A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)

1978-04-15 / 16. szám

Kővetkező számunk tartalmából: Gál Sándor: TARTÓS ÉRTÉKEK Neumann János írása KIBÉDI ERVINRŐL Keszeli Ferenc riportja A HARANGÖNTÖKRÖL Kele F. — Halász A.: NEPAL Lacza Tihamér: A KOLUMBUSZ­­REJTÉLY Címlapunkon Ferenczy Anna, a MATESZ művésznője. Az első ol­dalon Gyökeres György, a 24. oldalon Prandl Sándor felvételei A CSEMADOK Központi Bizott­ságának képes hetilapja. Meg­jelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 893 36 Bratislava, ul. ís. armády 35. Főszerkesztő: Varga János. Telefon: 3341-34, főszerkesztő-helyettes: Ozsvald Árpád. Telefon: 3328-64. Grafikai szerkesztő: Kral Péterné. Szer­kesztőség : 890 44 Bratislava, Ob­­chodná u. 7. Telefon: 3328-65. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Külföldre szóló előfizetéseket el­intéz: PNS — Üstredná expedí­ció tlace, 884 19 Bratislava, Gott­­waldovo nám. 48/VII. Nyomja a Vychodoslovenské tlaciarne, n, p„ Kosice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kcs. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levél­­kézbesítő. Kéziratokat nem őr­zőnk meg és nem küldünk vissza. Index: 49 211. Nyilvántartási szám: SÜTI 6/46. ÁPRILIS 17. - A KÖZBIZTONSÁGI Közlekedési baleset történt. Szirénázó mentőautó siet, megérke­zik a rendőrség, bámészkodók gyűrűje állja körül a tetthelyet. És rögtön a kí­váncsi kérdések sora forog közszájon: figyelmetlenség? Könnyelműség? Ittas állapot? . . . Esetleg a hepe-hupás, rossz minőségű útburkolat? A Közbiztonsági Testület helyszínre érkezett dolgozóinak feladata, hogy megállapítsák a történtek okát, amint­hogy azt is, kit terhel a felelősség a karambolért? . . . Naponta ismétlődő, szomorú kötelesség az ilyesmi. Van azonban „derűsebb” oldala is a rend­őri munkának. Például szigorú közúti ellenőrzésekkel biztonságosabbá tenni az egyre sűrűbbé váló forgalmat, ke­ményen megbüntetni a szabálysértőket. 0 A bratislavai városi rendőrparancs­nokság épületét egy civil rendszámú, meggypiros Zsigulin hagyjuk el. Ko­csinkban két rendőrtiszthelyettes: Jón ző táblát? — Hát... hirtelenjében nem is tudom ... A Bratislavában járt almádi turista negyven korona büntetést kap és egy jótanácsot: külföldön is figyelni kell az útjelző táblákat. Elköszönünk és tovább indulunk. Ta­lán öt perc sem telik bele, kocsinkban újra „riadó" van: a BAD 33—77 rend­számú fekete Volga ijesztő gyorsaság­gal húz el mellettünk. Indulunk is a nyomóba, amikor a nem messzi keresz­teződésen sárgára vált a közlekedési jelzőlámpa. — Fékezni fog ... — mon­dom csalódottan az elmaradó „élmény” tudatában. A Volga vezetője azonban lassítás helyett beletapos a gázpedál­ba és már pirosat jelez a „villanyrend­őr”, amikor áthalad a forgalmas útke­reszteződésen. Zsigulink szorosan a nyomában, egy darabig versenyt futunk, a megelőzéséhez több mint 110 kilo­méteres sebességgel kell hajtanunk; Oravec és Somogyi Lénárd, valamint az újságíró és a fényképész. Besoro­lunk a forgalomba, akár a többi gép­jármű. Ember legyen a talpán aki meg­sejti, hogy teljes nyolc órán át a vá­rosban zajló forgalom ellenőrzésének rejtett formája lesz a feladatunk. Irány a külváros, a Gagarin sugárút. Az előírt, óránkénti hatvan kilométe­res sebességgel haladunk. „Előzéke­nyen”, a belső forgalmi sávban, hogy szabad utat engedjünk a gyorsabbak­nak, vakmerőbbeknek... És alig pár­száz méter megtétele utón, máris egy mustárszínű Lada száguld el mellet­tünk. — Nocsak, nézzük! — mondja a civil ruhában vezető Ján Oravec s máris a ZX 02—83 rendszámú ma­gyarországi kocsi nyomába ered. Több mint száz kilométeres sebességgel kell haladnunk ahhoz, hogy megelőzzük. — Tudja, milyen szabálysértést követett el? — kérdezi a hazánkba látogató turistától Somogyi Lénárd, amikor már mindkét kocsi megállt. — Talán gyor­sabban vezettem a megengedettnél . . . — válaszol a negyven év körüli, bala­tonalmádi gépkocsivezető, de aztán rögtön mentséget is talál: — Azt hit­tem, kiértem már a városból! ... — Ki­ért?! Látta már a település végét jel­aztán kocsink hátsó szélvédője mögött kigyullad a STOP jelzésű felirat, ami végre megállásra kényszeríti a Volga vakmerő vezetőjét. — Ember, hát hová siet ennyire? — hangzik a szigorú rend­őri számonkérés. — A kertembe ... — jön a bizonytalan, kissé szeppent vá-I Se visszapillantó tükör, se lökhárító . ■ . FELMUTATNI VALAMIT... (örülnék, ha csupán egyedi eset lenne, amit ezúttal tollhegyre tűz­tem ...) Balázsékkal négy év után talál­koztam újra a minap. Négy évvel ezelőtt — emlékszem — aligha hor­dott boldogabb embereket hátán a föld. Talán büszkébbeket sem. Nemcsak hogy beköltöztek új, hi­valkodóan nagyra épült házukba, de öreg Octáviájukat is kicserélték éke­sen csillogó Zsigulira. — Mire ez a sokszobás ház hár­muknak!? — kérdeztem akkor. Sér­tett hangú volt a válaszuk, amolyan visszavágás. — Irigyli tán!? Mért ne lenne, ha lehet!? Megdolgoztunk érte! — Az­tán némiképpen higgadtabban: — Mi itt születtünk mindketten, az egész falu, az egész környék ismer. Túl vagyok az ötvenen, hát fel kellett már végre mutatnom, mutatnunk valamit! Bárki láthatja, nem vallunk mi szégyent senki előtt! — Hogy hozták össze ezt a hatszo­bás családi házat? — Nem örököltünk, és nem is lop­tunk, nehogy valaki azt higgye! Munkából lett, verítékből, áldozatok­ból, lemondásból, jogunk van rá ... — heveskedett hetykén Balázsné, mintha bárki is el akarná tőle vitat­ni a jogát. — A tehenészetben dol­gozom, meg jó nagy kertet is mű­velünk, van gyümölcsös is. A fize­tésből meg ezzel-azzal egymagám összehozok évi 30—35 ezret... (Balázsné öt órát alszik napjá­ban ...) A férj hatalmas termetű, lapát­tenyerű ember — kőműves. — Sok mindenhez konyítok, szere­tek barkácsolni, dolgozgatni, így épült a ház is ... (öt óra sincs, amit alszik . ..) — Nem fáradtak? — Hát... — néznek össze fáradt fénnyel a szemükben. — Életcéljukat ezzel elérték, ha jól értettem. És ezek után? TESTÜLET NAPJA lasz. — Ég a ház, hogy ilyen sürgős? Pirosra hajtott át a kereszteződésen és aztán sem csökkentette a haladási se­bességet! A nagy sietség „jutalma" száz koro­na helyszíni pénzbírság és egy bejegy­zés a hajtási jogosítvány betétlapján. (A nyolc órai szolgálat során egyéb­ként még két hasonló „vitézzel" akadt dolgunk!) Főrév, Püspöki és Vereknye környé­kéről most a belváros utcái felé tar­tunk. A Malinovszki úton hirtelen a BHA 20—66 rendszámú, borsózöld Sko­da sorol be elénk. Vesztére, mert a forgalmi rendőrök éles szeme egyből észreveszi, hogy a kocsiról hiányzik a külső visszapillantó tükör, a hátsó lök­hárító és a kerekekre szerelt gumiab­roncsok sem felelnek meg az előírások­nak. Jón Oravec ügyesen megelőzi és megállásra kényszeríti. Borostás arcú, kelletlen fiatalember ül a volán mel­lett. Belátja ugyan, hogy a kocsi mű­szaki állapota erősen kifogásolható, ám szerinte az a fontos, hogy megy, mert ő állandóan úton van, folyton sietnie kell valahová . . . most is csak az időt vesztegeti. Sietségének, arro­ganciájának, de főképpen kocsija mű­— „Nincs még vége, ne temessen” — ízeskedne az azsszony. — Erzsiké, a lányunk tizenhat éves, lassan férj­hez menő korba kerül, össze kell hozni a kelengyét. Ez sem mehet akárhogyan, megnézik ám az embe­rek! Epésen jegyzem meg: — Ugyan ki törődik ma már az ilyesmivel! — Hát az emberek, mindenki! Ma­ga talán elvenne egy lányt, akinek egyebe sincs, mint a csupasz ülepe?! — Boldogok maguk? — Már mért ne lennénk, hiszen megvan nekünk mindenünk ... Ügy látszik anyagiakban nem szenvednek hiányt. De egyebek­ben? ... Színházban még egyikük sem járt, ugyanúgy múzeumban, képtárban sem, s bár tévékészülé­kükre még nagyítóüveg-lapot is sze­reltettek (akkor az volt a divat), erősen háborogtak, mert „tegnap is azt a vacak színházi közvetítést tet­ték főműsorba, hát kinek van ahhoz idege” ... Nyomasztóan üresnek­­hidegnek éreztem azt a házat. A büszkén végigmutogatott, agyonkí­mélt bútorzatú szobákban könyvet, 2

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents