A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-04-22 / 17. szám
Nepál, „Ázsia Svájca” a Himalája központi részén, India, Kina és Szikkim szomszédságában terül el, az Indiaióceántól, közelebbről a Bengáli-öböltől légvonalban mintegy 600 kilométernyire. Az ország felszíne erősen tagolt: az örök hó birodalmától a trópusi őserdőkig terjedően igen változatos. A hatalmas, 7000 méternél magasabb hegyláncok termékeny medencéket és völgyeket fognak közre. Nepál és Kína határán tör az ég felé a világ legmagasabb hegycsúcsa, a 8848 méter magas Csomolungma (Mount Everest). A Szivalik-hegység lábánál a Terai vidék sűrű trópusi dzsungeléi és mocsarai terülnek el, amelyekben nagyvadak — elefánt, tigris, leopárd, vadkan, orrszarvú, vadbivaly — élnek. Az országnak egyetlen keskeny vágányú vasútja van, ez is mindössze 102 km hosszú, az indiai határról indul és a Himalája előhegységeiben ér véget. A műutak hossza 2500 km, de jelenleg is új utak épülnek, főként kínai és indiai segitséggel. Fontos a légi közlekedés: Katmandu az ország fő légi kikötője, de a nagyobb városoknak is van belföldi légijáratuk. Egyelőre azonban a magas fekvésű völgyek, medencék közlekedése szempontjából nagyon fontos a póni ló, az öszvér és a jak. Nepál a hegymászók paradicsoma. Álmuk-vágyuk megmászni a Himalája valamelyik nyolcezer méteres csúcsát. Ez persze nem minden expedíciónak sikerül. A Csomolungma sokáig ellenállt minden ostromnak. Már 1924-ben megkísérelte megmászni a világ legmagasabb csúcsát G. L. Mallory és A. Irvine, fel is jutottak az eljegesedett csúcs oldalában 8000 méter magasságba, de sohasem tértek vissza. A 8848 méter magas csúcsra dél felől 1953-ban sikerült először feljutnia E. Hillary új-zélandi alpinistának és Tensing nepáli vezetőnek. 1960-ban a Wnag Fu-csu kínai geológus vezette expedíció tagjai mászták meg észak felől a csúcsot. Csehszlovák alpinisták két 8000 méternél magasabb csúcsot is megmásztak, a Nanga Parbatot és a Makalut. Az ország területének 28 százaléka áll mezőgazdasági művelés alatt. Legfontosabb terményei a rizs, kukorica, búza, burgonya, dohány, tea, banán, citrusfélék, juta, cukornád, fűszer- és gyógynövények, valamint az ópiumkészítés céljából termelt mák. A magasan fekvő havasi legelőkön külterjes juh-, kecske- és szarvasmarha-tenyésztés folyik. A jak (gyapjas szarvasmarha), öszvér, sertés és baromfi tenyésztése is számottevő. Az ország területének mintegy egyharmadát kitevő erdőkben (főleg délen) jelentős az épületfa-kitermelés, továbbá a gyanta- és a kopálgyűjtés. Utóbbiból festéket gyártanak. Ásványkincsei még jórészt feltárásra várnak. Bányatermékei a vasérc, barnaszén, réz, arany, csillám, kén. Elterjedt a házi szövőipar. Gyáripara viszont fejletlen. A kormány az utóbbi húsz évben iparosítási programot hajt végre, serkenti a külföldi tőkebefektetéseket. Fejlődik pamutfonó és szövőipara, jutafeldolgozó üzemek, famegmunkáló, dohány-, cukor-, cement- és üveggyárak, bőrt és mezőgazdasági termékeket feldolgozó üzemek épültek, rizshántolók vannak üzemben. Nepál gazdasági fejlesztéséhez jelentősen hozzájárulnak a szocialista országok, főként a Szovjetunió. A főváros, Katmandu az azonos nevű termékeny völgykatlanban fekszik, 1360 méter tengerszint feletti magasságban. Területe keskeny háromszögre emlékeztet. Mintegy három kilométer hosszan nyúlik el észak—déli irányban, a Bagmatitól és mellékfolyóitól, a Visnumatitól és Ohobi Kólától körülölelve. Az ország déli részével egy 1956-ban indiai segitséggel épült, 126 kilométer hosszú autóút köti össze. Rendszeres légijáratok indulnak Nepál fontosabb városaiba és Indiába. Repülőtere, Gaucsar a várostól keletre épült. A számtalan piacon a környékbeli parasztok árulják terményeiket és a tüzelőt: a rozsét. Az üzletekben főként indiai árukat lehet látni, de a japán tranzisztoros rádiók ugyanúgy megtalálhatók. Katmandu központja a hatalmas Tundikhel tér. A tőle nyugatra elterülő régi városrészben számos műemlék jel'egü templomot láthatunk. A teret átszelő New Road mentén az európai stílusú, modern házakban egymást érik az üzletek. A régi városrészben találjuk a Hanuman-dhoka palotát, amelynek felkunkorodott orrú piros cserép tetejét, faragott ajtóit és ablakait, művészi freskóit, a bejáratnál a bölcsesség majomfejű isteneinek szobrait minden idegen megcsodálja. A vizvezeték-hálózat még rendkívül fejletlen, a lakosság nagy része a folyó vizét használja. Csatornázás a város nagy részében nincs. Az utcák mentén ásott árkok vezetik le a monszunesőzések időszakában a csapadékot, és sokan a szennyvizet is ide öntik. Az utóbbi évtizedben nagyobb szerepet kaptak a városrendezési törekvések: aszfaltozták a belváros utcáit, közvilágítással látták el. Megszervezték az autóbuszközlekedést, taxikat szereztek be. Nepál lakossága két nagyobb népcsoportra oszlik: délen szanszkrit eredetű parbatia (nepáli) nyelven beszélő gurkhák, északon főként indiai—mongol származású, a tibetivel rokon gubhadzsi nyelvet beszélő nevarok élnek; a többi tamang, magar, gurung, bhotija, illetve serpa nemzetiségű. A főváros negyedmillió lakosságát is fele-felé arányban gurkhák és nevarok teszik ki. A gurkhák hindu vallásúak, a nevarok buddhisták, a Tibet határán élő bothiák, gurungok és magarok lámaista vallásúak. 1951 óta, amikor Tibetet Kínához csatolták, itt él emigrációban a lámaizmus vallási feje, a Dalai láma, aki korábban Tibet feudális uralkodója is volt. Nepálnak újabban fellendülőben van az idegenforgalma. Egyre több turista keresi fel „Ázsia Svájcát”, amely igen sok különleges látványosságot nyújt a külföldieknek. A nepáliak szervezett társasutazásokat rendeznek a déli dzsungeleítbe, ahol vadon élő elefántokat, tigriseket, leopárdokat, vüdbivalyokat lehet látni. Persze, nem ingyen. Mindennek jócskán megkérik az árát, a hegyi túráknak is. A beutazási vízum rendszerint csak a főváros, vagy a másik nagyobb város, Bokhara meglátogatására érvényes. Más körzetekbe csak külön engedéllyel lehet beutazni; külön engedélyt kell kérni a „treking"-re, a többnapos szervezett hegyi túrára. Már olyan számban jelentkeztek hegymászó expedíciók, hogy listát állítottak össze, és sorrendben adják ki az engedélyeket. Van a nepáli idegenforgalomnak egy furcsa kinövése. Százszámra látni Nepálban, főként Katmanduban ápolatlan külsejű, hosszúhajú fiatalokat a világ minden részéből. Elsősorban nem a kellemes éghajlat a természeti szépségek és a sajátságos kulturális emlékek vonzzák ide őket, hanem az, hogy Nepálban korlátlanul és főként olcsón lehet kábítószereket kapni. Márpedig némi kevés élelmiszeren kívül mi másra is lenne szüksége egy igazi hippinek? Itt tengődnek aztán, jórészt ópium-vagy heroinmámorban, mig egy túlméretezett adag véget nem vet életüknek, amivel nem tudtak mit kezdeni a Nyugat oly fennen dicsért fogyasztói társadalmában ... Ez is hozzátartozik Nepál arculatához, akárcsak a Himalája. A SZERZŐK FELVÉTELEI TALPALATNYI FÖLD II. (Ami eddig történt: Judit, az akkor még csak tizenéves lány munkába indul azon az estén. Ügy mint máskor. Kilép az utcára. Erős felindultságában néhány perccel később embert öl: a szomszédjukat, akivel Juditék családja békíthetetlen haragban van egy zsebkendőnyi földdarabért. A riporter egy üzemben, már a lány szabadulása után ismer rá Juditra.) 4. „Amikor fegyházbüntetésének két harmadát letöltve, példás magaviseletéért feltételesen szabadlábra helyezték, mire gondolt?“ „Hogy most fel is út, le is út__ Hogy a saját lábamon kell majd megállnom és nemcsak környezetemmel, de magammal is elfeledtetem ami történt.“ „De hát emberhalál volt!“ „Az. De a verekedésnél már apám is ott volt. Gondoltam, közbeavatkozik, megvéd a szemszéd ellen. Ehelyett elment és magamra hagyott a tetthelyen. A vallomásában azt állította: nem tudta, hogy ennyire komoly nézeteltérésbe sodródtam a szomszéddal. A tettet én követtem el, de bűnösnek, felelősnek nem egyedül érzem magam a történtekért.“ „Mégiscsak meghalt egy ember ...“ „Sokszor figyelmeztettem az otthoniakat, különösen apámat, hogy ennek az örök haragnak, késhegyre menő pereskedésnek nem lesz jó vége. Gondoltam, ha a szomszéd olyan erőszakos, hadd terjeszkedjen, az a néhány arasz nem érdekes, mindenki elfér a magáén. Apám többnyire rámmordult, ne ártsam magam a felnőttek dolgába, neki minden rög számít. Ilyen környezetben nevelkedtem . .. Mert a szomszédunk sem maradt semmiben adósunk, ahol csak lehetett, borsot tört az orrunk alá.“ „Azon a szomorú végű estén is?“ „Már az is fölbosszantott, hogy a keresztapámat az árokba lökte. Aztán engem sértegetett durván és tettlegesen is megfenyített. Ha akkor apám erélyesen közbelép, aligha követem el azt, amiért elítéltek.“ „Milyen viszonyban van most az édesapjával?“ „Amikor hazajöttem, csak köszönőviszonyban voltunk. Most már néha beszélgetni is tudunk egymással, bár úgy érzem, tönkretette az életemet. Azért a talpalatnyi földért folyó állandó veszekedéssel és házsártoskodással, azzal, hogy ilyen környezetben nőttem föl. És azzal is, hogy azon az estén nem tudott vagy nem akart a segítségemre kelni.“ „Előző munkahelyén és a községben hogyan fogadták a hírt, hogy gyilkosságba keveredett?“ „Erről csak később szereztem tudomást. Akik jól ismertek, tudták milyen környezetben nevelkedtem, azok a fejüket csóválták, hogy nem lett volna szabad ennyire elragadtatnom magam. Ebben igazuk van. De voltak, akik rosszmájú híresztelésekkel akartak ártani, mondván, látták, amikor a kést előre megköszörültettem.“ „Amikor kilépett a börtönkapun, az milyen érzés volt?“ „Egy téli napon, délelőtt szabadultam. Alig tudtam tovább menni a kaputól, hirtelen olyan gyöngeség fogott el. Pedig a fegyházban ezerszer megfogadtam, hogy erős leszek, ha egyszer kikerülök onnan. Szabadságom első percei nem így sikerültek, azóta sokban megváltoztam. Az első napot otthon töltöttem, másnap bementem a gyárba. Volt aki ferde szemmel fogadott, mások úgy köszöntek, mintha mi sem történt volna ... Vissza is akartak venni, de teljesen új életre vágytam. így másutt helyezkedtem el. Feltételesen helyeztek szabadlábra, így a büntetés teljes lejártáig a lakhelyemhez közel eső helyen kellett dolgoznom. Amikor a feltételes is lejárt, följöttem a fővárosba.“ „Emlékszem, a tárgyaláson a bírák egyike megkérdezte: mit csinál majd a büntetés lejárta után? Már akkor azt felelte, hogy nem megy vissza többé a faluba .. „Szükségből mentem haza, átmenetileg. Most csak szabadságra, látogatóba járok oda. Egy-két napra még megvagyok, de különben nem lennék képes maradni. Félek ott mindenkitől, örökösen a múlt jár az eszemben; itt bíznak bennem és én is a környezetemben.“ „A családra, a szülői házra hogy gondol?“ „Anyámra fájó szeretettel. Testvéremre is. Ami a házat illeti, csak azt sajnálom, hogy olyan sokat dolgoztam rajta teljesen hiábavalóan. Akkor építettük át, amikor én serdülőkorú gyerek voltam, segítettem a cserepezésnél, vakolásnál és más munkákban is.“ „Hát a testvére?“ „ö tudja, miben nevelkedtünk, úgyhogy nincs közöttünk vitás kérdés. Jól megvagyunk egymással, csak a sógornőm idegenkedik egy kissé tőlem. De talán ez is megoldódik majd egyszer. Van egy aranyos kisfiúk, ő nagyon ragaszkodik hozzám.“ 5. „Az új, nagyvárosi környezetben hogyan boldogul?“ „Azzal az elhatározással jöttem el otthonról, hogy teljesen új életet kezdek. Hogy ne húzzon vissza semmi. Fölkínáltak üzemi munkásszállást, de én egyedül akartam lenni, ezért albérletben lakom. A házinénim nagyon jó hozzám.“ „ö is tudja, mi történt magával évekkel ezelőtt?“ „Elmondtam neki mindent, azóta még jobban összetartunk. Soha egy utalást, egy rossz szót nem mond. Fölváltva főzünk, különböző ügyes-bajos dolgait is rám bízza, hogy elintézzem neki az illetékes hivatalokon. Jó érzés ez a kölcsönös bizalom.“ „Férjhezmenetelre nem gondol?“ „Szeretnék férjhez menni, járok is egy fiúval. Egyelőre jól megértjük egymást. Nyugodt, békés családi életre vágyom, elfelejteni mindent, amit átéltem.“ „És egyéb tekintetben? Hogyan képzeli el a jövőjét?“ „A munkahelyemen megbecsülnek és aránylag jól keresek. Esti tanfolyamon szakközépiskolás vagyok, szeretnék mielőbb leérettségizni. Ez biztonságot ad az embernek. Itt a munkám után becsülnek. Jól esik, hogy nincs mit takargatnom senki előtt. Barátságos, kedves emberek vesznek körül, persze, én is kétszeresen iparkodom, nehogy valaki is azt mondhassa, hogy visszaéltem a segítőkész környezet bizalmával ... Soha meg nem történtté tenni az ügyemet már nem tudom, de feledtetni igen! Ez tőlem függ, rajtam múlik .. 6. Ha férfiszájból hallaná ezeket a szavakat az ember, azt mondaná: férfias beszéd! De mert egy alig huszonéves lány mondta, „csak“ őszinte, nyílt elhatározás. Ám annál szilárdabb! 17
