A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-02-18 / 8. szám
szintén simán hátra fésülték a hajukat, és két ágba fonták és kontyba tűzték. Erre került a hátra kötő kendő; ez egyetlen menyecske fejéről sem hiányozhatott. Nagy ünnepeken, de télen hétköznap is felső kendőt is kötöttek. A múlt század végéről még emlékeznek a nagyon díszes „tatara" főkötőre, de ebből már egyet sem lehet találni a faluban. Az asszonyok, lányok általában fehér harisnyát, nyáron spanglis félcipőt, télen kemény szárú, hátul tűzött, sárgagombos csizmát viseltek. Viseletűk elmaradhatatlan tartozéka volt a kivarrott zsebkendő és télen az asszonyoknál a „tuszli" (muff), ezt azonban csak a templomba vitték magukkal. A menyasszony a harmincas évekig feketében esküdött, később fehérben, hosszú fátyollal. A férfiak nyáron háromszél vászongatyát és fehér gyolcsinget hordtak, az idősebbek egészen a hatvanas évekig. A századforduló idejéből emlékeznek még a borjúszájú vászoningre. A vászongatya pártázatát és alját „mesterkélték" és a pártázat alá monogramot vagy jelet varrtak színes fonállal. Az ing-SZLOVÁKIÁI MAGYAR NÉPVISELETEK Akisújfalusiak (Nová Vieska, érsekújvári járás) régi viseleté a palóc népviseleti csoportba tartozik és sok hasonlóságot mutat a szomszédos Bátorkeszi, de mindenekelőtt Búcs község viseletével. A „kivetkőzés" az ötvenes években kezdődött s napjainkban még tart. Míg más vidékeken az asszonyok hordják tovább a régi viselethez tartozó hagyományos ruhadarabokat, Kisújfalun a férfiaknál találjuk meg még napjainkban is az egyenes nyakú régi meleginget. A nők vászonpéntőt és félinget hordtak. A bő ráncolt péntőt pántok tartották, s elöl kötődött. A vászonszéleket díszes kötéssel dolgozták egybe. Amelyik asszonynak nem „kötéssel" készült a péntője, azt le is nézték. A féling vászonból volt, de az ujját, a nyakát és a váII- foltot gyolcsból varrták. A hosszú, bővebb ujjak szélére csipkét varrtak és csuklóban fogták össze, de mindig a könyök alá felhúzva viselték. A félinget hosszú ujjú blúznak is nevezték. Erre vették fel a szoknya anyagából készült, mélyen kivágott „brüss" vagy selyem pruszlikot. Ezt ún. villogókkal díszítették. Téli viselet volt az ugyancsak a szoknya anyagából készült „lipityő". A péntő alatt pufándlit viseltek, fölötte pedig 4—5 erősen keményített gyolcs alsószoknyát. A felső szoknya a harmincas évekig még bokáig ért, később egyre'rövidebb lett. A kivetkőzés idejében már csak fél lábszárig értek. Régebben ráncolt, később (a második világháború után) rakott volt a szoknya. Anyaga az alkalomnak megfelelően lehetett selyem, „brüss“, szövet, vagy lángosfestő. Táncba, mulatságba fehér panama és zefir szoknyát vettek fel. A kötény a szoknyához illő sötétkék, fekete vagy fehér selyemből készült. A fiatalok azsúrozott és csipkekötényt viseltek. A lányok a hajukat simán hátra fésülték, öt ágba fonták és „tyúkosba" tűzték. A második világháború után a simán hátra fésült hajat egy ágba fonták és a végébe pántlikát kötöttek. A menyecskék hez s gatyához tartozott még a fekete mellény. Télen sötét színű barchet meleginget vettek fel, ennek egyenes álló nyakrészét és elejét fekete bársonycsík díszítette. Erre kerültek az apró fehér gombok. Ilyen inget még ma is viselnek Kisújfalun. A zsinóros téli nadrág posztóból, csíkos bársonyból vagy kangárból is készült, két ellenzővel. A nagykabátot bársonnyal vagy bárányprémmel bélelték. A férfiak télen, nyáron egyaránt kemény szárú gombos csizmát hordtak. A gyerekek hat-hét éves korig szoknyában jártak és főkötőt viseltek. MÉRYNÉ T. MARGIT
