A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-07 / 1-2. szám
Ker-ta mange sei karfora, ke den aro la vikasza, ke den aro la vikasza, thullo masz de la kilasza, thullo masz de la kilasza. o Csinálj nekem szöget százat, lisztet veszek rajt' vékával, lisztet veszek rajt’ vékával, szalonnát is kilójával, szalonnát is kilójával. (Részlet egy cigányballadából) Kíváncsi volnék, hány ezer, hány tízezer gyereknek kéne feltenni a szokványos kérdést: „Mi leszel, ha nagy leszel?" - míg egy közülük azt válaszolná: kovács leszek. A legtöbb mai gyereknek már talán sejtelme sincs arról, milyen is lehet a kovácsmesterség, és sokan tán azt sem tudják, vajon pemzlivel vagy lapáttal a kezében végzi-e munkáját a kovács. ° Lehet, hogy túlzók s jobb lett volna röviden azt mondanom, hogy a kovácsmesterség napjainkban csaknem teljesen kihalt. Ha végigmegy az ember hét falun, Kovács Jánost, Istvánt, Bélát (sőt talán még Atanázt is) tucatjával talál, de kovácsmestert, aki az üllőt veri, jó ha egyet, s azt is csak a nyolcadik faluban. Ám ha Bratislavából indul el kovácsmestert keresni s útját Komárom felé veszi, mindjárt a második faluban olyan meglepetés éri, amilyenért az egész országot hasztalan kutyagolná végig. Dunajská Lužnán - Misérden egyszerre vagy hatvan kovácsmestert talál, méghozzá igaziakat, a szakma vérbeli mestereit, kiknél a tüzes vas kalapálásának tudománya évszázadok óta öröklődik, apáról fiúra száll. S éri az embert még egy meglepetés: Kovács nevezetű nem lakik a faluban s hatvan kovácsmester közül vagy ötvenet Sárközynek hívnak. Mindenki tudja: A Sárközy cigány név, mint ahogy azt is sokan tudják, hogy a kovácsmesterség emberemlékezet óta a cigányok kevés kiváltsága közé tartozott, úgy, mint a vályogvetés, a teknövájás, az üstkalapálás és a cigányzenélés. Több nem is volt. A cigánykovácsok szegkovácsok voltak, s talán nem is olyan vakmerőség arra gondolni, hogy a Kelet-Ázsiából, pontosabban Indiából jött cigányok vasmegmunkáló tudományának netán valami köze lehet a Kelet egyik legnagyobb csodájához, ahhoz a Delhi közelében álló, vagy 1600 éves vasoszlophoz, amely - sokáig nem tudtak rájönni, hogy miért, de - nem rozsdásodik. Nincs merszem bármit is állítani, csupán eszembe jutott ez az összefüggés. Kétségtelen, hogy a misérdi cigánykovácsok ma az ország kevésszámú kovácsainak legjobbjai közé tartoznak. Mesterségüket úgy gyakorolják, hogy abból is élnek, méghozzá nem roszszul. Jól dolgoznak, jól is keresnek, persze nem veti fel őket a pénz, mint ahogy azt sokan gondolják, akik tudnak róluk. A legtöbbjük takaros családi házat épített a faluban, ahol őseik - nem tudni mikor — jó régen letelepedtek, megállapodtak, s tudással, szorgalommal, harcolva az előítéletek ellen, tekintélyt szereztek maguknak. Mert egy darab tüzes vasból még jó patkót sem könnyű kovácsolni, nem hogy szölőfürtöt, vasvirágot, vasból fonott kosara)... I ... Ez a legjobb tűz, ez az igazi, nem az a vacak gyufa és a tűzből kiemel egy parazsat. . . mondja Sárközi János O Két nemzedék A faluban több vállalat, szövetkezet melléküzemágaként működnek kovácsműhelyek, s nehéz lenne felsorolni, mi minden készül azokban. Igaz, sokszor olyan vasmunkát is el kell végezniök, amire betanított munkások is képesek lennének, de ez nem sértheti sem tekintélyüket, sem szakmai önérzetüket. Ami viszont növeli azt, az az, hogy az ország számos műemléképületében megtalálhatók műlakatos munkáik. Más kérdés, hogy egy új, nem éppen dicséretes divatirányzat, ízlés hogyan befolyásolja, hogyan alakítja a kalapácsaik alatt formálódó díszítő- és használati tárgyak skáláját, azgk művészi, esztétikai értékét. Mert nem a kovácsok tehetnek róla, ha valaki egy hatalmas, a saját „ízlése" szerint rendelt kovácsoltvas-csillárt akaszt alacsony és kicsi panellakásának mennyezetére. Mint ahogy arról sem ők tehetnek, hogy az igazi iparművészeti remekek iránt csekély az érdeklődés. Mert meggyőződésem, hogy a meglevő igényeknél sokkal többet tudnának kielégíteni úgy, hogy sokkal nagyobb értékeket teremtsenek. Akik olyan bravúros ügyességgel tudják forgatni a kalapácsot és az izzó vasat, akik szinte mindent tudnak a kezük alatt formálódó anyag természetéről, azok igazi mesteremberek, a szó legjobb értelmében.- Szelíd, engedelmes, szép anyag a vas - mondja Sárközy János, a misérdi kovácsok legidősebbje. Emeletes házának udvarán tizenegy markos férfi üti a vasta. A legtöbben édesapjukat, a többiek nagybátyjukat tisztelik a hatvanhárom esztendős mesterben, akitől a szakma minden csínját-bínját, fortélyát tanulták. De mesterüket tisztelik személyében a falu más műhelyeiben, más cégjelzés alatt dolgozó kovácsok is, akik nemcsak a mesterség, de vér ágán is közelebbi vagy távolabbi rokonok, hiszen mondom, itt majdnem minden kovácsnak Sárközy a neve. Nyilván ez is a magyarázata annak, hogy a konkurrenciaharc náluk ismeretlen fogalom. Sárközy János fiai közül nem mindegyik lett kovács. Az egyik a helyi hentesbolt vezetője. Vele nem találkoztam, nem tudtam megkérdezni, miért lett hűtlen az ősök mesterségéhez, de édesapja elmondta, hogy ö sosem szólt bele, melyik gyerekből mi legyen a tizenhat közül. De a legtöbb kovács lett, s kovácsolni még a hentesfiú is megtanult, mert szinte elképzelhetetlen, hogy valaki az izzó vas közelében élje le az életét és ne próbálja meg utánozni a csodát, művelni a varázslatot. Megpróbálja és sokszor égeti meg a kezét, míg a legalapvetőbb fogásokat megtanulja. Aztán már nem tudja jbbbahagyni. De félő, hogy mindennek ellerfére is Sárközy János unokái már csak kévésén viszik tovább a mesterség hagyományait, hogy őket már nem ihlefi meg a tüzes vas csodája. Megkérdeztem az egyik tízéves forma bogárszemű ijinokát: Mi leszel, ha nagy leszel?- Talán filmszínész - mondta Ja gyerek, aki éppen hajómodellt épített a konyhaasztalon.- Filmszínész? Aztán az apja elém tette a fjilmgyár levelét, melyben közük, hogy a) próbafelvételek alapján Sárközy Ferkét találták alkalmasnak egy közeljövőben készülő film valamelyik gyerek szierepére. Nem is lesz kis szerep. A l^/elet az egyik legjobb szlovák filmrendező irta alá. Lehet, hogy Sárközy Ferko pályája máris eldöntetett. KESZELlj FERENC
