsnemesítő szándékkal írt. Van benne derék papucsférj, furfangos, ám hű feleség, hozományt leső vőlegényjelölt, haszonleső házvezetőnő, jámborságot színlelő butuska fiatalúr, haszonleső cimbora és egy gátlástalan, nevetséges kocsmatöltelék. Ez utóbbi Falstaff, a lecsúszott és elzüílött lovag, egy pénzsóvá r, pocakos, szerelmi kalandokra éhes tréfacsináló és bajkeverő. Shakespeare azonban nemcsak ezt a királyi kegydíjból élő figurát teszi nevetségessé, hanem a Falstaffot megleckéztető személyeket is: Windsor — úgymond — nagy becsben élő polgárait is. „Shakespeare olyan, mint a világ vagy az élet. Minden kor megtalálja benne azt, amit keres, és amit látni akar benne” — írja Jan Kott, a neves lengyel esszéista. Nos, az előadás műsorfüzetének tanúsága szerint — meglehetősen pontatlan megfogalmazásban — a MATESZ társulata A windsori víg nők cselekményében azokat a tartalmi-gondolati motívumokat kereste, amelyek hozzánk: a huszadik század embereihez szólnak. Sajnos, a művészi szándék viszonylag burkolt megfogalmazásával áll „összhangban" az előadás is. Takáts Ernőd, aki már nemegy jó rendezésével bebizonyította tehetségét, most mintha megtorpant volna a Shakespeare kínálta lehetőség előtt: nem tudott stílusában egységes, ügyes ötletekben bővelkedő, végigi sodró lendületű előadást produkálni. Rendezési koncepciójában, színészvezetésében inkább a külső jegyek dominálnak a komédia erkölcsnemesítő mondanivalójának kibontása helyett. (Például Surge asszony, azaz Ferenczy Anna néhány ügyes utalásától eltekintve szinte teljesen elveszik a windsori polgárok pénzéhségének kifigurázása.) Kétségtelen, ennek az előadásnak is vannak mulatságos jelenetei, sőt, helyenként valóban szívből kacag a néző. Ez azt bizonyítja, hogy színész és rendező sokhelyütt ráérzett az eredeti shakespeare-i hangulatra és ízekre. Ha végig ezen a síkon játszanak — az előadás sikeréhez aligha fér kétség . . . Sajnos, a három felvonás során a bohózati elemekkel teletűzdelt komédia lendülete azonban elég gyakran megdöccen. Ezeken a helyeken (például az utolsó fölvonás találka jelenetében) csak azért nem áll le a cselekmény, mert a színészek tovább mondják szerepeiket, de a néző türelmetlenül várja: mi-kor történik már valami újabb fordulat? ... Az előadásból — érzésem szerint — hiányzik a részletek és az egész összhangja, valamint a komédiák legsajátabb jellemzője: a sziporkázó ötletekre épülő helyzetkomikumok sodró frissesége. Kár pedig, mert A windsori víg nők szín re vitelénél jobb alkalom ritkán adódik az izléstartó, de vérbő koméd iá zásra. Sir John Falstaffot Fazekas Imre játszsza. Szerep és színészi alkat ritkán adósa a lap 1964. november 29-i számában. Nos, a jóslat bevált, városokban, falvakon egyaránt a Kismadár nemcsak művészi, de kasszasiker is lett. Magyarországon is bemutattuk, Győrben, Sopronban, Kapuvárott. A Kisalföld című megyei lap így írt 1966. március 18-i számában: „Konrád József rendező az ízes népi humort hangsúlyozta az előadásban, s a szereplők a korabeli paraszti figurák hiteles ábrázolásával érdemelték ki a közönség elismerését. „Gály Iván állapította meg az Űj Szó 1964. november 26-i számában: „Az előadásnak legnagyobb élménye kétségtelenül Ferenczy Anna játéka a címszerepben. Palotás Gabi dölyfös sógorasszonya kitűnő alakítás.“ Tóth Elemér az Új Ifjúság 1964. november 24-i számában: „Jó előadást kaptunk. Az előadás ereje azonban nemcsak a főszereplők alakításában volt, hanem az egységességben, a gördülékenységben. Abban, hogy a nézőtéren érezni lehetett: most minden színész a maximumot adja, vagy legalábbis arra törekszik. Ez nagyon jó érzés volt.“ Az Irodalmi Szemle akkori kritikusa költői kívánsággal fejezi be a méltatást: „Őszintén kívánjuk, szálljon el a komáromi Kismadár a Csallóköztől egész Kelet- Szlovákiáig és rakjon fészket a magyar nézők szívében.“ Nos, a kíván-Falstaff — Fazekas Imre dó találkozása, amolyan szereposztási telitalálat ez. Fazekas jó, tapasztalt színész, így az előadás nagyobb részében él is ezzel a jutalomjátéknak beillő alkalommal, bár néhol bátrabb, „rámenősebb” is lehetne. Gazdag színészi eszközökkel, találó félmosolyokkal, mohó sedreséggel jeleníti meg a szerelmi kalandokban csúfosan póruljáró Falstaffot. Nagy kár, hogy az előadás utolsó harmadában nem tudja fokozni játékának ütemét. Ellenkező esetben alakítása valóban végig az előadás tengelye lehetne. Könnyedén, a lehetségesnél valamivel mértéktartóbban komédiázik a „víg asszonyok" : Fordné (Szentpétery Ari) és Page-né (Lőrincz Margit). A féltékeny Ford szerepében Turner Zsigmond teremt eredeti shakespeare-i figurát, Bu gár Béla viszont a kelleténél halványabbra formálta Page urat. Caius doktor jeleneteit Siposs Jenő játssza kedvvel és eredeti humorral, akárcsak a walesi pap figuráját Tóth László. A többi szerepben Pólyák Zsuzsát, Mák Ildikót, Benes Ildikót, Boráros Imrét, Bugát Gáspárt, Pőthe Istvánt, Siposs Ernőt, Németh Jánost, Holocsy Istvánt, Ropog Józsefet és Rozsár Józsefet láttuk. Kopócs Tibor egyszerű, de hangulatos díszlete szervesen hozzájárul az előadás komikus légkörének megteremtéséhez. Hibátlanok Gabriela Krajčová jelmezei is. Feltétlenül szót érdemel az egyes jelenetek között felhangzó zene is. Kár, hogy a műsorfüzet elhallgatja: ki a szerzője-előadója ennek a valóban vidám muzsikának, mely nemcsak öszszeköti, de szinte egy láncra fűzi az egymás után sorjázó képeket. BORSAI M. PÉTER Nagy László felvételei HUSZONÖT ÉVES A MAGYAR TERÜLETI SZÍNHÁZ NAGY ság beteljesedett, a Kismadár ^gyik nagy sikerünk lett. A képen az azóta elhunyt Korai Ferenc, mint kisbíró és Ferenczy Anna, a felejthetetlen Kismadár. SIPOSS JENŐ (Nagy László felvétele) 15
