A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-07-23 / 29. szám
ALMÁSI RÓBERT CSALLÓKÖZI Vörösen izzó nap, zöld látóhatár, sötétlő barázdák; szinte áll a levegő, szellő sem lebben. Csallóközi táj. ahogy mindnyájan ismerjük. Aztán behajtanak a képbe az új korszak masinái, a traktor vontatta vetőgépek. Veti a gabonát a Csallóköz népe. Ameddig a szem ellát, hosszú vonalban szántott barázdák a mezsgye nélküli rónán, a szövetkezeti gazdálkodás párhuzamos vonalai; jellegzetes tájképek, falvak, szövetkezetek, sötétbarna színben a sólyomkarcsai, kisfal udi, sárga színben a pozsonyeperjesi, amott a lángi állami gazdaság, botlófűzfák, kis öböl a Dunaágban, virágzó fák, vihar előtti felhők, majd a szivárvány tarka színei, és kapáló lányok, dolgozók a mezőn, a mező éneke. Képek, tájak, tavaszi színfoltok, a csallóközi róna szépségei. — Egyévi termésem — mutat körül széles kézmozdulattal a művész Almási Róbert a Csallóköz szülöttje. — Nagy az öröm számunkra — mondta a kiállítás megnyitásakor bevezetőjében Mag Gyula, a Csallóközi Múzeum igazgatója —, hogy múzeumunkban a Csallóköz szülöttének alkotásait mutathatjuk be a látogatóknak. Almási Róbert ennek a tájnak szülötte, itt cseperedett, ismerkedett szépségeivel, s ezeket aztán számos festményén meg is örökítette. Képeiről sugárzik a szülőföld iránti szeretet, a szülőföldhöz való ragaszkodás. Kiállításunkat a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójára való felkészülés jegyében rendezzük, ezzel is kifejezve tiszteletünket az emberiség történelmének új, szocialista fejezetét elindító forradalom iránt. Megnyitó beszédében Mácsay Gyula, a Dunaszerdahelyi Városi Nemzeti Bizottság alelnöke hangsúlyozta, hogy nemes küldetést teljesít a Csallóközi Múzeum, amikor egyéb népművelési munkája mellett rendszeresen egyre nagyobb gondot fordít VIRÁGZÓ FÁK ► RAPSZÓDIA az esztétikai nevelésre, a szépérzék fejlesztésére. „Mély gondolatokat fejeznek ki Almási Róbert képei, nagy gonddal fejezi ki hódolatát annak a hatalmas erejű történelmi változásnak, amelyet a Nagy Október szelleme sugallt, és amely mindjobban hozzájárul az emberiség felemeléséhez, szocialista társadalmunk felvirágoztatásához — mondotta. — Újabban főként a falusi életből, a mezőgazdasági termelőmunkából vett témákat dolgozok fel — meséli a fiatal festő még a tárlat megnyitásának lázában. — Tavaly már volt itt egy elég szép nagy kiállításom, abból most csak egy képem van itt, a Szüret. Szépen komponált kép, remek színek, mégis valahogy rontja a többi kép összhangját, kirí a tavaszi színekben pompázó festmények közül. Megbontja a levél télén fűzfák csendes líráját, a virágzó fák költészetét, a vetőgépek idézte monoton munkadalt. Ez itt így már a munka végső eredménye — a szüret.. . talán — mint a mostani tárlat — Almási Róbert munkája gyümölcsének beérését jelképezi. — Legutóbb Prágában, a Tudományos Akadémia Makromolekuláris Intézetében volt egy elég nagy tárlatom, azt hiszem az is kedvező benyomást keltett. Azelőtt több volt a figurális alkotásom, most inkább a táj s a munka ritmusa foglalkoztatott. Hogy mi más ezeken a képeimen? Nem mondhatnám, hogy tarkábbak a színek, talán most inkább a zöld és a kék árnyalatai dominálnak, talán azért, mert főképp a kora tavaszi munkákat festettem meg napsugaras tavaszban. De talán beszéljenek inkább maguk a képek, a művész szavakban úgysem tudja kifejezni alkotásait. Igen, ezek a képek önmagukért beszélnek, érthető, egyszerű nyelven, nem kell magyarázni őket. Rögzítik a szocialista átalakulás eredményeit, a búzatermő róna új arculatát, ahol az ember ugyan még mindig a központi figura, de ott a gép is, az „okos”, sokat tudó gép, amely nélkül elképzelhetetlen a szocialista mezőgazdasági nagyüzemi gazdálkodás. Mindez ott lüktet a fiatal művész alkotásain. A szőlőművelés és a gyümölcstermesztés is, és az az igyekezet, amellyel a tavaszi fagykárok ellen védik a szövetkezetesek a virágzó fákat, a zsenge szőlőhajtást. Ott vannak a termelők, (a traktorosok és kombájnosok), az állattenyésztés, a tyúkfarmok dolgozói. A Csallóköz mezőgazdái, akik rekordterméseket takarítanak be gabonából, szemeskukoricából. Színek és formák. A munka himnusza. —os— ALMÁSI RÓBERT KIÁLLÍTÁSA Sági Mari szerencséié • • • A játszi tavaszi szél sejtelmes susogással osont át a kert nagy platán, jóinak zöldellö levelei között. A hatalmas fák szélmozgatta leveleinek árnyéka odavetödött az alattuk meghúzódó sárgára meszelt öreg ház falaira. Az ősi nemesi kúriát körülvevő gondozott park kavicsos ösvényén vállkendös, őszhajú asszony sétálgatott a fiával, egy karcsú barna hajú fiatalemberrel. 1924-et mutatott a naptár, április eleje volt. Az éledő természet, a park zöldellö fái között röpködő madarak csivitelése szinte ünnepi hangulatot árasztott. Pedig Balony, a falu megszokott, dolgos hétköznapjait élte. A park ünnepi csendjét néha egy-egy elhaladó parasztszekér kerekének nyikorgása törte meg, de ez nem zavarta a parkban sétáló, gondjaiba mélyedt párt. Petöczné tekintetes asszony idegesen igazított egyet rojtos vállkendöjén, s valami nagyon fontosat mondhatott a fiának, mert az megállva, mélyen elgondolkozott az adandó válaszon . . . A fiatal, alig harmincéves balonyi földbirtokos nagy tisztelettel tekintett anyjára. Sokat köszönhetett neki. Jó ajánlólevelekkel és jogi diplomával a zsebében lépett Komáromban a háború előtt a megye szolgálatába. A világháború s az azt követő nagy változások azonban keresztülhúzták számításait. Az őszirózsás forradalom öt is magával ragadta, fellelkesült katonáival szinte akarata ellenére sodródott a Vörös Hadseregbe s annak tisztjeként narcolt az ellenforradalmárok s az antant csapatok ellen. S ha már így alakultak a dolgok, úgy gondolta, mindent elkövet, hogy a Tanácsköziársaságban biztosítson magának valami komolyabb pozíciót. Győr megyének lelt alispánja. A nagy összeomlást kővető fehérterror azonban halomra döntötte a terveit, karrierjét. A tiszti mundér becsületén esett folt mégcsak halványult úgyahogy a múló évek során, de a kommün idején vállal! magas tisztség . . . az már nem volt bocsánatos bűn horthyék szemében. A vörös alispán — igy emlegették Magyarországon Pethőcz tekintetes urat. A fiatal Csehszlovák Köztársaság ugyan menedéket jelentett rzámára, de azért itt is ferde szemmel néztek a „vörös földbirtokosra". Ilyen előzmények után nem volt csoda, hogy a fia érvényesülésének útját annyi gonddal egyengető anya új lehetőségek után kutatott. Egy megfelelő parti, egy jó házasság. Ez lett volna az egyetlen kiút. jqy valahogy ki lehetne köszörülni a család jó hirnevén esett csorbát, helyre lehetne billenteni anyagi egyensúlyát. De nem látszott könnyű dolognak akkoriban ilyen partit találni. Pedig a Petőcz fiú már benne volt a korban. Meg-megfordult a szoknyák után, s a megértő mama elnéző mosolylyal tűrte fia kiruccanásait. De közben azonban éberen ügyelt arra, nehogy valaki áthúzza fiával kapcsolatos számításait. Ezen a tavaszon mégis gondterhelten, aggódva figyelte fia különös, megváltozott viselkedését. Beavatottjai, a szakácsnő, a szobalány és Karcsi, a kis mindenes cselédgyerek egyre gyakrabban jelentették már megint találkoztak . . . Sági Marinak hívták a lányt. Azóta sen nyílt Balonyban olyan szép virág mondják az öregek, akik még emlékeznek rá. Nagyon szép és eszes lány ismerték el a falusiak. Kár, hogy szegény, földhözragadt parasztlány jegyezte meg a tekintetes asszony, amikor a „jobb" társaságban szóba került Mari. Szerették, csodálták a lányt a falubeliek s tisztelték is. Bár a tisztelet egy jelentős hányada már a tekintetes úrnak szólt. Irigyei is akadtak. Köztük a tekintetesék fiatal szobalánya, Mari nővére. Húgodnak köszönheted a jódolgodat, mondták neki csipkelődve, s ezt a megaláztatást alig bírta elviselni a lány. Mari és nővére özvegy édesanyjukkal kerültek haza a faluba: de Mari a nagynéniénél lakott. A nagynéni kertje katáros volt a Petöcz-portát körülvevő magas téglakerítéssel. A kerítésen jókora rés tátongott, s ezt a fiatal tekintetes úr nem engedte megjavítani, ő tudta, miért. . . A nagynéni jóformán semmi munkát nem kívánt Maritól. Azt beszélték, hogy valaki megiiltottd neki, s hogy a tekintetes úr sokat segiti a családot... Marinak sok szép s divatos ruhája volt. igazi úrilánynak tartották még azok is, akik pár fokkal magasabban 16
